Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-16 / 191. szám

2001. augusztus 16., csütörtök ÉSZJW-MAGYMORSZÁG é SPORT 9 HÍRCSOKOR • Köszönet. Minden idők egyik legjob­ban szervezett eseményének tartja a szombaton zárult győri központú női ju­nior kézilabda-világbajnokságot Hasszán Musztafa, a nemzetközi szövetség (IHF) elnöke. A sportdiplomata szerdán levelet küldött Sinka Lászlónak, a magyar szövet­ség főtitkárának, amelyben megköszöni a viadal magas színvonalú lebonyolítását, valamint azt a fantasztikus, felejthetetlen hangulatot és vendégszeretetet, amely az egész tornát jellemezte. • Kölcsönbe. Tony Vairelles, a francia el­ső osztályú Lyon válogatott labdarúgója egy évig kölcsönjátékosként a szintén francia Bastia színeiben lép pályára. A 28 éves támadóra nagy szüksége van új klubjának, mert az első három forduló­ban a Bastia csatárai mindössze két gólt szereztek. 12. hely a vb-n Miskolc (ÉM) - A 12. helyet szerezte meg Kauka András, a Diósgyőri BC birkózója a Taskentben megrendezett junior sza­badfogású világbajnokságon. A miskolci sportoló a 21 versenyzőt felvonultató 130 kg-os mezőnyben lépett szőnyegre, ame­lyet csoportokra osztottak. Kauka egy „hármasba” került egy örmény és egy orosz versenyző társaságában. Előbbit 5-0- ra legyőzte, majd az orosz Baráttól techni­kai tussal kapott ki, és ez a küzdelmek végét jelentette számára. A centenáriumi szobor Fotó: mti Centenáriumi szoboravatás Budapest (MTI) - A Népstadion Torony- épületének bejárata előtt tegnap felavatták azt a szobrot, melyet Mihály Gábor Munká- csy-díjas művész a Magyar Labdarúgó-szö­vetség centenáriuma alkalmából készített. A mű egy földgömbön két labdáért küz­dő játékost ábrázol. A talapzatra annak a 838 magyar játékosnak a nevét vésték rá, akik az elmúlt száz évben pályára léptek a magyar válogatottban. A szobrot Joseph S. Blatter, a FIFA-, Bozóky Imre, az MLSZ elnöke, illetve Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter leplezte le. Az eseményen részt vett Michel Piatini, a francia szövetség alelnöke, Blatter tanácsadója és Gerhard Aigner, az UEFA főigazgatója is. Az ünnepségre kien­gedték a kórházból Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás támadóját.- Ez a szobor a világon egyedülálló al­kotás - mondta rövid köszöntőjében Bozóky Imre. - Úgy érzem, méltóképpen emlékeztünk meg vele az elmúlt száz év magyar futballsikereiről, fantasztikus egyéniségeiről. A centenáriumi rendezvénysorozat „fő attrakciója”, a Magyarország - Németor­szág barátságos labdarúgó-mérkőzés lapzártánk után ért véget. A női világranglista élmezőnye a Vk-n Több mint félezren triatlonoztak Fotó: Bujdos Tibor Tiszaújváros (ÉM - BCS) - Két nap múlva ötödször rendez­nek Tiszaújvárosban triatlon Világkupa-futamot, amely a 2001 -es évben a nyolcadik ilyen versenye a Nemzetközi Triatlon Szövetségnek (ITU). Szombaton délután két versenyt is rendeznek, hiszen csakúgy, mint eddig mindig .a nők és a férfiak külön mérik össze erejüket. A höl­gyek 13.30-kor vetik bele magukat a sajószögedi Tolnai-tó vízébe, ahol az első számot, az 1500 méte­res úszást kell teljesíteni. Ugyanezt a férfiak 16.15-kor teszik meg, majd ők is - a második tusa részeként - Tiszaújváros szom­szédjából betekernek kerékpár­jainkon a verseny fő színhelyére, Újváros központjába (10 lem), majd a kijelölt, lezárt, 5 km-es pályán hat kört nyomnak le. A célba pe­dig a 10 km-es futás után érkeznek meg (a 2,5 km-es pályán négy kört loholni) a versenyzők, akik közül a tavalyi indulók rutinból teljesít­hetik a pályát, lévén az nem válto­zott az előző évihez képest. És, hogy kiket láthatnak azok, akik szombati programjukként a Világkupa-futam megtekintését választják? Az előzetes nevezések arról tanúskodnak, hogy az összindulók tekintetében a mosta­ni verseny felülmúlja a tavalyit, hiszen a szerda délig befutott ne­vezések nyolcvan fölött vannak szemben a 2000. évi 73-mal, ami­kor 30 női és 43 férfi versenyző állt rajthoz. Az idén eddig 20 or­szág triatlonosai jelezték, hogy részt vesznek a négy európai Vi­lágkupa-futam (Rennes, Lusanne, Palermo, Tiszaújváros) legkele­tibb versenyén, s bár a két nem előzetes nevezési listája a höl­gyeknél még nem érte el a tava­lyit (eddig „csak” 28-an iratkoztak fel), a férfiaknál már most tudha­tó, hogy monstre mezőny lesz, hi­szen a legkevesebb 58 indulónak (ennyien regisztrálták magukat tegnap délig) szurkolhatnak. Azonban a nevezések átböngészé­sekor a nagyobb neveket a höl­gyek mezőnyében lehet felfedezni. A rajtnál minden bizonnyal jelen lesz egy holland Európa-bajnok - Wieke Hoogzaad - és egy junior világbajnokságot nyert német Joelle Franzman. A nagy szám a két felnőtt világbajnok külön - és várhatóan az első helyért is folyó, - versenye lesz. Ugyanis ebben az évben is Tiszaújvárosban üdvö­zölhetjük a tiszaújvárosi Vk futa­mok háromszoros győztesét (1998, 1999, 2000), az ausztrál Loretta Harropot, aki az aktuális világ- ranglistán a második helyen áll, valamint a tavalyi verseny máso­dik helyezettjét, az amerikai Siri Lindleyt, aki vezeti az ITU hiva­talos világranglistáját. Nem látták a TVV-t Kettőjük közül csak Lindley láthatta tegnap a Triatlon Nagyhét hatodik napjának sportprogramját (Harrop csak ma érkezik), amely ezúttal a TVV, vagyis a Triatlon Váltó Visszafelé jelentett. Ebben a kö­zönségversenyben a háromfős csapatok egyik tagjának előbb 2 km-t kellett futnia, majd egy másiknak 4 km-t bicikliznie, a harmadiknak pedig 150 métert úsznia. A tombolaszelvényekért (is) zajló versenyen 171 csapat indult el, vagyis összesen 513 ember kapcsolódott valamilyen formában a triatlonhoz szer­dán, a Nagyhét részeként. Mai program Ma 18 órától az újabb közön­ségversenyt a duatlon váltó, je­lenti, amelyre a verseny előtt egy órával lehet nevezni. A 2 km futás, 4 km kerékpározás, 2 km futás részegységekből ál­ló erőpróba teljesítői is sorsje­gyet kapnak, amellyel szomba­ton este, a Triatlon Nagyhét ajándéksorsolásán lehet „bele­húzni”. Persze, mint azt már eddig is megszokhattuk: a sportprogram ezúttal sem ma­rad kísérő nélkül, ugyanis este nyolc órától a Gimnasztráda válogatott lép fel, majd a Besz­tercei Alapfokú Tánciskola előadását és akrobatikus rock and rollt láthatnak az érdeklő­dők. Sőt! Fél tíztől táncverse­nyen is próbára tehetik magu­kat a fürge lábúak. Uruguay hibázott Maracaibo (MTI) - Veszélybe került az előző fordulóban Bra­zíliát legyőző Uruguay világbaj­noki részvétele, miután megle­petésre 2-0-ás vereséget szenve­dett a dél-amerikai selejtezőcso­portban sereghajtó Venezuela otthonában. A hazai válogatott 14 forduló alatt második győzel­mét szerezte meg, összességé­ben csak a negyediket 1965 óta. Uruguay jelenleg a még pótse­lejtezőt jelentő ötödik helyen áll a csoportban, de ha Kolumbia magyar idő szerint pénteken le­győzi Perut, visszacsúszik a ha­todikra. A kétszeres világbaj­nok (1930 és 1950) 1990 óta nem jutott ki vb-re. A Chile - Bolí­via találkozón két, a továbbju­tás szempontjából esélytelen együttes gyenge mérkőzést ví­vott, a hazaiakat Marcelo Salas mentette meg a vereségtől, aki kétszer is egyenlített. Az ered­mények: Venezuela - Uruguay 2-0 (0-0). G.: Mórán (53.), Rondon (90.). Chile - Bolívia 2- 2 (1-1). G.: Salas (35., 77.), ill. Baldivieso (11.), Coimbra (73.). Villaseca (pirosban) és csapata Chile nem bírt Bolíviával Hirdetés Melyik az ■ ■ On csomagja? Az új 5 ajtós Honda Civic Family Az új 5 ajtós modellhez. Honda Civic Sport modellhez. v. Alufelni és ködfényszóró Ködfényszóró 5 ajtós Honda Civic Sport Titán műszerfalbetét és váltógomb Középkonzol és fa utánzatú műszerfalbetét és váltógomb 6 lemezes CD váltó Metálfényezés Civic wAÍCpí * Accord Ft CR-V’rVC^S 000 Ft 88 000 Ft 88 000 Ft Eiegance szőnyeg Az akció csak a raktárkészlet erejéig érvényes. Minden Honda modellre 3 év vagy 100 000 km garanciát biztosítunk Az importőr fenntartja az ár és felszereltség megváltoztatásának tógát. HONDA HONDA márkakereskedők: Bp , III kér HONDA Autóház-Fehér, Bo|táru 46-48 Tel . 367-0078 Debrecen. Gold Motor No. V, Innyi u 20 Tel (521 455 300 Salgótarján. HONDA Maruzs, Rákócz. ut 135/a Tel (32)441-666 Bp. IX kor. Autó Valont Kft., Hitéi Út 60 : 280 6808 Dunaújváros. Dunaautóház Kft., Petőfi u. Tel : (25) 281-660 Sopron, Weiszböck Autó M: Bp, X. kei. HONDA Éles, Jászberényi út 38. Tel.: 260-6853 Ercsi. HONDA Ercsi, Rákóczi u. 44. Tel. (25) 505-605 Szeged, Honda Kurz, Vásárhelyi Pál u. 15 Tel (62) 468-027 Bp. XI kér HONDA Buda. Vizsla u 6 lel. 309-7800 Gyór. Flick Kft., Bercsényi liget 1. Tel: (961 523-040 Székesfehérvár. HONDA Pallagi, Budai út 312 Tel (22)510-130 HONDA Grohoc/G HONDA Fedor, ■ (57) 515-052 Szolnok. HONDA Hirt, P uncs Út 4 Tel (561 411-600 Bp , XIII. kei RM-Royal Motor Kft , Frangepán u 46 Tel 340-2378 Kaposvár HONDA Lucz, Dombóvári ut 2 Tel. (82) 512-248 Szombathely. HONDA Bagi. Rumi ut 237. Tel (94) 323-674 Bp , XVI kér. HONDA Szabó, Rákosi út 207 Tel 405-2923 Kecskemét, HONDA Csernák, Szí. István krt 23A Tel (76)401-218 Tamási. HONDA Gréta, Rákóczi ut 17-19 Tel (74) 472-473 Bp.. XXL kér. HONDA Szabó. Kossuth Laios u 21 Tel.. 427-0909 Kiskunhalas. HONDA Varga-Szitér, Kórós! ut 10 Tel.; (77) 423-818 Tatabánya, HONDA Száraz, Alkotmány út 58. Tel: (34) 425-270 Bp. XVIII kér HONDA Szallerbeck. Üllői út 812 Tel 291-5555 Nagykanizsa. HONDA Kanizsa. Virág Benedek ut 4 Tel: (93) 310-369 Vác. HONDA Pajor. Derecske dúló 203 Tel (27) 304-534 Balatonlelle, HONDA Kenéz. Vágóhíd u 1 le! (85) 354-403 Nyíregyháza. Uj-Napkelet Kft.. Hatzel tér 10. Tel (42) 460-107 Veszprém, HONDA Sommer. Budapest: ut 72 Te (88)425-176 BékéaCSabe, HONDA Nyéki és Uhrm, GyuM út 66 Tel (66) 529-600 Pécs. Ste-Ba Kft., Rácváros u 68 Tel (72) 251-806 Zalaegerszeg HONDA Zalaegerszeg. Zrínyi M u 99 Tét (92) 596027 _________________ ________________HONDA HUNGARY Kft. 2040 Budaörs, Törökbálinti út 25/b Tel: (23) 506-406

Next

/
Oldalképek
Tartalom