Észak-Magyarország, 2001. július (57. évfolyam, 152-176. szám)

2001-07-02 / 152. szám

2001. július 2., hétfő Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Halálkaraván. A vágóállat-kereskede­lem beszüntetéséért „Közép-kelet-euró- pai halálkaraván" elnevezéssel nyolc or­szágot érintő kamionturné indult Litvá­niából, hogy végighaladjon azon az útvo­nalon, amelyen évente vágóállatok száz­ezreit szállítják Olaszország vágóhídjaira. A turné tegnap fejeződött be Rómában. • Szívritmus-szabályzó Cheney-nek. Szív­ritmus-szabályzót ültfettek be Dick Cheney amerikai alelnök mellkasába - je­lentette be szombaton Washingtonban George Bush. Az amerikai elnök elmond­ta, hogy a műtét rendben zajlott le. Cheney ma már munkába is állhat. Egy megkésett levél Bukarest (MTI) - Késeinek, de nem meg­késettnek értékelte Mircea Geoana román külügyminiszter azt a levelet, amelyet a státustörvény kérdésében Martonyi János magyar külügyminisztertől kapott. A ro­mán külügyminiszter elmondta, Martonyi levelében ismételten kifejtették a magyar álláspontot, de megfogalmazódott a két fél­nek az az egyetértése is, hogy a törvénnyel kapcsolatos problémákat a két ország kö­zötti alapszerződés értelmében létrehozott kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottságában vitassák meg. A kérdésre, elképzelhető-e az alapszer­ződés újratárgyalása, Geoana megfogal­mazta: ez „nem lenne sem reális, sem kí­vánatos opció”, mivel az alapszerződés fontos mindkét ország számára az Euró­pai Unióba való integráció távlatában. Csuda jó buli vár ma rád - szólt a hétvégi miskolci Cora-fesztivál mottója. A széles érdeklődés mellett zajlott rendezvé­nyen lapunk, az Észak standján forgott a szerencsekerék, gazdára találtak a nyere­mények, továbbá az újság által meghirde­tett gyermekrajzpályázat díjai. Képünkön: a Pom-Pom Família együttes koncertje is sikert aratott. Fotó: Végh Csaba r # -i Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napllap|a A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@lnlorm.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@lnform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csórnék Mariann (3290-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékel, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kérik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, Valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 fohnt. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 47 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 57 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655, ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! Kuncze Gábor lett az SZDSZ új elnöke A politikus szerint pártja a szabadságszerető emberekért, önállóan indul a választáson Budapest (MTI) - Kuncze Gá­bort választották elnökké az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap, Budapesten. Újra éled a régi jelszó, ennyi volt, elég volt, menniük kell - mondta Kuncze Gábor a jelenlegi kor­mányt bírálva az SZDSZ rendkí­vüli tisztújító küldöttgyűlésén el­mondott beszédében. A politikus kijelentette: lezárja az önállóság­ról vagy a nem önállóságról szóló álvitát, és jelezte, hogy a szabad­ságszerető és azért tenni képes polgárok képviselete érdekében » ............... Az emberek félnek a hatalomtól, mert az olyan jelzé­seket ad, amelyek ezt a félelmet életben tartják. ..................................................................................................................... önállóan indulnak a választáso­kon. Kuncze Gábor beszédében a kormányt bírálta, és leszögezte: az emberek félnek a hatalomtól, mert az olyan jelzéseket ad, ame­lyek ezt a félelmet életben tart­ják. Vélekedése szerint ennek oka a végrehajtó hatalom feletti kontroll kiiktatása.- Ott jó élni, ahol a tisztessé­ges embereknek nem kell fél­niük - fogalmazott. A szabadde­mokrata politikus felelősöket ke­resett az egészségügy, a mezőgaz­daság és a nyugdíjasok helyzeté­nek kialakulásáért, valamint a közpénzek törvénytelen elkölté­séért. Hozzátette: felelős nincs, van helyette a valóságot helyette­sítő propaganda. Kuncze Gábor utalt a parla­ment ellenőrző szerepének kor­mánypárti többség által történő ellehetetlenítésére, és emellett hangsúlyozta: ha Szabadi Béla bűnös, akkor a parlamenti több­ség bűnpártoló. Demszky Gábor, aki június 16-án mondott le pártelnöki posztjáról, levelet intézett a kül­döttgyűléshez, amelyben támo­gatásáról biztosította az újon­nan felálló vezetőséget. SZDSZ-elnökök voltak 1990. február 23-tól Kis János, az SZDSZ ügyvivője megbízott elnökként koordinálta a párt ve­zető szerveit, majd az április 22- én megtartott rendkívüli kül­döttértekezleten megválasztot­ták pártelnöknek. A november végi országos küldöttgyűlésen e tisztségében megerősítették. Az 1991. november 23-i kül­döttközgyűlésen Kis Jánost Tölgyessy Péter váltotta fel. 1992. november 13-án a párt tisztújító küldöttgyűlésén Töl­gyessy Péterrel szemben Pető Ivánnak szavaztak bizalmat, akit 1994. október 21-én a kül­döttgyűlés megerősített pártel­nöki pozíciójában, majd az 1996. november 22-i küldöttgyűlés is­mét őt választotta elnökké. Pető Iván 1997. április 14-én mondott le tisztségéről. A pártelnöki székben 1997. május 24-től Pető Ivánt Kuncze Gábor követte, aki az 1998-as választások után, május 24-én nyújtotta be lemondását. Ezt követően 1998. június 20- án Magyar Bálintot választot­ták elnöknek, akit 1999 novem­berében az SZDSZ tisztújító közgyűlésén 2001-ig ismét el­nökké választottak. Magyar Bálint 2000. szeptember 22-én jelentette be, hogy megválik pártelnöki posztjától. A 2000. december 2-3-án meg­tartott előrehozott tisztújító kül­döttgyűlésen Demszky Gábort választották meg a párt elnöké­nek. Az SZDSZ történetében ő volt a legrövidebb ideig, alig több mint fél évig pártvezető. Választmányi felhatalmazás Medgyessynek Az MSZP miniszterelnök-jelölje irányítja majd a párt kampányát Budapest (MTI) - Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt tel­jes felhatalmazást kapott az MSZP választási kampányának irányítására az országos vá­lasztmánytól szombaton - kö­zölte Jánosi György, a testület elnöke az ülést követő sajtótájé­koztatón. Esetenként Juhász Elmondta: Medgyessy Pétert esetenként Juhász Ferenc alel­nök helyettesíti majd, a kam­pány technikai hátterének meg­szervezése, valamint a központi kampánystáb működtetése Baja Ferenc feladata lesz. Jánosi György beszámolt arról: az orszá­gos választmány egyetértett a vá­lasztási bizottság eddigi döntései­vel és a nyári politikai menet­rend kialakításával. Hozzáfűzte: nyáron két irányban zajlik inten­zív munka, egyrészt a fiatal ko­rosztályoknak szerveznek progra­mokat az esélyegyenlőség jegyé­ben, másrészt az agrárium és a vidék problémáira keresnek megoldást. Ugyancsak MSZP-s hír, hogy bemutatta csapatát Medgyessy Péter. A csapat Az esélyegyenlőség, a biztonság, a tudásalapú társadalom, a nem­zeti kiegyezésre való törekvés és a demokrácia, szociáldemokrá­cia értékei iránti elkötelezettség­gel jellemezte az MSZP által 2002-től megalakítani tervezett „nemzeti kiegyezés kormányát” Medgyessy Péter miniszterel­nök-jelölt, amikor vasárnap be­mutatta az újságíróknak a Tizek Társasága névvel illetett csapa­tát. Ennek a kormányfő-jelöltön kívül tagja még Kovács László pártelnök, Szili Katalin elnökhe­lyettes, Nagy Nóra elnökségi tag, Gy. Németh Erzsébet, a szocia­listák fővárosi frakciójának ve­zetője, Juhász Ferenc alelnök, Keller László frakcióvezető-he­lyettes, Mandur László budapes­ti elnök, Tóbiás József elnökségi tag és Mesterházy Attila, a Har­madik Hullám nevű szerveződés vezetője. Az első lokomotívos vendég: Presser Gábor Miskolc (ÉM - BAL) - Az első volt Presser Gábor a Vendégség­ben Miskolcon programsorozat eddigi 22 résztvevője közül, aki vonattal érkezett (pénteken dél­ben) a városba; az első, akinek külső programot is szerveztek (egy itteni baráthoz, Űjcsanálos- ra); az első, akinek már előre ajánlotta valaki (Zorán, aki szin­tén meghívott volt korábban) a miskolci látogatást. És nem az első, aki jól érezte magát a há­rom napon. Az ismert zenésznek a szerve­zők a „szokásos” helyek - az Avastól a diósgyőri várig, a ta­polcai barlangtól a vadasparkig - mellett testre szabott dolgokat mutattak meg: a zeneiskola orgo­náját, a lillafüredi pisztrángost (Presser nagy halevőként jelle­mezte magát), és azt az Avas Szállót (kívülről), amelyben a muzsikus valamikori ittjártakor lakott is annak idején. Mint a hétvége zárómomentumaként tartott sajtótájékoztatón elmond­ta: sajnálja, hogy a szép épület tönkrement, kár érte... Szépségből viszont talált még a városban, beszámolója szerint Miskolc „nagyon szeretetre mél­tó, szívmelengető helynek tűnik, girbe-gurba helyes utcáival”, amelynek néhány adottsága „világcsodává” válhatna: az Er­zsébet fürdő vagy a barlangfürdő.Presser Gábor Dobrik István galériaigazgatóval Fotó: Bujdos Tibor Finnek fújták. Finn fúvósok adtak hangversenyt a hét végén Miskolcon: a skandináv ország zenei életének hozzánk látogató képviselői vasárnap délután a lillafüredi Palotaszálló udvarán tartottak bemutatót repertoárjukból. Fotó: Bujdos Tibor Félezer bor Bogácson Bogács (ÉM - SZÍ) - Több mint 500 bort neveztek be a hétvégén megrendezett bogácsi IX. Bükk- vinfesztre. A nagyszámú részt­vevő között szlovák, osztrák és Rajna menti német termelők is felsorakoztak, szép sikerrel. Az értékelő dr. Kádár Gyula pro­fesszor ismertette, hogy 13 bor kapott nagy aranyérmet, 98 ara­nyat, 185 ezüstöt, 133 pedig bronzot. Többségében bükkaljai termelők sorakoztatták fel bo­raikat, közöttük Mikesz Lajos nyerte el a legjobb bortermelő címet. Az év borászának a Hór- Agro Rt. kertészeti ágazatveze­tőjét, Dobó Istvánt választották. Igazi fesztiválhangulatról is gondoskodtak a szervezők, a he­lyi Szent Márton és a badacso­nyi borlovagrend, lengyel zené­szek, mazsorettek vonultak fel a község főutcáján a fürdő színpa­dáig, s a borkirálynőt is ideszál­lította udvarhölgyeivel a négylo­vas hintó. A borlovagrend a szokásos szertartás után tagjai közé fogad­ta az új lovagokat, Deák Imre kertészmérnököt, Hilócki Jánost, a helyi mezőgazdasági szövetke­zet volt elnökét, dr. Csiba Gá­bort, a megyei kórház igazgatóját és Tállai András államtitkárt. Lovag lett az államtitkár (balra) és a doktor (középen) Fotó: Sz í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom