Észak-Magyarország, 2001. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-18 / 15. szám
iSIHK-IHIIGYIUtüSZáe # 2001. január 18., csütörtök SPORT HÍRCSOKOR • Elismerések. Jelentős sportdiplomáciai sikert hozott a Nemzetközi Kézilabda Szövetség bázeli tanácsülésén. Kovács Pétert, a magyar szövetség szakmai igazgatóját ismét beválasztották az IHF edzőbizottságába, mig a válogatott mellett dolgozó dr. Tállay Andrást az orvosi bizottságba. • Hárman irányítják. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége szerdai rendkívüli ülésén úgy döntött, háromfős szakmai stábot biz meg a válogatott Európa-bajnoki felkészítésével. A férfi szakág munkáját Glückmann Pál, a nőiét Antalovics Ferenc irányítja. A felkészülés összehangolásáért Haragos Attila szövetségi edző felel. FIFA-világranglista Zürich (MTI) - A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján Magyarország - egyet rontva decemberi pozícióján - a 48. helyen áll. Az élen változatlan a sorrend, továbbra is Brazília vezet, megelőzve a világ- és Európa-baj- nok Franciaországot, illetve Argentínát. A magyarok világbajnoki selejtezőbeli ellenfelei közül Olaszország holtversenyben a 4., Románia a 13., Grúzia a 66., Litvánia a 86. helyet foglalja el. FIFA-világranglista (zárójelben a decemberi helyezés): 1. (1.) Brazília 821 pontiflflHHHHHHH 2. (2.) Franciaország 801 3. (3.) Argentína 771 'flHBHBHNHHi 4. (4.) Csehország és (4.) Olaszország 742-742 6. (6.) Portugália 738 7. (7.) Spanyolország 734 8. (8.) Hollandia 708 9. (9.) Jugoszlávia 707 10. (9.) Paraguay 706 . .. 48. (47.) Magyarország 556 Sztárparádé London (MTI) - Jelenlegi és egykori világsztárok, sportvezetők, valamint ismert közéleti személyiségek részvételével díszpompás előadás keretében rendezték meg kedden este a londoni Royal Albert Hallban a World Sports Awards 2000 elnevezésű gálát, amelyen kihirdették az elmúlt év legjobb sportolóit. Kilenc kategóriában 15 díjat adtak át, s a 101 tagú zsűriben helyet kapott többek között Egerszegi Krisztina és Papp László is. A keddi ünnepség előtt minden csoportban még öten voltak versenyben. A 75 „reménykedő” összesen több mint 400 ezer kilométert utazott a londoni gálára. A győztesek nevét a legnagyobb titoktartás övezte, és valóbap csak a színpadon derült ki, kik is végeztek az élen kategóriájukban. A 2000-es év legjobbjai: Az év atlétanője: Marion Jones (amerikai) Az év atlétája: Michael Johnson (amerikai) Az év labdarúgója: Luis Figo (portugál) Atletikus sportágak, nők: Simona Amanar (román, tornász) Atletikus sportágak, férfiak: Alekszej Nyemov (orosz, tornász) Vlzisportok, nők: Inge de Brúijn (holland, úszó) Vízisportok, férfiak: Pieter van den Hoogenband (holland, úszó) Küzdősportok, férfiak: Lennox Lewis (brit, profi boksz) Téli sportok, nők: Renate Götschl (osztrák, alpesi sl) Téli sportok, férfiak: Hermann Maier (osztrák, alpesi si) Labdasportok, nők: Venus Williams (amerikai, tenisz) Labdasportok, férfiak: Tiger Woods (amerikai, golf) Motorsport: Michael Schumacher (német, Forma-1) Extrém sportok, nők: Paola Pezzo (olasz, hegyi kerékpár) Extrém sportok, férfiak: Miguel Martinez (francia, hegyi kerékpár) Díjazott osztrák síelők: Maier (balra) és GÖtSChI Fotó: EPA Egy tripla hiányzott a bravúrhoz Férfi kosárlabda MK, nyolcaddöntő: Phoenix KK - SMAFC-Roto Elzett 87-89 (18-21, 24-24, 23-28, 22-16) JEGYZŐKÖNYV Tiszaújváros, 600 néző. Ve- zette: Simó, Guoth. Phoenix: CZICZÁS (31/21), Brunyánszky (2), Dohány (19/3), RADENKOVICS (27/3), Kovács (5/3). Csere: Tvordy (3/3). Edző: Szendrey Tibor. SMAFC: Pojbics (14/9), Vabra (4), SZLÁVIK (26/18), Mogyorósy (12), RASICS (23). Csere: Kotlik (-), Palotai (10/6). Edző: Sterbenz Tamás. Molnár István Idegesen kezdett a Phoenix, ami leginkább az előkészítetlen dobások számában mutatkozott meg. A házigazdák első kosarát Radenkovics szerezte, igaz, ekkor már 0-5 állt az eredményjelzőn. Dohány szép zsákolásával feljebb jött a Szendrey-gárda, majd Radenkovics duplájával a vezetést is átvette (14-12). Szlávik hármasai azonban „ültek” a hazai gyűrűben, így az első negyed a Sopron vezetésével zárult. A második játékrészben Cziczás szép labdaszerzése érdemelt tapsot, majd Dohány zsákolt kettőt: az első nem jött be - amely után technikai hibát kapott -, a második viszont igen. Jól tartotta magát a Tiszaújváros, bár a védőlepattanókat nem szedték valami jó százalékkal (15. perc: 31-33). Pojbics és Szlávik kintről nem tudott hibázni, a hármasdobóversenybe a sárga-kékek is beszálltak, de az ő kísérleteik nem értek célba. A 18. percben kezdett elhúzni az ellenfél (35-45), ám a hazaiak edzője időt kért, ami használt csapatának: a hosszú szünet előtt három pontra jöttek fel. A következő negyedben is felváltva gyűltek a pontok, majd miután Kotlik büntetőket rontott, Cziczás hármasával hosszú idő után újra előnybe került a Phonix (52-51). Pojbics azonban hamar visszazökkentette a valóságba az újvárosi publikumot, de kosara nem maradt megválaszolatlan: Kovács egy triplát szórt. Majd Radenkovics remek egyéni akcióját követően 61-58- ra alakult az állás, és időt is kért Sterbenz edző. A dunántúBrunyánszky (8) kosárszerzését akadályozzák meg Fotó: Bujdos T. liak a páuza után szinte azonnal fordítottak, és nyolc pontos előnnyel kezdhették a záró játékrészt. Izgalmasnak ígérkezett az utolsó tíz perc, a hazaiak legjobbja Radenkovics szinte minden helyzetét kihasználta ezért továbbra is kérdéses volt, hogy melyik gárda jut a legjobb nyolc közé. Cziczás triplái után a 35. percben újra hazai vezetést mutatott az eredményjelző (80-79), majd nem sokkal ezután a közönség tüntetett, mert két ven- dégbelemenést is fordítva ítéletek meg a játékvezetők. Az idegölő csatában a Sopron volt valamivel nyugodtak, igaz az utolsó pillanatokban két támadást is elrontott a hazai csapat. A Phoenix mindvégig kétségessé tudta tenni a találkozó kimenetelét, nagy küzdelemre késztette az első osztályú és esélyesebb - győzelmével a kupában a nyolc közé jutott - SMAFC-ot. SZENDREY Tibor: - Igyekeztünk, hajtottunk, nagy lehetőséget szalasztottunk el. Sajnálom a csapatot és lelkes közönségünket. STERBENZ Tamás: - Zsinórban harmadszor jutottunk a legjobb nyolc közé. Ma elég volt akkor figyelni amikor nagy bajban voltunk. A könyvvizsgáló jónak találta a gazdálkodást Tiszaújváros (ÉM - Ml) - Tegnapi számunkban Erdödi Ágnes, a Tiszaújvárosi Vízisport Egyesület elnökségi tagja elmondta aggodalmait a kajakszakosztály jövőjével kapcsolatban, melyre a TVSE elnöke, Farkas Zoltán is reagálni kívánt. • Aki a közvélemény felé fordul, annak igazat kell mondania - kezdte az elnök. - Nos, Erdődi Ágnes, akit bosszú vezérel több valótlanságot állít, mert elhatározta, üzente, hogy minden fórumot megragad, és ha nem az történik, amit ő akar, akkor rombolni fog. De kezdjük az elején. Három évvel ezelőtt elmérgesedett a helyzet az egyesületnél: az Erdődi-Erdős házaspárnak komoly konfliktusai voltak az edzőkollégákkal. Az összehívott közgyűlést az ügyész megismételtette, mert a szavazatot leadok az alapszabály szerint nem voltak tagok. Az új közgyűlés előtt felkértek elnöknek, s ekkor elmondtam, csak akkor vállalom, ha mindenki elfogadja, hogy az új társadalFarkas Zoltán Fotó: Juhász-Léhi István mi, gazdasági, törvényi keretek között szigorú gazdálkodást és működést vezetünk be. Elnökké választottak. Nem sporttal foglalkozó vezetők azt tanácsolták: mondjak fel azoknak, akik nem igazodnak a meghirdetett szabályokhoz. Humánus okokból nem tettem. Hiba volt, mert az érintettek szinte mindenkivel vitában álltak. Programomban ejőre jeleztem: jó szellemű csapatot akarok, akik sikerrel képviselik Tiszaújvárost. Az ellenségeskedést, a gyerekek egymás elleni nevelését nem engedhetem meg. □ Erdődi Ágnes említést tett egy levélről, amelyet az egyesület tagságának egyharmada írt alá, arra kérve, hogy hívjon össze rendkívüli közgyűlést. • A levélről, a tényekről annyit: a TVSE 2000. évi önkormányzati támogatása a megjelölt összegnél több mint harminc százalékkal kevesebb volt. A könyvvizsgáló kifejezetten jónak tartotta a gazdálkodásunkat, az utánpótlásra fordított összeg messze meghaladta az adományozó által előírtakat, az eredményességünk pedig közismert. Szabó Szilviát és Viski Erzsébetet ugyanúgy „vettük”, mint annak idején Ei'dődi Ágnest és Erdős Attilát, csak Erdősék lakást is kaptak és finanszírozva volt mindkettőjük komplett továbbtanulása is. A két lány javadalmazása egyébként közel azonos Erdős Attila edzői vállalkozási szerződésének összegével és majdnem azonos a két ifjúsági vb-n, Eb-n sikeres fiú javadalmazásával. Nincs bajom a versenyzőkkel, akik nem írták meg távozási szándékukat. Ha kell, feltételek mellett támogatjuk további sporttevékenységüket, karrierjüket. De nem egyoldalú feltételek mellett... □ Önnek mennyire fontos, hogy a TVSE elnöke legyen? • Nem ragaszkodom az elnökséghez. Ma már a polgármesterség a hivatásom. De nem futamodok meg a sportegyesületi megbízás elől, ha arra, a szavazásra jogosult tagság törvényes keretek között, rendezett közgyűlésen kér fel. Valamint nem hátrálok meg azok elől, akik mindent háttérbe szorítva, kizárólagosságot akarnak elérni azokkal szemben, akik csendben és szorgalmasan dolgoznak. Meg kell felelnünk azoknak a szülőknek is, akik azért küldik a gyerekeiket az egyesületünkbe, hogy ott ne csak a szakmai tudásuk gyarapodjon, hanem hasznosra, jóra is neveljék őket. Ezért vagyok hajlandó dolgozni a jövőben is, nem pedig azért, hogy egyesek egyéni érdekeit kiszolgáljam. És ezzel a magam részéről ezt az ügyet lezártnak tekintem. Brassai Kupa Tiszaújvárosban Tiszaújváros (ÉM) - A hét végén, szombaton és vasárnap immár ötödik alkalommal rendezik meg a tiszaújvárosi Brassai Középiskola és Kollégium tornatermében a Brassai Kupa középiskolás fiú kosárlabdatornát. A program: Január 20.: 9.30: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc - Bocskai Gimnázium Szerencs (A csoport). 11.00: Diósgyőri Gimnázium - K.é.K. Tiszaújváros (B). 12.30: Árpád Gimnázium, Sárospatak - Földes Ferenc Gimnázium (A). 14.00: Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen - Diósgyőri Gimnázium (B). 15.30: Bocskai Gimnázium, Szerencs - Árpád Gimnázium, Sárospatak (A). 17.00: K.é.K. Tiszaújváros - Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen (B). Január 21.: 9.00: A/l - B/2. 10.30: B/l - A/2. 12.00: az 5. helyért. 13.30: a 3. helyért. 15.00: döntő. Hirdetés Mi tudunk egy még biztonságosabb könyvet. Ha Ön a hagyományos pénzügyi megoldásokat tartja a legmegbízhatóbbnak, figyelmébe ajánljuk a Postabank Betétszámlakönyvet, amellyel pénzét maximális biztonságba helyezheti, anyagi helyzetét pedig ugyanúgy szemmel követheti, mintha saját házipénztára lenne. • Látra szóló, papíralapú, fenntartásos betét «2 névre is köthető • sávos kamatozású A PostaBank • A banki hálózaton kívül valamennyi postán elérhető -, , nakaMMMMÉltÉMMÉCABl • Ráadásul ingyenes készpénzfelvételt biztosit Információ: 06-WM4-22-00, www.postabank.hu Betétszámlakönyv