Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-13 / 214. szám

2001. szeptember 13., csütörtök Aktuális 5 Viszonylatos Szalóczi Katalin M kis falut mindössze pár kilométer választja el Miskolctól. És még sok más. Például a levegőben. Úgy félúton még a sárga buszon is észlelhető, tisztább levegő kúszik be az ablakon. Az igazsághoz tartozik: egy-egy nagyobb eső után viszont, a girbegurba utcákon kanyarogva egyetlen szippantásra kiderül, hogy itt, a nagyváros szomszédságában, még nem megoldott a szennyvízelvezetés. Aztán a divat! Micsoda szivből jövő kacagást váltott ki a buszon az egyik nénéből, mikor először pillantotta meg a város határában megnyílt ruhaház kirakatának bábuit, amit lelkes felkiáltással kísért: De hiszen ezeket nem ruhába, de maskarába öltöztették! Máskor két, kevésbé hajlott korú falubelije arról pusmogott egy aznapi módi szerint öltözött hölgy láttán: Felveszik azt a vastag talpú micsodát, mert lábbelinek se nevezhető, meg kimutatják a pucérságukat, és azt hiszik, hogy ők már meg se öregednek. Pedig ők is megőszülnek, ha festék alatt is! Devallom, néhány hetes falusi létem alatt még nem tettem a fejemre kedvenc kalapkollekcióm egyetlen példányát sem. Valahogy itt, a sárgán, nevetséges volna. Mások a viszonylatok. Naponta egy „viszonylaton" utazom egy középiskolás diáklánnyal. A városban olyan, mint száz társából kilencvenkilenc. Alul-fölül mindent kivillantó top, szűk nadrág, csípőre kötött pulcsi, ami leginkább arra szolgál, hogy odairányitsa a figyelmet a szabadon hagyott köldökre. A Búza téren még otthonosan mozog e szerelésben. Aztán a falu határához érve igazgatni kezdi magát. Előbb a melltartót utasítja a top alá, ezzel rakoncátlan kebleit is kordába terelve. A pulóver is új rendeltetést nyer: már takarja a felsőrész és a nadrág közötti folytonossági hiányt. Közvetlenül a leszállás előtt még elő- és rákerül a hátizsákbóíegy mellény... H. azaérkeztünk. Kezdődhet az építés Fotó: Szegő Péter Szerződés a fűtőerőműre Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Farkas Zoltán (jobbra), Tiszaújváros polgármestere, és Carl-Ernst Giesting (balra), a Sinergy ügy­vezetője tegnap ünnepélyes keretek között írták alá a városi fűtőmű elkészítéséről szó­ló szerződést. Tiszaújvárosban mintegy 10 hónapja döntöttek úgy a képviselők, hogy az önkormányzat építtessen egy olyan 40 MW-os fűtőerőművet, mely alkalmas a vá­rosi lakások hőellátására. Az ünnepélyes aktuson, az aláírást követően az ügyvezető arról biztosította a város jelenlévő képvise­lőit, hogy az öt pályázó közül kiválasztott Sinergy mindent megtesz a zavarmentes, és gazdaságos a távhőszolgáltatás érdekében. • Cukorbetegeknek. Klubfoglalkozást tart a Semmelweis Kórház cukorbeteg klubja ma délután 3 órától a kórház ká­polnahelyiségében. Az érdeklődők dr. Raisz Csaba és Csavajda Istvánné előadá­sát hallgathatják meg. • Tanévnyitó. Tanévnyitó ünnepséget tart a Miskolci Bölcsész Egyesület szep­tember 16-án délelőtt 11 órakor a vas­gyári református templomban. • Olcsó ruhavásár. Olcsó ruhavásárt (50-100 Ft/db) tart a Munkáspárt a Nagy Lajos király útja 46. szám alatti helyiségé­ben ma délután 2 és 6 óra között. Em TíklilíiJjJiölÉíj# Újabb kórházvezető-váltás a megyében Dr. Tóth Imre igazgatóságának 18. évében - több okból - úgy határozott, lemond Dr. Tóth Imre Fotó: Farkas Maya Szalóczi Katalin Szikszó (ÉM) - Ma kerül a megyei közgyűlés elé a szik­szói kórház igazgatójának le­mondása. (Az elmúlt 1-2 esz­tendőben személyi változás történt az ózdi, a diósgyőri és a megyei kórház élén is, Sátoraljaújhelyen csak ez év­ben 3 igazgatóváltás tör­tént.) Dr. Tóth Imrét lapunk elsőként lemondásának okairól kérdezte. □ Ön a legrégebben, 18 évvel ezelőtt kinevezett kórházigazgató a megyében. Miéri mond le most a szikszói kórház vezetéséről? • A legfőbb okot a kórházunkat terhelő pénzügyi gondok jelentik. Korábban az általam vezetett in­tézményt a folyamatos fejlődés jellemezte: meghonosítottunk egy-egy új szakterületet, jó veze­tőket, szakembereket sikerült megnyernünk. Ez a lendület 1995- ben megtört, amikor is a nagy struktúraátalakítás kezdetén hir­telen a megmaradásunkért kel­lett küzdenünk, majd azért, hogy továbbra is a megyei önkor­mányzat fenntartásában marad­hassunk, amely biztosabb hátte­ret képes biztosítani, mint egy ilyen kis város önkormányzata. A bizonytalanság több orvost visszatartott attól, hogy nálunk dolgozzon. Ezt csak fokozza, hogy évek óta nem tudunk szolgálati lakást biztosítani, magasabb fize­tést sem tudunk adni, ami miatt érdemes lenne vállalni Miskolc­ról a kijárást. A legnagyobb gon­dot 2000-2001-ben mégis az alulfi­nanszírozottság jelenti. □ Mit jelent ez a kórház gazdál­kodásában? • Egyre szaporodik a kórház hiá­nya: 42 millió forint körüli a 60 napon túli tartozásunk, amivel nem a legrosszabbak között ál­lunk sem a megyében, sem az or­szágban. Az adott struktúránk és a jelenlegi finanszírozás mellett kilátástalan, hogy ekkora adóssá­got ledolgozzunk, sőt! 1995 óta 330-ról lassacskán 294-re kellett csökkenteni az ágyainkat, me­lyek egyharmadán most - ráfize­téses - krónikus ellátás folyik. □ Mitől alulfinanszírozott az egészségügy? • Alapvetően attól, hogy az ágazatra fordított összeg reálér­téke már csak fele a 10 évvel ezelőttinek. □ A kórház tavaly ISO- minősítést kapott. Hét évi sikerte­len pályázás után végre másfél milliárd forint címzett támoga­tást kaptak a kórházrekonstruk­cióra. Nem jelentik ezek a kilá­balás lehetőségét? • A felhalmozott adósságot és a már említett okokból folyamato­san képződő veszteséget nem le­het kigazdálkodni, legalábbis én nem tartom megoldhatónak. Talán másnak sikerül, ezért is adom át a stafétát. Egyébként is betöltöttem a 60. évemet. Belefá­radtam már a vezetésbe, főleg az utolsó 6 évben. Úgy gondolom, emelt fővel távozhatok az igaz­gatói székből. □ De csak abból... • Igen, hiszen végig úgy voltam igazgató, hogy azzal párhuzamo­san vezettem a klinikai onkoló­giai osztályt. A 36 esztendei or­vosi tevékenységemet továbbra is folytatni szeretném. Sokáig hezitáltam, mire meghoztam a döntést, amellyel a családom is egyetértett. Mostanra elmondha­tom: teljes a lelki egyensúlyom. □ A nagyrekonstrukció általá­ban véve „nagy falat". Elképzel­hető, hogy túl nagy falatnak érezte? • Annyiban mindenképp befo­lyásolt. hogy' a kisebbik fiam ta­valy építkezésbe kezdett, és sem­miképp sem szeretném, ha bárki összefüggésbe hozná a két dol­got. Ez is erősített az elhatározá­somban. □ Mennyiben befolyásolta a dön­tésében, hogy tavaly ,fölülről” arra késztették, hogy a gazdasá­gi vezetői posztra kiírt pályázat eredményhirdetése után megvál­toztassa döntését? • Erről nem nyilatkozom. Kapcsolódó fórumtémánk a www.boon.hu címen található. Most írja meg véleményét! Boncoláskor tűnt fel: szúrások végeztek vele Miskolc (ÉM - PT) - Ember­ölés miatt áll a bíróság előtt az a 24 éves encsi férfi, aki több késszúrással kioltotta az utcán szemből érkező tár­saság egyik tagját. Az ügy érdekessége, hogy csupán a haláleset bekövetkezése után két nappal, a boncasztalon derült fény rá: az illetővel nem infark­tus, hanem késszúrás végzett - tá­jékoztatott a napokban kezdődött tárgyalássorozatról dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Fő­ügyészség sajtótitkára. Ebben a büntetőügyben a sajtótitkár látja el a vádhatóság szerepét. A különös bűncselekményről annak idején beszámoltunk. Az történt, hogy tavaly augusztus 18-án Encsen városi ünnepséget tartottak és a rendezvénysoro­zat az estébe nyúlt. Két társaság találkozott az utcán. A férfiak­ból állók csapatából az egyik „beszólt” a szemből érkező és nők kíséretében érkező társa­ságnak: „Helló lányok!” A köte- kedésnek értelmezett szavakat a férfiak kisebb összetűzése kö­vette. Már majdnem elcsende­sedtek a felek, amikor a meg­bántottak közül odaugrott egy jókora termetű férj és pofont adott a bekiabálónak. Talán még rúgott is egyet. Ezt köve­tően a sötétség leple alatt a megütött fiatalember és a táma­dó között valami, akkor még is­meretlen dolog játszódott le. Hogy mi, ez csak napok múlva derült ki. Akkor ugyanis csu­pán az látszott: a pofont osztó férfi elterül a földön. Felesége és barátai odaléptek mellé. Min­denki azt gondolta: infarktust kaphatott az izgalomtól, hiszen máskor is érte már ilyen baj. A közelből odahívott háziorvos nem tudott segíteni. Ezért a mentőt hívták - ők ugyancsak megpróbálták újraéleszteni a mozdulatlanul fekvő személyt. Mindenki belenyugodott a tör­téntekbe. A rendőrség pedig mint ilyenkor szokásos, a rend­kívüli haláleset miatt boncolást rendelt el. Két nap múlva a boncasztalon váltak láthatóvá a szúrási sebek a szív, a máj tájé­kán és a lábon. A szakértői vizs­gálat szerint a szív átdöfése okozta a halál azonnali beálltát. A vádlott, aki előzetes letar­tóztatásban van, elismerte, hogy szúrt a tőrkésével. Arra azon­ban nem emlékezett: hányszor. A tanúk egybehangzóan állítot­ták a taláros testület előtt: a ké­selést senki nem látta, és arra utaló nyomok sem voltak. Kamion elé esett. Súlyos sérüléssel szállította kór­házba a Miskolci Mentőszolgálat rohamkocsija azt a férfit, aki a Zsolcai kapu Búza téri buszmegállójában - eddig ismeretlen körülmények között - az arra elhaladó litván nemzetiségű ka­mion elé esett tegnap délután. A rendőrség a szemtanúkat meghallgatta és elkezdte a baleset okának feltárását. Fotó: p.t. Sínre tette. A diósgyőri végállomás irányába haladó villa­mos eddig ismeretlen körülmények között ütközött össze az út­ját keresztező Suzuki típusú gépkocsival tegnapelőtt délután az Andrássy úton. A tömegközlekedési eszköz majd húsz méteren át tolta maga előtt az autót, míg megállt. A Suzuki két utasa könnyebben megsérült. Az anyagi kár jelentős. Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom