Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-11 / 212. szám

2001. szeptember 11., kedd levelezés 12 _____ msmm Hosszú, rögös út Mintegy 300 roma részvételével bein­dult a közbeszerzési pályázaton meghir­detett közmunkaprogram a MÁV Rt Miskolci Területi Igazgatósága terüle­tén. A pályázat nyertese a roma Misszió Kht. Vezetője Gáspár Győző, aki ugyan örül a szezonális munkalehetőségnek, azt hangsúlyozza, hogy a romák 75 szá­zaléka dolgozni akar. így az emberek­nek nem segélyt, hanem munkát kell adni. Ehhez viszont nem alkalmi, né­hány hónapig tartó munkaviszonyra, hanem január 1-től december 31-ig tartó munkára volna szükség. Ezzel a megállapításával mélységesen egyet lehet érteni, csak van egy nem is kicsi szépséghibája a dolognak. Az tud­ni illik, hogy a mai fejlett technológiá­ra épült világunkban már alig van olyan munkaterület, ahol minden elő­készület, szakképzettség nélkül lehetne munkát vállalni, kapni. (Lám, még a ta­karítónőknek is továbbképzésen kell részt venniük.) A romák nagy többsége viszont alulképzett, sokaknak még a nyolc általános iskolája sincs meg. Szá­mukra a megoldást a továbbtanulás, a képzés jelentené. Csakhogy nagyon ne­héz a kitörés, merthogy a gyerekek már születésüktől fogva ingerszegény, szociálisan s morálisan leromlott kör­nyezetében nevelkednek, nőnek fel. így az első osztályba is hátrányos helyzet­ből indulnak a nebulók. A roma gyere­kek nagy százalékában nem járnak óvo­dába, ahol a kialakult társas érintke­zéssel, a személyiség fejlődésünkkel megalapozhatnák a biztonságosabb is­kolai kezdésüket hogy ne mindjárt ku­darcokkal kelljen szembesülniük. Nem biztos, hogy ez volna csak az egyedüli üdvözítő megoldás ezeknek a gyerekek­nek a számára, de szerintem kötelezővé kéne tenni részükre a 3 éves kortól tör­ténő óvodába járást. így talán eredmé­nyesebben, nagyobb százalékban végez­nék el az általános iskolát, hogy aztán nagyobb felészültséggel sikeresebben startolhassanak a felsőbb oktatási in­tézményekbe. Örvendetes tudni, hogy a Magyar- országi Cigányokért Közalapítvány Ku­ratóriuma pályázatot hirdetett a 2001/2002-es tanévre vonatkozóan az ál­talános és középiskolás, valamint a nap­pali tagozaton tanuló főiskolai, egyete­mi hallgató roma fiatalok számára. S mennyivel eredményesebb lenne az egész ösztöndíjrendszer, ha a támogatás valamely formáját az óvodáskorú gyere­kekre is kiterjesztenék. Olvasom, hogy a kormány a mi­nap bejelentette: a tavalyinál 2 mil- liárddal többet szán a roma lakosság felzárkóztatására, így idén ez az összeg 9,2 milliárd lesz. Kimondva igen nagy összegről van szó. De ha a megoldandó problémák sokaságát nézzük, már nem is tűnik olyan soknak ez a pénz. Érzé­sem szerint okos szervezéssel, a gon­dok rangsorolásával meg lehetne talál­nia megoldást, hogy ezek az óvodáskorú gyerekek a támogatás vala­mely formájában részesüljenek ebből az összegből. Persze ehhez a nagy strukturális átalakuláshoz nem elég a társadalom támogatása. Nélkülözhe­tetlen a roma családok fogadókészsége, hozzáállása. Az, hogy ők is akarják: fiaik, lányaik kitörjenek a nyomorból, és ne közmunkán, alamizsnán, tengőd­jenek, hanem megbecsült, hasznos pol­gárai lehessenek ennek a társadalom­nak. Ez az út nagyon göröngyös és hosszú folyamat, amihez sok türelem és megértés kell. Pásztor György Miskolc Pozitív példa is van Úgy vettem észre, túlnyomórészt kritizá­ló, hibákat ecsetelő levél érkezik Önök­höz, ezért éppen itt az ideje egy pozitív példának is. Nemrégiben elvesztettem a személyi igazolványomat és benne a tb- és adókártyámat és telefonkártyámat. Kénytelen voltam a rendőrségen ezt jegyzőkönyvbe vetetni. De szerencsére másnap délután reményt vesztve, lélek­ben már a hivatalokat járva megtalál­tam a személyimet a postaládában, tar­talmával egyetemben. Köszönöm hogy egy polgártársunk állampolgárságból je­lesre vizsgázott. Név és cím a szerkesztőségben Edzés közben a diósgyőri kosárlabdás hölgyek Miért a foci? Szeretném ha ez a levél megje­lenne az újságban, mert itt szé­gyenről, gyalázatról, felelőtlen­ségről van szó. 1. hír: A bajnokságot nyert MSSC nem tud elindulni a baj­nokcsapatok Európa-kupájában. Az önkormányzat annak ellené­re sem hajlandó pénzt áldozni a sakkcsapatra, hogy erre a sakk- szövetség is felkérte (3 millió Ft-ról volna szó) - Észak-Ma- gyarország 2001. VII. 25., 10. old. 2. hír: A DKSK női kosárlab­dacsapata jogot szerzett a Ronchetti-kupa indulására, még­is távol maradnak az esemény­től, mert nincs meg a szereplés­hez szükséges néhány millió fo­rint. (Dubei - Vertetics-Nemzeti Sport, 2001. VII. 15., 11. old.) A miskolci önkormányzat (még) nem (is) hajlandó tudo­másul venni, hogy első osztályú csapataink a városnak is dicső­séget hoztak jó szereplésükkel, és ezt megfejelhetnék azzal, hogy rangos kupákban való részvételükkel a város imázsát javíthatnák Európa-szerte. Is­mertebbé téve, amúgy nyomo­rult, lakhelyünket (városun­kat). Őket csak a labdarúgás ér­dekli. A futballnak nevezett cir­kuszt, melyben nincsenek ered­mények, és az elmúlt években csak negatív szenzációkkal hal­moztak el minket és őket is, (vagy ők saját magukat?). Az el­múlt 3 év során a labdarúgás összesen (kiszámítottam!) több mint 350 millió Ft-ot kapott, míg az összes többi sportág évente 100-100 milliót. Felvető­dik a kérdés, hogy az önkor­mányzati ülésekre az előterjesz­téseket milyen elvek alapján ál­lapítják össze, és egyáltalán mit neveznek Miskolcon sportfinan­szírozásnak a város vezetői? Ők, akiket a város adózó polgá­rai 3 éve saját képviseletükre választottak meg, szégyellhetik magukat, de nem! Inkább mi szégyelljük mindinkább őket! Kriston Péter Miskolc Hankó Zoltán Olvasókör Egyszerű vidéki ember vagyok, túl az ötvenen, több évtizede rokkantnyugdíjas - ezért előre elnézést kérek, ha fogalmazá­som nem kifogástalan. Betegségemből fakadóan se­hová el nem járok, olvasgatok, az írott és hangzó sajtóból tu­dom a világ dolgait. Most mégis olyan dologról szeretnék írni, amit otthonomból kimozdulva, saját szememmel láthattam: Egy csodálatosan egyszerű, mégis látványos és érdekes helytörténeti néprajzi kiállítást nézhettem meg, amit egy helyi civil szervezet tagjai gyűjtöttek, állítottak össze. Jómagam is kölcsönöztem számukra néhány tárgyat, s ennek köszönhetően lehettem részese és nézője en­nek a remek kezdeményezés­nek. Hogy miért olyan érdekes ez? Nos azért, mert ez a civil szer­vezet 14 éve működik, épület hiányában eddig is évről évre olyan feladatokat vállalt fel, olyan programokat szervezett, melyek szélesebb körű figye­lemre érdemesek. Ez az épület, ahol „nyitányként” készült az említett kiállítás, csak pár hó­napja került használatukba, melyet teljes egészében saját erőből és a tagság, néhány kí­vülálló segítőkész ember támo­gatásából újítottak fel. Eddig ugyanis nem volt saját fészkük, rendezvényeiket ilyen körülmé­nyek között is rendre sikerre vitték. Maga az épület rendbeté­tele is egy több éve használaton kívül álló bolthelyiség és raktá­rai - vizsga volt e közösség szá­mára - szerintem ez kitűnőre sikerült: ezt látni kell! Nagy kár, hogy a község ve­zetői eddig még nem voltak kí­váncsiak rá, és segítséget sem igen nyújtottak működésükhöz, otthonteremtésükhöz!!! Mindezt onnan tudom, hogy mikor segítségükkel eljutottam megnézni a kiállítást, az ott lé­vő tagokkal beszélgettünk egy­ről s másról. Sajnos, ezt a kiál­lítást csak szeptember 8-ig ter­vezik megtartani, hiszen tevé­kenységükhöz szükségük van a helyiségekre. Pénzük, hogy a teljes épületet megvehessék - s akkor ez a gyűjtemény állandó jelleggel megmaradhatna - nincs. Csupán 60-70 ezer ember összetartása, közös gondolkozá­sa és akarata, ügyes két keze van, amire számíthatnak. Ezért is olyan különlegesen nagyszerű, amit ez a közösség- nevezetten a Hankó Zoltán Olvasókör - produkált. Amit megmutatnak, az egy remekül felújított épületrész, egy nagy­szerű gyűjtemény, amely közsé­günk lakóinak, szüléinknek, nagyszüleinknek az életéből ránk maradt emlékek parányi töredéke, ami érdemes megőr­zésre, a fiatalság, s mind­annyiunk számára. S azért szeptember 8. az utol­só megtekinthetés napja, mert akkor ad otthont a község a Zempléni Településszövetség Napja rendezvényeinek. Ez a közösség - a maga egyszerű módján - e kiállítással szeretné köszönteni a rendezvényre ide­látogató vendégeket. Remélem, elgondolásuk sikerrel jár! Mindezt azért írom le Önöknek, m,ert nem túl gyakran olva- sok/hallok ehhez hasonló szere­pet felvállaló közösségekről - különösen nem itt, a mi ré­giónkban. Ezért szeretném rá­juk, munkájukra felhívni a fi­gyelmet - az Önök segítségével- és jószívvel ajánlani megisme­résüket mindenkinek, Önök­nek! Érdekükben segítségüket ké­rem, őszinte tisztelettel egy zár­kózott, de a szépre, jóra nyitott rokkantnyugdíjas. Nagy Józsefné Megyaszó A polgár mint adat „Skizofrén állapotok a pszi­chiátrián.” A leírtakkal kell sajnos azonosulni, mivel pazar­ló kormányunk éppen az egész­ségügyi költségvetésen próbál, immáron 3 éve, spórolni, a ta­karékoskodás a színvonal to­vábbi romlásához vezet. A keze­lésre szoruló állampolgár nem más, mint egy költségvetési, közgazdasági, statisztikai adat. A pénztelenség és különböző igazságtalanság miatt több mil­lió polgár állandó szorongással küzd, több mint egymillióan az alkoholizmusba menekültek, ugyanennyien szenvednek ál­landó depresszióban, alvásza­varban, személyiségzavarok­ban. A kábítószerfüggők vajon mennyien lehetnek? (Senki sem tudja.) Ezektől szenvednek egészséges családtagok és bete­gek közvetlen környezetében élők, úgy látszik, hogy ők sem érdekesek. A feltételek folya­matosan romlanak, lassan már az egész társadalom lelki egész­sége is veszélybe kerül, ha ez a sajnálatos helyzet tovább tart. Rövid távú egészségpolitikai gondolkodásmód az, aminek ta­núi vagyunk. Sós LIvia Miskolc Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló ész­revételeit. Kérjük, írjanak rövi­den, mert a hosszabb írásokat terjedelmi korlátáink miatt al­kalmanként kénytelenek va­gyunk tömöríteni. Névtelen le­velekkel semmilyen formában nem foglalkozunk. Az e rovat­ban megjelenő írások nem fel­tétlenül tükrözik a szerkesztő­ség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. Várjuk olvasóink leveleit a http://forum.boon.hu internetes címen is. Száll a hinta... A nyárnak sajnos vége - ez visszavonhatatlan. De jönnek még szép napok szeptember végén, amelyeket rejtélyes okból vénasszonyok nyara néven emlegetnek. A szép őszi napsütést ugyanis nem csak az idősebb hölgyek élvezik, hanem mindenki, így a gyerekek is, akik nagyapával együtt megszállják a játszótereket. Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom