Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-05 / 207. szám

ES2AK-MAGYBR0RSZÁG § 2001. szeptember 5., szerda SPORT • Később. Az MVSC-Csúcstechnika NB I- es női labdarúgócsapatának a hét végén bajnoki mérkőzésen kellett volna pályára lépnie Budapesten a Renova ellen. Aztán az Magyar-kupa kiírása szerint a 2. fordu­lóban, szintén szombaton a Jéghegy (Bu­dapest) ellen is játsznia kellett volna a vasutasoknak. Ám, hogy nem történt ga­liba, az annak köszönhető, hogy az után­pótlás-válogatott mérkőzése miatt mind a két találkozót későbbre, és természete­sen más-más időpontra halasztották. • Elmarad. A Szabolcs megyei szervezők értesítik a sportbarátokat, hogy a szep­tember 7-8-ára tervezett hagyományos aggteleki Nyílt Barlangi Napok eseményei elmaradnak. • Kiestünk a 200-ból. Először fordul elő, hogy nincs magyar csapat az első 200 kö­zött a labdarúgás történetével és statisz­tikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS klubranglistáján. Az élen to­vábbra is az UEFA-kupa-győztes FC Liver­pool áll, megelőzve a Boca Juniors és az FC Arsenal együttesét. A Debreceni VSC UEFA-kupa-ellenfele a francia Girondins Bordeaux a 49. Újabb forduló Miskolc (ÉM) - Ma újabb hétközi fordu­lót rendeznek a labdarúgó megyei I. osz­tály küzdelmeiben, a program (vala­mennyi mérkőzés 16.30-tól kezdődik): He- jőcsaba - Pálháza, Putnok - Muhi, Bod- roghalom - Tomor-Lak, Edelény - Felső- zsolca, Halmaj - Encs, Nyékládháza - Sa- jószentpéter, Arnót - Sárospatak, Tolcsva - Gönc, Varbó - Miskolci VSC. Kovács remekelt Miskolc (ÉM) - Új sportág mutatkozott be Magyarországon a céllövészet és a táj­futás kombinációjából alkotott solathlon. Szeptember első vasárnapján a pilisszent- léleki pálos kolostor romjai mellett ren­dezték meg az első viadalt, a III. Nemzet­közi Nyílt Rendőr Tájfutóbajnokság kere­tein belül váltóverseny formájában. A résztvevőknek a tájfutópálya teljesítése közben kétszer kellett 5-5 lövést leadni légpisztolyból, a sportoló hibátlan lövé­szet után futhatott tovább, ahányszor nem talált annyi 100 méteres büntetőkört volt kénytelen megtenni. A bemutatkozá­son Kovács Attila, a miskolci Zöld Spor­tok Clubja tájfutója a szentendrei Erdélyi Tiborral a svéd rendőrválogatott mögött a második helyet szerezte meg az F45 ka­tegóriában. Győztes bemutatkozás Miskolc (ÉM) - Magabiztos győzelemmel mutatkozott be hazai környetben a terem- labdarúgó NB I küzdelmeiben a Berek Rolád-Soltész Papír együttese. Berek Rolád-Soltész Papír - Autó West Meteor-Komló 9-3 (5-1) BRSP: Kiss J. - Lasztóczi, Szabó, Dobos, Pataki. Csere: Képes, Dóczi, Lója T., Vicickó. Szakvezető: Zupkó Mihály. Gól­szerző: Szabó (5), Pataki (2), Képes, Lója T. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. ZUPKÓ Mihály: - Remélem, hogy ezzel a kezdéssel és ezzel a hozzáállással meg tud­juk alapozni a későbbi jó szereplésünket.-< 'Ö O Lasztócziék (8) magabiztosak voltak Nem lesz sok a külföldi a DKSK-ban Brosovszky (10) hamarosan magyar állampolgár lehet Fotó: j. l. i. Miskolc (ÉM - BCS) - Jelen pillanatban három szerződ­tetett külföldi játékosa van a DKSK NB l-es női kosárlab­dacsapatának, akik közül tegnapig még egyikük sem volt jelén a piros-fehérek idei egyik edzésén sem. Persze ez a helyzet már nem tart sokáig, hiszen tegnap kelt útra és a repülőjegye szerint ma délelőtt érkezik meg Budapestre a diósgyőriek két ausztrál játé­kosa közül az egyik, az irányító Kim Wielens. Őt három nap múlva követi honfitársa, a center Chika Emeagi, míg a - ma még - román állampolgársá­gú Brosovszky Mónika, az Euró- pa-bajnoki döntő után, szeptem­ber 25-én csatlakozik a DKSK keretéhez. Ez idáig rendben is lenne, hiszen a 2001/2002. évi idényre érvényes magyar bajno­ki kiírás szerint csapatonként három külföldi játékos nevezhe­tő egy-egy NB I-es mérkőzésre. Csakhogy! Két hete, amikor Dubei Tibor, a DKSK Sportmar­keting és Szolgáltató Kft. ügyve­zető igazgatója Chika Emeagi leigazolását bejelentette, azt is a közvélemény tudomására hozta, hogy még egy nem magyar ál­lampolgárságú, centerrel is megegyeztek, akivel várhatóan két-három héten belül az írásbe­li szerződést is megkötik.- Még nem tart itt az ügy - válaszolta lapunk érdeklődésé­re Dubei Tibor. - A szóban for­gó játékos - akinek a nevét vál­tozatlanul nem árulhatom el - a menedzserén keresztül már eljuttatta hozzánk a szerződés- tervezetet, amelyet áttanulmá­nyoztunk, és éppen a finomítá­sánál tartunk. De nem kell nagy dolgokra gondolni, véle­ményem szerint elég közel va­gyunk az aláíráshoz. Igaz, még az időpont és helyszín egyezte­tésével vannak problémák, hi­szen az Eb-re készülő center nemzeti válogatottjával szinte állandóan úton van, egymás után játsszák a felkészülési ta­lálkozókat, míg a menedzser már a kontinensbajnokság helyszínén, Franciaországban tartózkodik. Valószínűnek tű­nik, hogy vagy az Eb kezdete előtt néhány órával, vagy az Eb után írhatjuk alá a szerződést, a már említett finomításokat követően. Azonban amikor ez megtörté­nik, négy külföldije lesz a DKSK-nak, akik közül egy-egy tétmeccsen csak hárman léphet­nek egyszerre pályára.- A rajtig reményeink szerint megváltozik ez a helyzet - mondta sejtelmesen Dubei Ti­bor, majd így folytatta: - Ugyanis Brosovszky Mónika magyar állampolgársági kérvé­nyért folyamodott. Már túl van az ehhez feltétlenül szükséges sikeres állampolgársági vizs­gán, úgyhogy ez az ügy már a végső stádiumához érkezett. Hi­szen mihelyst a magyar köztár­sasági elnök, Mádl Ferenc aláír­ja ezt a kérvényt, Brosovszky Mónika magyar állampolgár lesz. Ez remélhetőleg néhány héten belül bekövetkezik, vagyis a csapat vezetőedzőjé­nek, Vertetics Istvánnak nem kell majd sakkoznia, hogy a Chika, Wielens, Brosovszky és a szerződtetés előtt álló külföldi center közül mikor kit hagyjon ki a csapatból. A románok még nem nyertek Budapesten Gellei Imre több helyen is változtatott a Grúzia elleni kezdőcsapaton Pető (3) kimarad Gellei kezdőcsapatából Fotó: mti V Budapest (MTI) - A mai vb-se- lejtezőn (Népstadion, 20.15) találkozik egymással tizen­kilencedszer a magyar és a ro­mán labdarúgó-válogatott. A románok eddig még egyszer sem nyertek Budapesten. A két együttes három hónappal ezelőtti, bukaresti mérkőzésén 2-0-ás román siker született. Azóta mindkét együttesnél kapi­tányváltásra került sor: a román csapat szakmai munkáját Bölöni László helyett Gheorghe Hagi irá­nyítja, a magyar kispadon Bics­kei Bertalant Gellei Imre váltotta fel. Az összesített mérleg a ma­gyarok számára kedvező: 18 mér­kőzésen 11 magyar győzelem, 5 döntetlen, 2 román siker, a gól- különbség 45-17. A selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden vi­deózással, az ellenfél várható tak­tikájának elemzésével kezdte a napot Dunavarsányban, majd az uszodába mentek a játékosok: fürdés és gyúrás szerepelt a prog­ramban. Az irányítás Dajka László edző feladata volt, mert Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány már korábban elutazott Kecske­métre, ahol a szintén általa veze­tett U21-es csapat a románok el­len játszott Eb-selejtezőt. A szakvezető este tért vissza az A csapat edzőtáborába, s 20 órától edzést tartott. Szándéka szerint utána jelöli ki a Népstadionban pályára lépő kezdő tizenegyet, az MTI érdeklődésére már délben várható összeállítással szolgált, amely a következő: Király - Kor­sós Gy., Sebők, Juhár, Mátyus - Dárdai, Lendvai (Győri), Lisztes, Korsós A. - Tököli (Sztipánovics), Horváth F. (Kabát).- A középpályát igyekszem megerősíteni, Dárdainak és Lend- vainak a szervezett, gyors labda- kihozatalról kell gondoskodnia, másképp elöl nem vihetik semmi­re a csatárok. Juhár beállítása azt szolgálja, hogy Korsós Attila nagyobb biztonsággal szervezhes­sen a bal oldalon - mondta Gellei. - Fontos még, hogy a labda el­vesztésére azonnal reagáljanak a játékosok, mert különben átgázol­nak rajtunk a román támadók. A megbízott kapitány örömmel számolt be arról, hogy vasárnap óta érezhetően javult a játékosok hangulata, ám figyelmeztetett: ez nem a kapitányváltásnak köszön­hető. Sokkal inkább annak, hogy a futballisták tisztában vannak vele: a szerdai meccsen önmaguk­nak is bizonyítaniuk kell. Azt, hogy többet érnek, mint amennyit szombaton a grúzok el­len Tbilisziben mutattak. Gheorghe Hagi, a román labda­rúgó-válogatott szövetségi kapitá­nya keddi sajtótájékoztatóján ki­jelentette: bár csapata számára a magyarok elleni vb-selejtezőn már a döntetlen is elég lenne a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzéséhez, ő azt szeretné, ha megnyernék a mérkőzést.- Saját taktikánkat akarjuk ér­vényre juttatni, és három ponttal szándékozunk hazatérni a Nép­stadionból. Nem lesz könnyű dol­gunk, sokan azt hiszik, hogy a grúzoktól elszenvedett vereség után a magyar együttes összeom­lott. Nem szabad azonban elfelej­teni, hogy a magyarok idegenben játszottak. Biztos vagyok benne, hogy saját közönségük előtt sok­kal harcosabbak, agresszívebbek lesznek, és mindent megtesznek a legyőzésünkért. Hagi úgy véli, hogy a kapitány­váltás jót tett a magyaroknak:- Ha új szakvezető kerül egy csapat élére, akkor ez általában jelentősen javítja a játékosok hangulatát, a futballisták moti­váltak lesznek, mert be akarják bizonyítani az új kapitánynak, hogy ott a helyük a válogatott­ban. A magyar-román párhar­cok mindig óriási presztízscsa­tát hoztak, az összecsapások hangulata olyan ( volt, mintha egy város két riválisa mérte volna össze az erejét. Nem lesz ez másként szerda este sem. Já­tékosaim a magyarok elleni ta­lálkozó esetleges megnyeréséért nem kapnak külön prémiumot, csak akkor vehetnek fel pénzt, ha teljesítettük a célkitűzést és megszereztük a második helyet a csoportban. A románok várható kezdőcsa­pata: Lobont - Kirita, Popescu, Radoi, Chiviu - Contra, Sabau, D.Munteanu - Mutu - Ilié, Niculae. A további program A magyar-román mérkőzés mel­lett további 21 labdarúgó-világbaj­noki selejtezőre kerül sor szer­dán, Eiu'ópában. A program: 1. csoport: Feröer-szigetek - Oroszország, Jugoszlávia - Szlo­vénia, Luxemburg - Svájc. 2. csoport: Ciprus - Portugália, Hollandia - Észtország. 3. csoport: Csehország - Málta, Bulgária - Dánia, Észak-írország - Izland. 4. csoport: Azerbajdzsán - Mace­dónia, Törökország - Svédország, Szlovákia - Moldova. 5. csoport: Ukrajna - Örményor­szág, Norvégia - Wales, Fehéroroszország - Lengyel- ország. 6. csoport: Belgium - Skócia, San Marino - Horvátország. 7. csoport: Ausztria - Bosznia- Hercegovina, Liechtenstein - Spa­nyolország. 8. csoport: Grúzia - Litvánia. 9. csoport: Finnország - Gö­rögország, Anglia - Albánia. A dél-amerikai zónában magyar idő szerint szerdán és csütörtö­kön öt mérkőzést rendeznek. A program: Szerda: Chüe - Venezuela, Peru - Uruguay. Csütörtök: Paraguay - Bolívia, Argentína - Brazília, Ko­lumbia - Ecuador. A CONCACAF zónában három vb-selejtezőre kerül sor. A mérkő­zéseket magyar idő szerint szer­dán és csütörtökön rendezik. A program: Szerda: Mexikó - Trinidad és To­bago. Csütörtök: Honduras - Ja­maica, Costa Rica - Egyesült Ál­lamok. Ázsiában négy vb-selejtezőt ren­deznek három napon. Csütörtök, A csoport: Bahrein - Thaiföld. Péntek, A csoport: Irak- Irán. B csoport: Katar - Kína. Szombat, B csoport: Üzbegisztán- Omán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom