Észak-Magyarország, 2001. július (57. évfolyam, 152-176. szám)

2001-07-04 / 154. szám

2001. július 4., szerda Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Mol-szerződés. Több mint 6 milliárd fo­rint értékű beszállítói szerződést írt alá kedden a Mól Rt. az autópálya-építéshez szükséges stratégiai termékekről a Vegy- épszer Rt.-vel és a Betonút Építő Rt.-vel. A szerződésben bitumen és PB-gáz beszállí­tására vállalt kötelezettséget a Mól Rt., amelyet a keverőtelepekre le is szállít. • Kényszervallatás a vád. Többrendbeli kényszervallatás bűntette és többrendbe­li könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a győri ügyészség a volt kapuvári rendőrkapitány és a beledi rendőrőrs pa­rancsnoka, valamint két zászlós ellen. • Fogadóórák. Tállai András országgyűlé­si képviselő fogadóórákat tart a következő időpontokban és településeken: július 4- én délelőtt 8-12 óra között Tiszabábolna, Tiszavalk, Négyes, Borsodivánka, Egerlövő, 12-17 óra között Szomolya, Szentistván, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály és Mező- nyárád választóinak. Július 5-én 8-12 óra között Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cse­répváralja, Tárd, 12-17 óra között pedig Bükkábrány, Tibolddaróc, Kács, Sály, Vat­ta, Csincse és Borsodgeszt lakóinak. Rész­vételi szándék Baktai Erzsébet személyi titkárnál jelezhető a 49/411-286, illetve a 70/22-90-994-es telefonszámon. „Egy forintért vállalnám az elnökséget” Friderikusz a mesterség féltéséről, az elherdált pénzekről Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Fri­derikusz Sándor legutóbb a ti- szaújvárosi könyvtárban dedi­kálta új könyvét. Az én mozim című könyv dedikálásán több százan vettek részt. A dediká­lás után a népszerű riporter, üzletember beszámolt arról is, hogy mi motiválta a tévéelnö­ki pályázatra.- Akármennyire is patetikusan hangzik, felelősséget érzek a mesterségem iránt, és semmi kedvem tovább nézni tétlenül, ahogy a Magyar Televízió (MTV) teljesen leamortizálódik - mond­ta Friderikusz Sándor. - Nem va- |j gyök hajlandó tűrni adófizető £ polgárként sem azt, hogy a pén- g1 zünket elherdálják, s hogy éven- « te 10-11 milliárd forint eltűnjön a '§ semmiben, ugyanis csak tavaly “■ ennyiről nem tudott elszámolni az MTV előző vezetése. Ugyanak­kor ott dolgoznak igen képzett szakemberek, akiknek jó 3-5 hó­napba kerül, mire végre kifizetik munkájukat. Meggyőződésem, hogy a négy pályázó közül én ér­tek a legjobban ahhoz, hogy mi­ként is kell egy televízióban nagy nézettséget produkálni.- A gyakorlat jelenleg az, hogy „Nem egyszerű kezelni" a vezetés rendszeresen a Parla­menthez fordul, hogy folyósítsa­nak újra és újra pár milliárdot - árnyalta tovább az általa vázolt kórképet Friderikusz. - Én ezen változtatnék, mert a válságmene­dzselést másként képzelem el.- Egyúttal úgy látom, eljött számomra a törlesztés ideje, hi­szen van mit meghálálnom az MTV-nek illetve a nézőknek. Ezért is szálltam ringbe, és pá­lyázati anyagomban is hangoz­tattam: amíg nem lesz nyeresé­ges a Magyar Televízió, én mindössze havi 1 forintért elnö- kösködnék.- Persze, az én jelentkezésem erre a pozícióra egy kicsit a de­mokrácia próbája is. Tudjuk, hogy a mindenkori hatalom sze­reti kézben tartani saját televí­zióját, mármint az állami televí­ziót. Ugyanakkor viszont egy nézetlen televízióval semmit sem tud kezdeni. Márpedig en­nek a Magyar Televíziónak a programjait esti főműsoridőben alig 200-400 ezren nézik, ezért pe­dig öt forintot sem szabad adni, inkább be kell zárni, a pénzt pe­dig bölcsődékre, óvodákra, vagy kiszolgáltatott öregekre kell for­dítani. A hatalom talán azért is ódzkodik szakemberre bízni a té­vé vezetését, mert nem túl egy­szerű kezelni egy magam fajta szuverén egyéniséget. Ettől füg­getlenül azért bízom abban, hogy a politika ma már kacérkodik a gondolattal, hogy a szakmaiság legyen a fő vezérlő elv - jelentet­te ki Friderikusz Sándor. Kizárt az FKGP Budapest (MTI) - Az FKGP fegyelmi bizottsága kizárt a pártból hat kisgazda ország- gyűlési képviselőt, köztük két minisztert - tudatta Deák József pártfőügyész kedden. A nap folyamán ti­zenhárom fegyelmi tárgya­lást bonyolítottak le, amiből tizenegy esetben döntöttek a kizárás mellett. A testület határozatai szerint Turi- Kovács Béla környezetvédel­mi miniszter, Boros Imre, Phare-ügyeket koordináló tárca nélküli miniszter, Szentgyörgyvölgyi Péter parlamenti frakcióvezető, Balogh Gyula, Orosházi György és Hanó Miklós or­szággyűlési képviselő nem tagja az FKGP-nek. Deák Jó­zsef megjegyezte: két vidéki kisgazdát enyhébb fegyelmi büntetésben részesítettek.- A döntések ellen felleb­bezést lehet benyújtani a párt országos vezetőségéhez - közölte. A pártfőügyész beszámolt arról: Szentgyörgyvölgyi Pé­ter és Hanó Miklós - akik megjelentek a fegyelmi tár­gyaláson - már jelezték, hogy fellebbeznek. TŰZ Ütött ki Észtország washingtoni nagykövetségén hétfő este. A tűz este nyolc óra után keletkezett eddig ismeret­len okból. A szakértők arra várnak, hogy az észt hatóságok engedélyt adjanak nekik a nagykövetség területére való belépésre, majd felmérjék a károkat, illetve igyekez­zenek kideríteni a tűz okát. Fotó: epa ÍSZIF*¥üi D Mii # Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csörnök Mariann (3290-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafatvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kit. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó cfme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamin! szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Húsz év után Miskolcra vándorolt a gyűlés Ünnepélyes díjkiosztóval kezdődött el a Rátz László Matematika Vándorgyűlés Miskolc (ÉM - KHE) - Ünne­pélyes megnyitóval és díj­kiosztóval kezdődött el teg­nap a július 6-ig tartó Rátz László Matematika Vándor- gyűlés a Kossuth Filmszín­házban. A Beke Manó-díj 2. fokozatát kapta meg Nádasi Márta, a Fazekas Utcai Álta­lános és Zeneiskola matema­tikatanára. A vándorgyűlésnek minden év­ben más-más város a házigazdá­ja, Miskolc utoljára két évtizede rendezte meg. Az idei esemény a Bolyai János Matematikai Társulat, a Hermán Ottó Gim­názium és a Földes Ferenc Gim­názium szervezésében jött létre. A magyarországi és a határon túli matematikatanárok közül mintegy ötszázan vettek részt a vándorgyűlésen. A szakmai programokon, előadásokon, sze­mináriumokon túl megismer­kedhetnek a város és a megye nevezetességeivel. A vándorgyűlést Juhász Ist­ván, a Bolyai János Matemati­kai Társulat főtitkára nyitotta meg, miután köszöntötte a megjelent oktatási szakembe­reket, vendégeket és résztve­vőket. Alakszainé dr. Oláh Annamá­ria, Miskolc alpolgármestere köszöntő beszédében elmondta: a jó iskola többek között arról ismerhető fel, hogy magas szín­vonalú az ott folyó matematika- oktatás. Bár a matematika nap­jainkban nem divatos - folytat­ta de a hozzá kapcsolódó tu­dományok megélhetést biztosí­tanak. A Beke Manó-díj 1. és 2. fo­kozatát vehették át azon mate­matikatanárok, akik több évti­zedes tanítói vagy tanári mun­kájukkal, szaktanácsadói vagy közoktatás-vezetői tevékenysé­gükkel segítették a diákok vagy tanárok szakmai fejlődé­sét, a matematikatanítás nép­szerűsítését. Megfogni a végtelent... Beke Manó-díjasok A Rátz László Matematikai Vándorgyűlésen a Beke Manó­díj 1. fokozatát kapták: Szeredi Éva és Szendrei Julianna, az ELTE-TFK illetve az ELTE- TOF oktatói. A Beke Manó-díj 2. fokoza­tát kapták: Nádasi Márta, a miskolci Fazekas Utcai Általá­nos és Zeneiskola tanára, Hor­váth Eszter, a budapesti Szilá­gyi Erzsébet Gimnázium taná­ra, Katz Margit, Tolna megye alsó tagozatos szaktanácsadó­ja, Királyné Nagy Éva, a bajai III. Béla Gimnázium tanára, Lux Judit, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium tanára és Oláh Vera, a Kömal főszer­kesztője. A vándorgyűlés egyetlen megyénkben díjazottja Nádasi Márta, a miskolci Fazekas Ut­cai Általános Iskola matemati­ka-tanára, aki a Beke Manó-díj 2. fokozatát vehette át. A ran­gos elismerést több évtizedes kiváló felső tagozatos tanári, szaktanácsadói és közoktatás­vezetői munkájáért kapta. A Bolyai János Matematikai Társulat elnökségének indok­lása szerint: a fizika, matema­tika és számítástechnika taní­tásában, valamint a szakosí­tott tantervű matematika-okta­tásban is eredményes munkát végzett. Aktív részese a diffe­renciált oktatás bevezetésé­nek, a nívócsoportos fejlesztés elterjesztésének. 1981, óta szak- tanácsadó, számos tanfolyamot végzett tudása gazdagítása, lá­tóköre szélesítése céljából. Nádasi Márta szaktanácsadói tevékenységének fontosságát az országos versenyek megrende­zésében, a kollégák munkájá­nak segítésében látja. A tanítás céljaként a tanítványok ered­ményes felkészítését említi, hisz, mint mondja: a matemati­ka mindenütt felvételi tárgy. A pedagógus munka szépségét számára a diákok felcsillanó szeme jelenti, amikor megérte­nek egy-egy összefüggést.- A matematika csodálatos tantárgy - vallja -, hiszen megfogni a végtelent, össze­függéseket számokkal leírni, nagyszerű dolog. Nádasi Márta Fotó: Ádám János Közútkezelők udvarán az utazók védőszentje Miskolc (ÉM) - Mintegy 60 millió forintba került a Bor­sod-Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Kht. mis­kolci központjának a felújí­tása - hangzott el az ott felállított Nepomuki Szent János-szobor avatásán. A megyei közútkezelő idei beru­házásai között a központi épület 1996. óta tartó felújítása - 60 millió forint - nagyságrendek­kel nagyobbak azok, amelyeket az úthálózat fejlesztésére fordí­tanak ebben az évben. Stoll Gá­bor igazgató elmondta: 800 mil­lió forintba kerül Novajidrány elkerülőútjának építése, további 540 millió forintos beruházás a Sátoraljaújhely és Sárospatak közötti szakaszon a töltéskorona megemelése, amit az utóbbi évek árvizei tettek szükségessé. A felavatott szobor Fotó: Végh Cs. Stoll Gábor arról is beszámolt, hogy az év végén kiírják a Tor­nyosnémetit és Hidasnémetit el­kerülő út kivitelezői pályázatát, ennek a beruházásnak a terve­zett összege egymilliárd forint. A közútfejlesztés része az M3-as építése is, ám ez már nem a közútkezelő, hanem a Nemzeti Autópálya Rt. hatáskörébe tar­tozik - tette hozzá Stoll Gábor. Az épületfelújítás ünnepségén felavatták annak a Nepomuki Szent Jánosnak a szobrát, amely a tavaly új helyére került felső- zsolcainak a másolata. A Mis­kolcot elkerülő út első ütemé­nek építésekor a felsőzsolcai ré­gi bekötő és a régi kis Sajó-híd helyett épült újak mellé került a szobor - amelynek leleplezésén jelen volt Tombor Sándor, a Közlekedési és Vízügyi Minisz­térium közigazgatási államtitká­ra is. A szent, akiről a megyé­ben közel félszáz szobor találha­tó, egyebek mellett az utak és az úton lévők védelmezője. Diákhitel, csomagban Budapest (MTI) - A diákhi- tel-igényléseket szeptember­től több száz, nagyobb posta- hivatalban adhatják fel a hallgatók, az első részlethez előreláthatólag októberben juthatnak a kérelmezők. Őri Andrástól, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója elmondta: a hitel- igénylő csomagokat, jelképes összegért valamennyi posta- hivatalban be lehet majd szerezni már augusztus kö­zepétől. A csomagban a hall­gatók az igénylés feltételei­ről szóló tájékoztató és az üz­letszabályzat mellett megta­lálhatják a hiteligénylő lapot is, amelynek a hátoldala ma­ga a kölcsönszerződés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom