Észak-Magyarország, 2001. július (57. évfolyam, 152-176. szám)
2001-07-04 / 154. szám
2001. július 4., szerda MunKaerőpiac / Állás 4 ÉSm-MMIK <. 3fii# Feketemunka az építőiparban Budapest, Miskolc (MTI, ÉM) - Az építőiparban dolgozók közül minden tizedik foglalkoztatott szabályszerű munkaszerződés nélkül vállal munkát - derül ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) minap tartott kétnapos országos akcióellenőrzésének statisztikájából. Békés András, a főfelügyelőség elnöke beszámolójában elmondta: a 2 ezer felkeresett építőipari cég 11 490 munkavállalója közül 1404 nem rendelkezett szabályos munkaszerződéssel. Közéjük tartoznak az írásos munkaszerződés nélkül, valamint az érvénytelen szerződéssel foglalkoztatottak és azok a külföldiek, akik munkavállalási engedély nélkül dolgoznak. A szabálysértések egyre inkább csak a kisebb cégekre jellemzőek, a nagyok igyekeznek betartani a törvényeket. Az ellenőrzés során leleplezett illegálisan foglalkoztatottak közül 1242 fő magyar, 162 külföldi állampolgárságú volt. Külföldieket engedély nélkül leginkább pest és borsod-abaúj-zemplén megyei építkezéseknél alkalmaznak. Viszonylag kevés szabálysértést tártak fel a felügyelők a minimálbérre vonatkozó előírások betartásánál, hiszen csupán 50 munkáltató 181 foglalkoztatottja szegte meg azokat. A legkisebb munkabér alatti fogalkoztatás a vizsgálatba bevont munkáltatóknál csak elvétve fordult elő, a foglalkoztatók jogkövető magatartása javult e tekintetben. A vizsgálatban az iparág mellett az építőipari-beruházási tevékenység egyre intenzivebbé válása miatt döntöttek, ám hasonlóan jelentős szabálytalanságok jelentkeznek az ugyancsak idényszerű munkavégzést és szakképzetlen munkaerőt igénylő mezőgazdaságban is. Az elnök szólt egyes becslésekről is, mi szerint a nemzetgazdaság harminc százalékának megfelelő mértékű lehet a feketegazdaság nagysága. Ezt támasztják alá az OMMF évente 45-50 ezer munkavállalót érintő statisztikái is, amelyek szerint minden harmadik felmérésben szereplő munkáltatónál tapasztalnak valamilyen szabálytalanságot. Az idei felmérés eredménye nagy vonalakban nem tér el az utóbbi évekétől. Jól kisütötték a pék- és cukrászjelöltek Miskolc (ÉM - FL) - Az idén végzett pék- és cukrásztanulók sütötte kenyerek és édességek a vizsgabizottság és a Miskolci Sütőipari Kft. vezetőinek megelégedésére szolgáltak. Olyannyira, hogy valamenynyiüket szívesen fogadják dolgozóikká.- Miskolcon a Debreczeni Márton Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben 1981. óta folyik pék szakmunkás- képzés, amelynek gyakorlati bázisa a Miskolci Sütőipari Kft. A vállalat a legjobb színvonal eléréséhez szakmai tekintéllyel, tudással, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező oktatókat biztosít - tájékoztatott dr. Tormáné Kása Margit. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a gyakorlati képzés során - a cég által biztosított feltételrendszer alapján - a tanulók elsajátítják a szakma hagyományos és újszerű termékeinek .................. Minden megfelelő eredménnyel végző tanulónak munkahelyet tudunk biztosítani dr. Tormáné Kása Margit .................................................. előállítását, a tradicionális és a korszerű, modem gyártási technológiákat. Ismereteket szereznek még a gyártóberendezések működéséről és az élelmiszervizsgálat módszereiről is. Az elmúlt éveken a társaság megteremtette a pék-cukrász szakma gyakorlati képzésének feltételeit is. Idén 23 tanuló gyakorlati vizsgáztatására került sor a cégnél. A 1 • -M Wf. J i# 1 WÍÁ 11*8Hl 1 Gyakorlati vizsga közben Fotók: Farkas Maya gyakorlati vizsga a vizsgatételben szereplő termékek anyag- szükségletének kiszámolásától a késztermék minősítéséig a teljes folyamatot magában foglalta. Ezt másnap elméleti vizsga követte az iskolában, majd a tanulók átvették szakmunkás bizonyítványukat.- Az elkövetkező években is részt kívánunk venni a szakemberek képzésében - folytatta az ügyvezető igazgató, aki arról is beszámolt, hogy a kft. jövőbeni fejlesztései, a sütőipari ágazatban elfoglalt helye, a nagyipari technológia alkalmazása a jelenlegitől szélesebb ismeretekkel rendelkező szakmunkásgárdát igényelnek.- Minden megfelelő eredménnyel végző tanulónak munkahelyet tudunk biztosítani ebben az évben és várhatóan - figyelembe véve a cég terveit - a következő években is. Hátán az 1-essel a legkiválóbbak között A Debreczeni Márton Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, Iczkovits Lászlóné szerint pék- és cukrásztanulóik elméleti és gyakorlati ismeretekből is kiválóan vizsgáztak és reményei szerint jól megállják majd helyüket az életben, a szakma gyakorlása során is. A Miskolci Sütőiparnál tett látogatásunkkor éppen hat tanuló vizsgázott.- A hetedik jelöltnek itt már meg sem kellett jelennie, mert az országos szakmai versenyen ötödik helyezést ért el - sorolta a képzés magas színvonalának bizonyításaként az igazgatóhelyettes. A Kázsmárkról bejáró Sami Adrién - 1-es számmal a hátán - vizsgafeladatként marcipános tortát sütött, díszített a vizsgabizottság legnagyobb megelégedésére. - Itt tanultam, itt jól érzem magam, a szakmunkás bizonyítvány kézhezvétele után is itt akarok dolgozni. A jó munkahelyi légkör, a korszerű feltételek, a biztos munkahely vonz ide - mondta Sami Adrién. Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc 1., Zombori u. 2. T.:46-502-800 Adminisztrátor -gírnn.- * , J‘ ' 1 Alumínium öntő -szakm.- Angol-matematika szakos tanár -főisk. Angol nyelvtanár -egy.- Autófényező -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Ápoló -szakiskola- Ápolónő -szakk.Ápolónő szociális gondozó -szakm.- Árúszállító -pékség, gimn.- Becsűs -középf.- Biztositási üzletkötő -középf.- Bútorasztalos -szakm.- Bútorbolti eladó -szakm.- Cipész -szakm.-, CNC gépkezelő -szakm.- CNC marós -szakm.- CNC programozó -szakm.- Cukrász -szakm.- Csokoládé-üzemi édesip. termékgyártó -szakm.- Csomagoló -8 ált.- Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő-lakatos -szakm.- Díszmikovács-dfszműlakatos-szakm.- Eladó-pénztáros Élelmezésvezető -szakk.- Ének-bármely szakos tanár -főisk.- Építésvezető -mélyépítő, főisk.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -német nyelvismeret, szakrr Felszolgáló -német nyelvismeret, szakm. Felszolgáló -szakm.- Festő-mázoló -szakm.- Festő-mázoló -szakm,- Forgácsoló -szakm.- Forgácsoló-üzemi részegységvezető -közép-, v, felsőf.Földrajz-biológia szakos tanár -egy.- Gépbeállító -szakm.- Gépész -főisk.Gépészmérnök -egy.- pályakezdő- Géplakatos-heaesztő -szakm.- Gépkocsivezető C,E+ADR.vizsg.-8.-ált. Gondozónő -szakiskola- Hegesztő -szakm.- Hegesztő -szakm.Hegesztő -minősített elektródás, szakm.-10 Huzal-szikraforgácsoló -szakm.- Kertész -szakm.- Kézilány -bet.Középnyomású gázkazánfitő -bet.- Központi fűtésszerelő -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőmüves -szakm.- Kőműves-burkoló -szakm.- Lakatos -szakm.Magyar-ének szakos tanár -főisk.- Magyar-bármely szakos tanár -főisk.- Matematika-technika szakos tanár -főis Matematika-kémia szakos tanár -főisk.- Műanyag-technológus -főisk.- Műszaki menedzser -főisk.- Műszaki rajzoló -magas-építész, közép- v. felsőf.- Műszerész -szakm.- Művezető -magasépítési techn.- Nehézgépkezeíő -bet.-. Nehézgépkezelő -bet.- Nehézgépkezek5 -bet.- Nemzetközi fuvarszervező Német nyelvtanár -egy.- Őntődei részeqvségvezető -közép- v. felsot.- Pék -szakm.Pénzügyi menedzser -egyetem- Projekt-vezető -egyetem- Pszichológus-egy.- Pultos -szakm.Pultos -német nyelvism., szakm.- Pultos -vendéglató-eladó- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakácsnő, főzőasszony -bet.- Számítástechnikai tanar -főisk.- Számítástechnikai-informatikai tanár Szerkezet-lakatos -szakm.T MiskolcVST-55Í 20Ináncs29-570-150 1 Ernőd476-234 1Miskolc 531-517 1 Miskolc20-335-5166 4Felsőzsolca501-790 2 2 Sajósenye Nyékládháza Miskolc 397-046 391-468 24 506-703 6 1 Nyékládháza Miskolc 46-591-342 30-219-5660 10Változó411-038 1 Miskolc 419-315 1 Miskolc30-8511-592 1 Miskolc20-924-8734 1 Balatonőszöd86-360-737 3 2 Kaposvár Balatonöszöd 82-502-132 86-360-737 15Nyékládháza 46-591-342 2 Makó 30/938-4659 10Nyékládháza 46-591-342 3Változó 30-9155-888 3 Változó 30-967-2963 5 Budapest30/248-2593 1 Miskolc 415-646 1 Miskolc411-971 1Ernőd476-234 1Változó30-9155-888 1Bükkszentkereszt70-217-1520 1.- 1 Szentantalfa20-996-6531 1.- 2Balatonederics27-566-041 1Tapolca20-996-6531 2 Kisgyőr Felsőzsolca 20-9715-405 4501-790 6 Mosonmagyaróvár46-363-129 1 Oroszlány34-562-100 1Miskolc 531-517 10 Kaposvár 82-802-132 1 Kistokaj529-120 2Miskolc519-100/432 5 Sajókeresztúr 30-852-4535 1Ernőd20/9287-059 3Sajósenye 397-046 2 Sajókeresztúr 307-573 3Változó30-967-2963 i.-10Esztergom36-427-836 2 Kaposvár82-502-132 1 Miskolc411-&71 3Balatonederics27-566-041 4Miskolc 563-302/29 4 Változó562-584 4 Felsőzsolca 501-790 3Miskolc506-366 3 Miskolc20-9327-370 8 Változó60-366-048 2Budapest1-228-7149 50 Miskolc20-434-5587 2 Változó30-9155-888 2Sajókeresztúr307-573 1 1 Kisgyőr Ernőd 476-202 476-234 k.-1Miskolc369-337 1Miskolc 369-337 3 Kaposvár 82-502-132 1 Kaposvár 82-802-132 3 Egerbakta 30-287-2082 3 Kaposvár 82-802-132 1 1 Sajóbábony Felsőzsolca 30-9582-531 501-790 1Miskolc360-455 1 1 M3 autópálya-építés 1-307-3564 Miskolc 30-9530-649,342-259 1 Miskolc 531-517 1Oroszlány34-562-100 15 Nyékládháza46-591-342 1Kaposvár82-502-132 2 Kaposvár Boldva 82-502-132 1 399-012 3Miskolc350-345 2Balatonederics 27-566-041 1 Miskolc20-980-3495 1 Miskolc 370-774/147 1 Bükkszentkereszt 70-217-1520 1Szentantalfa20-996-6531 1 1 Tapolca Balatonalmádi 20-996-6531 30-916-7199 2 Felsőörs 20-917-1697 2 Balatonederics 27-566-041 1 Siófok30-268-4503 1Miskolc 368-435 1Miskolc531-517 10Esztergom36-427-836 izámlázó-pénztáros -kőzépf.- izerszám-lcészítő -szakm.bármely szakos tanár -főisk.Számlá; Szét Szerszám-tervező -főiskola- Szobalány -német nyelvtudás, 8 ált.- Tanulmányi előadó -angol nvelvi. air Targoncavezető -8 ált.- Technika-bármely s: Területi képviselő-középf.- Testnevelés-bármyely szakos tanár -fő Tetőfedő-szigetelő -szakm.- Tüzépeladó -építőip.végz.- Üzleti munkatárs -szakk.- Üzletkőtő -középfokúüzletkötő -középiskolaüzletkötő -érettségi, saját gépkocsi- üzletkötő -építőipari, közgazdasági W Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Villamosmérnök /angol nyelvism./-egyetem- Vendéglátó-eladó -szakm.- Vendéglátós -szakm., bentlakással- Villanyszerelő -szakm.- Víz-gazszerelő -szakm.- Volvo 1240 gépkezelő-8.-ált.- Zenetanár -gitár, réz-fafúvó, főiskola2Miskolc 402-554 5Kaposvár82-502-132 1Kaposvár82-502-132 10-Tihany87-538-539 1Miskolc413-126 1Miskolc402-554 1Ernőd 476-234 5Miskolc 20-450-2282 .-1Boldva 399-012, 20-988-5159 2Miskolc412-724 1 Miskolc 413-547 1Miskolc06-20-317-8458 5Változó06-30-293-4630 5Miskolc517-103 2Változó324-620, 20-9593-640 ’..-i Budapest1-215-8284 1Miskolc713-731 5Miskolc 464-556 10Miskolc507-414 1 Tatabánya 34/346-666 1Miskolc411-892 1Fehérkőlápa30-967-1241 4Budapest30-9015-967 2 Változó 562-584 1Ernőd20/9287-059 4Szabadszállás 76-353-142 VarrónőMezőzombor MMK Kirendeltéség Miskolc II., Zombori u. 2. T.: 46-502-800 Acélszerkezeti lakatos -szakm.- Autómotorszerelő -szakm.- Autószerelő -szakm.- Autóvillamossági szerelő -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Biológia-földrajz tanár -egyetem- Bolti pénztáros -szakm.- Bútorasztalos -szakm.- CO hegesztő -szakm.- Cukrász -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő-lakatos -szakm.- Esztergályos -szakm.- Esztergályos -szakm.- Esztergályos -szakm.- tpítészmérnök -főiskola- Építőipari felvonó-gépkezelő -8 ált.- Epületasztalos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm. Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Forgácsoló-üzemi részegységvezető -közép-, v. felsőf.- Francia szakos tanár -egyetem- Kohómérnök -egyetem- Kőműves -szakm.- lakatos -szakm.- Magyar-angol szakos tanár -főisk.,v.egyetem- Minősített hegesztő -szakm.- NC esztergályos -szakm.- NC horizontos -szakm.- NC marós -szakm. T 1 3 2 2 1 1 1 1 1 1 4 10 2 3 1 1 1 2 14 2 1 1 1 1 2 3 Német szakos tanár -egyetem- 1 Női-férfi fodrász -szakm.- 1 Olvasztár -szakmm.- 5 Öntödei részegységvezető -közép-, v. felsof.- 1 öntődarus -8 ált.+darus- 1 öntőformázó -szakm.- 2 Pénzügyi ügyintéző, tanácsadó -érettségi-3 Pénzügyi tanácsadó -éretts.- Ruházati bolti eladó -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Targoncavezető -gimn.- Üzemvezető -kohomérnők- Üzletkötő -érettségi- üzletkötő -érettségi- Technológus-mérnök -főisk.- Tetőfedő-szigetelő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm., ill. bet.munka- Villanyszerelő -szakm.- Zenetanár -főisk.- ______ Miskolc Miskolc Gödöllő Gödöllő Pomáz Miskolc Miskolc Miskolc Változó Tiszalúc Sajóbábony Változó Miskolc Miskolc Zalaegerszeg Miskolc Miskolc Miskolc Pomáz Pomáz Miskolc Alsóörs Oroszlány Miskolc Oroszlány Pomáz Gödöllő Felsőhámor Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Orosháza Oroszlány Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Alsóörs Miskolc Miskolc Miskolc Változó Oroszlány Változó . Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Szabadszállás 419-298 28-422-119 28-422-119 26-325-554 439-109 20-9657-484 368-721 367-436 398-312 560-490 351-654 401-033 401- 205 30-902-7256 60-480-891 412-397 419-298 26-325-554 26-325-554 303-522 87-575-210 34-361-295 370-710 34-562-151 26-325-554 28/422-119 370-710 405-944 401-211/1093 401-211/1093 401-211/1093 370-710 332-561 68-413-711/355 34-361-295 339-950 339-950 30-9556-167 347-493 402- 084 401-170/122 87-575-210 564-204 339- 950 517-193 1-292-6008 34-562-151 412-724 340- 195 331-155 342-727 412-080 76-353-142 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. TeL: 47/361-909 Észten r~^ gályos -szakm” Értékesítési referens Felnőtt szakápoló -szakk.- Fonalgyártó -8 ált.- Gyógypedagógus Inszeminátor Magyar-rajz, v. magyar-tánc és drámapedagógia szakos tanár -főisk.- Mezőgazdasági gépész Mezőgazdasági gépészmérnök Üzletkötő Tárca! 06-30-9588-215 Szerencs 06-20-970-9631 Szerencs és kőrny. 47-352-318 Vác 47-361-909 Abaújkér 47-332-007 Szerencs 47-362-322 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Ács-állványozó -szakm.- Épület-burkoló -szakm.- Gépi varró Kőműves -szakm.- Pék -bet. Szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Traktoros Dózsa Gy. u. 2. T.: 49-313-854 2 5 5 2 1 1 1 1 Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Tibolddaróc Mezőkövesd Bogács Bogács Szentistván 3Ö--9T5"5m 30-915-5736 49-411-244 30-915-5736 49-337-203 30-958-5852 30-983-6052 30-249-7008 49-338-283 MMK Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. T.: 48-341-846 SzuhogiAsztalos csoportvezető -középisk.- Biológia-fizika-kémia szakos tanár -főisk.- Biológia-kémia- kőrnyezetvédelmi tanár -egy.- Biztosítási ügyintéző -érettségiGe&Prban^ogopédia, főisk.- Kárpitos -szakm.- Kárpitos rbet.Matematika-fizika szakos tanár -főisk.- Matematika-rajz, vagy matematika-bármely sz.tanár Út alatti fúrós -szakm.- Üzletkötő -érettségi- üzletkötő -érettségi- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- * Területi képviselő -érettségi- Történelem-bármely szakos tanár -magyar kivételével- Tüzeléstechnikai karbantartó -kéményseprő, bet.- Varrodai szalagvezető -szakk.- Varrónő - szakm. - Varrónő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.Szuhogy Aggtelek Edelény Edelény 1 Edelény 5 Szuhogy 1 Edelény 1 Lak Edelény Borsodszirák Edelény kötetlen Dunabogdány Balatonalmádi Edelény Edelény Edelény Rudabánya Szalonna Szuhogy Edelény 48-461-592 48-343-034 48-525-028 48-341-244 48-342-017 48-461-592 30-228-3857 48-349-013 48-342-852 30-945-2318 48-341-722 1-292-6008 20-9439-749 88-439-150 20-450-2282 48-525-028 48-341-802 46-525-205 46-507-414 48-461-592 30-9678-948 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 Megyaszó Szerencs Szerencs Szerencs 47-350-025 47-361-909 47-362-322 47-362-648 Angol-bármely szakos tanár -tőisk.- Asztalos Automata esztergályos -szakm.- Ács-szakm. Bádogos, hőszigetelő -szakm.Biológia-testnevelés szakos tanár -főisk. Cipész -szakm.CNC esztergályos -szakm.CNC marós -szakm.Cukrász -szakm.g relő -szakm.ari termékgyártó -szakm.- echnika szaxos tanár -főisk.- sítési manager -szakk.- Gépi forgácsoló -szakm.- Gyógypedagógus -főisk.- Kádar -szakm.- Kőműves -szakm.- Testnevelés szakos tanár -ffi, főisk.- Testnevelés-bármely szakos tanár -főisk.- Üzletkötő -szakk.- Varrónő -szakm.- Vendéglátó-eladó -szakm.- Vendéglátó-eladó -szakm.- Villanyszerelő -szakm.-____________________ Sajószentpéter Kazincbarcika Zalaegerszeg Kazincbarcika Kazincbarcika Ormosbánya Kazincbarcika Miskolc Mór Rudabánya Miskolc Makó Ormosbánya Változó Mosonmagyaróvár Sajószentpeter Kazincbarcika Tiszaújváros Sajószentpéter Sajószentpéter Változó Kazincbarcika Sajókápolna Kazincbarcika Sajószentpéter 48-521-f 03' 48-320-146 92-324-967 48-320-146 48-320-146 48-320-146 48-320-146 46-383-678 22-404-071 48-353-707 20-982-8813 30-938-4659 48-320-146 30-376-2663 48-320-146 48-345-685 48-320-146 46-370-615 48-320-146 48-521-103 1-292-6008 48-320-146 20-347-5817 48-320-146 48-320-146 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 jxport üzletkötő ! Sátoraljaűhely 47-305-003 Ipítész üzemmérnök 1 Sátoraliaú hely 20-9358-132 :pítész-technikus 1 Sátoraliaú hely 20-9358-132 Húsipari szakmunkás 5 Sátoraljaú hely • 47-322-745 Kereskedelmi vezető-német nyelvtudás- 2 Sátoraliaú hely 47-321-432 Műanyagipari mérnök, technikus 1 Sátoraljaú hely 47-321-432 Nyomdaipari mérnök, technikus 1 Sátoraliaú hely 47-321-432 Nyomdász 1 Sátoraljaújhely 47-321-432 Papíripari mérnök, technikus 1 Sátoraliaú hely 47-321-432 Varrónő 60 Sátoraliaú hely 47-322-211 Varrónő szakm. 25 Sátoraliaú hely 47-342-079 Varrónő szakm. ________________ 110 Sátoraljaújhely 47-342-079 MMK Kirendeltség Mezőcsát, Hősök tere 13. Tel.: 49/352-725-angol,ének,gyógyped., főisk.- Napköziotthonos tanár -főisk.- Üzíetkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8.ált.- Varrónő -8.ált.3 1 1 2 10 10 10 Tiszatarján Tiszadorogma Tiszaújváros Tiszaújváros Mezőcsát Mezőcsát Miskolc 49-457-325 49-356-302 49-341-264 49-348-060 49-352-803 49-352-653 46-326-294 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 Üzletkötő -középiskola-Kötetlen 30-293-4530 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók u.11. T.:49-341-357 Bolti eladó -szakiskolaT Nagycsécs- 45-TJT73T Esztergályos -szakm.4Tiszaújváros49-341-732 szakos tanár -főisk., egy.-Hejőpapi Horizont-esztergályos -szakm.-3Tiszaújváros49-341-732 Kereskedő -középiskola, gimn.1Tiszaújváros49-341-732 Kőfaragó, kőműves -szakm.-2Sajóőrös49-341-732 Lakatos, hegesztő, gépi -szakm.- Munkagép-karbantartó -szakm.4 2 Változó Autópálya-változó 49-341-732 49-341-732 Nehézgépkezelő -szakm.2Tiszaújváros49-341-732 Pék -szakm.1 Polgár49-341-732 Segédmunkás -8 ált.-nál kevesebb isk.5 Autópálya-változó 49-341-732 Szakács -szakm.- Technikus -ép.ip.szakk., 1 Nemesbikk 49-341-732 gépkocsivez., szlovák nyelvt.1 Autópálya-változó 49-341-732 Tehergépkocsi-vezető -szakiskola15 Autópálya-változó 49-341-732 Tűzőnő -szakm.25 Tiszakeszi 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Csokoládéüzemi édesipari termékgyártó -szakm.2 Makó 30-938-4659 Munkavédelmi vezető -főiskola1Kaposvár 82-502-100 Szakács -szakm.1Tokaj 47-352-632 Személy- és vagyonőr -szakm.5 Változó 30-399-1484 Területi képviselő -érettségi2Tokaj 20-450-2282 Üzletkötő -közép-, ill. ffokú végz.5Változó 47-352-042 Varrónő szakm., bet.munkás3Mezőzombor 47-369-466, 30-218-7423 Zenetanár -főisk., zongora, fafúvó2 Szabadszállás 76-353-142 Zenetanár -főisk., gitár, réz-, fafúvó4 Szabadszállás 76-353-142 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386-410 Angol-magyar v. bármely szakos tanár -főisk.1Encs46-587-208 Angol-bármely szakos tanár -főisk.2 Ináncs 46-456-104,46-456-254 Autószerelő -szakm.1 Forró 46-386-386 Faipari mérnöktanár -főisk.1Encs46-587-208 Gyors- és gépíró -középf.végzettség1 Hernádvécse 46-448-119, 30-361-6788 Irodavezető -középf.végzettség1 Hernádvécse 46-448-119, 30-361-6788 Könyvelő -középf.végzettség1 Hernádvécse 46-448-119, 30-361-6788 Magyar-rajz v. bármely szakos tanár -főisk.1 Encs46-587-208 Matematika-informatika v. bármely szakos tanár -főisk.-1 Encs46-587-208 Munkaügyi ügyintéző -középf.végzettség-1 Hernádvécse 46-448-119, 30-361-6788 Német-magyar v. bármely szakos tanár -főisk.1 Encs 46-587-208 Pénzügyi ügyintéző -középf.végzettség1 Hernádvécse 46-448-119, 30-361-6788 Ruhaipari mérnöktanár -főisk.-1 Encs 46-587-208 Tanító -főisk.1Ináncs 46-456-104,46-456-254 TB-ügyintéző -középf.végzettség-1Hernádvécse46-448-119, 30-361-6788 Varrónő -megvált.munkakép., ált.isk.-10 Encs 46-308-987 Varrónő -szakm., 8.ált.-20 Encs 46-587-000 Zene szakos tanár -zongora, főisk.1Ináncs 46-456-104, 46-456-254 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassal u. 108. Tel.: 46/-396-637 Pék -szakm., bet.munkás3 Szikszó46-396-866 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás-10Szikszó30-9350-668 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás-10 Szikszó 46-507-414 MMK Kirendeltség Ózd. Vasvári u. 56. Tel.: 48/473-241 Automata gépkezelő 1Balatonöszöd Ózd 84-360-737, 84-360-854 Befektetési tanácsadó -középisk.-3 30-965-3127 Biztosítási üzletkötő -középiskola5 Ózd 48-476-137 CNC gépkezelő1 Balatonöszöd 84-360-737, 84-360-854 CNC programozó 1 Balatonöszöd84-360-737, 84-360-854 Édesipari termékgyártó -szakm.2Makó 30-938-4659 Fiókvezető -főisk.1Ózd 30-965-3127 Központifűtés-szerelő -szakm.5Budapest 20-9810-803 Technológus -techn.1 Dombóvár 30-9361-169, 74-466-716 Termelésirányító -főisk., techn.1 Dombóvár Ózd 74-466-716, 30-9361-169 Varrónő bet.és szakm.2048-473-443 Varrónő szakm. 20Ózd48-473-434 Varrónő - bet.és szakm. 20 ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. 10 ózd48-471-944 MMK Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2. T.: 48-430-237 Befektetési tanácsadó 1Putnok és térs.30-965-3127 Varrónő HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5. SZÁM 10 Putnok48-430-237 TELEFONSZÁM: 46/416-251 PÁLYAVÁLASZTÁSI, MUNKAVÁLLALÁSI, REHABILITÁCIÓS, PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK