Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-09 / 288. szám
2000. december 9., szombat Recept, tíz után Kaposvár (MTI) - Az egészségügyi dolgozók több mint hetven százaléka részt vett Somogy megyében a péntek reggel nyolc órakor kezdődött kétórás demonstráción, amelyhez Kaposvárott a Kaposi Mór Megyei Kórház, emellett a siófoki és a nagyatádi kórház csatlakozott - tájékoztatott Orbán Istvánná, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) megyei elnöke. Orbán Istvánná szerint a betegek tudomásul vették az egészségügyiek figyelmeztető akcióját, és azzal, hogy a legtöbben elhalasztották az orvosi ellenőrzést egyetértésüket fejezték ki az ápolókkal és az orvosokkal. Sokhelyütt - mondta - a betegek és a hozzátartozók is aláírták a tiltakozást a tarthatatlan egészségügyi finanszírozás miatt. Dél-Somogyban a háziorvosok is csatlakoztak a felhíváshoz - erősítette meg a távirati iroda értesülését Varga István berzencei háziorvos. A rendelést ezekben a körzetekben is mindenütt megtartották, de például a táppénzes papírokat csak tíz óra után állították ki az orvosok. Egy doktornő például a számítógépét nem kapcsolta be, ahogy elmondta: a komputer nem szerepel az önkormányzatok által biztosított úgynevezett minimumlistán. Ar Angliában. A délnyugat-angliai Dawlish lakóit csónakon mentik 2000. december 8-án, miután Dél-Angliát újból elöntötték az áradások a viharos széllel ki sért éjszakai heves esőzések következtében Nagy-Britanniában mintegy 100 helyen kel lett árvízvédelmi készültséget elrendelni Délnyugat- és Közép-Angliában, illetve Dél Walesben még soha nem volt ilyen rossz az időjárás, és még több eső várható figyelmeztettek a meteorológusok. Fotó: epa Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplen megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csőrnők Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzalalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@inform.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf,: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőínéi és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök közölt, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626, Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visszal | T(ÁWTE Aktuális / Orszagban-uilágban 2 / / Állami társaságok tőkéjét emelte az APV Rt. Budapest (MTI) - Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatósága a Földhitel és Jelzálogbank Rt., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., az Eximbank Rt., valamint a Regionális Fejlesztési Holding Rt. tőkeemeléséről döntött - tájékoztott pénteken a privatizációs társaság. A tőkeemeléshez szükséges forrásokat a zárszámadási törvény biztosítja. A vagyonkezelő igazgatósága jóváhagyta a Váltó 4. Libra Rt. által a New York Palota értékesítésére november 14-én megkötött szerződést, ugyanakkor nem járult hozzá a Hernádvíz Kft. üzletrészének átruházásához. A. közlemény szerint az ÁPV Rt. 500 millió forint névértéken, 500 százalékos árfolyamon 2,5 milliárd forint kibocsátási értéken megemeli a Földhitel és Jelzálogbank Rt. alaptőkéjét. A tőkeemelés forrását a 2000. évi költségvetésről szóló 1999. évi CXXV. számú törvény teremti meg. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. saját tőkéjét 14 milliárd forinttal felemeli. Ezzel az ÁPV Rt. eleget tesz az idén tavasszal kiadott kormányhatározatban számára előírt 32 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségének. Az első 18 milliárd forintos részletet március 31-ig utalta át az ÁPV Rt. A tőkeemelés forrása az ÁPV Rt. tartalékalapja, amelyet a zárszámadási törvény további forrással látott el. A Magyar Export-Import Hitelbank Rt.-nél 3 milliárd forint tőkeemelést hajt végre az ÁPV Rt. A tőkeemelés zárt körben, új részvények forgalomba hozatalával történik. Az új részvények névre szóló törzsrészvények, a tőkeemelés forrását az ÁPV Rt. 2000. évi költségvetését módosító 1999. évi zárszámadási törvény teremti meg. Az ÁPV Rt. Igazgatósága úgy határozott, hogy 2,5 milliárd forint összegben, 125 százalékos árfolyamon tőkét emel a Regionális Fejlesztési Holding Rt.- ben. A tőkeemelés zárt körben, új részvények forgalomba hozatalával történik. Az új részvények névre szóló törzsrészvények, amelyeket a Regionális Fejlesztési Holding Rt. által korábban kibocsátott részvényekkel azonos jogokat testesítenek meg. A tőkeemelés forrását szintén a zárszámadási törvény biztosítja. Tocsik-per: Liszkai tagad / Uj tantermek a Bocskainak A luxemburgi testvérváros adta az önerőt Budapest (MTI) - Liszkai Péter, az ÁPV Rt. egykori vezető jogásza, a Tocsik-per csalással vádolt másodrendű vádlottja pénteken a megismételt elsőfokú eljárás során a Fővárosi Bíróság előtt tett vallomásában továbbra is tagadta bűnösségét, és azt is hangoztatta, hogy meggyőződése szerint a 804 millió forintos sikerdíjáról ismertté vált jogásznő alkalmazása hatékony megoldás volt. A Tocsik-per előzménye, hogy a rendszerváltást követően a gazdasági társaságokká átalakuló állami vállalatok után a helyileg illetékes önkormányzatoknak törvény garantálta a belterületi föld ellenértékét. Az ÁPV Rt. által a belterületi földek ügyében 1996 elején peren kívüli egyezségek előkészítésével megbízott Tocsik Márta pedig ezért a tevékenységéért 1996 első félévében 804 milMiskolc (ÉM - PT) - A Szkíta könyvüzlet nem csupán üzleti vállalkozás, hanem fontos küldetése: azoknak nyújtson olvasnivalót, akik számára a magyarságtudat megőrzése és táplálása nem mellőzhető - mondta a miskolci sétálóutcában tegnap hivatalosan is megnyitott könyvesbolti avatóbeszédében Bencsik Sándor, a Demokrata lió forintos sikerdíjat vehetett fel. A vádirat szerint Liszkai Péter megtévesztette az ÁPV Rt. igazgatóságát Tocsik Márta alkalmazását, illetve a belterületi földek ügyében elvégzendő munkát illetően. Ezzel szemben Liszkai Péter a pénteki tárgyaláson azt hangoztatta, hogy nem az ő ötlete volt Tocsik Márta alkalmazása, és erről nem is ő döntött. Kocsis István volt vezérigazgató-helyettes (ma az Émász Rt. általános igazgatója) akkoriban kijelentette - emlékeztetett Liszkai -, hogy a belterületi földek ügyének megoldását már nem lehet elodázni. Liszkai Péter emlékezete szerint szintén Kocsis István volt az, aki a jogásznőt mint lehetséges megoldást szóban felvetette. A tárgyalás december 13-án Tocsik Márta elsőrendű vádlott meghallgatásával folytatódik. című hetilap főszerkesztője. Ezért a kínálatban szerepelnek többek között magyar őstörténeti, jobboldali publicisztikai és a XX. századi Magyarország történelmének más aspektusú megjelenítésével foglalkozó kötetek. A díszvendég köszöntése után Nagy István György üzlet- tulajdonos átadta a terepet a vásárlóknak. Szerencs (ÉM - LL) - A luxemburgi Hesperingen város polgár- mestere, illetve első szenátora, a szlovákiai Rozsnyó főjegyzője, valamint Szerencs város önkormányzati, gazdasági vezetői és civil szervezeteinek képviselői jelenlétében tegnap délelőtt felavatták a Bocskai István Gimnázium és Szakközépiskola négy új tantermét. Egy, másfél havonta rendeznek a szerencsi Bocskaiban iskolagyűlést, amely összejövetelek alkalmával az igazgató értékeli a diákok időszakos tanulmányi teljesítményét, elismerésben részesíti az arra érdemes hallgatókat. Tegnap is ez történt, ezúttal azonban részt vett az eseményen Magda Gábor polgármester, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testületének több tagja, a gazdasági, kulturális élet prominens személyiségei, továbbá Marie-Therese Gantenbein, Hesperingen polgármestere, első szenátora, Joseph Altmann, s tiszteletét tette Szaniszló Pál Rozsnyó főjegyzője is. Gál Ándrás, a Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója tiszteletbeli tanári címet adományozott a luxemburgi település polgármester asszonyának, s megköszönte azt a segítséget, amit az új Ünnepeltek Szerencsen négy tanterem kialakítása előtt nyújtottak a testvérváros vezetői. Az ünnepélyes ceremónián Gál András óriási eredményként értékelte az iskolabővítést, mert a több, mint 40 millió forintos beruházással növelhetik a tanulói létszámot. Szükség is van erre, hiszen az egyre szerteágazóbb szakképzés következtében immár kevésnek bizonyul a férőhely. Az igazgató kiemelte, hogy a beruházás kötelező önrészét, mintegy tízmillió forintot Marie- Therese Gantenbein és önkormányzata bocsátotta az iskola rendelkezésére, de jelentős támogatást nyújtott a helyi önkormányzat és a megyei közgyűlés is. Történeti könyvesbolt nyílt Randevú a nemzetközi űrállomáson Karácsonyi ajándékot vittek Fotó: epa Washington (MTI) - Az Endeavour amerikai űrrepülőgép személyzete pénteken átlátogatott a nemzetközi űrállomáson tartózkodókhoz. Az öt fővel érkezett Endeavour már napokkal ezelőtt összekapcsolódott az űrbázissal, és asztronautái fontos munkákat végeztek el: felszerelték a nemzetközi űrállomás hatalmas napelemrendszerét, amely az eddiginek az ötszörösére növeli a bázis energiakapacitását. Személyesen azonban az űrrepülőgépen érkezettek eddig nem találkoztak a november eleje óta az űrállomáson levő háromfős - amerikai parancsnokból és két orosz űrhajósból álló - nemzetközi személyzettel. A légnyomáskülönbség kiegyenlítésének és a hermetikus ajtók kinyitásának csak ezen a napon jött el az ideje. Az Endeavourrel érkezett látogatók karácsonyi ajándékot is vittek magukkal. Válasz Kovács levelére , Budapest (MTI) - A politikusok közötti nyilvános vitákat választási kampány idején szokták megrendezni - közölte Navracsics Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője annak kapcsán, hogy Kovács László nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt pénteken. Az MSZP elnöke a kormányfőhöz intézett nyílt levelében jelezte: egy nyilvános vitában szívesen járulna hozzá annak tisztázásához, hogy mi a szerepe a kormánynak és az ellenzéknek egy demokratikus jogállamban. Hivatalos megkeresés nem érkezett az ügyben - mondta Navracsics Tibor. Tápbehozatali korlátozás Budapest (MTI) - Korlátozást rendelt el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztálya takarmányozásra szánt különféle tápalapanyagok, tápok behozatalára - tájékoztatott Németh Antal főosztályvezető. A korlátozás a napilapokban történő megjelenés napján lép életbe. Az úton lévő, illetve a megjelenés napján feladott szállítmányok még beléptethetők az országba, de a további intézkedésig azokat zárolni kell. A járványügyi helyzetre való tekintettel takarmányozási célra nem hozható be az országba húsos csontliszt, húsliszt, csontliszt, vérliszt, szárított vérplazma és más vérkészítmény, fehérjehidrolizátum, pataliszt, szarvliszt, baromfibelsőségekből készült liszt, tolliszt, szárított töpörtyű, kérődző eredetű dikalcium-foszfát, illetve zselatin és más ezén termékek felhasználásával előállított készítmények, így takarmánykeverékek, premixek, takarmánykiegészítők. Az MSZP a nettó sporttörvényről Miskolc (ÉM - PT) - A kormánypártok által előterjesztett új sporttörvény tervezete száz paragrafusból áll, de nettóban legfeljebb ötvenet ér - összegezte véleményét a hamarosan szavazásra bocsátandó törvényről Gyárfás Ildikó szocialista országgyűlési képviselő tegnapi miskolci sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint előnye a jogszabálytervezetnek, hogy érződik rajta az „EU-s aura” a sportfogalmak meghatározásában. Rendezi a szurkolói rendbontás szabálysértési kódexét és létrehozza a választott sportbíróságot. Ráadásul május 6-át (jövőre ez éppen anyák napjára esik) a Magyar sport napjává nevezik el. A hiányok sora azonban elfogadhatatlanná teszi a törvénytervezetet. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a maradék elv érvényesül a sport finanszírozásánál.