Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-07 / 56. szám
2001. március 7., szerda Jancsó Miklós a kiállításmegnyitón Fotó: f.m. Szaknapok: az eredmények tükrében Miskolc (ÉM - PB) - A Miskolci Egyetemen a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék 1992-ben indult Kunt Ernő kezdeményezése alapján. Mára meghatározó szak lett, amit a tegnap kezdődött I. Antropológus Szaknapok színvonalas és sokszínű programjai is bizonyítanak. Bessenyei Lajos rektor és Kabdebó Lóránt, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának köszöntő szavai után Kotics József, az antropológia tanszék vezetője arról beszélt, mi a célja a háromnapos rendezvénynek.- Láttatni akarunk, az eredmények tükrében megmutatni, hogy vagyunk - mert sokak számára ismeretlen az antropológia. Az egyetem, a miskolci lakosság sőt az egész régió számára nyitottunk a programokkal, hiszen az oktatás és a kutatások szorosan kapcsolódnak a miskolci és régiós problémákhoz. A szakmai előadásokat kerekasztal-be- szélgetésekkel teszik teljessé, amelyekkel egyidejűleg bemutatják a hallgatók által készített filmeket a tanszéken és a Miskolci Galériában, illetve a háromnapos rendezvény részeként fotókiállításokat is nyitottak több helyszínen, a tegnaptól a Szinvapark Galériában látható tárlaton Jancsó Miklós filmrendező volt a meghívott vendég. Nemcsak szakmai, hanem kulturális programok - táncház, teaszertartás, bábszínház - várják az érdeklődőket. Biczó Gábor tanszékvezető helyettes elmondta, hogy az antropológia nagyon sokrétű, foglalkozik a társadalmi és kulturális mechanizmusok változásaival, része a pszichológia, filozófia, szociológia. A szaknapok programjai arra is jók, hogy felhívják a figyelmet a hallgatók kutatásaira, felkeltsék az érdeklődést, segítve az utánpótlás növekedését. Másrészt a végzett hallgatók „eladhatósága” a tét. Az állami szervekkel való együttműködéssel piacképessé tehető az antropológus diploma, hiszen például a kríziskérdés, menekültkérdés, kriminológia területén jól hasznosítható tudásuk. Tiltakozó levél Miskolcról Fábrynak Miskolc (ÉM - BAL) - „A diósgyőri lakos” - konferálta be múlt heti műsorában Fábry Sándor alkalmi jelmezbemutatójának egyik modelljét, mire színpadi partnere kinőtt barna zakóban, rosszul öltözötten, jól láthatóan ápolatlan ember benyomását keltőén lépett a kamera elé. A tévéstúdióban ülő közönség kacagással fogadta a poént, a készülék előtt ülő miskolci nézők közül többen viszont felháborodással. Közéjük tartozik T. Asztalos Ildikó önkormányzati (és országgyűlési) képviselő is, aki, mint lapunknak elmondta, tiltakozásul az alantas humorizálás ellen, tegnap levelet írt az ismert televíziós műsorvezetőnek. Mint a politikus elmondta, üzenetét a műsort bemutató RTL Klub tévétársasághoz küldte, Fábry Sándornak címezve. Bízik abban, a címzett megkapja és válaszol is; erre T. Asztalos Ildikó legalább két-há- rom hetet vár, s a reakció (vagy annak hiánya) függvényében teszi meg a további lépéseket. Többek között a helyi önkormányzat vezetéséhez kíván fordulni - erre a városi képviselő-testület április eleji ülése kínál majd alkalmat - azzal kapcsolatban, hogy a városháza jelentős összeget költ el évek óta az úgynevezett városmarketingre. A képviselő kérdésünkre kifejtette: ugyan nem gondolja, hogy az eddig a célra költött összeget „kidobott pénznek” kellene minősíteni, ám szerinte érdemes volna megvizsgálni ezen költekezés hatékonyságát.- Azzal, amit a tévéműsorban a „diós- győr lakosról” bemutatott hamis kép sugallni igyekezett, nem lehet azonosulni. Egy ismerősöm segítségével sikerült az adás videófelvételét megszereznem, és akinek eddig megmutattam, mindenki felháborítónak találta - indokolta lapunknak a politikus tiltakozó fellépését. Kétszáz gyógypedagógus hiányzik a megyében ____________ÉsmmssmmA# ________ _ _ . Aktuális3 Miskolc (ÉM - BGO) - Egyes hírek szerint a megyében kétszáz gyógypedagógus azonnal el tudna helyezkedni. Ezen szakemberek hiányának mérséklésére indít idén kihelyezett gyógypedagógus-képzést a Miskolci Egyetem. A felsőoktatási jelentkezések határideje március 1-jén járt le, az addig beérkezett lapok feldolgozása szerint a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakra ölen, pszichopedagógiára 43-n, logopédiára pedig 17-en jelezték felvételi kérelmüket - tudtuk meg dr. Dobos Lászlótól, az egyetem képzési szakreferensétől. Mint arról lapunkban már olvashattak, az egyetem az ELTE Bárczi Gusztáv Tanárképző Főiskolai Karának közreműködésével indít öt féléves, posztgarduális, esti képzést. Dr. Dobos László az eddigi jelentkezők számáról elmondta, ez a tanulásban akadályozottak pedagógiája és a pszi- chopedagógia szakra mindenképpen elegendő. A logopédia szakkal kapcsolatban hangsúlyozta: elképzelhető, hogy a szak iránt érdeklődők az előzetes tanácsok ellenére nem jelezték levélben szándékukat az egyetemnek, ezért egyelőre nem tudnak mindenkiről, bár kétségtelen, hogy az érdeklődést korlátozhatta, hogy e szakra gyógypedagógiai végzettséggel jelentkezhetek. Felvételi szándékukat jelezhetik utólag is, jelentkezésük megerősítését megírhatják az egyetem Továbbképző Központjának címére, vagy faxon is eljuttathatják a 46/565-433-as számra. Ám a szak indításáról egyelőre abban az esetben sem mondanak le - hallhattuk -, ha a szakra valóban csak ennyien jelentkeztek, hiszen lehetőség van pót- felvételi meghirdetésére is. A miskolci gyógypedagógusképzés nem csak megyei, de regionális célokat is szolgál majd, megyénkben jelen pillanatban e szakemberek iránt nagy az igény, a szakos ellátottság mindössze 30-40 százalékos - tudtuk meg. A HÉT TEMAJA: A VASÁRNAPI NYITVA TARTAS [B O R S O D O KI1 I KI F* | VJ IN L. 1 IN CL. | Tilos lesz a vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzés a kereskedelemben, ha a parlament elfogadja a Munka törvénykönyvének módosításához benyújtott javaslatot. Hogy mi a vásárlók véleménye, azt mi magunk is megkérdeztük olvasói összeállításunkban. Az alábbiakban a Borsod Online-ra befutott véleményekből választottunk néhányat. Ez továbbra is elérhető a www.boon.hu címen. A nagyáruházak vasárnapi nyitva tartásának szabályozása beleszólás egy profitérdekelt cég gazdasági stratégiájába. Szerintem ezt hagyni kell, ha van kereslet, és megéri nekik nyitva tartani, akkor hadd tegyék! Az már egy másik kérdés, hogy ezeknél a cégeknél sem dolgoznék szívesen, mivel meglehetősen „kizsákmányolják” dolgozóikat. Az alkalmazottak érdekvédelmét azonban nem a beavatkozással, hanem a Munka törvénykönyvének betartatásával, pl. fokozott ellenőrzésekkel kell biztosítani! E jő Én mint vásárló azt mondom, legyenek nyitva vasárnap is az áruházak, mert szeretek vásárolni, szeretem, ha vasárnap, éjjel, esőben is hozzá tudok jutni ahhoz, amire szükségem van. Az eladókat meg fizessék meg annyira, hogy örüljenek a vasárnapi nyitva tartásnak. Volt alkalmam egy évig külföldön (New Yorkban) élni, ott ez nem kérdés. Jöjjenek a vevők, és költsék a pénzüket!!! Sasvári Eszter Fizessék meg az áldozatot hozó kereskedelmi dolgozót! És ne feledkezzünk meg az egészségügyről és a többiekről sem, akik hétvégi pihenőjüket intézményesített formában kell, hogy ledolgozzák. Miért pont a versenyszféra dolgába kell beleszólni? Mondja ezt egy kormánypárti hozzászóló. API PAPI M iután egy aprócska abaúji településen élek, természetes, hogy a nagyobb bevásárlások céljából Miskolc felé vesszük az irányt. A napi élelmiszereket helyben vesszük meg, a költségesebb dolgok beszerzésére azonban csak szombaton vagy vasárnap van lehetőségünk. Én ugyan gyakran megfordulok a megyeszékhelyen, az öt gyermekem igényeit viszont leginkább a nejem ismeri. Kardos Endre üzletkötő, Litka L egfeljebb negyedévenként egyszer megyünk be a miskolci nagy bevásárlóközpontokba, mert egyrészt ilyen alkalmakkor sok olyan dolgot megvesz az ember önkéntelenül is, amire nincs szüksége, másrészt pedig meggyőződésem szerint a kisvállalkozók tönkremeneteléhez vezet a hipermarketek működése. így én maradok a helyben történő vásárlás mellett. Szeles András diákotthon-igazgató, Encs H a valamit elfelejtek, akkor pedig elmegyünk vasárnap a boltba, ezért örülök annak, ha vasárnap is nyitva tartanak a boltok. Nem mindenkinek van ideje hétközben boltba menni, és sokszor csak akkor jut az ember eszébe néhány dolog, amikor a főzésre kerül a sor. A nagy bevásárlóközpontokba csak fizetéskor járunk, pl. a férjem utalványát beváltani egy hónapban egyszer. Szabó Györgyné könyvelő, Kazincbarcika E bben a rohanó világban szerintem fontos lenne az, hogy hétvégén mindkét nap nyitva tartsanak az üzletek. Sokai# nem tudnak hétköznap nagybevásárlást csinálni, mert mire hazaérnek a munkából, az üzletek már bezárnak. Különösen így van ez a kistelepüléseken. Nekem sem lenne lehetőségem, hogy a nagyobb kínálatból válasszam ki azt, amire szükségem van. Tasnádi Bernadett tanuló, Finke A zt gondolom, nagyon jó ötlet volt a vasárnapi nyitva tartás, hiszen hétköznap a munka melletti kevés szabadidő rovására kellene bevásárolni. Vasárnap viszont akár az egész család elmehet a nagy bevásárló- központok valamelyikébe, van ahol szórakozásra is lehetőségük nyílik a bevásárlás mellett. Az én családom is vasárnap vásárol leginkább, mert ekkor van a legtöbb időnk. Kalász Gábor technikus, Kazincbarcika Felfénylett szavak Tomanádaska (ÉM) - „Felfénylő Szavak” mottóval rendezték meg tegnap az Értük-Velük Egyesület szervezésében a tanulásban és érzelmileg akadályozott gyerekek számára meghirdetett országos szavalóverseny regionális döntője a tornanádaskai általános iskolában. Mint azt Gulyás Károlyné igazgatónőtől megtudtuk, három megye értelmi fogyatékos tanulói versenyeztek egymással, két kategóriában és három korcsoportban. A hat első helyezett gyermek vesz majd részt a későbbiekben Kiskőrösön, az országos döntőn. A versenyen a következő eredmények születtek. Tanulásban akadályozott tanulók. 1. korcsoport: 1. Tóth Gábor (Sajószentpéter), 2. Kiss Brigitta (Abaújkér), 3. Lakatos Zsanett (Sátoi'aljaújhely). 2. korcsoport: 1. Csikjai Renáta (Tornaná- daska), 2. Lakatos Károly (Nyírbátor), 3. Gábor Angyalka (Nyíregyháza). 3. korcsoport: 1. Zsig- mond Melinda (Sály), 2. Geonezi Judit (Tornanádaska), 3. Póti Annamária (Nyírbátor). Külön- díj: Kiss József (Abaújkér). Érzelmileg akadályozott tanulók. 1. korcsoport: 1. Csorba Gábor (Tornanádaska), 2. korcsoport: 1. Baba Sándor (Sátoralja- űlhely), 2. Lakatos Róbert (Nagydabas), 3. Guba Éva (Tornanádaska). Különdij: Makai Zoltán (Nyírbátor).3. korcsoport: 1. Sarkadi Richárd (Girincs), 2. Vadászi Éva (Nyíregyháza), 3. Rózsa Gyula (Nagydabas). Hirdetés „Legyen sportos az interneten http://sport.boon.hu A http://sport.boon.hu címen megtalálja az aktuális sportesemények beszámolóit és az azokról készült képeket. V . V irt - . ; _k, , 5Ha elszalasztottá a döntő pillanatot, nálunk ' c;'' '■ , ■. dmH » :: r > 'oá U' , AT.-'-.;/ "■A ./■: Borsod Online, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Tel.: (46) 414-022, Fax.: (46) 501-262 E-mail: boon@inform.hu, internet: www.boon.hu Netman vagyok, az Ön személyes internetasszisztense a Borsod Online-on. www.boon.hu