Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-30 / 202. szám

2001. augusztus 30., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Karral irányítanak. A közlekedésirányító lámpákat csütörtökön délelöttől délután fél 1-ig átmenetileg kikapcsolják Miskol­con a Soltész Nagy Kálmán és a Bajcsy-Zsi- linszky utca kereszteződésében, ekkor és itt rendezik az idei „Karos forgalomirányí­tó" versenyt a rendőrök számára. • Megváltozott számon. Megváltoztak az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete megyei szervezetének tele­fonszámai. Az új elérhetőségek: tele- fon/fax: 46/555-849; mobil: 06-30/382-4547. Zacskós víz, lajtos kocsi Bükkszentkereszten Bükkszentkereszt (ÉM - Hl) - Vasár­nap óta nem folyik víz a csapokból Bükkszentkereszten. A problémát egy szivattyú meghibásodása okozza. Bükkszentkereszt vízellátását a GW- Borsodvíz Rt. szolgáltatja. A cég lillafüre­di telepén meghibásodott egy szivattyú, amely, amikor működik, 420 méter ma­gasságba nyomja fel a vizet. A speciális szivattyút még tegnap is javították a cég szakemberei. A bükkszentkereszti polgármestertől, Halász Rezsőtől megtudtuk: a javítás alatt is jut ivóvíz Bükkszentkeresztnek. A szol­gáltató cég lajtos kocsival szállítja a vizet a településre, emellett zacskós vizet is visznek. A zacskós víz a polgármesteri hi­vatalban és a boltokban vehető át ingye­nesen, a lajtos kocsi által szállított vízért sem kell fizetni. A szocialisták keresztje Miskolc (ÉM - PT) - Vallásosság és balol- daliság egymást nem kizáró tényező az MSZP-ben. El kell végre felejteni a szocia­lista pártra ragasztott megbélyegzést, hogy tagjaik csak ateisták és aki pedig hisz Is­tenben, az csak jobboldali lehet - mondta tegnapi miskolci sajtótájékoztatóján Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke, a Ma­gyar Szocialista Párt elnökhelyettese a Gö- römbölyi Közösségi Házban, ahol a Vallá­sos Baloldaliak Közösségének rendezvé­nyét látogatta meg. A Bibliában szereplő tanításokban is fellelhetők az olyan balol­dali értékek, mint a szolidaritás vagy a se­gíteni akarás. A vallás magánügy, belső hitéleti kérdés, az egyház működése azon­ban már közügy - szögezte le. Vajon hite­les lehet-e az az ember - tette fel a kérdést -, aki nemrég még csuhásoknak nevezte a papokat, ma pedig mindent elkövet ke­gyeik elnyeréséért. Kérdésünkre nem kí­vánta megnevezni: kire utal. Szili Katalin Görömbölyön Fotó: Puskár Tibor Bútorszalont avattak a Vasgyárban Miskolc (ÉM - MVZS) - Új kereskedelmi létesítménnyel gazdagodott Miskolcon a korábban meglehetősen kedvezőtlen képet mutató Kiss Ernő és Vasgyári út környéke, ahol vadonatúj beruházásként nyitotta meg tegnap Kohold Tamás polgármester az Ágnes Bútorszalont. Az épület létrehozásá­hoz hozzájárult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács. A Bor­sod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bihall Tamás a megnyitón kiemelte, hogy a beruházásban meghatározó szerepet vállaltak a kamarai tagvállalatok. Nem a négyes babakocsi a legfontosabb A Magyar Karitász főtitkárának ígérete szerint hosszú távon segítik a családot A négyes ikrek édesanyja és a köztársasági elnök felesége Fotó: b t. Miskolc (ÉM - SzK) - A Magyar Karitász vezetősége már az el­ső hírek hallatán elhatározta: segíteni fogják a június 29-én született négyes ikrekkel 14 fősre szaporodott megyénk­ben Oszlányi családot. A se­gélyszervezet főtitkárának és a köztársasági elnök feleségé­nek tegnapi, miskolci látoga­tása során körvonalazódtak a segítségnyújtás formái. Az Oszlányi család 5 tagját: An­namáriát, Mátét, Istvánt, Attilát és édesanyjukat a megyei kór­ház koraszülött osztályán keres­te fel Adányi László, a Magyar Karitász segélyszervezet főtitká- i-a, valanlint a köztárasági el­nök felesége, Mádl Dalma. Az édesanya a család méretei­hez igazodó, hatalmas virágcsok­rot kapott, a kistestvéreikre ott­hon várakozók számára egy kis nassolnivalót és az iskolakezdés­hez szükséges apróságokat hoz­tak a vendégek. Az igazi ajándék azonban, amit a tarsolyukba rej­tettek, a segítő tenni akarás, ami az édesanyával folytatott beszél­getésükből is kitűnt. Azt firtat­ták, mire van még szükség az édesapa cége, a MÁV Rt. által biztosított új, ötszobás szolgálati házban. Kiderült: már megren­delték a négy egyforma kiságyat, elkelne egy mélyhűtő, és ami na­gyon hiányzik: sehol sem talál­nak négyüléses babakocsit a bol­tokban. A lehetséges megoldások­ról folyó eszmecserét - mint pél­dául két kettes ikerkocsi össze­kapcsolása - dr. Szűts Ágnes osz­tályvezető főorvos szakította fél­be. Elmondta: véleménye szerint sokáig még nem a kocsi jelenti a legégetőbb gondot. Létkérdésnek tartja viszont, hogy a fokozott fi­gyelmet, fokozott felügyeletet igénylő apróságok ellátásához se­gítséget biztosítsanak az édes­anyának. Megtudtuk, mivel a család új településre költözött, még nem járt náluk a védőnő (a sajószentpéteri gyermekházior­vossal már felvette az édesanya a kapcsolatot), ezt pótlandó a kórház személyes megbeszélést kezdeményez, amely során tisz­tázhatnák, létezik-e helyben olyan szakszerű segítő, akinek az Oszlányi családnál töltött munkáját a segélyszervezet fizet­né. Mert fizetné - ezt Adányi László a sajtó előtt is megerősí­tette. - Ami nem jelenti azt, hogy a helyben is „feltérképe­zett” tárgyi hiányosságok pótlá­sáról ne gondoskodnának, még­hozzá rövid időn belül. Mert­hogy az idő - örömtelin - sürget, hiszen a négy kicsi közül a két nagyobb már e héten hazaköltöz­het. A két kisebb, akik még nem érték el a két kilogrammos test­súlyt, egy ideig még a kórház vendégszeretetét élvezik.- Eredetileg is úgy gondoltuk, hogy párban adjuk haza őket, hogy fokozatos legyen a terhelés az édesanya számára, a sors csak ráerősített erre - fogalma­zott a főorvos. N em nagyon szeretem a bort. Igazán nem is ihatom a sav miatt, nem tesz jót az egészségem­nek. Ha mégis kísértésbe esem, akkor leginkább kólával keverve fogyasz­tom. Előnyben részesí­tem a házi készítésű ne­dűt, azt legalább tudom, hogy pontosan miből van és a minőségében is biz­tos vagyok. Kiss János (37), kézbesítő R ossz fia vagyok apám­nak. Borpincéje volt, én pedig antialkoholista vagyok. Igazi nagy bo­rász volt, Mád és Tokaj volt a mindene. Engem , viszont nem vonzott a pincék világa. Ha mégis iszom, akkor inkább töb­bet áldozok rá, de a mi­nőséget fontosnak tar­tom. Ebben az apámra hasonlítok. Kocsis Csaba (36), biztonsági őr K özeli kapcsolatom volt ifjúkoromban Tai'callal. Éveket dolgoz­tam az ottani borospin­cékbe, így olykor köze­lebb kerültem a hordók­hoz, mint azt a munkakö­röm előírta. Lehet, ennek is köszönhető, de ma már inkább a söröskorsó mel­lett teszem le a voksot. Viszont a mostani bor­árakat reálisnak tartom. Nyűsti Imre (77), nyugdíjas N em gyakran fogyasz­tok bort. Apámra ha­sonlítok, inkább sörös vagyok. Az igazsághoz tartozik, hogy a borban is a minőséget nagyon sokra tartom és miután már többször kellemetlen meglepetés ért ezzel kap­csolatban, inkább kiha­gyom. A kedvenceim a fehér és savanykás ízűek voltak. ifj. Nyűsti Imre (48), kovács N em iszik gyakran a családom bort, de igazán alkoholt sem. A boros, vagy röviditalos üvegeket inkább csak egy-egy alkalomkor, vagy ünnepnap kapcsán vesszük elő a bárszek­rényből. A borok közül a tokaji aszú a kedvencem. Kénytelenek vagyunk boltból venni, és ott meg­kérik az árát. Orosz Gyuláné (55), élelmiszer-eladó MIT SZÓL HOZZÁ? A névadó a Lex Répássyról Miskolc (ÉM - BAL) - A héten kezdte tárgyalni az Alkotmánybí­róság a polgári törvényköny mó­dosítása tárgyában tavaly ősszel néhány képviselő által előterjesz­tett törvényjavaslatot, amely egyik készítője nyomán Lex Répássy néven került a köztudat­ba - s a politikai és sajtóviták ke­reszttüzébe. A véleményezést a köztársasági elnök kérte, mint­hogy az alkotmány sérelme me­rült fel: nevezetesen hogy a leen­dő törvény a személyiségi jogok vélt védelme orvén aránytalanul nagy mértékben korlátozná a vé­leménynyilvánítási és sajtósza­badságot.- Ha mellőzzük a politikai fel­hangokat, amelyek érthetően a vitát övezik, itt egy fontos jogel­méleti kérdésről van szó - rea­gált lapunk megkeresésére a fide- szes politikus, Répássy Róbert. - Az előterjesztők egyikeként úgy látom, mindenképp hasznos, hogy a végső szót az Alkotmány- bíróság fogja kimondani. Répássy Róbert szerint a tét, hogy eldőljön: két, külön-külön egyformán védett alkotmányos jog ütközése esetén mi a helyes eljárás - ilyesmiről az alkotmány nem rendelkezik. A döntési szempontok egyszer s minden­korra való tisztázása érdekében az alkotmánybíráknak „szubjek­tív mérlegelési munkát” kell vé­gezniük majd - véli a politikus.- Én a magam részéről nem látok alkotmánysértést. A jogok egymás mellé rendeltek, és ad­dig terjedhetnek, amíg egy má­sikba nem „ütköznek”. A politikai kritikákat („a saj­tó korlátozása mindig a hatalom érdeke, illetve a jobboldal ha­gyományos törekvése”) belema- gyarázásnak tartja, mondván: a törvényjavaslat szövegéből sem­milyen politikai indok nem ol­vasható ki. Elismeri ugyanak­kor, hogy a média mai állapotá­ban a kérdés érzékeny területet érint, ám ezzel együtt azt hang­súlyozza: végeredményben egy érdekes jogelméleti problémáról van szó, amit szerinte akár libe­rális, illetve ellenzéki képvise­lők is felvethettek volna. Az Alkotmánybíróság várha­tóan több olvasatban tárgyalja a Lex Répássyt, és - Répássy Ró­bert szerint - szeptember végére hoz döntést. ............................. Ha mellőz­zük a politi­kaifelhan­gokat, amelyek a vitát övezik, itt egy fontos jogelméleti kérdésről van szó... Répássy Róbert »> Nyereményj át ékünk: mozaikokkal a Suzukiért Miskolc (ÉM) - Ismét autót nyerhet az Északkal. Sokak által már bizonyára jól is­mert mozaikjátékunk szabá­lyai szerint a lapban megje­lenő képrészleteket össze­gyűjtők közül a legszeren­csésebb egy kétmilliós Su­zuki Wagon R* gazdája lesz. Nem először invitáljuk olva­sóinkat ilyen játékra a lap tör­ténetében. Immáron két, megyénkbeli család járhat az Északkal nyert autóval, és most egy harmadiknak is lehe­tősége nyílik erre. A kazinc­barcikai Szabó Suzuki márka- kereskedéssel közös akcióról már olvashattak lapunkban. Szeptember 10-én kezdjük meg­jelentetni azokat a képrészlete­ket, amelyeket aztán a játék­szelvényre kell ragasztaniuk. Játékszelvényeinket hamaro­san megtalálják az Észak-Ma- gyarországban, a Tippben, a Borsodi Apróban. Az akcióban részt vehet minden ÉM-olvasó, ám természetesen nagyobb az esélyük a nyerésre azoknak, akik előfizetői lapunknak, hi­szen ők minden játékhoz szük­séges információt megtalálhat­nak a lapban, és hozzájuk biz­tosan megérkeznek azok a szá­mok, amelyekből az autónye­résre esélyt adó képmozaikok A Wagon R* Fotó: b t. kivághatok. Az Észak-Magyar- országban naponta jelennek meg a kis képek szeptember 10. és 20. között. A tiz részlet­ben közölt fotót ragasszák fel a szelvényre, és postázzák a kiadó címére (Inform Média Kft., Észak-Magyarország, 3501 Miskolc, Pf. 178). A szelvény beküldési határideje szeptem­ber 27., ezt követi majd a sor­solás, amelynek dátuma októ­ber 6., helye pedig a miskolci Szinvapark. Az érdeklődők szeptember 5-től tekinthetik meg a Szinvaparkban a játék főnyereményét, az 1 998 000 fo­rintos, vadonatúj, citromsárga, alapfelszereltségű Suzuki Wa­gon R'-t. Ne feledje tehát, az Észak- Magyarország nem pusztán naprakész, friss és pontos in­formációkat kínál önnek, ha­nem ez alkalommal egy autót is nyerhet velünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom