Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-07 / 56. szám
2001. március 7., szerda Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Baloldali előadás. Az MSZP Munkás- és Érdekvédelmi Tagozata ma délután fél 5- től tartja (nőnapi) rendezvényét Miskolcon, a párt Corvin utcai irodájában, amelynek keretében többek között Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés elnöke tart előadást. • Felvételi a Zrínyibe. A Zrínyi Ilona Gimnázium az alábbi időpontokban tartja felvételi vizsgáit: ma délután 2 órától a rajz, ének-zene, irodalom-dráma, speciális angol tagozatra, március 14-én reggel 8 órától haladó angol és matematika tagozatra, délelőtt 11 órától történelem és biológia tagozatra. Küzd az elnökség Miskolc (ÉM) - Elfoglalásnak minősíti a pártiroda átvételét a Kisgazdapárt (az országos elnökség által leváltott) megyei vezetése. Az „FKGP B.-A.-Z. megyei elnöksége” aláírással szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint az alkotmányos demokráciát súlyosan sérti, hogy a párt Baross utca 18. szám alatti ingatlanát - amint arról lapunk is beszámolt - néhány nappal ezelőtt az újonnan kijelölt elnök, az országos alelnök és főtitkár társaságában, erőszakkal kinyittatta. A megyei elnökség - érvel a levél - 2000 júniusában törvényes úton, a nagyválasztmány által „lett megválasztva”, továbbra is hivatalban van és legitimnek tekinti magát. Igaza védelmében a köztársasági elnökhöz, továbbá a miniszterelnökhöz, az országgyűlés elnökéhez, valamennyi párt vezetőjéhez, az Európai Demokratikus Unióhoz, valamint a párt főügyészéhez fordulnak. „Mi a kisgazdapárt körül kialakult botrányokkal nem kívánunk foglalkozni” - szögezi le a mindenfajta aláírás híján, a miskolci Park Ferm Bt. faxkészülékéről érkezett közlemény. Szerzői kérik a megyei kisgazda alapszervezeti elnököket, titkárokat, vezetőségi tagokat, az egész tagságot, hogy „a Mészáros Endre által kikiáltott megyei vezetés tevékenységét ne támogassák, az általuk adott utasításokat ne hajtsák végre, mert azok alkotmány- és törvényellenesek”. Biztosító nemzetőrök Miskolc (ÉM) - Nem feltörte az ajtót, hanem annak kulccsal való kinyitásakor látott el biztosítási feladatot az Észak-magyarországi Nemzetőrök Szövetsége, amikor a Független Kisgazdapárt újonnan kinevezett megyei elnöksége február 23-án átvette a párt miskolci irodáját - tudatja lapunkhoz eljuttatott közleményében a szövetség. Hétszázmilliót kell nyerni a szeméttelepre Meddig nő még a szeméthegy Fotó. vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Évek óta húzódó probléma a hulladék- lerakó gondja, hiszen a szakemberek már hosszú évek óta annak minősítik. Legutóbbi ülésén a megoldás érdekében tett javaslatot fogadott el a közgyűlés: a Nádasrét helyett Hejőpapi mellett épüljön városi (egyben regionális szerepet betöltő) szeméttelep. Évekkel ezelőtt jelezték a szakemberek (köztük a városháza szakemberei), hogy a Bogáncs utcai szeméttelep ügye mihamarabbi megoldást igényel. A telep már 15 évvel ezelőtt is beteltnek számított. Hosszas keresés után az illetékesek Miskolc határán kívül, Hejőpapi térségében leltek alkalmas helyre, ahol új, a régi nádasréti hulladéklerakót kiváltó-felváltó szeméttelep alakítható ki. Időközben az is felmerült, hogy a megyeszékhely köré egyfajta településközösség szerveződjön, s ez közösen, regionális alapon pályázzon a hejőpapi depónia létrehozása érdekében különböző pénzekre; mindenekelőtt az Európai Unió által meghirdetett, környezetvédelmi témájú ISPA-alaphoz. Mint ismeretes: tavaly a borsodi pályázat sikerrel járt: 9 millió euróra, azaz közel 3,5 milliárd forintra számíthat Miskolc és a hozzá csatlakozott több tucat község. Az ISPA-pénz az építési költség több mint kétharmadát fedezi; még további 1 mil- liárdra van szükség, amit az érintett önkormányzatok saját forrásból, az állami környezet- védelmi alap pályázati támogatásából és állami céltámogatásból szeretnének pótolni. A tervezett, 25 hektáros, a szemételhelyezés problémáját 25-30 évre rendező lerakó (a számítások szerint Miskolc naponta 200 ezer, a 37 városkörnyéki település összesen 68 ezer köbméter háztartási hulladékot szállít majd ki) tervezésével, előkészítéssel kapcsolatos és egyéb költségeit a megyeszékhelyen a hulladékszállítási közszolgáltató RÉM cég vállalja magára - derül ki az ügyben tett közgyűlési előterjesztésből. A miskolci képviselő-testület által a napokban megtárgyalt, és megszavazott anyag előrevetíti: a város április 1-ig céltámogatási pályázatot nyújt be; a költségvetés tartalmazza a folyó évben szükséges 68 millió forintot, majd jövőre 42 milliót, azután 100 milliót, végül 2004-ben 210 milliót; 2002-ben az önkormányzat pályázatot ad be egy környezetvédelmi minisztériumi alaphoz. A tervek része egyébként a felszabaduló nádasréti szeméttelep rekultivációjának (a terület teljes rendbetételének, szigetelésének, növényesítésének, utólagos ellenőrzésének) megoldása is. VENDEGÜNK VOLT: AZ APEH MEGYEI IGAZGATÓJA Ma már senki nem „üzen” a bevallásokon Miskolc (ÉM - KI) - Újra és újra felmerülő téma: egyszerűsíteni kellene az adóbevallást, mert az bizony az idén is bonyolultabbá vált - mondta a szerkesztőségünkben járt dr. Bánhegyesi Sándor. Az APEH Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője szerint ők is hívei volnának ennek, hiszen ha egyszerűbb volna a bevallás, akkor kevesebb volna a hibás is, ami megkönnyítené a hivatal munkáját. A hivatal azonban más módon is segíteni igyekszik.- Úgy fogalmazhatnék, hogy olyan az adóbevallás, amilyen az adótörvény. Ha ez utóbbit új elemekkel bővítik, akkor annak új sorok formájában meg kell jelennie a bevallásokon is - mondta Bánhegyesi Sándor. Az igazgató úgy véli, az APEH-nek elsősorban a szolgáltató jellegű működését kell erősítenie, hiszen az államháztartás bevételeinek több mint 70 százalékát ők „szállítják”, s ennek csak 4,5-5 százaléka (bár ez is milliárdokat jelent) folyik be kényszerintézkedések nyomán. Az önbevallás a döntő tehát, s ezt csak az ügyfelek igényeinek megfelelő figyelembevételével lehet segíteni, ösztönözni.- A tervek szerint megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot internetszolgáltatókkal és adótanácsadókkal, akik a világhálón történő bevallások elkészítésében segítenék az állampolgárokat. Az interneten már ma is letölthetők a bevallások, s nagy előnye ennek a technikának, hogy egyben ellenőrizni is lehet a kitöltést. Ez nagyban segítené a februártól májusig tartó rendkívül feszített bevallásfeldolgozási munkát. Ez a lehetőség reményeim szerint már jövőre működne. Bárhegyesi Sándor az APEH- nál töltött több mint tíz év tapasztalata alapján kifejette: az adómorál javul.- Ahhoz képest, hogy az ügyfelek kezdetben a bevallásokon üzentek a pénzügyminiszterekdr. Bánhegyesi Sándor Fotó. b t. nek minden jót, az adózás ma - ha nem is szívesen gyakorolt, de - elfogadott része az életünknek. Azt kell mondanom - bármilyen furcsán is hangzik egy APÉHNÉVJEGY dr. Bánhegyesi Sándor 1964-ben született Pest megyei Nagykőrösön Jogi diplomát szerez Szegeden, majd elvégzi a Számviteli Főiskolát Budapesten 1989-től dolgozik az adóhivatalnál, először mint jogi előadó 1999 februárjától az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője igazgató szájából -, vállalkozóba- rátabbak vagyunk, mint a bankok, hiszen gond esetén számtalan lehetőséget biztosítunk a válságos helyzetbe kerülteknek. A két éve dolgozó adónyomozók munkája révén pedig beszűkült az adóelkerülési technikák terepe. Mára már az is tudatosodott az emberekben, hogy az adót nem hivatalnak fizetik be, hanem az államkasszába. SZIRÉNA Forró vizet öntött az asszonyra Miskolc (ÉM - PT) - Egyelőre nem tudni miért, de az Avasi lakótelep egyik épületében a 33 éves nő előzetes szóváltás nélkül ráöntötte a forró vizet a 44 éves asszonyra - tájékoztatta lapunkat a közelmúltban történt eseményről Perhács Tamás őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának munkatársa. A leforrázott nőt kórházba szállították, sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Az elkövető ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást. Bedobták az ablakot Encs (ÉM - PT) - Közlekedésbiztonság elleni bűntett elkövetésével gyanúsítják azt a személyt (feltehetően gyereket), aki március 1-jén este 6 óra körül a vasúti pályán kővel megdobálta az arra haladó vonatot. A szerelvény egyik kocsijának ablaka az ütődéstől berobbant, és az üvegszilánkok megsebesítették a kupéban utazó 17 éves lányt. A véletlennek köszönhetően csupán könnyebb sérülés keletkezett. Dr. Lipusz György alezredes, az Encsi Rendőrkapitányság vezetője kéri, hogy aki bármit tud a vonatdobálóról, vagy látta akár utasként is az esetet, netán személyleírást tud adni róla, hívja a kapitányságot a (46) 385-922-es telefonszámon, vagy a 107-es segélyhívón. A miskolci „csikócsapat” tavaly is jól teljesített Megszűnik a belvárosi rendőrőrs, a térfigyelő rendszer váltja fel májusban Miskolc (ÉM - PT) - Miskolcon és a vonzáskörzetében a bűnügyi-közbiztonsági helyzet jó. Tavaly az ismertté vált bűncselekmények száma egynegyedével volt kevesebb, mint az azt megelőző évben - mondta dr. Pásztor Albert alezredes, Miskolc rendőrkapitánya a tegnap megtartott értekezleten, amelyen a tavalyi munkát értékelték. A beszámolón elhangzott: a megyében elkövetett bűncselekmények felét ugyan itt regisztrálBűncselekmény Ismertté vélt bűncselekmények* *a Miskolci Rendőrkapitányság területén Forrás: Miskolci Rendőrkapitányság - Grafika: ÉM ták, de a törvénytelenségek felderítésében a kapitányság 670 fős állománya országosan is kiemelkedő eredményt ért el. Kézre kerülnek Majdnem minden második, ismeretlen elkövető ellen induló ügyben megtalálták a tettest. Egyre több bűnözőt „munka közben” érnek tetten. A vagyon elleni bűncselekmények száma is 8,7 százalékkal esett vissza az előző esztendőben. A kapitány állítja: a javuló tendencia nem csak a papíron mutat szépen, hanem érzékelhetővé vált a lakosság számára is. Ugyanakkor van még tennivaló a hétvégi házas övezetben elkövetett betöréses lopásokkal kapcsolatban. A víkendtelkek rendkívül veszélyeztetettek. A kapitány szerint aggasztó, hogy a rablások száma erőteljesen növekszik. Jellemzőjük volt ..................................................... A bűnüldözés javuló tendenciája nem csak papíron mutat szépen, de érzékelhetővé vált a lakosság számára is ............................................................................ a gátlástalanság, a fegyverrel (vagy annak látszó tárggyal) való elkövetési mód, és többször az indokolatlan brutalitás. Miskolc kábítószerhelyzetét dr. Pásztor Albert súlyosnak ítélte. Megjegyezte azonban: komoly szervezettséget még nem tapasztaltak a drogbűncselekmények kapcsán. Mint ahogy bűnszerveződés, szervezett bűnözés és leszámolásos cselekmény sem történik a megyeközpontban. Jó kollégák A miskolci rendőrkapitányság élére tavaly kinevezett alezredes féléves tapasztalatai alapján elmondta: Jó kollégákra, vezetőtársakra leltem, de néhány poszton mégis személyi cserét hajtottam végre, és a változtatásnak még nincs vége. Láttam, hogy egy szinte „csikócsapatot” vezetek, a tapasztalt kollégák már elhagytak bennünket. A kapitányság dolgozóinak átlagélet- kora ugyanis 32 év. A kapitányság pedig ezzel a fiatal állománnyal eredményesen oldotta meg a rá háruló feladatokat - értékelte a kapitány. Elhangzott: 2002-ben az önkormányzattal együtt létrehozzák a Pásztor Albert Szentpéteri kapuban a következő őrsöt. A belvárosban ugyanakkor idén májusban megszűnik a rendőrőrs, de a rendőri jelenlét nem. Az ingatlant visszakapja az város. A Búza tértől a Városház térig terjedően kiépül a kamerás térfigyelő rendszer, melyet kedvező tapasztalatok esetén további területekre is kiterjesztenének.