Észak-Magyarország, 2001. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-04 / 79. szám
2001. április 4., szerda Miskolc és környéke 7 Szavaink ereje Bujdos Attila Változásra érett az idő - mondják az Új Erők a Mi Városunkban. Legyen fülünk a hangsúlyra is: nem sóhaj ez és nem kijelentő mód, tényszerű, de van benne valami szándékoltan visszafogott lelkesültség. Tétova forradalmi íz. Nem tudom: honnan veszik, hogy az idő ekként megítélendő. Csak figyelem a szemük, ahogy villan. Matt. Negyven fölött törik meg így a tekintet: távlatot kap a nézés, ha van már mire rátekinteni. Van: a múltra. Az elszalasztott lehetőségekre, a helytelenül megélt pillanatokra. Az eltékozolt időre. A számvetésre hajlamos az ember: késztetése lesz az őszinteségre. Volt, ahogy volt, tette, ahogy lehetett, de eljött a perc megvetni a lábát, hogy maga legyen az egyetlen biztos pont, a kapaszkodó a sodrásban. Nem biztos, hogy tudja, olykor talán csak sejti: mit akar. Történelmet írni. A tónus is hitelesíti: jó úton jár. Bár érzik a bizonytalanság, hogy esetleg mégse, a beszélő legyűri a kétkedését. A pillanatnyi megingástól csorbul ugyan a mondandó határozott éle, ám ettől válik emberivé a mondandó maga. Értsük jól, nem kiszámítottság ez, de a töprengés kockázatának nyílt vállalása. Rebellió: lázadás a sorsszerűnek hitt ellen. A bukás lehetőségének beismerése, a bukás akarása nélkül. Szándéko- latlanul is egyenes beszéd. Ki tudja: igaza van-e, miközben akar valamit: a változást. Félelmünk hizlalja: nem lesz- e a bölcsője a változás újabb rosszkedvűnknek? Csak annyi biztos: többet mutat magából, mint mai napság bárki más. Rávezet a szavaink ereje által: mennyivel több az ember, mint azt hinnünk elégséges. VÁROS/KÉP Még tart a lomtalanítás, a múlt héten kezdte meg Miskolcon az idei tavaszi lomtalanítási akciót a RÉM hulladékgazdálkodó cég: a szemétszállítók a várost járva összeszedték a kidobott kacatok nagy részét. A vállalat járművei még ezen a héten is üzemben állnak: telefonhívásra kimennek, hogy begyűjtsék, ami ottmaradt. A legközelebbi lomtalanítás ősszel, októberben következik majd. Fotó: Farkas Maya HÍRCSOKOR • Lomtalanítás. Tavaszi lomtalanítási akciót tartottak a napokban Felsőzsolcán. A lakosság által feleslegesnek ítélt holmikat a szemetes mellé helyezték el, ahonnét az RWE-Umwelt szolgáltató cég szállította el azokat. • Parlamenti látogatás. Parlamenti látogatáson vettek részt Nyékládháza és a környező települések intézményvezetői, mely út keretében megtekintették a koronázási ékszereket is. A látogatást Kádas Mihály országgyűlési képviselő (Fidesz) szervezte. A Miskolc és környéke összeállítást írja és szerkeszti az Eszak-Magyarország társadalom rovata Telefon: (46) 414-022/212, 218, 230 e-mail: bujdos@inform.hu, szaloczi@inform.hu, wmitty@inform.hu Hosszú az út, és magas az ára A városházi felmérés szerint hatmilliárd forint kellene az úthálózat teljes kiépítésére Miskolc (ÉM - BAL) - Sok éven át nem nagyon tudta az önkormányzat, milyen állapotban is van a települési úthálózat: korábban volt erről karbantartott adatbázis, az előző évtized közepétől már nem. Egész mostanáig; a tavaly elvégzett felmérés nyomán most már ismert adat, hogy a városi utak háromnegyede aszfaltozott; hogy a szilárd burkolatú utak ötödé teljes felújításra szorulna: hogy a belterületi úthálózat százszázalékos kiépítettségéhez hatmilliárd forintra volna szükség. A polgármesteri hivatalban fenntartott, úgynevezett térinformatikai rendszer olyan adatokon alapszik, amelyek a nyolcvanas évek végéről származnak, így az utóbbi időben már nemigen tudhatták a szakemberek, milyen is a megyeszékhely közlekedési hálózatának valós állapota: hol, milyen az út, mi merre hány méter, milyen hosszú, milyen széles. Az önkormányzati közgyűlés egy évvel ezelőtti kezdeményezése nyomán az azóta eltelt időben a városháza szakemberei - a Miskolci Vízmű és a Tigáz segítségével - megvizsgálták a miskolci belterület nagy részét, megállapításaikat pedig a képviselő-testület holnapi ülése elé tárandó jelentésbe foglalták. Tengelyakasztó Fotó: Ádám János A beszámolóból mindenekelőtt kiderül: a borsodi nagyvárosban több mint ezer belterületi utca található (1010 darab; összesen 445 ezer kilométer hosszban), ezek túlnyomó többsége szilárd burkolatú (843; 374 ezer kilométer), míg 167 az aszfalt nélkül állók száma, hosszuk 70 ezer kilométer (a peremkerületekben az arányuk 25-32 százalék). Előbbiek esetében azonban nem olyan megnyugtató a helyzet, mint a számokból kitűnik: a szilárd burkolatú utak legalább egyötöde azonnali teljes felújításra szorulna - a számítások szerint azonban ez kétmilliárd forintnál kevesebből semmiképp sem jönne ki a helyhatóságnak. Az az összeg, amennyiért az önkormányzat minden miskolci utcát aszfaltozottá tudna tenni, hatmilliárd forintra rúg. Más kérdés, hogy szakmailag indokolt, hogy az útépítést minden esetben megelőzze az alapinfrastruktúra (ivóvíz-, szennyvíz-, gázvezeték) kiépítése, márpedig ez számos helyen hiányik, s az önkormányzat által korábban megfogalmazott műszaki irányelvnek megfelelően ilyen helyeken nem is lehet aszfaltozni. Tovább árnyalja a képet például az a folyamat - állapítja meg a hivatal városüzemeltetési osztálya által készített tájékoztató -, amelynek során egyre többen költöznek lakótelepekről kis- kertes övezetekbe, ahol rövid idő elteltével természetes módon felerősödik az útépítés igénye. A jelentés nem tagadja: nap Ide az aszfaltot! A városházi jelentés választókörzetenként lebontva közli, hol szorulnak az utak leginkább aszfaltozásra, illetve felújításra. A negatív rangsorban, amely a beruházás költség- igénye szerint rendeződik, az 5-ös (Görömböly, Tapolca), a 16-os (az Avasaljától a Békeszállóig), a 17-es (Bodóte- tő-Bábonyibérc), a 24-es (Pereces), a 26-os (a Disógyő- ri vár környéke) és a 27-es körzet (Majlát-Lillafüred-Há- mor-Ómassa) áll az hátrányos helyzetű élbolyban. mint nap a városban közlekedve érzékelhető, hogy a városi úthálózat állaga egyre romlik, helyenként olyan mértékben, ami felújítással nem, csak új út építésével volna orvosolható (részben azért, mert az előző évtizedekben - mondják a szakemberek - a szilárd burkolat alá nem került megfelelő alapozás, szilárd talaj és vízelvezetés). Ugyancsak káros hatással van az utak állapotára a folyamatos karbantartás hiánya, aminek kizárólag anyagi okai vannak - fogalmaz a beszámoló. Szupeijátszótér az unalombűnözés ellen Miskolc (ÉM - PTA) - Különleges, rendkívül új és korszerű játszóteret épít az Avason a szociális és családügyi tárca, valamint a Máltai Szeretetszolgálat segítségével a miskolci önkormányzat. A szuperjátszóteret gyermeknapkor avatják fel. A játszótér télen és nyáron is üzemel majd - a térre fűtött játszóház épül - a gyermekekre pedagógus felügyel, a bekerített parkot pedig esténként biztonsági őrök vigyázzák. A 40 millió forintos beruházást igénylő szuperjátszótér éves fenntartása 8 millió forint, amelynek a felét a családügyi tárca állja. A befektetéssel a város célja, hogy biztosítsa a 14 év alatti, illetve tizenéves gyermekek elfoglaltságát, és elkerülje az úgynevezett unalombűnözés jelenségének kialakulását. A beruházással kapcsolatos feladatokat a Máltai Szeretetszolgálat látja el. A földmunkákat követően elsőként a játszóház készül majd el - az épület a napokban már tető alá került, ám a belső munkálatok még hátravannak. A több mint 100 négyzetméteres házikóban játszószobát, felügyelői helyiséget, melegítő konyhát, vizesblokkot alakítanak ki. A munkálatok utolsó fázisa a játékeszközök elhelyezése lesz. A játszótéri eszközök közül több egészen biztosan újdonságként szolgál majd a gyermekek számára, Miskolcon ugyanis azokhoz hasonlót eddig még nem láthattak a játszóparkokba járók. A játszóteret gyermeknapkor avatják fel. Itt épül Fotó: Bujdos Tibor MISKOLCIAK MONDJAK: A HEJŐ-LIGETRŐL Tisztelt Szerkesztőség! Felhívom figyelmüket egy akár jelentéktelennek is tekinthető, de sajnos tipikus tájrészlet, a Miskolci Egyetem és a Miskolctapolca közötti Hejő-part és környezete állapotára. Ez a terület nemcsak a városképet tekintve nagy érték, hanem a lakosság, elsősorban a közeli lakótelep számára is fontos. Feltételezem, hogy az érintett önkormányzatnak nincs tudomása az évek folyamán kialakult helyzetről és csak ez az oka az áldatlan állapotoknak. Ezért levelem valódi címzettje a polgármesteri hivatal. A tények röviden: 1. A füves terület gondozása (rendszeres kaszálása) elfogadható. 2. A patakmeder takarítása hosszú évek óta elmaradt. Ez idő alatt a vízinövények, a vízbe került fák folyamatosan gyűjtik a hulladékot, egyre növekedő szigeteket képezve, a látvány elképesztő. A természet fintora, hogy a szigetek után a víz meglepően tiszta. Mondhatnánk azt is, hogy a műanyag dobozok száma nem is olyan sok, valószínűleg hetente két-háromnál több nem kerül a vízbe (de mind ottmarad). Az utóbbi hónapok(!) figyelemre méltó fizikai erőt is igénylő „eredménye”: az egyetemi buszmegálló egyik betonlócája is a vízbe került. 3. A vízelvezető árkok a régi időkben teljesítették feladatukat (jellemző, hogy harminc-negyven éve még a tapolcai fürdőmedencék leeresztésekor e csatornákban a patakból visszafelé is folyt a víz), mára vagy betemették őket, vagy eltömődtek. Jelenleg jó, ha egy működik (korlátozottan) az egész partszakaszon. Ezért, elsősorban a ligetes részeken szinte egész évben belvizes, mocsaras területek alakulnak ki. 4. A szemétgyűjtés és elszállítás megoldatlan, egyre több helyen alakulnak ki kisebb-na- gyobb szemétkupacok. 5. A meggondolatlanul, nyilván jelentős költséggel épített létesítmények vagy már tönkrementek (nyilvános illemhely), vagy a pusztulás képét mutatják (a két, rendeltetésszerűen soha nem használt esőbeálló). Az előbbi szakszerű felszámolása máig sem történt meg. 6. A terület gazdátlan, használatának nincsenek közismert, ellenőrzött szabályai. Például természetesnek tekinthető fák pusztítása tűzrakás céljából és gépkocsik, motorkerékpárok, motoros szánkók teljesen indokolatlan környezetkárosító mozgása e területen (régebben cölöpök megakadályozták a bejutást). Nem ritka gépkocsimosás sem a parton, a kutyák gondos, samponos fürdetéséről már nem is beszélve. 7. A kutyák sétáltatására valószínűleg alkalmas lenne e terület, ha a vonatkozó szabályok betartására rászoktatnák az érintetteket. 8. Az országút felöli lég- és zaj szennyeződéstől nem védi semmi a területet. Sövénysor telepítése sokat javítana a helyzeten (a meglévő növényzet megóvása is megoldatlan). Természetesen a parton időnként porfelhőt kavaró, pöfékelő járművek mellett az országút hatása kevésbé feltűnő. A tavaszi időszakban különösen alkalmas elkezdeni a rendezést. Ha eközben olyan munkák adódnak, amelyekben a polgárok részvétele szükséges, rám is számíthatnak. Végezetül ajánlok egy félórás, a fentebbi megállapításaimat alátámasztó, fényképezéssel egybekötött sétát a Park Motel és a zsilip közötti partszakaszon. Az ilyen tavaszi séta ma még az adott körülmények között is kellemes. U.I. Ameddig ilyen mértékű a rendetlenség, értelmetlen szóvá tenni az egyes „kis” hibákat. Ilyen kis, de szintén a gazdátlanságból adódó hibák terhelik az egyébként pompás ötletet megtestesítő - a tapolcai országút másik oldalán elhelyezett - kerékpárutat. De ez már más ügy. Uhlmann Erik Ligeti csendélet Fotó: Végh Csaba