Észak-Magyarország, 2001. május (57. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-19 / 116. szám
2001. május 19., szombat Aktuális 5 VENDÉGSAROK Az érettségi is ünnep Érsekcsanádi István Vannak ünnepeink, régiek és újak, egyszeriek és ismétlődők, közösségiek és egyéniek. A ballagás hagyományos, mindenki számára ismételhetetlen, egyszeri ünnep. Középpontban a gyermekkel, a tanulóval, minden értük van családban és iskolában egyaránt. Érzelmek sorakoznak a közelmúltból, egy kicsit fátyolos a szem: valamitől búcsúzik az ifjú. A szív ünnepe ez. Mz érettségi is ünnep: megmarad az ünnepi öltözék, a várakozásteli hangulat, egy kis belső feszültség. Az értelem, a szorgalom és a képesség ünnepe ez. így teljesíti, jeleníti meg az élet a teljes emberi valót, az értelem és az érzelem összhangját a felnőttkor küszöbén álló ifjúnak, lányainknak és fiainknak. Sokat lehet beszélni az érettségiről - erre bőven volt és van is alkalom -, de létét, szükségességét megkérdőjelezni nem lehet. Úgy gondolom, ebben a meggyőződésben az érdekeltek döntő többsége osztozik velem. Az érettségi alkalom a tárgyi tudás összegzésére és az első igazi megmérettetésre, de még hazai pályán, a szülői ház és az iskola megértő-féltő gondoskodása, segítsége mellett, az érettségi elnök közreműködésével. Ő az egyetlen idegen, előtte is lehet bizonyítani, sikerélményhez jutni, csak ijesztgetni nem lehet vele. Minden érettségizőnek azt üzenem, hogy ne féljenek, inkább akarjanak, akarjanak bizonyítani önmaguknak és az őket eddig szeretettel körülvevőknek. Kívánom, hogy az életben is kapjanak ilyen támogatást, találjanak ennyi megértésre, s ne feledkezzenek el kötelességükről sem, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek, mert az egyén boldogsága, szabadsága, a másik ember boldogságának, szabadságának függvénye. Szerzőnk a Kandó Kálmán Szakközépiskola igazgatója, a Miskolci-Középiskolai Igazgatók Egyesületének elnöke HÍRCSOKOR • Tudományos ülés. Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából ünnepélyes tudományos ülés kezdődik az MVHR Egyesülés előadótermében (Baross G. u. 17.) ma délelőtt 10 órakor. • Báloznak a gyermekekért. Jótékonysági bált tart május 25-én este fél 8-tól a megyei kórház gyermeksebészeti osztálya és az „Alapítvány a Gyermeksebészeti Betegekért", a Miskolci Vigadóban. A rendezvény bevételéből olyan eszközöket szeretnének vásárolni, melyek hozzájárulnának a gyermeksebészet színvonalának emeléséhez. • Szakdolgozók kongresszusa. Miskolcon tartják ma és holnap kongresszusukat a fiziotherápiás szakdolgozók. A rendezvényt a megyei kórház mozgásszervi rehabilitációs osztálya szervezi. A helyszín a tapolcai Junó Hotel. Jubileumi névadó, a huszonöt eves fennállását ünneplő Lorántffy Zsuzsanna óvoda kicsinyei nagy sikert arattak tegnap azon az ünnepségen, melyen Kohold Tamás, Miskolc polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényen a kicsik adtak műsort, majd felavatták az óvoda emblémáját. Ez a program egyben az óvoda névadója is volt, hiszen ezután már nem csak az az utca viseli Lorántffy Zsuzsanna nevét, ahol az ovi található, hanem maga az intézmény is. Fotó: Mészáros István 6 '•'%*$ ►/ Üt , Lt* JÉ Gyógyír, ha nem is csodagyógyszer Csak némileg csökkentené a terheket, ha ingyenessé tenné a tárca a szaknővérképzést Miskolc (ÉM - SzK) - Az ápolók és a kórházvezetők egyaránt jó lépésnek tartanák, ha a szaknővérképzés ingyenessé válna - derült ki a megkérdezettek válaszaiból. A témával az egészségügyi miniszter minapi bejelentése kapcsán foglalkoztunk. Az ápolók nemzetközi napja alkalmából - a Magyar Ápolási Egyesület (MÁÉ) által rendezett- tanácskozáson jelentette be Mikola István miniszter: ingyenessé kívánja tenni,a szaktárca a szaknővérképzést. Ugyanott arra kérte a kórházigazgatókat: segítsék az ápolók munkakörülményeinek és bérének javítását- minderről az MTI nyomán lapunkban is írtunk. A szaknővérképzés általában érzékenyen érinti mind a továbbképzésben részt vevőket, mind az intézményeket, mind pedig azokat az ápolókat, akik továbbtanuló társaik kieső idejében kénytelenek magukra vállalni a megnövekedett terheket. Ki a keresett?- Az általános ápolókat ma már nem jegyzik, sehol sem keresettek - jelentette ki Nagy Mariann, a MÁÉ megyei elnöke. - Az uniós követelményekhez felzárkóztató, tulajdonképpeni második szakképzés egyaránt érdeke a dolgozónak és az intézménynek. Egyes helyeken a munkáltató magára vállalja a képzés és a vizsgadíj összesen csaknem 100 ezer forintos összegét, van, ahol megosztoznak rajta. így a képzés ingyenessé tételét mindenképpen jő lépésnek tartom - osztotta meg véleményét lapunkkal a megyei elnök. A miskolci Semmelweis Kórházban korábban a szaknővérképzés teljes költségét állni tudta az intézmény, ma ezt már csak a hiányszakmákban - mint az aneszteziológus vagy az intenzívterápiás szakápoló - tudják megtenni, a többieknél a felét képes csak átvállalni - mondta el lapunknak Novák Piroska ápolási igazgató.- Nemcsak a munkaerőmozgás nagy, de az elvándorlás is, így folyamatos a hiány ebben a fizikai és lelki teherrel járó, alulfizetett szakmában. Mindig is optimista alkat voltam, de most már biztos vagyok abban, hogy a jó szándék kevés. Többletforrás nélkül nem látok esélyt rá, hogy több jusson a nővéreknek - jelentette ki az igazgató. A kórházigazgató főorvos, Koleszár Lajos is ezen a véleményen van: Nem elég?- A miniszter „segítségkérésére” visszakérdezek: hát még ez sem elég? A kötelező minimálbér-emelés előtt a dolgozóink több mint fele a minimálbér alatt keresett. A különbözetet jórészt az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. A kórházszövetségtől kapott információm szerint a magyarországi 153 kórház közül 130-nak már most is megoldhatatlan feladat valamennyi törvényi kötelezettségnek eleget tenni. Az intézményvezető azt is hozzátette: a szaknővérképzés esetlegesen felszabaduló támogatási összegét a kongresszusokon való részvétel támogatására, tanulmányi szerződésekre fordítanák. A megye legnagyobb betegellátójában, a megyei kórházban a szaknővérképzést csaknem 100 százalékban támogatják, az utazási költséggel együtt, a dolgozóknak csupán a vizsgadíjhoz kell hozzájárulniuk. Évente 14- 15 millió forintot költ a szaknővérképzés támogatására az intézmény - tudtuk meg Timkó Mihály gazdasági igazgatótól. De ez nem a teljes ráfordítás, hiszen ezen felül a kieső munkát is meg kell oldani - fizetett - helyettesítéssel, s a távolléti díj is megilleti a továbbtanulót. A képzés támogatására fordított összeget - ha a képzés ingyenessé válna - az igazgató - „szíve szerint”, s a miniszter kérésének megfelelően, a nővérek anyagi juttatásának növelésére fordítaná. Mennyi a kereset?- A szociális és munkakörülményeiken saját erőből nemigen tudunk jelentősen javítani. Az építészeti adottságaink miatt a kulturált felételek egyedül a sebészeti tömbben biztosítottak. A bérezés terén sem boldogulunk központi támogatás nélkül. A 40 ezer forintos kötelező minimálbér bevezetése egyedül a kezdő ápolóknak kedvezett, de a már tíz éve nálunk dolgozók munkájának arányos elismerésére nincs elegendő saját forrásunk. így nem csoda, hogy mára - holott eddig ez ránk nemigen volt jellemző - a megyei kórházban is jelentőssé vált a nővérhiány. Megkezdődött a visszaszámlálás a vadasparkban Amíg a terület tulajdonjoga nem rögzített, a pályázatokon sem szállhatnak ringbe Miskolc (ÉM - PT) - Az állatvédelmi törvény állatkertekre vonatkozó előírásai szigorú feltételeket szabnak a fenntartó számára. A megye egyetlen állatkertje is azok közé tartozik, amelyek a bezáratás sorsára juthatnak, ha nem tesznek eleget a követelményeknek. Erről Molnár Attila, a Miskolci Vadaspark vezetője beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón. A Csanyikban található vadaspark sorsát tovább bonyolítja, hogy az ingatlan tulajdonjoga sem tisztázódott még. Miskolc közgyűlése már határozott, hogy a jelenlegi kincstári tulajdonban lévő erdőterületért más csereerdőt ad. A jogi procedúra azonban a mai napig nem zárult le. Amíg pedig a vadaspark területe nincs bejegyezve az önkormányzat javára, az állami forrásokra sem pályázhatnak. Molnár Attila és Dúrbák György építész már megálmodták és papírra is vetették a fekete párduc és a medve új, az európai szabványokhoz igazodó lakhelyének tervét. A látogatók kedvencei külön-külön 30 négyzetméteres pavilont és hatalmas kifutót kapnának egy-egy medencével. A két új beruházás összességében 16 millió forintba kerülne. Látványtervek már vannak, de a megvalósításhoz szükséges fede-- zet külső segítség, támogatás nélkül nem valósulhat meg. A törvényalkotók által 2003. május végéig adott türelmi idő pedig lassan, de biztosan közeledik. Teljesíteni kell az új paramétereket. Ocela Tibor, a Posta Miskolci Igazgatóságának PR-menedzsere a legújabb attrakció tervéről beszélt. Egy 30 négyzetméteres bélyeg megalkotásáról. Ezzel egyrészt a Guinness Rekordok Könyvébe szeretnének bekerülni, másrészt az akció bevételéből ismét támogatni szeretnék a vadasparkot. A piacra dobott állatsorozat bélyegeinek minél nagyobb számú megvásárlásával szerezhet jogot (együttesen) három borsodi és hevesi iskola arra, hogy részt vegyen az óriásbélyeg júniusi megalkotásában. A korábban meghirdetett „Kell egy csapat - egy szurikáta csapat című kampány a befejezéséhez közeledik, és októberben megérkezik a tízfős szurikáta csapat Miskolcra. vVi | SZIRÉNA m-: mim rV ___________________________L_________ Rendőrségi bemutató Miskolc (ÉM - PT) - Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a Police Road Show országos rendezvénysorozatának állomásaként szombaton délelőtt 11 órától a miskolci Centrum Áruház elé hívja az érdeklődőket. A rendezvényen olyan aktuális és napi kérdésekre kívánják felhívni a figyelmet, mint a drog és hatásai, a fiatalkori alkoholizmus, helyes közlekedési magatartás, élet- és vagyon elleni fiatalkori bűncselekmények. A Centrum Áruház előtti területen gazdag játékos, sport és kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Bosszúból dobálták a vonatot Taktaharkány (ÉM - PT) Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt indult vizsgálat azon fiatalok ellen, akik csütörtökön délután megdobálták a taktaharká- nyi vasútállomásról Miskolc irányába induló személyvonat kocsijait. A rendőrök egy napon belül elfogták az öt elkövetőt, két fiatal- és három gyermekkorút - tájékoztatott Farkas Norbert őrnagy, a Taktaharkányi Rendőrőrs parancsnoka. A mozdonyvezető néhány pillanattal a vonatindítás után észrevette: kőzápor zúdul a vagonokra. Azonnal vészfékezett és telefonon kért segítséget a rendőröktől. A nyolcfősre saccolt hajítócsapat tagjai azonban nem várták meg, hogy elkapják őket. A szélrózsa minden irányába elszaladtak a helyszínről. Személyi sérülés nem történt, de az egyik fülke ablaka betört. A nyomozás során kiderült: a vonaton lévő kalauz két héttel korábban ugyanezeket a fiatalokat valamilyen oknál fogva leszállította a vonatról. Ez az akció valójában bosszú volt a jegykezelő ellen. A gyanúsítottak beismerték a cselekmény elkövetését. A rendőrség a három gyerekkorú személlyel szemben megszüntette az eljárást. Ugyanakkor gyámhatósági intézkedést kezdeményeztek, a dobálásban részt vevő két fiatalkorú ellen pedig büntetőeljárást. Fejre állt a patakparton Miskolc (ÉM - PT) - A Bertalan út perecesi bejáratának közelében lévő balra ívelő kanyarban péntek délelőtt haladó személygépkocsi vezetője eddig ismeretlen körülmények között elvesztette uralmát a járműve felett és nekisodródott egy kisebb híd korlátjának. A hegesztett csöveket meghajlította, majd az árok érintésével a betonelemeket megfepesztve felborult és fejjel lefelé landolt. Az utastérbe szorult férfit a tűzoltók segítségével lehetett kimenteni az alaposan összetört járműből. A roncsot is a tűzoltók emelték ki a mederből. Közben a mentők már az esetkocsiban hozzáláttak a sérült ellátáshoz. A forgalmas úton rövid idő alatt hosszú sor alakult ki mindkét irányból. A gépjárművekből és autóbuszokból kiszállók, valamint a szirénák zajára összesereglet- tek sokaság nézte végig testközelből a mentést. A szerencsétlenül járt személyt súlyos sérüléssel szállították a megyei kórház traumatológiai osztályára. A Bertalan út ezen szakaszán egyórás kényszervárakozás után állt helyre ismét a forgalom. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.