Észak-Magyarország, 2001. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

2001. január 2., kedd Országban-világban 2 RCSOKOR • Eltörlik a parkolási rendszert. Nem vál­totta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 2001. január 1-jétől eltörölték az idei nyár elején bevezetett, jegyváltóautomata nél­kül működő parkolási rendszert Komárom­ban. A képviselőtestület a mostani rend­szer megszűntetésével egyidejűleg arról is döntött, hogy 2001. nyarán a város forgal­mas részeire parkolóórákat telepítsenek. • Ruttkai-emlékgyűrű. Börcsök Enikő ve­hette át az idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért szombaton Budapesten, a Vígszínházban rendezett házi ünnepségen. A teátrum'társulatának titkos szavazása alapján ezúttal tizennegyedik alkalommal ítélték oda a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. Kevesebb egyház adhat kedvezményigazolást Budapest (MTI) - Januártól az Ország- gyűlés döntése értelmében szűkül azon egyházak köre, amelyek a számukra jut­tatott közcélú adomány után adókedvez­mények igénybevételére jogosító igazolást állíthatnak ki. A törvénymódosítás értel­mében csak az az egyház adhat ki igazo­lást, amely Magyarországon legalább 100 éve jelen van, minimálisan 30 éve szerve­zett formában (elismert vallásfelekezet­ként illetve egyházként) működik, vagy amelyik számára a tárgyévet megelőző második adóévben keletkezett jövedel­mükből az adózók több mint 1 százaléka ajánlotta fel személyi jövedelemadójának 1 százalékát. Petőfi-ünnepségek Kiskőrös (MTI) - Az új esztendő első órá­jában két Duna-Tisza közi városban ünne­pelték a,z 1823-as esztendő elsőszülöttjét, Pe­tőfi Sándort. Kiskőrösön éjszaka fél egykor a költő teljes kivilágításban tündöklő szü­lőháza előtt égő fáklyákkal, gyertyákkal so­rakoztak fel a város lakói és a Petőfi Iro­dalmi Múzeum előző napi szakmai rendez­vényére az ország minden részéből ide se­reglett muzeológusok, irodalomtörténészek és irodalombarátok. A szülőház megkoszo­rúzása után Petőfi tisztelői átvonultak az evangélikus templomba, és együtt tekintet­ték meg Petőfi Sándor eredeti keresztelési anyakönyvi kivonatát. Kiskunfélegyházán, ahol sok évtized óta a város szülöttjeként tisztelik Petőfi Sándort, ugyancsak éjszaka fél egykor emlékeztek a költőre. A városháza előtti téren Petőfi szobrát koszorúzták meg. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inlorm.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@lnform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@intorm.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@intorm.hu) kultúra: Csomók Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzalalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékel, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inlorm.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@intorm.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inlorm.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@inform.hu) A kiadó cime: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 ___________Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: ^ 501-261 ^AatESZ Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kit. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990. fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626, Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk visszal Ezredforduló: ünnepségek, áldozatok Párizs, Róma, New York (MTI) - Látványos rendezvé­nyekkel, felszabadult ünnep­léssel lépett át az emberiség szilveszter éjszakáján az új évezredbe. Berlinben a város szimbólumá­nál, a Brandenburgi kapunál egymillió ember ünnepelte a 2001-es év eljövetelét. A szoká­soknak megfelelően éjfélkor nagyszabású tűzijátékot rendez­tek, s hatalmas érdeklődést kel­tett a mostani berlini rendezvé­nyek egyik attrakciója, az a bár, amelyet jégből faragtak ki ügyes kezek, s amelyet a híres szállo­da, az Adlon Hotel előtt állítot­tak fel. A mínusz két fokos hő­mérsékletben rengetegen kóstol­ták meg a bárban kínált forró borokat és koktélokat. A francia főváros sugárútján, a Champs-Elysées-n a jeges eső ellenére félmillióan figyelték az éjféli óraütéseket. Az ezredfor­duló pillanatában Párizs neveze­tessége, az Eiffel-torony kék színbe öltözött. Rómában három helyszínen Hatszáz köbméter szemét Budapest (MTI) - Közel 600 köbméter hulladékot takarítot­tak össze az újév reggelén a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság munkatár­sai Budapest utcáiról. Az idei szemétmennyiség messze fe­lülmúlta az elmúlt évekét: a korábbi szilvesztereket köve­tően átlagosan 150 köbméter hulladéktól kellett megtisztíta­ni a főváros közterületét. Az évezredzáró éjszaka nem csak az FKF Rt. embereinek je­lent komoly munkát, de a Matávnak is: a beszámolók sze­rint az óév-búcsúztatók számos telefonfülkét is tönkretettek. Moszkva virraszt Fotó: EPA várták a szilveszterezőket: a vá­ros déli részén rock-koncertet, a Quirinale-palotánál, a köztársa­sági elnök rezidenciájánál ope­rahangversenyt tartottak, míg a Szent Péter téren tízezrek gyűl­tek össze, hogy fáklyák lángjai­nál virrasszák át az éjszakát és meghallgassák a pápát. Londonban a híres Trafalgar téren 80 ezren voltak, Oroszor­szágban - hosszú idő után most először - újra a régi szovjet himnusz dallamával, igaz, új szö­veggel köszöntötték az emberek az új esztendőt, Lengyelország­ban pedig két helyen is a föld alatt, sóbányákban tartották meg a szilveszteri bálokat. New Yorkban a szilveszteri mulatságok hagyományos hely­színén, a Times Square-en fél­millióan dacoltak a hideggel. Rio de Janeiróban, a Oopacaba- na-strandon pedig - igaz, jóval kellemesebb időjárási körülmé­nyek között - két és fél mil­lióan várták az új esztendőt. Önfeledt ünnepléssel köszön­tötték a 2001. évet Ázsia, vala­mint a csendes-óceáni térség ál­lamaiban is: Kínában 2000 diák mászta meg a Nagy Falat, Syd­neyben színpompás tűzijátékot láthattak az érdeklődők, Malaj­ziában pedig százezer ember nézte, ahogyan 15 ejtőernyős leugrott a világ legmagasabb épületéről, a Petronas olajtársa­ság 449 méter magas felhőkarco­lójának kiszögeléseiről. Az ezredfordulón számos tra­gédia is történt. Hollandiában egy zsúfolt kávéházban keletke­zett tűz, legalább öt ember meg­halt, 130-an megsebesültek, s kö­zülük 30-an válságos állapotban vannak. A szűkösség a jó rend ellen fordít Mádl Ferenc köszöntője: a múlt erőforrásai velünk vannak Budapest (MTI) - Az elmúlt tíz év visszavett szabadságának, a 2000 év kereszténységnek és az 1000 év Szent István-i Magyaror­szágának megpróbáltatásaira és örömeire emlékezett újévi beszé­dében Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a televízióban sugár­zott üdvözletében kitért a társa­dalom gondjaira, és az emberek előtt álló lehetőségekre is. Mádl Ferenc szerint a múlt - amely erőforrása is lehet a jövőnek - nagy teher, amelyet a bűnökkel Elnöki köszöntő Fotó: MTI együtt be kell vallani. Hozzáfűz­te: szabaddá ez tesz, s erkölcsi megújulást ez hozhat.- Úgyis nyomasztanak ben­nünket tragédiáink - fogalma­zott az államfő. A jelenre áttér­ve kifejtette, hogy a társadalom és a gazdaság gyors átalakulása milliókat fosztott meg hagyomá­nyos szerepétől és kényszerítet­te őket újak vállalására, vagy hagyta őket szerep híján tartó­san magukra. Hozzátette: jó, hogy a múlt és a jelen erőforrá­sai is itt vannak velünk, optimiz­musunk hitelét ezek adják. Rámutatott: élni kell az egyé­ni és közösségi felemelkedés zá­logának nevezett európai örök­ség politikai, gazdasági és erköl­csi elveivel. Ezek közt említette a jóra való készséget, a jellem­erőt, a becsületet, a tisztességet. Felvirágzást kívánt a pápa Róma (MTI) - Békét és fel­virágzást kívánt a világnak II. János Pál pápa újévi kö­szöntőjében. A Szent Péter térre néző ablak éjfél után öt perccel nyílt meg, hogy a pápa elmondja üdvözletét. Kívánom, hogy az új évez­red minden nemzetnek bé­két, igazságot, testvériséget és felvirágzást hozzon. Gon­dolataim mindenekelőtt a jö­vő reménysége, a fiatalság körül járnak, imádkozom Is­tenhez, hogy legyen értelme létüknek - mondta a pápa. A Rómában szokatlanul hideg éjszakán több tízezren várakoztak arra, hogy meg­pillanthassák a 80 esztendős II. János Pált, és közvetlenül hallhassák áldásait. / Épülhet a remény százada Budapest (MTI) - A megpróbál­tatások XX. századából felépíthet­jük a remény XXI. századát - mondta Orbán Viktor miniszter- elnök a millenniumi kormány­biztosság által szervezett, Évez­redköszöntő elnevezésű ünnepsé­gen hétfőn, az Országház Kupo­latermében. Orbán Viktor az egy éve tartó millenniumi ünnepsé­gek kapcsán kijelentette, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen szép és nagy ünnep Ma­gyarországon. Emlékeztetett rá, hogy míg a világ országaiban teg­nap véget ért a millenniumi év, addig a magyarok éppen most lendülnek bele, hiszen a magyar millennium 2001. augusztus 20-án ér véget, feltéve, hogy az embe­rek abba akarják hagyni az ün­nepségeket - fűzte hozzá. A kor­mányfő kitért arra, hogy az or­szágot járva azt tapasztalta, a millenniumot mindenki a saját személyes ünnepeként élte meg. Az elmúlt századra emlékezve leszögezte: megtanulhatta min­den magyar ember, hogy ma­gunkban kell bízni, nem abban, hogy könnyű az élet. A miniszterelnök köszöntőjét megelőző ünnepi műsorban re­gösének, gregorián zsolozsma szerepelt, és előadták Szent Ist­ván király Intelmeit. Hamarosan lezárul a Szentév Életbe lépett a pontrendszer Budapest (MTI) - Január elsejével életbe lépett a köz­úti előéleti pontrendszer, melynek lényege, hogy a gépjárművel szabálysértést elkövetőket ezentúl nemcsak bírsággal, hanem büntető­pontokkal is sújthatja az in­tézkedő rendőr. Aki két éven belül 18 pontot gyűjt össze, fél évre bevonja a jo­gosítványát. A vezetői enge­délyt a hatóság akkor adja vissza, ha a vezető igazolja, hogy utánképzésen vett részt. Ebben az esetben a járművezető újra tiszta lap­pal indulhat. Bérbiztos Budapest (MTI) - A magyar keresetek európai uniós felzár­kóztatásának feladatait miniszte­ri megbízott fogja össze január 1- jétől a Gazdasági Minisztérium­ban. A bérszínvonalra vonatko­zóan az Európai Unió nem ír elő kötelezettségeket a tagállamokra, a csatlakozni kívánó országokra vonatkozóan. A közösség orszá­gaiban viszont általános véleke­dés, hogy körülbelül az uniós át­lag 60-70 százalékát elérő bérszín­vonal szükséges a komolyabb munkaerőpiaci feszültségek elke­rüléséhez. E vélekedések szerint ennél alacsonyabb bérszínvonal esetén nagy számú munkavállaló igyekszik majd ezekből az orszá­gokból a fejlettebb országok munkaerőpiacára - említi a mi­nisztériumi tanulmány. Budapest (MTI) - A Katolikus Egyház által Jubileumi Szentév­nek nyilvánított 2000. esztendőt, a vatikáni lezárás előtt egy nap­pal, január 5-én szentmisékkel zárják Magyarország katolikus főtemplomaiban. Paskai László bíboros, prímás, esztergom-buda- pesti érsek a Szent István-bazili­kában mutat be szentmisét. Wallenberg a család szerint él Honolulu (MTI) - A Wallenberg család ügyvédje szerint még min­dig életben lehet Raoul Wallen­berg, aki a második világháború idején magyarországi zsidók ez­reit mentette meg a náci haláltá­boroktól. Oroszország nemrég is­merte el, hogy a második világ­háború végén politikai okok miatt hurcolta el a szovjet állam- biztonsági szolgálat Wallenber- get, aki a szovjet titkosszolgálat börtönében vesztette életét. A hír kapcsán Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa elmondta: tudomására jutott, hogy húsz éve Spanyolor­szágban a svéd követségen je­lentkezett egy magyar, aki a Szovjetunióban találkozott Wal- lenberggel.- Feltehetően ez az ember ma Magyarországon él, és pár hóna­pon belül azonosítani is tudjuk - tette hozzá a főorvos. Újévi koncert. Idén is megtartották az új év első nap-, ján a hagyományos újévi koncertet Bécsben. Fotó: epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom