Észak-Magyarország, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-25 / 249. szám
2001. október 25., csütörtök GYÁSZ / HIRDETÉS / 15 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SIMON FERENCNÉ sz. Bedécs Erzsébet temetésén részi vettek, utolsó földi útján elkísérték, virágaikkal szeretettel emlékeztek rá. Külön köszönetét mondunk a kazincbarcikai Kórház Ápolási Osztály főnővérének, nővéreinek, odaadó, gondos ápolásukért, mellyel szenvedéseit enyhíteni igyekeztek. Isten iránti hálával köszönjük lelkipásztoraink áldott szolgálatát, a tetemvári gyülekezet tagjainak együttérzését. Külön köszönjük a Bau Mont '92 Rt. vezetőjének, műszaki kollektívájának, az OTP-s kolléganőknek felénk sugárzó szeretetét. Hálával gondolunk minden kedves rokonra, barátainkra, ismerősökre és szomszédokra, akik elhunyt szerettünk búcsúztatásán részt vettek. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk SZABÓ JÁNOSNÉ sz. Balázs Anna 93 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2001. október 27-én, 13.30 órakor lesz a mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÉRES IMRE volt pácini lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése 2001. október 26-án, 13.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk CZAGAJÁNOSNÉ sajóládi lakos temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család *rsgxi& ,Am(g közlünk voltál, egyszerű volt minden, hfost, hogy megpihentél, oly üres lett minden, mm Értünk éltél, szívunk érted dohogott, ,Jif™P Emléked élni fog, te sosem leszel halott." '' • /[ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj,- drága édesapa, nagyapa és após VERES JÓZSEF nyá. hőr. őrnagy (a Miskolci Határőr Igazgatóság volt dolgozója) edelényi lakos életének 72. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2001. október 25-én, 14 órakor veszünk végső búcsút az edelényi köztemetőben. A gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dohogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább férj és apa BÉKÉSI JÓZSEF 66 éves korában elhunyt. Temetése 2001. október 26-án, 15 órakor lesz az alsózsolcai temető ravatalozójából. A gyászoló család Mé|y fajdalommal tudatjuk, hogy VIRÁG JÓZSEFNÉ sz. Fiié Julianna mindenki Juiika nénije életének 62. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2001. október 26-án, 13.30 órakor veszünk végső búcsút a Szent Anna-temetőben. Gyászoló férje és fia Yj-rJíT? Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték (■t/r'Túy és szerették, hogy I özv. DVORSZKI BÉLÁNÉ sz. Utrota Erzsébet életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2001. október 27-én, 12.30 órakor lesz a mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, barátoknak és szomszédoknak, akik drága halottunk SÁRI IMRÉNÉ sz. Gyarmati Margit temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk JUHÁSZ ANDRÁSNÉ kupái lakos temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy BORSI TIVADAR életének 74. évében elhunyt. Temetése 2001. október 26-án. 10.30 órakor lesz a deszkatemplom ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMEN ZOLTÁN NÁNDOR életének 67. évében elhunyt. Temetése 2001. október 25-én, 10.30 órakor lesz a bábonyibérci temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, testvérünk BADICS GÁBORNÉ sz. Nagy Katalin elhunyta alkalmából együttérzésüket kifejezték. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH FERENC életének 80. évében elhunyt. Temetése 2001. október 25-én, 15 órakor lesz a csobádi római katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Munkahelyet kínál Tandíjmentes Windows, Word, Excel tanfolyamok a belvárosban. Tel.: 46/415-482. ____________112172 Vegyészmérnököt (okleveles vegyészt, esetleg vegyipari gépészmérnököt) keresünk vegyipari termelésirányító-fejlesztő munkakörbe Sajóbábony telephelyre. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzot Sajó-Hór Kft. (Generál Kémia Kft.) 3792 Sajóbábony, Pf.: 21 címre kérjük. Felvilágosítást ad: Bonnyay Péter 46/449-729 telefonon. 112672 Henteseket keresünk sertéscson- tozásra. Vidékieknek szállást biz- tositunk. 20/9336-893. 112053 Otthon végezhető munka! FM modulátorok összeszerelésére keresek munkatársakat. Szerződéskötés amerikai céggel. Szaktudást nem igényel, kimagasló kereseti lehetőség. Érd.: 90-590- 431 a hívás díja 360 Ft+áfa/perc. ______________________________________108111 Szendrői I. kategóriás játéktermünkbe fiatal, jó megjelenésű lányokat keresünk játékteremfelügyelői munkára. Érdeklődni: október 25-én, 11.00 órakor a helyszínen Szendrő, Marx tér 9. Fapados Söröző illetve az 52/524-253 telefonszámon. 112637 Önállóan dolgozni tudó épület- bádogost felveszek. 46/405-707, 20/9681-426. 113106 Mentó Környezetkultúra Kft. felvételre keres kommunális hulladéklerakójába 1 fő mérlegképes könyvelő: legalább 10 éves szakmai gyakorlattal. Bodrogke- resztúri telephelyre, helybéli lakost, 1 fő telepvezetőüzemvezető: középfokú végzettséggel, C. kát. jogosítványnyal, műszaki és vezetői gyakorlattal, Bodrogkeresztúri telephelyre, miskolci lakost, 1 fő kereskedelmi manager: középfokú végzettségei, angol- németvagy olasznyelv-tudással, miskolci telephelyre, 1 fő környezetvédelmi vezető: szakirányú hulladékgazdálkodási végzettséggel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, miskolci és bodrogkeresztúri telephelyre. Jelentkezni lehet a 46/370-398 vagy 46/370-321 telefonszámokon. 112719 Pályázzon támogatott tanfolyamainkra, amelyeken az ÉRTÉKESÍTÉS MŰVÉSZETÉT oktatjuk. Sikeres vizsga esetén MUNKALEHETŐSÉGET (MISKOLC, SZERENCS), garantált és a teljesítménnyel arányos, átlagon felüli jövedelmet biztosítunk. E-mail: borsodhn@elender.hu, Tel.: 46/346-034.____________________112915 Nyelviskolánk gyakorlattal rendelkező ANGOL szakos NYELVTANÁROKAT keres hosszú távú munkára, megbízható kollégák személyében. Fényképes pályázatokat „Nyelvtanár" jeligére 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1-re kérjük. 113104 _____________________________________ A Neptun-Bau Rt. Edelény, József A. u. 3. főépitésvezetőt keres magasépítő területre belföldi és külföldi munkára. Elvárt szak- képesítés: építészmérnök. 3 év szakmai gyakorlat. Tel.: 48/341-345 7-15 óra között.______________113120 Keresek négyórás munkára szórólapterjesztőt dízel vagy kis- fogyaszású autóval. Sürgős! Tel.: 30/214-0560,_____________113170 Németországi munkahelyünkre németül beszélő kivitelezői és vezetői gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt keresünk. Tel.: 46/372-806. 113252 Tiszaújváros Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal aljegyzői álláshelyének betöltésére. Az aljegyző által ellátandó feladatok:- a jegyző helyettesítése- a jegyző által meghatározott feladatok ellátása Pályázati feltételek:- Állam- és Jogtudományi Egyetemi végzettség- jogi vagy közigazgatási szakvizsga- magyar állampolgárság- büntetlen előélet, cselekvőképesség- legalább 2 éves közigazgatási gyakorlat A pályázathoz csatolni kell:- szakmai életutat bemutató önéletrajzot- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- az iskolai végzettséget és szakvizsgát igazoló okirat másolatát Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. október 30. Az aljegyzőt a jegyző javaslatára a Képviselő-testület nevezi ki. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázat elbírálásának ideje: a 2001. novemberi testületi ülés Az állást 2001. december 10-én lehet betölteni. Érdeklődni és a pályázatokat benyújtani Tiszaújváros Jegyzőjénél lehet. Cím- 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Telefon: 49/548-000 Fax.: 49/548-001 Fiatal mérnököket keresünk megbízható angolnyelv-tudással egri orvosi eszközöket gyártó céghez technológusi munkakörbe. Vonzó jövedelem, nemzetközi kapcsolatok. CAD-CAM, CNC technológiák és a szakma egy új területe várja. Tel.: 46/414-934. 113267 Munkahelyet keres Számítógépes bér-, tb-ügyintézői gyakorlattal, gépipari, kereskedelmi végzettséggel, állást keresek. Tel.: 46/362-779, 20/490-6957. 112962 Gépészüzemmérnök,-acélszerkezetgyártó szakmérnök nagy szakmai-vezetői gyakorlattal állást keres. Érd.: 46/416-718-as telefonon, 17 után. 113137 Mindenféle Könnyűszerkezetű mobilgarázs eladó, csarnokok, irodák megrendelhetők. 46/334-534, 30/9761-886. Hol Kivel Mit Mikor Miért 0 Válaszok az Északban! Köszöntse Ön is szeretteit azÍS!IX4MJMtt£í.r: Jókívánságait feladhatja személyesen: Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban, vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Eszak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 700 Ft Színes hirdetések ára: 2/50 (90x50 mm) ára: 1 400 Ft Az ISZH-NMnilHSZftt segít Önnek, hogy AUTÓJÁT GYORSAN és KÖNNYEN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül. Hirdetése megjelenik a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország szombati oldalain is. 1 megjelenés 1200 Ft! (Szöveg maximum 120 betűig.) □□ □□□ □□□ □□□ □ □ □ □ □ □ □ n □ □□□ Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. j Név:----------------------------------------------------- Telefon: ______________________| i Lakcím:______________________________________________________________J i i j _______________________________Aláírás:_______________________________ j ! Címünk: Észak-Magyarország Hirdetési csoport. i 3526 Miskolc. Zsolcai kapu 3. ; ! Hirdetését feladhatja a szelvényen irodánkban, vagy a hirdetés díjának befize- | J tését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: i ^ INFORM MÉDIA Kft. - 3501 Miskolc, Pf. 178. j. Telefonos lakossági apróhirdetés feladható: 06-90/4W949