Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-24 / 197. szám

2001. augusztus 24., péntek

ÉSZAK'MAQYARORSZAQ $

Szólástér 14

Sok épület ment tönkre a salakbeton miatt Fotó: Kovács István

A salakhegy álma

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Ózdi Kohászati Üzemek. Ennek az ÓKÜ-nek volt sok kis kft.-je. Egyik ilyen volt a Salakfeldolgozómű is. Összevissza keverte a kohó és olcsó martinsalakot, amikből rossz minőségű építési blokkokat varázsolt. Ebből persze még több embernek lett lakhatási gondja, mivel a Salakfeldolgozótól vásárolta építési anyagát. Ha nem innen vásárolta volna, az én mesém is tovább tartott volna...

Most pedig jön az, ami már nem mese.

1. 1983. november 22. Az ÓKÜ vezérkarának két tagja szerződést készített a salakmű megépítésére. A technológiát átadó cég: Erich Fridrich cége volt, akik itt jártak 1983 júniusában, s az alábbiakat közölték (a megtalált videoszalag tanúság szerint):

A visszanyert kohósalak kitűnő alapanyag - útépítésre, - partvédelemre, - vasúti vágányok töltésére, - sportpályák, parkolóhelyek alaptöltésére, - geotextíliákként talajjavítási segédanyagként.

2. A német DEINER HUTTENKALK cég műtrágyaőrlőt javasolt beindítani a telephelyen, mivel pozitívan aktiválja a salak a talajban lévő anyagokat.

3. A Budapesti Műszaki Egyetem Tudományos Intézete az alábbiakat javasolta:- betonadalékkénti felhasználás, - hőszigeteléskénti hasznosítás.

4. A salakfeldolgozó végül is beindult. Az üzemelő kft. szakértője ekkor még azt mondta. „Elsősorban útépítésre, javításra fogjuk felhasználni.”

5. A fentiek mellőzésével 1985 júliusától mégis elkezdik gyártani az építési blokkokat, ebbe belekeverve a különböző minőségű salakot. Természetesen azért, mert visszafelé kötélpályát nem építettek, hogy a rossz salakot stomózzák. így elindult a nagy nyereséggel kecsegtető gyártási dömping.

6. 2000. Horváth László Heves megyei képviselő a Parlament elé vitte a rászedett emberek ügyét. Neki köszönhetően ma már reménykedhetnek a megrongálódott lakások tulajdonosai, mert amit néhány ózdi illetékes (van, aki vezetői posztot tölt be állami szektorban) etikátlanul elrontott utólagos bocsánatkérés nélkül.

2001. július: az építési blokkok gyártásának kezdetétől eltelt 16 év után mindannyiunk pénzét kell a helyreállításra fordítani - több, mint egymilliárd Ft mások hibája végett. E történet az ismételten elsikkaszott felelősség zálogaként íródott.

Lakatos Mihály ózdi POLGÁR

Egy elmaradt edzőtábor

Az ózdi Fiedler Ottó Úszószakosztály sportolói elhatározták, hogy idén nyárra edzőtábort szerveznek. A választás egy tiszacsegei előkelő panzióra esett. Időpont-egyeztetés után, 2001. július 15-től július 22-ig terjedő hetet választották. Ebben az időben lett volna elhelyezve 15 gyermek és két edző, 2-3 ágyas szobákban, napi háromszori étkezés megoldásával. Ettől a pillanattól kezdve mindenki várva várta, hogy elérkezzék az utazás időpontja. A gondok a július 15-ét megelőző héten kezdődtek. Kiderült, hogy erre az időpontra egy budapesti csatornaépítő vállalatnak ígérte a gondnoknő a panziót. Több

ember megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a beígért épület helyett a gondnoknő házában lesznek elhelyezve az ifjoncok.

A helyszínen derült ki, hogy az egyik épületben felújítás folyt. Látszott, hogy ez a ház még egy hét múlva sem lesz lakható állapotban, nem pedig estére. A másik épületbe lépve tisztaság és emberi körülmények fogadtak. Itt kb. 10 ágy volt található, amire el kellett volna helyezni a fenti körülmények figyelembe vételével 17 embert. Mi hajlandók lettünk volna kompromisszumra. Hamarosan az is kiderült, hogy a konyhának kinevezett helyiség egy fold talajú melléképület volt, remek táptalaj a baktériumok és vírusok számára.

A gondnoknő látván megdöbbenésünket a panzióba irányított bennünket, nézzük meg, hogy ott sokkal rosszabb elhelyezési állapotok lettek volna. Itt már sokkal kellemesebb látvány tárult a szemünk elé, bár a tulajdonos csak a szakosztályvezetőt, edzőt és a szülők közül egy képviselőt engedett be. Számunkra itt vált világossá, hogy a panzió tulajdonosa és a gondnoknő közti viszály (per, feljelentés) áldozatai lettünk. Kárpótlásul a strandra indultunk. Sajnos kikapcsolódásunkat még itt is megzavarta a gondnoknő. Rendőrrel együtt keresett bennünket, nevetséges, kézzel írt, papírokat mutogatva. Mi nem kívántunk vele vitába bonyo- ' lódni, az ügy polgári peres eljárás keretébe tartozik. A nap végén csalódott, letört, reményvesztett gyermekekkel távoztunk Tiszacsegéről.

Levelemmel azt szeretném elérni, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.

Pál Tibor szülő , Ózd

12 ezren „eltűntek”

Igazság szerint örülni kéne annak a tudósításnak, mely az Észak-Magyarországban jelent meg (Roma közmunkaprogram a MÁV Rt.-nél). Nemhogy maradéktalanul, de egyáltalán nem vagyunk boldogok a hír olvastán.

Miért? Mert ez javarészt csak arra elegendő, hogy az öt év óta változatlanul 20%- os munkanélküliséget szinten tartsa, tehát a helyzet fokozatosan romlik a javuló vagy stagnáló mutató ellenére. Ez politika. Ez már-már MUSZ, ha valaki nem venné észre, vagy elfelejtette a kifejezést. A statisztika pártos tudomány. A munkanélküliek „eltüntetésére” sok módszer van. Az első az adminisztráció (a jövedelempótló

támogatást a kormány tavaly májustól megszüntette - akik több éve nem dolgoznak, azoknak nem jár segély- 100 ezer ember szociális ellátás nélkül marad és kikerül a nyilvántartásból is). A második az, hogy a KSH az OMKMK regisztrációjától teljesen eltérő módon, a „lakossági megkérdezés alapján” számítja ki a munka- nélküliséget. Ezáltal a miniszterelnök és a gazdasági miniszter beszédeiben újabb kb. 12 000 állástalan ember „tűnik el”. Országosan ma már kb. ugyanennyi a közmunkában foglalkoztatottak száma is. Mennyi akkor a munkanélküliek száma, és ebből mennyien élnek Borsod megyében - ki tudja?

A Gazdasági Minisztérium- tavalyi adatok alapján - megállapította: „a vezető szerepet betöltő ipari ágazaton belül termelés és exportnövekedés meghatározó részét a (majdnem az egészét) Kö- zép-Magyarország és a Dunántúl adja. A keleti térségek lemaradásával tartósan magas munkanélküliségi mutatók társulnak.” A KSH kimutatta, hogy „nyílik a foglalkoztatási olló”, és nagy feszültséget okoz „az ország egyes területei közötti egyenlőtlenség.” A legjobb és legrosszabb helyzetű megyék között az egyenlőtlenség nő, 5-6- szoros a különbség. „A munkanélküliség csökkenése a hátrányos helyzetű területeken szinte egyáltalán nem jellemző.” A kereseti színvonal ennek megfelelően a központi és dunántúli régiókban 20%-kal magasabb,

a keleti régiókban 20%-kal alacsonyabb az országos átlagnál. Kérdés: hogy élünk akkor mi itt, az észak-magyarországi „végeken”? Kedves szerkesztőség, elhihetik, hogy a mi térségünkben nemcsak relatíve, hanem abszolút megközelítésben is (a korábbi adatokhoz viszonyítva) romlik a helyzet. Ezt a romlást - a statisztika vir- tualitásában - van hivatva ellensúlyozni a tömeges közmunka. A kormány immáron három éve nem hajlandó észrevenni, hogy a „normál munkahelyek” megszüntetését a fele részben sem ellensúlyozza a„normál, új álláshelyek” keletkezése. A lyukakat az „adminisztráció” tölti be. Meddig folytatható ez a szemfényvesztés? Ki fogja elolvasni vagy észrevenni, hogy az említett cikk legfontosabb mondanivalója nem az, hogy újabb 403 muszos tevékenykedik, hanem az, hogy a „nem segélyt, hanem munkát kell adni az embereknek”. Az embereknek, még ha romák is, nem néhány hónapos munkaviszonyra, hanem Január 1-jé- től dec. 31-ig tartó munkára” vágynak. Ki kellene állni a lakosság elé, és ha eddig nem tettek semmit, akkor legalább^ magyarázzák meg ezt az elképesztő helyzetet.

De lehetőleg ne a szocializmus máig ható káros következményeivel.

Fenyvesi György Miskolc

A 42-es csapdája

Attól a megaláztatástól, ami engem ért, még most is remeg a kezem. Történt ugyanis, hogy a selyemréti villamosmegállóban felszálltam egy 2-es villamosra az első ajtónál, egyenesen egy ellenőr hölgy mellé, aki megnézte a bérletemet. Azonnal tájékoztatott, hogy a bérletre nincs ráírva a szám, ami a nyugdíjas-bérletigazolvány száma. Akkor döbbentem rá, hogy igaza van, de néhány előző hónapi bérlet is benne volt, és a júliusin sincs szám. Megpróbáltam elmondani neki, hogy azért, mert az iskolában nyári szünet van, és így sem júliusban, sem augusztusban nem utaztam villamoson, kivéve a mai napot, mivel nagymama lévén időnként én megyek az iskolába az unokákért, de most a szünetben ők nyaraltak nálam. Aztán meg én is csak ember vagyok és egyszerűen - mivel nem használtam a bérletet - elfelejtettem ráírni. A telkünk a Stromfeld laktanya irányában van, oda a férjemmel kocsival szoktunk közlekedni. Közben kértem, hogy a következő megállónál lakom, le szeretnék szállni és a személyi igazolványom nála van. Szigorú kioktatások közben leszálltunk. Természetesen mind a villamoson, mind a megállóban mindenki minket nézett. Úgy éreztem magam, mint egy utolsó bűnöző, de legalább is bliccelő. A személyim, a bérletem benne az előző havi bérletekkel ekkor még nála volt, és egy villamosjegy is, amit azért tartok a bérlettokban, mert hátha egyszer elfelejtek időben bérletet vásárolni, legyen egy tartalékjegyem, biztos, ami biztos. Az ellenőr visszaadta a személyim, az e havi bérletem, de kivette belőle a júliusi bérletemet, amin nincs szám, és tudnám vele bizonyítani, hogy nem közlekedtem villamossal, mert egyszer csak észrevettem volna, hogy nem írtam rá a számot, és pótolom. Hiába kértem többször is, nem adta vissza, pedig mondtam neki, hogy az a múlt havi, azért már nem büntethet meg. Ő pedig közben eléggé nyomatékosan vádolt, hogy érvénytelen jeggyel utazom hónapok óta, és neki joga van ahhoz hogy megbüntessen. Itt fizetek, vagy a közlekedési rt. irodájában. Mivel pénz nem volt nálam, kaptam egy csekket 1586 Ft-ról! Megalázott mások előtt a villamoson, a megállóban is, és egy kegyetlen összeggel büntet mint egy csalót, ezt igazságtalannak érzem, mert én senkit be nem csaptam, hiszen az augusztusi bérletet 2001. 07. 31-én 380 Ft-ért megvásároltam. (Július havit nem tudom, mert elvette és többszöri kérésre sem adta vissza) (Miért?) azonkívül csak egy megállót utaztam a Szent István-templomtól haza. - Bevásárláshoz nincs szükségem a villamos igény- bevételére, mert mellettünk van az Interspar, a piac is , orvosi rendelő, gyógyszertár és minden, amire szükség van.

Kértem, hogy miután ő

kiírta a nevem, mondja meg az ő nevét, de nem volt hajlandó, csupán a számát mutatta meg (42-es), de ezt már nagyon arrogánsán. Lehet, hogy jogszerűen járt el velem, nem tudom, de azt igen, hogy sokkal nagyobb bűnöket mutatnak a tv-képernyőjén milliós károkat okozva az országnak. Ott nem kapnak csekket?

Név és c(m a szerkesztőségben

A kis boszorkány

Ezredfordulós jubileum alkalmából felkértek, küldjék be emlékezést hitoktatói működésemről. Történelmünk igazolja, hogy ha az országnak jól ment dolga, az egyház is szerencsés helyzetében a nép hitelével és erkölcsi tanításával boldogítóan a keresztény kultúrával nevelt és tanított.

Történt 1937 májusában hittanórán. Tavasz van. A holdvilág is mosolyog a gyümölcsfák bimbóinak erőlködésén, hogy reggelre, amikor a nap felkel, színes virágköpenyüket megmutassák a melengető napsugaraknak és visszacsókolják szeretetük aranyos ragyogását. Az elemi iskola 2.

o. leánytagozata már sorakozva vonul be az iskola termébe, tündökölnek a szépségtől és bájos mosolyaikkal életet sugároznak. Délelőtt 11 órára érkeztem hozzájuk s mint új hitoktató bemutatkozom nekik, megjelölve szokásomat, hogy a rendet nagyon szeretem, és minden hittanórán mindenkit feleltetek, hogy megismerjelek benneteket. Imádkozunk és énekelünk.

A bemutatkozás jól sike- ( rült. Örülnek ők is, és én is elégedetten mosolygok.

Tovább folytatom a felel- tetést és feláll egy borzalmas kinézetű, elhanyagolt, ápolatlan kisleány, a tanító néni mindjárt megsúgja nekem: egy-egy szerencsétlen, tökéletlen leányka. A haja égnek meredve kócosán, szemeinek fehér színe magasan felakadva értelmetlenül bámul fölfelé, szája lefelé konyulva, ruházata lompos és nem tiszta.

Feladom neki a kérdést:

Ki teremtette a világot? Felelet nincs, csak nevetséges bohóckodás, amelyen az egész osztály derül. Amikor bemutatta mókás figuráit, újra megszólítottam: még egyszer mutasd be eleitől kezdve, amit tőled láttunk. Rémülten nézett rám s középen elakadt. Néma csend, majd megszólal: „De huncut tetszik lenni!” Most figyelj reám, mondottam. Én is bemutatom, amit tudok: és elővettem az összes cirkuszban látott bohóckodást. Újra bejöttem a folyosóról, kalapomat nem létező szögre akasztottam, csak úgy gurult az arénám, az esernyőmet és zakómat utána, esetlenül mozogtam, fülemet nagyobbra ráncigáltam, nagy cipővel a lábamon bukdácsoltam. Kitört az osztályban a harsány nevetés. A kis bohóc is velük nevetett. Édesanyja odaugrott Mártikéhoz, mert így hívták, átölelte, megcsókolta, felismerte, hogy kisleánya az osztályt kívánta bohóckodásával szórakoztatni. Ő is megcsókolta édesanyját, aki azt mondta neki. Először magaddal törődj, s ha minden rendben van, akkor másokkal. Sorsod a te kezedben van. Szépen is felelt: A világot Isten teremtette!

Erős István Sajónémeti plébános

Ön nyert!

Az egészséges életmód bajnokaiként buzgón serénykedő Zepter-termékmenedzserek hálózatépítő munkáját van aki elismeréssel nyugtázza, van akit rámenősségük megbotránkoztat, de egy biztos: senki nem fogadja közömbösen a méregdrága - bár kétségkívül minőségi - termékek értékesítőinek eladási stílusát.

A Zepter edénysorozatok tálcák, biolámpák stb. (a termékskála egyre szélesebb) elterjedésénél a magyar családok háztartásában már egy évtizedes múltja van, hiszen néhány hónapja ünnepelték a neves évfordulót nagy ovációval, vacsorával egybekötött partin a „családhoz” tartozók: terjesztői és vevőkör egyaránt. Ez ugye eddig nagyon is helyénvaló lenne, miért is gondolnánk, hogy a Zepter bármiben rosszabb, vagy jobb a többi külföldi termék hálózati rendszerrel történő hazánkba kerülésénél - kérdezhetnénk joggal. Azonnal megértik kedves Olvasók, ha elgondolkodnak az alábbi sztorin:

Baráti körünkhöz tartozó háromgyermekes (újra várandós) kismama népes családjával a repülőtéren megrendezett gyermeknapon vett részt több család társaságában. A műsor közben hozzálépett egy hölgy mondván, hogy ő a Zepter képviselője és arra invitálta, hogy töltsön ki egy kérdőívet, mert cserébe értékes ajándékot nyerhet. Csak pár perc az egész, megéri. A kismama vonakodott kezdetben több okból kifolyólag: Részben, mert tartott már néhány termékbemutatót a lakásán és háziasszonyi ajándékot is kapott, valamint vásárolt is terméket, tehát a minőséget és az árfekvést egyaránt ismerte. Részben pedig, mert tudta, mennyire nehéz kuncsaftot találni, a mai pénztelen világban egy-egy ilyen borsos áron megvásárolható darabra. Joggal sejtett hát csapdát a névvel, címmel, telefonszámmal ellátott kérdőív kitöltése mögött.

Ám a cég képviselője megnyugtatta, szó sincs címanyag gyűjtésről, ez csak lehetőség az ajándék megnyerésére. így tehát kitöltötte az ívet, aláírta és várt. Várta a fejleményeket és nem hiába. Néhány nap elteltével telefonhívás érkezett a Zepter cégtől és a kedves női hang lelkesen közölte: „Gratulálok, ön nyert!”, valamint érdeklődött, mikor lenne alkalmas az időpont a nyeremény átadásához. Akkor még gyanútlanul és az örömtől kissé feldobva mondta szegény kismama, hogy bármikor megfelel neki az időpont, mivel úgyis otthon van egész nap. Azonban rövidesen kiderült, hogy az ajándék átadásához az ünnepélyes keretek megteremtése miatt minimum három család szükséges, ja és persze kellene néhány csirkecomb, sajt, burgonya, hagyma, tojás, alma, mexikói zöldségkeverék ... épp csak annyi, amennyi a létszámhoz mérten szükséges. Gondoljuk csak el: három családhoz vásárolni, az ajándék ára biztosan ugrott.

És már megint egy bemutató. Volt már elég, nincs is kit rászedni egy újabbra. A zepteres hölgy pedig hajthatatlan volt. „Ha nincs bemutató, nincs ajándék!” De mi a helyzet akkor a kérdőívvel? Csalás? Hiszen gratuláltak:

Ön nyert! De mit? Egy keserű tapasztalatot.

NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN