Észak-Magyarország, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-11 / 238. szám

2001. október 11., csütörtök észak-magyahorszAg & SPORT / II HÍRCSOKOR 0 Toborzó. A Miskolci VSC cselgáncsszak­osztálya toborzót hirdet óvodás és általá­nos iskolás alsó tagozatos leányok és fiúk részére. Az érdeklődők szüleikkel együtt hétfőtől csütörtökig 17-19 óra között je­lentkezhetnek Papp Orsolya és Szűcs Eni­kő edzőknél az MVSC Csokonai úti judoter­mében. 0 Atlétika. Székesfehérváron rendezték meg a kismaraton országos bajnokságot. Az MVSC-MISI sportolói közül Szilágyi And­rás a 13 évesek 6 km-es távján a 3., míg Göndör Ferenc a 14 évesek 10 km-én a 7. lett. Csapatban á 13 évesek között a Szilágyi András, Kékesi Károly, Antal Csa­ba és Elek Zoltán négyes a második lett. 0 Asztalitenisz. „Védd az egészséged!"- mottóval asztalitenisz-versenyt rendeztek Miskolcon. A viadalon Macsuga József (Be­kecs) diadalmaskodott, a második Bodnár József (Sajószentpéter) lett, míg a harma­dik helyen Sáfrányos Jenő (Sárospatak) és Makranczi László (Kecskemét) végzett. Gutman a havi 44 ezer forintért birkózik Miskolc (ÉM - MAE) - A törvény értelmében olimpiai érmes sportolóink és a baj­nokokat felkészítő edzők is havi életjáradékban része­sülnek. A versenyzők eseté­ben egyszei'ű a jogosultság elbírálása, ellenben az edzőkkel, ugyanis egy spor­tolónak pályafutása során több mestere is lehetett. Ez a helyzet a diósgyőri birkó­zók között is ügyet szült.- Repka Attilából én faragtam olimpiai bajnokot, amit nyolc éven keresztül vállalt, ennek el­lenére, anyagi motivációk miatt Görcsös József kérvényét írta alá, és őt ismerte el edzőjének - jelentette ki Gutman József, a DVTK birkozó-szakosztályának egykori vezetőedzője, a DBC volt ügyvezetője a tegnap délelőtt Miskolcon megtartott sajtótájé­koztatóján. - Bizonyítékaim van­nak arra, hogy a 1992 előtt Gör­csös József még csak nem is ta­lálkozhatott Barcelona olimpiai bajnokával, nemhogy ő készítet­te volna fel a nyári játékokra, ugyanis az olimpia előtt két éve megszűnt a munkaviszonya a diósgyőri klubnál. Repka Attila az elmúlt években az élet számos területén szenvedett vereséget, ügy a szőnyegen, mint a magán­életében. Ez lehetett az oka, hogy közjegyző előtt, büntetőjogi fel- lelősége tudatában nyilatkozott: Görcsös készítette fel a barcelo­nai játékokra, és őt illeti a 44 000 forintos havi életjáradék. Mint megtudtuk: a Magyar Birkózószövetség jóváhagyta Görcsös József kérvényét, és Gutman József most vádolja a szövetséget, Repka Attilát és „Huszonhárom” edzője volt Repka Attilának Fotó: Végh Csaba Görcsös Józsefet is, és a Legfőbb Ügyészséghez fordult panaszával.- Nagyon sokan álltak mellém az ügyben, így például a MOB, de más szakemberek is támoga­tásukról biztosítottak. Remélem a vizsgálódás után az ISM helyreteszi a dolgokat. Lehet, hogy anyagi elégtételt szolgáltat­nak nekem, de erkölcsi kártérí­tést talán soha nem kapok egy­kori tanítványomtól - kesergett Gutman József. A témában megkerestük az érintett Repka Attila olimpiai bajnok birkózót is, aki lapunk­nak elmondta: nem kíván foglal­kozni az üggyel. Majd zárásként hozzátette: pályafutása során hu­szonhárom edzője volt, és szíve jogának tartja eldönteni, hogy közülük kit nevez meg edzőjének. A Gutman József által több­ször is megemlített Görcsös Jó­zsef álláspontját nem tudtuk megismerni, ugyanis a DBC je­lenlegi vezetőedzője kórházi ke­zelés alatt áll, s emiatt nem tud­tunk kapcsolatba kerülni vele. Körzeti labdarúgás Encs körzet A csoport 10. forduló: Abaújkér - Hemádvécse 1-3, For­ró - Kiskinizs 4-1, Boldogkőújfalu - Baktakék 7-3, Vilmány SK - Büttös 0-2, Vizsoly - Asza­ló 1-1, Abaújdevecser - Honagro FC 2-3, Sza- laszend - Boldogkőváralja 6-0, Garadna - Ináncs 1-1, Kázsmárk - Novajidrány 4-2. Az élcsoport állása: 1. Forró 26 pont, 2. Asza­ló 23, 3. Kázsmárk 21. B csoport 9. forduló: Gönc II - Forró II 3-0, Bérét - Encs II 0-6, Telkibánya - Fulókércs 5-1. Az éle sö­pört állása: 1. Forró II 20 pont, 2. Encs II 20, 3. Gönc II 19. Kazincbarcika körzet A csoport 9. forduló: Mályinka - Szendrő 3-2, Má- lyinka - Sajókaza 4-2, Hídvégardó - Felső- telekes 1-4, Ormosbánya - Kurityán 2-3, Szögliget - Szendrőlád 2-2, Múcsony - Szin 7-0, Tardona - Bánhorváti 0-3, Trizs - Sza­lonna 1-2. Az élcsoport állása: 1. Múcsony 22 pont, 2. Bánhorváti 21, 3. Szalonna 19. B csoport 8. forduló: Ragály - Izsőfalva 3-3, Talajvíz- Nagybarca 2-1, Martonyi - Felsőnyárád 1-2, Alsószuha - Aggtelek 1-1, Zádorfalva - Ru- dolftelep 7-0. Az élcsoport állása: 1. Talaj­víz 19 pont, 2. Zádorfalva 18, 3. Felsőke- lecsény 16. Mezőcsát körzet 9. forduló: Hejőszalonta - Nemesbikk 3 0, Ároktő - Tiszapalkonya 1-11, Mezőnyárád- Oszlár 0-0, Hejőkeresztúr - Sajóörös 2-3, Nagycsécs - Köröm 3-2, Szakáid - Tiszatarján 0-12. Az élcsoport állása: 1. Ti- szatarján 24 pont, 2. Tiszapalkonya 23, 3. Nagycsécs 19. Miskolc körzet 8. forduló: Ernőd - Parasznya 3-3, Sajólád- Léh 4-2, Mályi - MEAFC 1-2, Sajókeresz- túr- Nyírjes-Szirma 2-6, DVTK SE - Hangács- Nyomár 1-1, Sajósenye - Borsodszirák 2-2. Az élcsoport állása: 1. MEAFC 19 pont, 2. Mályi 16, 3. Sajósenye 15. Ózd körzet Ózd-Hangonyvölgy csoport 7. forduló: Királd - Farkaslyuk 0-9, Somsály Uraj 4-0, Sajópüspoki - Arlő 1-2, Gömör FC - Center 2-1, Hangony SE- Tábla 4-2. Az élcsoport állása: 1. Gömör 16 pont, 2. Farkaslyuk 16, 3. Center 13. Sajó-Hegyhát csoport 7. forduló: Sajóvelezd - Kelemér 5-1, Sá- ta - Csokvaomány 0-9, Sajómercse - Hét 5-1, Nekézseny - Bánréve 4-3, Serényfal­va - Uppony 5-2. Az élcsoport állása: 1. Nekézseny 15 pont, 2. Serényfalva 13, 3. Hét 13. Szerencs körzet 8. forduló: Tállya - Bodrog SE GO, Tokaj - Bekecs 2-1, Taktaharkány - Golop 2-0, Ti- szaladány - Tiszalúc 4-0, Rátka - Mezőzom- bor 0-3, Megyaszó - Monok 0-3. Az élcso­port állása: 1. Monok 21 pont, 2. Taktahar­kány 20, 3. Tiszaladány 17. Zemplén körzet 9. forduló: Hercegkút - Füzérradvány 1-3, Pusztafalu - Nagyrozvágy 1-0, Vámosújfalu- Bodrogolaszi 1-6, Makkoshotyka - Füzér 0-2, Györgytarló - Felsőberecki 7-5, Mikóhá- za - Tiszakarád 2-0, Hollóháza - Sárazsa- dány 2-1. Az élcsoport állása: 1. Füzér 22 pont, 2. Mikóháza 19, 3. Füzérradvány 19. Hirdetés I Egy könnyed ecsetvonás helyreállíthatja egy egész festmény harmóniáját. Galérialátogatás közben nem sokat beszélgetünk, de tudom, hogy egy kép benne is ugyanazokat az érzéseket kelti. Ő a meleg színeket kedveli, én a kék árnyalatait szeretem. Jól kiegészítjük egymást. A Bank Austria Creditanstalt és a HypoVereinsbank egyesülésével jött létre a HVB Hungary. Az új név azt jelenti: biztonságosabban, hatékonyabban, közvetlenebbül. | Tel.: 06-40/50-40-501 www.hvb.hu | A HVB Group bankja

Next

/
Oldalképek
Tartalom