Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-12 / 213. szám
2001. szeptember 12., szerda Aktuális ■ r1 ISO m m ti Mii DJí i)ll\ Íj • Nincs középtúra. Az Aggteleki Nemzeti Park fenntartásában üzemeltetett Baradla-barlang Vörös-tói szakaszán az elektromos rendszer karbantartási munkálatai miatt ma a középtúrák nem indulnak. Minden más barlangtúra a szokásos nyitvatartási rend szerint látogatható. • Fogadóóra. Dr. Kovács László, a miskolci 27. számú választókörzet önkormányzati képviselője fogadóórát tart szeptember 14-én, pénteken délután három órától Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban. Hegyalja a kormánytól vár segítséget Budapest (ÉM - BSZA) - A kormánytagok közül Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter képviseli majd Tokaj-Hegyalja érdekeit a kabinet munkájában. A kancelláriaminiszter mindezt a három térségi képviselővel Hörcsik Richárddal, Ódor Ferenccel és Koncz Ferenccel lefolytatott tegnapi eszmecserét követően vállalta fel. Mint lapunkban több alkalommal is foglalkoztunk vele, a borvidéken az idén ősszel a tavalyinál közel százezer mázsával nagyobb szőlőtermés várható, mint tavaly. A térségben működő borászati cégek, vállalkozók az előrevetített 485 ezer mázsa szőlőnek mindössze az egynegyedét képesek felvásárolni és letárolni. Mivel a borvidék önállóan képtelen megoldani a várható értékesítési problémát, a térség képviselői tegnap támogatásért fordultak a kormányhoz. A honatyákat Stumpf István fogadta hivatalában. A képviselők arról tájékoztatták az ugyancsak hegyaljai származású minisztert, hogy a kért állami támogatás 5000 kistermelő gondjait oldaná meg a borvidéken, s elhárítaná a szőlőterületek csökkenésének veszélyét az európai uniós csatlakozás előtt. Rámutattak: a Tokaj-hegyaljai borvidék hosszú távon - mint hungaricum - óriási értékeket hordoz magában. Ugyan a támogatás mértékéről egyelőre nem esett szó, az idei összeg az előzetes információk szerint meghaladhatja a tavalyi másfél milliárdos segítséget, amelyet a 2000-ben termett különleges minőség megmentésére biztosított a kormány. MIT SZÓL HOZZÁ? Néha még a gumikesztyű is kevés Miskolc (ÉM - SzK) - Elöregedett eszközökkel, az esetek többségében klíma nélkül operálnak az orvosok a hazai műtőkben. Becslések szerint is több milliárd forintra lenne szükség, hogy a leromlott eszközpark, mely a betegek és a személyzet számára egyaránt kockázatot jelentenek, a minimális elvárásoknak megfeleljen - tárja fel a Népszabadság tegnapi cikke. Prof. dr. Kiss János István, a Semmelweis Kórház sebészeti és mellkassebészeti osztályának vezetője sincs más véleményen.- Az országban alig van olyan egészség- ügyi intézmény, ahol ne küzdenének az általános pénzhiányból fakadó felszereléshiánnyal. A mi intézményünkben egy évvel ezelőtt sikerült elérnünk, hogy klíma- berendezést szereljenek fel, addig nyaranta olykor 40 Celsius-fokban operáltunk, ami már felért egy „állatkínzással”. Utóbb magamat tartom erkölcsileg felelősnek azért, hogy addig is toleráltam ezt a helyzetet - fogalmazott a szakember.- S bár már ott tartunk, hogy minden gombnak örülünk, annyira lerongyolódtunk, a gombok csak nem pótolják a kabátot - tette hozzá. Az altatógépek állapotáról szólva a professzor elmondta, jóllehet modernnek mondhatók, de nem újak. A pontos korukról, - a környezetükben lévő altatógázkoncentrációról annyit árult el: erre nem mer válaszolni. Kézzelfogható hiányosságként említette viszont: kevés az egyszer használatos eszköz, s olykor még a gumikesztyű is.- Alapvető eszközhiány miatt kevesebb laparoszkópos műtétet tudunk végezni, sőt a sterilizálás is gondot jelent. 8200 lakásba varázsolnak majd meleget Kazincbarcika (ÉM - KBA) - Közel hároméves előkészítés előzte meg Kazincbarcikán annak a befektetői és üzemeltetői szerződésnek a megkötését, amely elindítja az 55 MW hőteljesítményű fűtőerőmű megvalósítását. A tegnap aláírt szerződés értelmében a SINERGY Kft. befektetőként, az EGA-NOVA Kft. tervezőként vesz részt a 3,625 milliárd forintba kerülő beruházásban, amelynek próbaüzemét alig egy év múlva, 2002. szeptember 15-én tartják. A megépített fűtőerőmű 8200 lakás, 156 intézmény fűtő- és melegvízszükségletét fedezi majd.- Úgy kellett gondolkodnunk a távlatokban, hogy Kazincbarcikán nem oldható meg az egyedi fűtés bevezetése. így hosszú távon a távfűtésigényt kellett figyelembe vennünk, olcsóbb áron, és megbízható módon megvalósítva. Az előzetes pályázati kiírásban is az szerepelt, hogy valamilyen garantált árat tudjunk megállapítani - ez volt az elsődleges bírálati szempont. A számításokat többször ellenőriztük, és már most elmondhatom, hogy a következő év őszétől valamivel olcsóbb lesz Kazincbarcikán a távfűtés, amelynek a dija 2003 végéig nem fog változni. Az, hogy ezt követően az ár hogyan alakul, elsősorban a gáz árától függ majd, de az EU-hoz való csatlakozás nagy növekedést hoz majd - mondta Király Bálint polgár- mester az aláírást követő sajtó- tájékoztatón.- Két éve, amikor a cégünk megalakult, célul tűztük ki hasonló beruházások megvalósítását. Mind Tiszaújvárosban, mind Kazincbarcikán megnyertük a tendert, amelyben nagy munkánk fekszik. A beruházás során három nagy teljesítményű földgáz tüzelésű kazán, illetve három közel 3 MW villamos teljesítményű gázmotor települ, ami teljes mértékben lefedi a város hőenergia-igényét, a megtermelt villamos energiát pedig az ÉMÁSZ hálózatán fogjuk értékesíteni - közölte ezt követően Bercsi Gábor, a SINERGY divízió igazgatója. A beruházás, volumenét tekintve egyébként az egyik legnagyobb lesz a jövő év folyamán Magyarországon. Aláírják a megállapodást Fotó: Klementné Bíró Anikó Kibővülő ünnep az állatok világnapján Miskolc (ÉM - BAL) - Már nyolcszor sikerrel tartották meg október 4-én az állatok világnapja miskolci rendezvényeit a csanyiki állatkertben; idén kivételesen 9-ére esik majd a postai világnappal egybekötött, többtucatnyi iskola részvételével lefolytatandó ünnep. Leendő ünnepeltek és látogatóik Az avasi Hermán Ottó Általános Iskola kezdeményezésére a vadaspark és az önkormányzat menedzserirodájának aktív közreműködésével 1993 óta tartó sorozat idei állomása összekötődik a Magyar Posta miskolci rendezvényével, annál is inkább, mert a természetvédelmi akciónak helyet adó állatkertnek a Fotó: Bujdos Tibor posta ünnepéhez is sok köze van. Nevezetesen: október 9-én kívánják felavatni a csanyiki létesítményben az állami nagyvállalat támogatásával megvalósult szurikátakifutót, a hozzá „tartozó”, szintén újonnan beszerzett állatkákkal. Ugyanezen a napon tartják a lassan egy évtizedes hagyománnyá nemesedő vetélkedőt is, amelyen az elmúlt években gyakran kéttucatnyi miskolci és Miskolc környéki oktatási intézmény vett részt. A szervezők - amelyek sora immár a Miskolci Öko-körrel és a Hérosz állatvédő egyesülettel is kibővült - most a korábbinál is szélesebb érdeklődésre számítanak, minthogy az általános iskolák mellett a középiskolákra is számítanak. A szokásos formában (a vadaspark területén, különféle állomásokkal, ott elvégzett feladatokkal, megválaszolt kérdésekkel) rendezendő verseny nyertesei ez évben is díjazásban részesülnek - akárcsak a postai akció legeredményesebb résztvevői, diákok, tanárok egyaránt. Ötöket és rajzokat várnak Ötfős általános, illetve középiskolai csapatok jelentkezését várja a Hermán Ottó Általános Iskola, a Miskolci Vadaspark, a Miskolci Öko-kör és a Hermán Ottó Országos Állat- és Természetvédő Egyesület megyei szervezete az állatok világnapja kapcsán, az idén október 9-én tartandó vetélkedőjére. A nevezési határidő szeptember 21. Érdeklődni Mudri István igazgatóhelyettesnél lehet (telefon: 560-494), illetve Balogh Ákos Öko-köri elnöknél (tel.: 401-570). A szervezők egyúttal egy természetvédelmi témájú rajzpályázatot is meghirdetnek, ugyancsak iskolások részére. A diákok szabadon választott technikájú, 50-szer 70 centis fotókartonra felragasztott rajzokkal pályázhatnak. Beadási határidő: szeptember 28. A beérkező alkotásokból a Hermán Ottó Általános Iskolában október 3-án nyílik kiállítás. További információt az intézmény tanára, Vágó Péterné adhat az 560-494-es telefonon. Jubileum a Csilla Báróné Szeretetotthonban Miskolc (ÉM - PTA) - Fennállásának 5 éves évfordulóját ünnepelte tegnap a Cs illa Báróné Szeretetotthonban az Egyesület a Szerete t Alapítvány Gondozottaiéirt közhasznú szervezet. A Szeretet Alapítvány 1992-ben jött létre, magánszemélyek kezdeményezésére. Az általuk alapított szeretetotthon 2 év múlva kezdte meg működését, és mivel Csilla von Boeselager sokat segített Miskolcnak, illetve a Máltai Szeretetszolgálatnak, az ő nevét kapta az otthon. A bentlakásos intézményben - korcsoportok szerint - külön figyelemmel foglalkoznak a súlyosan értelmi fogyatékosokkal, valamint a középsúlyos felnőttekkel. Az alapítvány feladata elsősorban az intézmény működési feltételeinek biztosítása, amely egyrészt állami normatívából, másrészt a térítési díjakból és adományokból adódik össze. Az Egyesület a Szeretet Alapítvány Gondozottaiért közhasznú társaságot az otthonban élők, nevelkedők szülei 1996-ban hívták életre. Az egyesület célja, hogy az alapfeladatok ellátásán túl segítse a szeretetotthonban lakók szórakozását, üdülését, sportolását. A mindehhez szükséges anyagiakat főképpen pályázatok útján teremtik elő. Munkájuknak köszönhetően számos programot, kulturális rendezvényt és üdülést, képességfejlesztő tábort szervezhetett az otthon. Az 5 éves jubileum alkalmából tartott ünnepségen beszédet mondott Juga György alpolgármester, Saláta Sándomé, az egyesület elnöke pedig köszönetét mondott és oklevelet adott át mindazoknak, akik segítették a civil szervezetet, és azon keresztül az otthonban lakó fogyatékkal élőket. Az alkalomra műsort állított össze a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa, és verset mondott Szép László, a Pécsi Sándor Gurulószínház vezetője. Ünneplők Fotó: Ádám János