Észak-Magyarország, 2001. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-27 / 23. szám

2001. január 27., szombat ÉM-lxtra: Városkép / Hirdetés 8 A hét témája: a városkép Miskolc (ÉM) - A városképpel foglalkoz­tunk a hét témájaként az elmúlt napok­ban az Észak-Magyarország hasábjain. Az apropót az adta, hogy elkészült a miskolci Széchenyi út és a Szemere utca kereszte­ződésében a köznyelvben csak „cifra palo­tának” becézett épület, melynek városké­pi értékeit többen vitatták. Összeállítá­sunkban most a miskolci városszépítők képviselője szólal meg, s arról is írunk: a megye más településein mennyire tulaj­donítanak jelentőséget a városképnek. ózdi városkép Fotó: Kovács István Eltúrták a régi házakat Ózd (ÉM) - Semmiféle történelmi ha­gyatéka, komolyabb műemléke nincs Ozdnak, ezért viszonylag csekély a turistaforgalma is. Akik viszont ér­keznek, azoknak igyekszik a város ve­zetése megfelelő körülményeket te­remteni. Ennek egyik eszköze a vá­rosrendezés.- Elsősorban a városi strand vonzza nya­ranta a kirándulókat - tudatta lapunkkal Kovács György városi főmérnök. Mivel ez a terület tűnik a legfrekventáltabb ide­genforgalmi helynek, igyekeztünk alakíta­ni környezetét. Eltúrtuk a régi házakat a városrehabilitációs program részeként, és gondot fordítunk a strandra is. A város ha építkezni még nem is tud, de formálja a település arculatát a folyamatos park­építésekkel. Az új építkezések elbírálásá­nál viszont már egy alakuló koncepció szerint mérlegeljük az engedélyezést. A miskolci városszépítők nem ismerték a részletes tervet Miskolc (ÉM - BGO) - A Mis­kolci Városszépítő Egyesület azt ugyan támogatta, hogy a miskolci Szemere-Széchenyi sarok beépüljön, de a végül megvalósult ház terveit elő­zőleg nem volt alkalmuk megismerni. A miskolci Villanyrendőrnél újonnan épített ház nem bot­ránykő, de nem is túl jól sike­rült épület. Ennek oka pedig a jószándékú igyekezetben kere­sendő - hangsúlyozta kérdé­sünkre Békés Dezső, az egyesü­let elnöke. Mint elmondta, az épület helyén álló területre ma már sokan szívesen emlékeznek úgy, mint „szép” kis térre és a mellette álló ház tűzfalán látha­tó „szép” mozaikra. Ám a mo­zaik is csak azért került oda, hogy egy ház ne a csupasz tűzfalával nézzen egy belváros belseje felé, a tér pedig soha nem volt alkalmas arra, hogy valóban betöltse feladatát. így a területet mindenképpen be kel­lett építeni, az ezzel kapcsolatos szándék megvitatásába bevon­ták a miskolci városszépítőket is, és magával a beépítéssel egyet is értettek. A megvalósult házzal kapcso­latban Békés Dezső rámutatott: bármi került volna a telekre, az A Széchenyi - Szemere sarkon lévő tér soha nem volt alkal­mas arra, hogy betöltse a feladatát - denképpen be kellett építeni békés Dezső •............................ ...................... azzal kapcsolatos felfokozott vá­rakozásnak nehéz lett volna megfelelni, a felépült ház csak csalódást kelthetett. Hogy az el­lenérzéseknek mi lehet az oka, nehéz meghatározni - hangsú­lyozta -, hiszen a Széchenyi ut­ca építészetileg semmiképpen sem egységes. Nehéz lett volna ide olyan épületet tervezni, amely elüt a Széchenyi stílusá­tól, hiszen a házak itt egymástól is elütnek, ezért ez nem lehet az idegenkedés oka. Szintén sokan emlegetik fel a ház színét, ám - tette hozzá - az igazi ok talán nem a színben kereshető, ha­nem az épület nyugtalanságá­ban, „túlcifrázottságában”. A Miskolci Városszépítő Egyesület elnöke szerint a ház egyszerűen „sok”, a tornyot például látha­tóan hangsúlyossá szerette vol­na tenni az építész, ám ez így túl hangsúlyos lett, ezért zavaró a város legközpontibb helyén. Ez a ház egyszerűen sok - mondja a városszépítők elnöke Fotó: b t. Sárospatak: a Makovecz-hatás Sárospatak (ÉM - BSZA) - A sárospataki belváros részletes rendezési tervvel rendelkezik, amely az építkezőket segít eligazodni a tervezés során - tudtuk meg Kiss József városi főépítésztől. Mint kiderült, a követelményeket a külső je­gyek jelentik (például szín, anyag, tetőarányok, magas­ság). A belvárosban egyébként máig érvényesül az a formavi­lág, amelyet az első két Hild- téri lakóház tervezésekor Makovecz Imre a neves épí­tész alkalmazott. A pataki fő­építésztől megtudtuk, bár a többi környékbeli épületet más tervezők alkották meg, más gondolkodásmóddal, azok mégis egységes képet alkotnak a Makovecz-házakkal. Nem szabad elgiccsesíteni Tokajt - nyilatkozta a közelmúltban Májer János polgármester. Annak apropóján be­szélt lapunknak a városkép jelentőségéről, az épített és a termé­szeti környezet megóvásának fontosságáról, hogy a kultusztárca javasolja az Unesco Világörökség Igazgatósága számára: Tokaj is legyen a világörökség része. Fotó: dob Harmónia és disszonancia Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Mi­vel a fiatal város nem büszkél­kedhet védelem alatt álló törté­nelmi emlékekkel, az építési en­gedélyek kiadásának nincsenek különleges kötelmei - közölte Balogh György főépítész.- Tiszaújváros építészetét so­káig teljes mértékben a házgyári lakótelepi építkezés határozta meg. Az utóbbi években jelentő­sen felerősödött a családi házak iránti igény, s ez a város arcula­tát is megváltoztatta. Ez a válto­zás általában kedvező, de szület­nek olyan megoldások is, melyek nem harmóniát, hanem inkább disszonanciát sugároznak. A pa­nelből való „kitörés” és átváltás családi házra státusszimbólum­má vált a városban. Ennek egész­ségtelen megnyilvánulása, hogy sokan egyfajta társadalmi játék- ■ nak tekintik az otthonteremtést, melyben a lényeg az egymásra li­citálás. Közben - tisztelet a kivé­telnek - a forma, a funkció és az esztétikum háttérbe szorul. .ootarjAn (EGYHÁZA SZOMBATHELY /CUTEIEKB&KC MANDA80KÖR odafone lefedettségi térkép 2001. januártól saját hálózaton! ct./’, MISKOLC DEB ■ Beltéri lefedettség DLefedettség szabadban, kézi mobiltelefon-készülék használatával Fejlődés a minőség jegyében A Vodafone a világ legnagyobb mobiltelefon szolgáltatója és negyedik legna­gyobb vállalata, amely 25 országban több, mint 78 millió előfizetőt mondhat magáénak. Magyarország területét kezdetekben a társszolgáltatók hálózatának a segítségével fedte le, s közben gőzerővel folytatta saját rendszere kiépítését. Az erőfeszítések meghozták az eredményt: 12 hónap alatt sikerült Budapestet, a megyeszékhelyeket, a Balaton, az autópályák és' a főbb útvonalak környékét lefednie. Ennek köszönhetően már Eger, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza és az M3-as autópálya is teljes lefedettséget élvez a Vodafone saját hálózatán keresztül. A Vodafone országszerte nagy intenzitással folytatja 1800 Mhz-es hálózatának további kiépítését, a nyár végére már nagyobbrészt saját rend­szérével fogja biztosítani az ország teljes lefedettségét. A fejlesztés olyan tem­póban halad, hogy 2001. január 6-tól a Vodafone már kizárólag saját hálózatán bonyolítja a teljes fővárosi forgalmat. Az ország egyéb területein a Vodafone továbbra is biztosítja ügyfeleinek a nemzeti roaming lehetőségét a Pannon GSM már meglévő hálózatán. A Vodafone hálózata ma a legkorszerűbb technológiát képviseli, nem léphet fel rajta zsúfoltság, és kitűnő az adatátvitel minősége, ahogy az elmúlt karácsonyi és szilveszteri csúcsidőszak tapasztalatai is igazolták. A vállalat több, mint 500 szak­embere mindent megtesz annak érdekében, hogy a hálózat és a szolgáltatások minőségét még az eddiginél is magasabb szintre emeljék, s hogy a nemzetközi tapasztalatokat a helyi igényeknek legmegfelelőbb módon hasznosítsák elő­fizetőik érdekében. a Te hangod O vodafone i

Next

/
Oldalképek
Tartalom