Észak-Magyarország, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-01 / 229. szám
2001. október 1., hétfő ÍSZJLK-MAGYARORSZÁG $ AKTUUÁLIS 3 HÍRCSOKOR 0 Ingyenes jogtanácsok. A Keresztény Szakszervezetek B.-A.-Z. Megyei Szövetsége keddenként délután 2 és 5 óra között ingyenes jogtanácsadást tart Miskolcon, a Szakszervezetek Házában (Mindszent tér 3., IV. emelet 400.). Sorszámosztás aznap 1 órától. 0 Nyílt nap. A rendőr és határrendész szakma iránt érdeklődő fiatalok részére rendez nyílt napot a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola (Szentpéteri kapu 78.) október 3-án és 18-án, délelőtt 9-től délután 1 óráig. Az iskola azok érdeklődését várja, akik érettségit adó középiskolában tanulnak, érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, vagy 2002. június 30-ig leérettségiznek, és nem töltötték be 33. életévüket. A belépéshez személyi igazolvány szükséges. Megváltozik néhány átkelő nyitva tartása Miskolc (ÉM - PT) - Megváltozik mától több határátkelő nyitva tartása megyénk területén - tudatta Juhász Frigyes alezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság sajtóreferense. A pácini és az aggteleki átkelők naponta reggel 8 és délután 4 óra között vehetők igénybe. A tornanádaskai pedig reggel 8-tól délután 5-ig használható. A változtatás 2002. április 30-ig érvényes. A Sátoraljaújhely belvárosában lévő gyalogosátkelő továbbra is reggel 6 órától este 10 óráig üzemel. A nemzetközi forgalmat lebonyolító sátoraljaújhelyi, hidasnémeti és bánrévei közúti és vasúti határátkelők a nap 24 órájában nyitva tartanak. Öregcserkészek találkozója Fotó: végh Csaba Örök cserkészek Miskolc (ÉM - Hl) - Öregcserkészek gyűltek össze szombaton a miskolci Bodnár Gábor Cserkészparkban. A zöld egyenruhások Ózdról, Egerből, Budapestről, Szászré- genből és Rimaszombatról érkeztek a 2. kerület éves találkozójára. A hivatalos program (zászlófelvonás, tájékoztatók) után az öregcserkészek a Majálisparkba indultak, hogy ízletes gulyás mellett beszéljék meg, mi történik az egyes alapszervezetekben.- Azzal, hogy az ember megöregszik, még cserkész marad. A cserkészet egyfajta életforma, nincs korhoz kötve - véli Móré József, a miskolci Szemere Bertalan Öregcserkészcsapat parancsnoka. A 82 éves parancsnok arról is szólt, hogy 18 tagú csapatával minden hónapban találkoznak, kirándulásokon vesznek részt, múzeumlátogatásokat szerveznek. A fiatal csapatokkal is együttműködnek, emelte ki. Erre azonnal példát is láthattunk: a zász- lókitúzéshez a bakot az idősebb cserkészek tartották a fiatal generációnak. Pereces mozdult Miskolc (ÉM) - Egész napos sportrendezvényeknek adott otthont szombaton az Erenyői Általános Iskola és a Miskolci Nyári Napközi. A résztvevők többek között utcai futóversenyen, ügyességi kerékpár- és rollerversenyen, labdarúgó- és kézilabdatornán, ugrókötelezésben, dekázás- ban, kézisúlyzó-emelésben, hulahoppozás- ban mérhették össze ügyességüket. Sportvetélkedő Perecesen Fotó: végh Csaba Mihály-napi bemutató és vásár Patakon A hegyaljai város iskolásai és a pedagógusok ismerkedtek a kézművességgel Sárospatak (Ém - VT) - Hajnalban befűtöttek a kemencébe a sárospataki Művelődés Háza nádfedeles tájházában a kemencébe. Délutánra kisült a kenyér, amit a hatvan gyermek és húsz felnőtt jóízűen falatozott. A Mihály-napi módszertani bemutató és vásár célja, hogy elterjessze a természetes anyagok használatának ismereteit - mondta el lapunk tudósítójának Kovácsné Géczi Julianna. A mostani találkozást követően Sárospatak oktatási intézményeiben folytatódik az ismeretek terjesztése, tette hozzá a népművelő. A kosárfonás, termésbábok készítése mellett a gyékényeszközök (például szakajtó) készítésével ismerkedtek és találkozhatnak majd a résztvevők. Füsi Szabolcs és Kovács László voltak a mesterek. A vendéglátás különleges volt, mert az üstben főtt paprikáskrumpli-főzelék mellé járt a frissen sült kenyér. A gyerekeknek cipókat szaggatott Géczi Ferencné. Juliska néni már kora reggel kovászolta, majd dagasztotta a kenyér tésztáját. Sokan most láttak és kóstoltak először „igazi” kenyeret, és itt is csak másodszor égett tűz a kemencében. De ezentúl gyakrabban láthatnak kenyérsütést azok, akik ide látogatnak - mondta el Kovácsné Géczi Julianna. A tájház egyre gyakrabban telik meg gyerekzsivajjal, és soha nem felejtik a ktüönleges hangulatot azok, akik egyszer részt vettek a rendezvényeken. Jelölt képviselők és MSZP-nyilatkozat A párt küldöttgyűlésén eldőlt, kik kerülnek a megyei területi listára A szocialista képviselő-jelöltek (ketten hiányoznak) Fotó: Ádám János Miskolc (ÉM - Hl) - Küldöttgyűlést tartott az MSZP B.-A.-Z. Megyei Szövetsége szombaton Miskolcon. A gyűlésen nyilatkozatban fogadták el a megyei szinten kitűzött célokat, valamint összeállították az országgyűlési választás megyei jelöltjeinek listáját. A párt megyei küldöttei nyilatkozatban rögzítették céljaikat: Borsod-Abaúj-Zemplénben is jobb életkörülményeket, versenyképes gazdaságot és jólétet akarnak. Határozottan kiállnak a térségi különbségek, az esélykülönbségek mérsékléséért. „Elvárjuk, hogy a társadalom minden tagja - a többség is - jobban éljen, a jövő kiszámítható és tervezhető legyen” - olvasható a nyilatkozatban, amelyet a küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatón ismertettek. Ekkor mutatták be a 33 nevet magába foglaló megyei területi lista 13 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. 1. Szabó György országgyűlési képviselő, megyei pártelnök, a megyei önkormányzat tanácsnoka: 2. Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő, a megyei ön- kormányzat frakcióvezetője; 3. Káli Sándor miskolci pártelnök, a miskolci önkormányzat frakcióvezetője; 4. Kovács Tibor országgyűlési képviselő, a megyei képviselőcsoport • vezetője, ti- szaújvárosi önkormányzati képviselő; 5. dr. Tompa Sándor országgyűlési képviselő, miskolci önkormányzati képviselő, miskolci alelnök; 6. dr. Faragó Péter országgyűlési képviselő, a 6. választókerület pártszervezetének elnöke; 7. Fedor Vilmos megyei alelnök, a miskolci választmány elnöke, megyei és miskolci önkormányzati képviselő; 8. Molnár József megyei alelnök, megyei és mezőkövesdi önkormányzati képviselő; 9. Vargáné Kerékgyártó Ildikó országgyűlési képviselő; 10. dr. Soós Győző országgyűlési képviselő; 11. dr. Simon Gábor miskolci önkormányzati képviselő, miskolci elnökségi tag; 12. dr. Tóth István, az ózdi választókerület képviselőjelöltje; 13. Szabó Dénes encsi választókerületi pártelnök, megyei önkormányzati képviselő. A HÉT TÉMÁJA: A KULTURÁLT ÁLLATTARTÁS A kutyatartás nem csak terápia Miskolc (ÉM - PTA) - A házi kedvencek kicsit pótolják azt, ami az emberi kapcsolatokból hiányzik: a házi állatok feltétel nélkül szeretnek és szerethetők. Az állatok nem ismerik, nem játsz- szák a „kétlábúak” érzelmi játsszmáit, egyszerűen hálásak és hűek a jó gazdához. Egy kedvenc, háziállat - és nem csak az ebek, hanem bármilyen kedvtelésből tartott jószág - jelenléte jó hatással van az ember közérzetére, érzelmi állapotára. Az ember és az állatok között sajátos kapcsolat alakult ki az évezredek során. A sertéseket a táplálkozás, a lovakat a munkaereje miatt tartotta az ember. Elsősorban a kutya az, amivel az együttműködés során rendkívül szoros kapcsolat alakult ki. A kutyában hihetetlenül sok szeretet van, talán ez adja az alapját annak, hogy a velük való kapcsolatnak sok pszichés vetülete létezik. A kutyatartás több, mint terápiás lehetőség, az egy mindennapi tréning - a kutyának és az embernek is. Előhozza az együttélés pozitív elemeit. Ezek a kis élőlények azt is meghálálják, ha egy-egy feszített napon csak négy-öt perc jut rájuk. Nekik ennyi is elég a nap 24 órájából. Ez az elégedettség a visszacsatolódás kapcsán rögtön megjelenik az emberben is. Testi-lelki jóbarátok A háziállatok és egyes haszonállatok kedvezően befolyásolják gazdáik testi-lelki állapotát. Különösen az időseknél figyelhető meg, hogy háziállatuk (kutya, macska, énekesmadár stb.) társaságában javul a kapcsolatuk a környezetükkel.- Az ok, amiért kisállatot tart egy ember, ezerféle lehet - egészíti ki az előbbieket Némethi Gabriella gyermekpszichológus. - A társtalan, idős embereknek szükségük van arra, hogy ragaszkodhassanak egy olyan élőlényhez, ami szívesen veszi gondoskodásukat. Azok a párok is szívesen tartanak valamilyen állatot, akiknek még nincs gyermekük, vagy már „kirepült” a családi fészekből. Ha gyermekes családról van szó, akkor gyakran éppen a gyermek miatt, annak kívánságára bővül a család egy háziállattal. . Kutyaharapás szőrével Megtörtént mái' az is, hogy pontosan a gyermek akarata ellenére vettek a szülők kiskutyát. A kicsi Némethi Gabriella Fotó: Farkas Maya ugyanis valamiért nagyon félt a kutyáktól. Ez a felelem feloldódott egyrészt azzal, hogy saját kisku- tyust nevelhetett, másrészt pedig hogy mindeközben megismerte az állatot. Megtapasztalta kedvességét, ragaszkodását és mindazt a jót, amit kaphat egy gazdi. Félnie pedig nem volt mitől: a kutyába nincs „beprogramozva” rossz szándék, az állat számára teljesen idegen dolog az, hogy a gazdáját bánni módon megbántsa. Extrém esetek- Előfordul, hogy egy állathoz túlzottan kötődik a gazdátréning is ja, és már-már emberként kezeli kiskedvencét - sorolja Némethi Gabriella. - Extrém esetekben ruhákba öltöztetik a kutyát, macskát, és úgy viselkednek vele, mint egy gyermekkel. Vagy épp ellenkezőleg: egyes esetekben az állat nem a túlzott szeretet miatt szenved, hanem az állandó ütés-veréstől. Némely emberek azért tartanak kutyát, hogy levezethessék az állaton az agressziójukat. Mozgást igényel és ad Minden embernek szüksége van mozgásra - ez tarthatja fenn ugyanis a test rugalmasságát, a szellem teljesítőképességét. A legegyszerűbb fizikai mozgás a séta. Egy kutya naponta legalább két alkalommal „kényszeríti” gazdáját sétálás- ra. Mindemellett az állatokkal való kapcsolat csökkenti a magas vérnyomást, a beszéd arti- kulálttá válik, a mozgás pedig harmonikusabbá. Az állatok jótékony hatással vannak a pszichés sérült emberekre is. A gazda és a kutya között kialakul egy sajátos együttérzési kontaktus, egymás szenvedése iránti kölcsönös megértés, szánalom, segítőkészség.