Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-21 / 221. szám
2001. szeptember 21., péntek tSUK-MBYAÉUJiSZfB $ Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Nincs remény. Négyre emelkedett a szerda reggel összeomlott isztambuli szálloda halálos áldozatainak száma: a kórházban két személy ugyanis belehalt sebesüléseibe. A város polgármestere csütörtökön ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs remény a törmelékek alá szorult két magyar nemzetiségű román állampolgár megmentésére. • Elfogadták a hatásköri törvényt. A szlovák parlament csütörtökön elfogadta a közigazgatási reform végrehajtásához szükséges hatásköri törvényt. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) e jogszabály elfogadását szabta meg annak feltételéül, hogy a kormányban maradjon. Dalok feketelistán Washington, Miskolc (ÉM - Hl) - Betiltotta a legnagyobb amerikai rádióhálózat 150 olyan dal sugárzását, amely halálról, repülésről, pusztulásról szól. A terrortámadás után az olyan slágerek is feketelistára kerültek, amelyekben a szeptember, esetleg a kedd szó hangzik el. Erről kérdeztük dr. Juhász Erzsébet, a Miskolci Egyetem magyar tanszékének vezetőjének véleményét. A tiltott dalok hosszú listáján hét AC/DC-szám szerepel, köztük a Highway to Hell (Út a pokolba). A Metallica-hívek nem hallhatják többek között a Suicide Solutiont (Öngyilkos megoldás). Nemkívánatosnak ítélték Bob Dylan több slágerét, Louis Armstrong What a Wonderful World- jét (Milyen csodálatos világ), sőt, John Len- non békedalát, az Imagine-t (Képzeld el) is.- Az agressziót sugárzó daloktól való félelem táplálkozhat abból, hogy egyes vélemények szerint bizonyos cselekményeket rejtett, tudat alatti hatások befolyásolnak. Ebben az esetben azonban, véleményem szerint nem csak erről van szó. Ez a számunkra túlzásnak tűnő intézkedés az amerikai társadalmi modellnek teljes mértékben megfelel - véli Juhász Erzsébet. A művészetszociológiával is foglalkozó szakember szerint az amerikaiak számára rendkívül fontos a belső harmónia, és az, hogy ez a harmónia kifelé is megmutatkozzon. - Az, hogy a zenében keresnek bűnbakot és a tragédiára dalok letiltásával reagálnak, számunkra irreális, Amerikában azonban egyáltalán nem az. Kiiktatnak minden dalt, amely a terrorakcióra utal, így védelmezik a harmóniát. Ez csak egyik eszköze az esemény kapcsán érzett felháborodás kifejezésének. Ami számunkra esetleg naivitásnak tűnik, az, tapasztalatból mondom, Amerikában más megítélés alá esik. r ÍSZWÍ-^lifiYlROBSZ/í§# — Miskolc és Borsod-Abaúi-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkeszlő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csörnők Mariann (3290-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@lnform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf,: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó cfme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MaAz előfizetők részére terjeszti az INFORM MEDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható _ telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hfrlapkézbesltőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 57 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Sebészi beavatkozás vagy tömegtámadás A WTC ma. Négy ötvenemeletes torony építését fontolgatják a két lerombolt 110 emeletes helyén Fotó: epa Párizs (MTI) - A látványos ro- konszenv-nyilvánításra Washingtonban sorjázó külföldi vezetők látogatásának alig titkolt célkitűzése, hogy mérsékletre bírják és egy szigorúan körülhatárolt katonai visszacsapás kereteibe szorítsák a Bush-kormányzat terrorizmus elleni válaszát - írta csütörtöki számában az International Héráid Tribüné. A külföldi politikusok a washingtoni adminisztráció azon képviselői körében próbálkoznak tapintatos nyomásgyakorlással, akik ez idő szerint beérnék egy Afganisztánra mért sebészi pontosságú katonai csapással, hacsak cáfolhatatlan tények alapján be nem bizonyosodik más országok szerepe is a szeptember 11-i repülőgépes terLetartóztatták Az FBI közölte, hogy letartóztatott egy Nabil al-Marab nevű férfit, aki ellen a New York-i terrortámadás ügyében adtak ki körözést. Ennek a férfinak a nevén volt az a Detroit közelében található lakás, amelyben e hét elején letartóztattak három arab férfit. A letartóztatottaknál hamis beutazási okmányokat, illetve repülőtérleírást találtak - az utóbbit járatszámok, indulási kapuszámok és kifutópályák feltüntetésével. rorakciókban. A Párizsban megjelenő angol nyelvű nemzetközi sajtóorgánumban névtelenül nyilatkozó diplomaták szerint a dolgok jelenlegi állásánál a Bush-kormányzatnak egy működőképes széles koalíció vagy a terrorizmust szponzoráló országok és ügynökeik ellen irányuló átfogó katonai hadművelet között kell választania. Jacques Chirac francia elnök és Tony Blair brit kormányfő csütörtökön elkerülhetetlennek nyilvánította a szeptember 11-i amerikai merényletekre való válaszadást, hangsúlyozva, hogy Franciaország és Nagy-Britannia hajlandó részt vállalni egy „célzott és hatékony” visszacsapás- ban. Lord Robertson NATO-főtit- kár úgy vélekedik, az európai szövetségesek nagyrészt politikai jellegű szerepet fognak játszani a nemzetközi terrorizmus elleni világméretű küzdelemben. „A NATO jelen pillanatban nem lát okot aggodalomra” - a szövetség egyik szóvivője röviden ennyit válaszolt az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy a Stem című német hírmagazin jelentése szerint olyan terÖngyilkos pilóta Magyarországon? Bukarest (MTI) - A román közszolgálati televízió híradása szerint egy magyarországi menekülttáborban is megfordult a 11-i merényletek egyik öngyilkos pilótája. A Maros- vásárhely közelében lévő Ha- rasztkerék (Roteni) településen élő Puskás Sándor az RTV 1 szerda esti híradójában elmondta, az azonosított merénylőkről közzétett fényképek alapján felismerte a New York-i Világkereskedelmi Központ épületeibe becsapódó repülőgépek egyik öngyilkos pilótáját. Elmondása szerint az illetővel egy magyarországi menekülttáborban találkozott 2000 júliusában, amikor ő nemzetközi humanitárius szervezet tagjaként foglalkozott a tábor lakóival. Puskás nem kívánta elmondani, de a román újságíró szerint Bicskéről van szó. Puskás neve nem ismeretlen a romániai magyar újságírók körében: feltűnési vágyban szenvedő, labilis személyiségként tartják számon. A román közszolgálati televízió hitelt érdemlőnek tartotta Puskás történetét. rorista merénylet előkészületeinek nyomaira bukkantak, amelynek során október 1-jén meg akarják támadni a NATO brüsszeli székhelyét. Sportminisztériumi ígéret Budapest, Miskolc (ÉM) - Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselő csoportjának nevében Koleszár Lajos és Tompa Sándor közösen kérdést intézett Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterhez a Diósgyőri stadion ügyében. A képviselők azon kérdésekre keresték a válaszokat, hogy vajon a diósgyőri stadion rekonstrukciója kapcsán milyen elvárásai vannak a minisztériumnak, milyen összegű támogatást kívánnak adni a felújításra, milyen önkormányzati támogatással valósítható meg a Diósgyőri stadion „renoválása”, illetve mikor kezdődnek és fejeződnek be a munkálatok.- Örömmel vettük kézhez azt a levelet, amelyben a minisztérium válaszolt a feltett kérdéseinkre - nyilatkozta lapunknak Koleszár Lajos. - így megtudtuk, hogy a tárca egy 535 millió forintos támogatást irányoz elő, míg Miskolc Város önkormányzatának 180 millióval kellene finanszíroznia a rekonstrukciós munkálatokat, illetve egy tervezett 20 millió forintos vállalkozói támogatás is hozzájárulna a stadion felújításához. Mint megtudtuk a munkálatok jövő nyáron kezdődnének és 2003 januárjában fejeződnének be. A szocialisták üdvözölték a választ, de aggodalmuknak is hangot adtak, mely szerint az UEFA elvárásai értelmében egy olyan komplexumot kíván megvalósítani, amelyben nem lenne helye a jelenlegi stadion egyik ékességének, a futópályának. Az MSZP-s képviselők reménykednek abban, hogy ezt a problémát is hamarosan orvosolja a minisztérium. Kizárás, felvétel, tiltás Budapest (MTI) - Kormányellenes magatartása miatt zártak ki hat országgyűlési képviselőt az FKGP parlamenti frakciójából - jelentette be Szentgyörgy- völgyi Péter, a kisgazda képviselőcsoport vezetője csütörtökön. Hangsúlyozta: Torgyánné Cseh Mária, Gyimóthy Géza, Zsikla Győző, Czoma Kálmán, Atyánszky György, illetve Pallag László a Fidesz és az FKGP között 1998-ban kötött megállapodás ellen ható magatartást tanúsítottak. Más indokok is felmerültek: Atyánszky Györgyöt nem jogerősen ugyan, de elítélte a bíróság, Pallag László pedig számtalan pert veszített alaptalan vádaskodás miatt. Felvették a képviselőcsoportba Cseh Sándort, a Kisgazda Szövetség elnökét és Csúcs Lászlót. Gyimóthy Géza kizárása miatt új alelnököt delegálnak az Országgyűlés alelnöki posztjára, Bánk Attila személyében. - Az FKGP országos elnöksége és vezetősége megtiltja a Független Kisgazda- párt képviselőcsoportja név használatát a Szentgyörgyvöl- gyi Péter vezette frakciónak - közölte Torgyán József pártelnök. A pártelnök, aki „gátlástalan árulócsoportnak” nevezte a frakciót, emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság határozata értelmében a pártoknak van frakciójuk és nem fordítva. Megnevezett húsz országgyűlési képviselőt, akik szavai szerint az FKGP frakciójának tagjai. E-mail, avagy elektronikus levelezés A hagyományos levelezési szokásokat egyre jobban megváltoztatja az új „divat" az e-mailezés, azaz az elektronikus, internet alapú levelezés. Nincs sok különbség a régi és a hagyományos módi között. A levélírás menete ugyanis megegyezik a hagyományos levél esetében megszokottakkal. Amennyiben figyelmen kívül hagyjuk, hogy tinta és toll helyett számítógép-billentyűzettel írjuk a hófehér monitorra a levelet. (Ki villámgyorsan gépelve, ki villámként le-lecsapva.) A címzettet, a küldemény tárgyát és magát a szöveget nekünk kell megírni, de a levélírás helyszínét és időpontját automatikusan adja meg számítógépünk. Mégis mivel jobb az e-mail, és miért terjed rohamléptekkel a használata? Elsősorban a sebessége miatt, a feladás pillanatában már meg is kapja kedvesünk, üzleti partnerünk a levelet. Néha előfordulhat egy-két perces csúszás, vagy késés, de ennek okára még visszatérünk. A kapcsolattartás eszköze Teljesen máshogy állunk hozzá a levélíráshoz, ha tudatosul bennünk az azonnali kézhezvétel lehetősége! Egy nap alatt többször is válthatunk levelet. Minden kérdést és részletet akkurátusán megvitathatunk levelezőpartnerünkkel. A második előnyt a kézbesítési idő legyőzése után a távolság áthidalása jelenti. A címzett bárhol lehet az egész világon, csak internetközeiben, azaz internetkapcsolattal rendelkező számítógéppel kell rendelkeznie. Bizonyos esetben horgászhat is, hiszen e-mailt már mobiltelefonról is lehet interneten keresztül küldeni és vice versa! A harmadik előny az idő és távolság után az árban jelentkezik. Ingyenes e-mail és internetszolgáltatók is találhatók megyénkben, de az ilyen szolgáltatók nem minden esetben megbízhatók. Nincs garancia a szolgáltatás minőségére. Legrosszabb esetben egy internetkávézóból 3-400 Ft-ért tudjuk például Kambodzsába vagy New Yorkba elküldeni leveliinket, csakúgy mint Hadháztég- lásra. De szerencsés esetben 2-3 perc helyi hívású telefonálás díjáért elküldheti ük küldeményünket expressz, ajánlva. Az e-mailküldés és -fogadás technikai feltételei: az e-mail használata már a legegyszerűbb internetcsatlakozás esetén is lehetséges. A tíz évvel ezelőtti számítógépek is képesek kezelésére. A csatlakozáson kívül megfelelő program is szükséges (ezzel olvassuk, rendezzük az érkező leveleket, és ezzel szerkesztjük meg az elküldendőket is). Ilyen levelezőprogram például a PINE (Unix), a Pegasus Mail (Novell), Outlook (Windows). Szükséges még egy egyszeri e-mail postaláda-regisztráció, amit vagy magunknak, vagy internetszolgáltatónknak kell megtenni. Ettől a pillanattól lesz sajátnév@inte- rnetszolgáltató.hu címünk amit mindenkinek megadhatunk. És természetesen szükség van új életvitelre és gondolkodás- módra, hiszen naponta egyszer, esetleg kétszer nem árt megnézni levelesládánkat, érkezett-e valami új levél. Sokan sms-ben kapnak értesítést az új üzenetről rádiótelefonjukra. Ők azon nyomban internetre csatlakoznak, hogy elolvassák levelüket, önnek mikor lesz e-mail címe?