Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-28 / 149. szám
2001. június 28., csütörtök Hitélet / Hirdetés 4 KA CKOI 0 (IJ fcl _________ Június 28. Szt. Iréneusz, Szt. Irén, Szt. Laura, Levente Június 29. Szt. Péter és Szt. Pál apk. ünnepe Szt. Judit, Petra, Szulamit Június 30. A római egyház első vértanúi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Július 1., Évközi 13. vasárnap Szt. Olivér, Szt. Áron, Tihamér, Annamária Július 2., Sarlós Boldogasszony Szt. Ottó Július 3. Szt. Tamás ap., Szt. Kornél pp., Soma Július 4. Portugáliai Szt. Erzsébet, Szt. Ulrik SZENT PÉTER UTÓDAI I. Honorius (625-638) A legtöbbet vitatott történelmi és teológiai kérdések egyike: Honorius pápának igazhitűsége, s ezzel kapcsolatban a pápák csalatkozhatatlansága. V. Bonifacius halála után már szinte hihetetlen gyorsasággal, már két nap múlva elfoglalta Szent Péter székét az előkelő származású campagniai Honorius. Eme pápa szintén Nagy Szent Gergelynek tanítványai közül való volt és sírirata szerint annak nyomdokait híven követte. Kevés fönnmaradt irata arról tanúskodik, hogy igen tevékeny és sokoldalú volt. Meg kell említeni azt is, hogy Honorius pápa kiépítette Szent Ágnes bazilikáját, Szent Pongrác tiszteletére új templomot emelt és a Szent Péter-bazilika kapuit ezüst lapokkal vonatta be. A Liber megemlékezik számos alapítványáról is. Honorius 638. október 12-én szenderült jobblétre. A pápa krónika így jellemzi: idejében sok jót tett, nevelte a papságot is. Áz egykorú Jónás apát így írt róla: tiszteletre méltó főpap volt, élénk szellemű tanácsokban óvatos, tanításával fénylő, erkölcsére nézve alázatos és nyájas. Huszonöt év után is töretlen hittel Füzér (ÉM - PB) - Kertész Ferenc római katolikus plébános, helyettes esperes szabadtéri ezüstmiséjét tartották vasárnap délután Füzéren. Amint a plébános elmondta, a papi hivatásban eddig eltöltött huszonöt év után sem döntene másként, mert érdemes papnak lenni. „Egy dolog szükséges, hogy szeressük Jézust, az Ő nyomában járjunk, az Ő kezét fogjuk, az Ő életét éljük, Ő beszéljen és cselekedjen általunk” (Charles de Foucauld). így hangzott huszonöt évvel ezelőtt, felszentelésekor Kertész Ferenc füzéri római katolikus plébános jelmondata.- Két meghatározó ember volt az életemben, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy pap lettem - emlékezik vissza Kertész Ferenc. - Egyikük Kun Lajos atya, ő keresztelt meg és később sokat mesélt a papi hivatásról, élményeiről, Rómáról - ahová azóta nekem is volt szerencsém Kertész Ferenc nem sokkal felszentelése után eljutni, négyszer is. A másik személy Kürtös András plébános, az ő élete mindig példaként lebegett előttem és egészen korán, hétéves koromtól arra készültem, hogy Isten szolgálatára teszem fel az életemet. Ha most újra dönthetnék, ismét Istent választanám, mert minden nehézség ellenére érdemes papnak lenni, a most erre a pályára lépőknek is csak ezt mondhatom.- Mi a küldetése, az a feladat, aminek különösen nagy figyelmet szentel?- Évek óta erősödik a vallási, faji megkülönböztetés szerte a világon, pedig senkiben nem válogathatunk, nincs különbség római és görög, fehér és színes bőrű ember között, hiszen Krisztus mindenkit megváltott. Ezt kellene az emberekben tudatosítani, ez az, amit leginkább küldetésemnek tekintek. A plébános vasárnap a Füzéri vár tövében lévő szabadtéri színpadon szentmise keretében adott hálát Istennek az elmúlt huszonöt évért. A mintegy kétórás ünnepi szertartáson harminckét, meghívott pap teljesített szolgálatot, a szentbeszédet Gábor Bertalan római katolikus főesperes tartotta. Huszonöt füzéri óvodás pedig virággal és versekkel kedveskedett mindenki Feri atyájának. Nyári misszió zenével Amerikai missziós fiatalok érkeztek tegnap Miskolcra a Tiszáninneni Református Egyházkerület vendégeként. Amint Martin Robb, a főgondnok titkára elmondta, tíz éve állnak kapcsolatban az észak-amerikai keresztyén református egyházzal, ahonnan minden nyáron ellátogat Miskolcra 8-10 fiatal. A mostani 8 fős csapat Michigan államból érkezett és amellett, hogy táborokban teljesítenek zenei szolgálatot, angol nyelvet is tanítanak, vasárnaponként református istentiszteleteken zenélnek és énekelnek. Nem csak Miskolcon szolgálnak, holnap például indulnak Sárospatakra, majd Kárpátaljára, Erdélybe is ellátogatnak, mielőtt augusztus 15-én hazautaznak. Fotó: Vajda János • A miskolci Mindszenti templom búcsúja lesz július 1-jén, vasárnap. AZ ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik. • A Borsod-Gömöri egyházmegye évi rendes közgyűlését június 30-án, szombaton délelőtt 9 órától tartja Putnokon. Szó lesz a város missziói munkájáról, majd a résztvevők áttekintik az egyházmegye életét a missziói, hitoktatási, szere- tetszolgálati és a többi működési terület tekintetében. • Liszt: Tu es Petrus című művét énekli a Szent Ferenc kórus a miskolci minorita templomban - Szent Péter ünnepe alkalmából - június 29- én, pénteken az este 6 órakor kezdődő szentmise keretében. Ugyanitt június 30- án, szombaton este 7 órától a svéd Kékhegy zenekar ad koncertet. • Hálaadó istentiszteletet tartanak Novajidrányban a református templom felújítása alkalmából július 1-jén, vasárnap délután 3 órától, majd pedig a Vendégház ünnepélyes átadása következik. • Évzáró Te Deumot tartanak a teológiai tanfolyam hallgatói részére a miskolci Szent Anna-templomban június 29-én, pénteken este fél 7-től. • Az 5-Napos Klub gyermek- tábor tanárainak felkészítését július 2-6. között rendezik meg a Miskolc-Diósgyőri református gyülekezeti házban (Miskolc, Táncsics tér 1.) Hirdetés 06.30;ÁSzömbat:^ Név: Cím: Életkor: Futam:Gyerek (14 éves korig) 2 Km Női 4 Km Férfi 4 Km mmm i fM I Sr„H7/iCuiiiihL ‘*f10.00-17.00 Sramlizene - rí 15.00-16.00 Divatbemutató 16.00- 17.00 Koncert és táncház a Garadna együttessel 17.00- 18.00 A Miskolci Orfeum műsora 18.00- 18.40 Bagi Iván -Nacsa Olivér humorista páros 1*^19.00-22.00 Hegyi Anikó és a Vidia együttes 8.30 (323&D futóverseny 10.00 Ziki-Zaka zenés gyermekműsor Erdős Judit és Szakszón Csaba 12.00- 12.40 Triál kerékpáros bemutató 14.00- 14.40 Erdei Sándor humorista 14.50-15.50 Észak-Magyarország , rajzpályázat díjkiosztója 16.00- 17.30 EK223 színpad: ^,v?^;gubble^Gum, Oooops, Sonnle- '17.30-18.30 CEulSIil színpad: Kvízjátékok, nyereményjátékok 1Jl.30r20.00 EEÉ22Z1 színpad: ^ Bestiák, 4U, Nika 20 00-22.00 Demjén Rózsi koncert “ 22 00EES32HI tűzliáték zz.uu ■..yiii.t«iin» tuzijateK 10.00 Kalamajka bábszínház színpad:5* bohócok, bűvészek 11.00 Játszóház gyerekeknek ■4 AA /*>.-------»■ i 13.00 Gyermek táncház a Garadna együttessel 15.00 Dobrik Petra és a Click együttes 16.00 Magdi és a Party Túra 18.30-19.00 Pannónia Klezmer Bánd 20.00 Ámokfutók 21.30 Tűzijáték-* 6.30. 8.30'Órakor‘áT3OFtA parl<alóbót l Nevezés 7.30-tót a hetyszínen » Egésznapos programok: gyöngyfűzés, fafaragás, bőrművesség, csipkeverés, kosárfonás? Knorr konyha show, Kotányi főző show, fogvizsgáiat a Signal-kamionban, Coca-cola óriáscsúszda mászóka, Citroén streetball, vasárnap hőlégballon! A rendezvény támogatói: is futamonként: 1. hely -15 000 I 2. hely -10 000 Ft-os FUJI ajándékcsomag 3. hely - MM R-os FUJI aj áód ókcsomag >'legy jrofot kap •:ajkba! 1 -09^ |ü3íg j < 1 VDée\ P§§ÍH