Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-13 / 188. szám
2001. augusztus 13., hétfő ÉSIU-MAiMCB# Kultúra 8 • Hajdók Judit orgonaestje. A Collegium Musicum programsorozat következő műsora Hajdók Judit orgonaestje, melyen trombitán közreműködik Horváth Bence. A műsort ma este 7 órától tekinthetik meg az érdeklődők Miskolcon, a műemlék avasi templomban. • Jótékonysági hangverseny. Jótékony célú egyházzenei hangversenyt rendeznek a nágocsi Reménység Gyermekfalu támogatására augusztus 19-én, vasárnap délután 5 órától a miskolci Vasas Művelődési Központban. A koncertre a belépés díjtalan. Szerelmi háromszög Miskolc (ÉM - MAL) - Az Akropolisz Szabadtéri Színpad „Nyári Színházi Fesztivál” programsorozatának következő előadása a Mese habbal című darab, melyet augusztus 14-én, kedden este fél 9-től tekinthet meg a miskolci közönség. A Kovács István rendezte, klasszikus vígjátéki elemekben bővelkedő darab olyan szerelmi háromszög történetét dolgozza fel, melyben egy fiatal és egy középkorú házaspár kapcsolatának problémái jelennek meg. A házaspárok szerepében olyan kitűnő színművészek tűnnek fel, mint Bence Ilona (nemrégiben a valóságban is férjhez ment), Grillus Dorka, Jegercik Csaba és Kovács István. Az előadás plakátja Pearl Harbor Miskolc (ÉM - MAL) - A Michael Bay rendezte három óra tízperces Pearl Harbor, a világ egyik legdrágább produkciója közel 200 millió dollárba került és a bemutatót a világ egyik leghatalmasabb járművén tartották, sosem látott méretű mozivászonra vetítve. A 4 napig tartó különleges premier helyszínéül az ÜSS John C. Stennis nukleáris repülőgép-hordozó szolgált, amely „természetesen” Pearl Harbor kikötőjében állomásozott. A film bevétele csillagászati volt ezen az első hosszú hétvégén, 75 millió dollár. Ami már önmagában is jó hír, ám a főszereplők számára is, akik a csekély gázsi mellett (100 ezer dollár) és a legjobb alakításért járó díj esetleges jelölése mellett a bevétel jókora százalékát is bezsebelhetik. A rendező tehát minden szempontból biztosra ment, igaz követendő példa már volt előtte, a Titanic. A Pearl Harbor ugyanis tipikus amerikai szerelmes feelingjét, hosszát és dramaturgiai felépítését tekintve is igen hasonló „elődjéhez”. Az első másfél órában ugyanis nem történik semmi említésre méltó, azon kívül, hogy a mozinéző túlontúl részletesen megismeri a főszereplők jellemét - azaz Rafe-t (Ben AfEleck), Dannyt (Josh Hartnet) és Evelynt (Kate Beckinsale) - és a kialakult szerelmi háromszöget. Amikor pedig már mindenki fészkelődni kezd a nézőtéren - magának kényelmesebb helyet találva a szunyóká- lásra - hirtelen lecsapnak a japánok és elkezdődik az égi háború. Innentől fogva viszont felpörögnek az események és valóban nagyon precízen kidolgozott, élethű és sokszor megrázó, véres jelenetekben gazdag történelmi filmmel találjuk magunkat szemben. „Ez közbülső állomás, nem végállomás” Miskolc (ÉM - KÉ) - Hamarosan elkezdődik a X. Jubileumi Zempléni Művészeti Napok, amely idén is 9 napon át várja a látogatókat, 29 helyszínen összesen 50 eseménnyel. Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Zempléni Művészeti Napokat, melynek házigazdája évek óta a Liszt Ferenc kamara- zenekar, amelyik idén összesen öt koncerten játszik.- Köztük most először a nyitó és a zárókoncerten is, olyan illusztris előadókkal, mint Shlo................... Szerettük volna, ha ezzel a rendezvénnyel a zempléni vidék értékeire irányíthatnánk a figyelmet. Rolla János .................................................. .. mo Mintz izraeli hegedűművész, az amerikai Raymond Leppard karmester - mondta el Rolla János, a kamarazenekar vezetője. Kilenc nap Majd azzal folytatta: idén is - mint évről évre mindig - egyre több település kapcsolódott be a 9 napon át tartó rendezvénybe, így most már 29 helyszínen zajlanak a változatos programok, melyek határon innen és túlról várják az érdeklődőket. Hiszen a programsorozat egyik - nem titkolt - célja már a kezdetektől az volt, hogy a szlovák és az ukrán határ túloldalán élők átlépve Magyarországra a művészetek jegyében találkozhassank - „politikamentesen”.- Másrészt szerettük volna, ha ezzel a rendezvénnyel a zempléni vidék értékeire irányíthatnánk a figyelmet és segítenénk ezen értékek megőrzésében. Ez a jubileumi, tizedik alkalom reményeink szerint csak egy közbülső állomás és nem a végállomás, hiszen A Liszt Ferenc kamarazenekar az érdeklődők száma évről évre nő, látogatóink pedig az ország határain innen és túlról érkeznek - immár hagyományosan. Érdemes a programok között szemezgetni (a részletes műsort lapunk csütörtöktől közli majd). Az említett külföldi előadókon kívül itt lesz még a Titanic című filmben játszott zenekar, a svájci I Salonisti együttes, a spanyol mezzoszoprán Zandra McMaster. A magyarok közül említhetjük a Pege Jazzquartet és a Lassus énekegyüttest, a Budapest Ragtime Bandet. A kirándulókoncerteken a festői szépségű tájakon játszik majd a Szeredás együttes, a Lavotta kamarazenekar és a Cantus énekegyüttes. Emelett fellép még a Company Canario Historikus táncegyüttes, amelyik egy reneszánsz udvaba röpíti az érdeklődőket. Lesz barokk est is, valamint fellép Kulka János színművész, aki a francia sanzonok világát idézi. Ha színháznál tartunk, akkor kiemelendő két előadás, Horváth Péter Amphit- rüon 2000 című komédiája és Fekete Kiss Sándor Akathisztos hymnosz című táncdarabja. Európa közepén alkotnak Tállya (ÉM - SFL) - A budapesti székhelyű Magyar Művelődési Intézet (MMI) égisze alatt már nyolcadik éve dolgoznak Tállyán a Középeurópai Művésztelep és Szabadiskola (KEMSZ) alkotói augusztus elsejétől. A több mint hatvan főt számláló telepen Európát számos nemzet alkotója, Amerikát Molly Acker- man festőművész, Ázsiát Bogotel Lavreant szibériai festőművész képviseli. A képzőművészet szinte minden ágát felsorakoztató szekciókban teljes intenzitással folyik a munka, ami elsősorban a régió kömyezetformáló programjára fókuszál, mivel a környékbeli településeknek is „bedolgoznak a művészek”. Mint azt Kerékgyártó István táborvezető, művészeti kritikus, az MMI tudományos főmunkatársa elmondta: az alkotók olyan munkadarabokat (is) készítenek, amelyek visszaadják egy adott település történelmi hangulatát, felelevenítik a hagyományokat, megoldást találnak a település önazonossági törekvéseihez, erősítik a lokálpatriotizmust és - nem utolsósorban - nagyban segítik az adott önkormányzat idegenforgalmi törekvéseit. Az elmúlt években számos település Munka közben Fotó: Serfőző László arculatát javították a térségben, hiszen a történelmet, illetve a hagyományokat idéző köztéri szobrok, cégérek felkeltik a turisták érdeklődését. Az apró községek lakói nem mindig tudják, hogy a világban már nevet szerzett művészek dolgoznak az adott helyen. Itt van például Volodimir Scsur, az egyik legjelentősebb ukrán festő és szobrászművész, aki üveglapra festett térhatású ikonjaival vált népszerűvé a zempléni községben. Az ő szobrásztehetségét dicséri az a monumentális főnixmadár, amely Európa mértani középpontját jelöli Tállyán. A táborzáró kiállítás augusztus 20-tól tekinthető meg Tállyán, a Mailloth-kastélyban. .U 'i©3( ___:___________ Augusztus 13. ENCS Református templom: Gitár-fuvola koncert. Este 7-től. Augusztus 15. ENCS Zenélő udvar: Palota rézfúvús kvintett. Este 8-tól. INÁNCS Római katolikus templom: Palota rézfúvós kvintett koncertje. Du. fél 6-tól. Augusztus 16. ENCS Parkszínpad: Török folklór együttes bemutatója. Este 8-tól. HEJCE Szabadtéri színpad: István a király rockopera. Este fél 9-től. Augusztus 17. ENCS Központi Park: II. Abaúji Néptánctalálkozó. Este 7-től. HEJCE Szabadtéri színpad: Sütő András: Káin és Ábel c. drámájának szabadtéri előadasa. Este 9-től. Augusztus 18. BOLDOGKŐVÁRAUA Várudvar: Nagy Csaba tárogatóművész koncertje. Du. 4-től. ENCS Parkszínpad: Heltai Jenő: Néma Levente c. színművének szabadtéri előadása. Este 9-től. HEJCE Millenniumi szoborpark, körszin: Papp Sándor gitárművész koncertje. Du. 3-tól. Millenniumi szoborpark: Nagy Sándor tárogatóművész. Este 7- től. Millenniumi szoborpark; Tűzijáték. Este 9 óra. TELKIBÁNYA Millenniumi szoborpark: Nagy Csaba tárogatóművész előadása. De. fél 12-től. Millenniumi szoborpark: Törökország folklór együttesének fellépése. Du. 3-tól. Millenniumi szoborpark: Papp Sándor gitárművész koncertje. Szent Katalin kápolna. Du. 6-tól. Augusztus 19. ENCS Szent Anna-templom: Ünnepi szentmise. De. 11-től. Központi park: A Határőrség Fúvószenekarának toborzózenéje. Du. fél 5-től. Központi park: Szepsi mazsoretek bemutatója. Este 6 óra 50. Központi park: Udmurt Köztársaság Népi Együttese. Este fél 9-től. Központi park: Zámbó Jimmy-em- lékkoncert a Pannónia Singers előadásában. Éjfél. A Tokaji írótábor és Felsőmagyarország Székelyhídi Ágoston h vfordulók sorozatához érkezett a Tokaji írótábor. Történelmi előzményét, a népi írók tiszaladá- nyi falutalálkozóit 1941 -tői tartották. Mai formáját 1971-ben fogadták el. Első tanácskozását 1972-ben rendezték. Ezen szakaszok ünnepi méltatásául szolgáljon az a tény, hogy a Tokaji írótábor ma már a magyar irodalmárok világtalálkozójának számit. Szerepe így az egyetemes magyar irodalmi gondolkozásba épül bele. Közösségi és térségi szellemi önazonosságot alakító hatását pedig elsősorban Felsőmagyarorszá- gon fejti ki. Nevezhetnénk ez utóbbit akár szellemi és erkölcsi igazságtételnek is. Hiszen még a legmerészebben újító magyar író is Károlyi Gáspár és Kazinczy Ferenc nyelvét használja, ezt a Göncön és Széphalmon kiművelt nyelvet. „Éltünk, amennyire lehetett, tiszta igaz magyar szóval" - vallja a bibliafordító 1590-ben. „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind" - üzeni az egyik legtudatosabb európai magyar 1819-ből. Gönc, Széphalom, Tiszaladány példájának és vállalkozásának igazságtételét is láthatjuk tehát a kései folytatásban, az egyetemes magyar irodalom szellemi műhelyében. Tokaj, a szellemi műhely és a város ezt a folytatást képviseli. Felsőmagyarországot éppen Károlyi Gáspár századától, a török hódoltságtól alakították önálló régióvá a történelmi körülmények. „Őrvárosának", központi városának szerepét először Kassa töltötte be. Trianon után ez a feladat Miskolcra hárult. Ez a feladat magába foglalta az együtt élő közösségek, települések szellemi önazonosságának táplálást és formálását is. Miskolc szellemileg belül is gazdagodva vált mind alkalmasabbá a külső szellemi kisugárzásra. Sajnos, 1949-től politikai kényszer szakította ki természetes környezetéből. „A nehézipar, a munkásosztály és a marxista ideológia főhadiszállásaként" elveszítette sokoldalú kölcsönhatását Felsőmagyaror- szággal. Hasonló szűkítő, torzító folyamatok zajlottak persze az egész hazai szellemi életben. Igaz, 1956-ban felcsillant a természetes szerepek visszaszerzésének esélye, de csak egy történelmi pillanatig tartott. Az is igaz, hogy 1956 után lassan utat tört magának a közösségek, a települések, a régiók szellemi önazonosságának önállósági akarata. Ilyen hiányállapot után és ilyen szükségletek felhajtóerejével jelentkeztek 1971-ben a Tokaji Irótábor kezdeményezői. A pártállami hatalom már nem bírt kitérni a felelős irodalmi gondolkozás követelménye elől, de a széles nyilvánosságot sem engedélyezte. A Tokaji Irótá- bor ezt a résnyi esélyt a térség, az ország, a nemzet sorskérdéseinek vitatanácskozásává tágította. Tudatosan teremtette meg a közösségek, a települések, a történelmi és a jelenlegi Felsőmagyarország szellemi önazonosságának újjá- születési igényét is. Bizonyos, hogy a Tokaji írótábor is hozzájárult a szellemi rendszerváltozáshoz. Változott közben maga is. Miskolc is, Magyarország is, Közép-Európa is. Ezek a változások a sok és sokfajta önállóság szerves kölcsönhatásaként alkotnak új minőséget. Ebben a keretben természetesen találkoznak a Tokaji Irótáborban a századforduló európai irodalomszemléletének és a Hegyalja borkultúrájának, a szlovákiai vagy a romániai nyelvi együttélésnek és a magyar történelem irodalmi ábrázolásának, a költészet nemzeti szerepének és a budapesti vagy a miskolci könyvkiadásnak a kérdéskörei. A Tokaji Irótábor mind szélesebb körből gyűjti a szellemi kisugárzást, és mind tágasabb saját szellemi kisugárzásának határa is. Felsőma- gyarországon a megújuló Miskolc mellett így tölti be a közösségi, települési, regionális szellemi önazonosság forrásának szerepét. Erre a szellemi önazonosságra elsőként emlékeztetett, ezt elsőként ébresztette - most már örömmel vesz részt az értékek kölcsönös gazdagításában. Történelemmé kristályosodnak ezek az évtizedek. A tárgyilagos ítélkezés másokra tartozik. Azt persze szeretnénk megtudakolni, mit gondol rólunk odafent Károlyi Gáspár nagytiszteletű úr és Kazinczy Ferenc tekintetes úr. Mi ide- lent mindenesetre igyekvő híveiknek tartjuk magunkat.