Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-22 / 299. szám
2000. december 22., péntek Kultúra / Hirdetés 4 HÍRCSOKOR • Zenés ünnep Edelényben. Ünnepi hangversenyt rendez december 27-én, szerdán délután 5 órától az edelényi művelődési központban az intézmény, illetve a városban működő zenei körök. • Elhunyt Györffy György történész. Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Györffy György történész, akadémikus; a magyar őstörténet és az Árpád-kor világhírű kutatója. Készül a gipszmodell Fotó: Ádám János Szoboravató - tárlattal Miskolc (ÉM) - Új alkotással gazdagodott Miskolc: a Dísz-téren már felállították Jószay Zsolt Szent István-szobrát. Az alkotást dr. Seregély István egri érsek adja át a város közösségének december 27-én, szerdán délután 2 órától kezdődő ünnepség keretében. A miskolciak az új szobor születésével is megismerkedhetnek. Hiszen először volt a terv, a makett - azután agyagba majd gipszbe formázta Jószay Zsolt szobrászművész Szent István királyt. És csak ezután jött a kőszobrász... Ádám János végigfotografálta a szobor születésének fázisait. Ezekből a képekből a miskolci Csodamalom Bábszínház Stúdiójában rendeznek kiállítást a Szépmesterségek Alapítvány támogatásával. Először december 26-án, kedden nyit ki egy napra a kiállítás, folyamatosan látogatható a jövő év elején lesz. Újévi koncertvarázslat - három alkalommal Az ide újévi koncerten. Jövőre is fellép a zenekarral a Ködmön. Miskolc (ÉM - CsM) - Mindig hagyományos, és mindig nyújt valami újdonságot. És minden egyes évben táblás házakat produkál a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi hangversenye. Az először 1985-ben megtartott miskolci újévi koncert mára intézménnyé nőtte ki magát, és igazi örömforrás lett. Nemcsak a közönség, de a zenekar számára is. Az utóbbiak esetében már a fellépés előtt is, hiszen ritkán kígyóznak hosszú sorok a Filharmónia jegypénztára előtt. Az ok, amiért ilyen rendkívüli népszerűségre tett szert a szimfonikusok újévi hangversenye, nem csak a műfajban, a hagyományosan Strauss, Lehár, Kálmán, Sup- pe keringőire, polkáira, operettáriáira és kettőseire épülő zenei műsorban keresendő. Része a zenekar teljesítménye, a neves énekesek fellépése - és, hogy a megszokott kereteken belül mindig nyújtanak valami újat is. Emlékezetes újítás volt a ragtime-feldol- gozások elhangzása, a Ködmön Formációs Táncegyüttes fellépése, vagy legutóbb a tűzijáték. A 2001-es évben számszerű változást ígérnek: már három újévi koncertet tartanak a Miskolci Nemzeti Színházban. Sir László, a zenekar igazgatója elmondta, először ragaszkodtak ahhoz a gondolathoz, hogy újévi koncert csak egy lehet. Azután alkalmazkodtak az igényekhez - és most is ezt teszik, egyben visszahozzák az igen kedvelt vasárnap délelőtti matiné koncertet. így tehát 2001. január 5-én, pénteken és 6-án, szombaton este fél 8-tól lép föl a Miskolci Szimfoni kus Zenekar, Pitti Katalin és Jankovits József operaénekesek, valamint a Ködmön, január 7-én, vasárnap pedig délelőtt fél 11-től hangzik el a műsor. Mindhárom alkalommal Kovács László vezényel. Konferál: Bujtás András. Fürge újak könyve - élményszámba Ünnep Feledyvel. Feledy Gyula Kossuth-díjas festő- és grafikusművész mintegy félszáz karácsonyi : grafikáját gyűjtötték egybe, és állították ki a miskolci Mini Galériában (Batthyány u. 1.). Az ünnepi tárlat február 2-ig látogatható. Fotó: Vajda János | Miskolc (ÉM - CsM) - Élményszámba megyek - írja Vass Tibor új könyve első szövegének címében, rögtön a Kötés fejezetcím után. Mert ez a Fürge újak könyve. Hűen követve az 1972-es Fürge Ujjak Könyve szerkezetét. A Szépmíves Kiadó nevéhez méltó könyvvel állt elő: szép, míves munka, diósgyőri vízjeles papíron - Pataki János festőművész borítójával és a fejezetekhez rendelt képeivel. A kiadó, Papp Ferenc bejelentést is tett a tegnapi, a miskolci Fókusz könyváruházban tartott bemutatón: minden, 2001 forintért megvásárolt, sorzámozott kötet nettó arának 25 százalékát Homonna György festőművész kezelésére ajánlják fel. A Vass-művek értékelésére Füip Gabriella újságírót kérte fel. Ám ő a helyzetet értékelve közölte: nagy baj van. A Fürge Ujjak a felolvasandó egy sima egy fordított mintákkal a kocsiban maradt... Azért lett könyvbemutató. Mert vázolva, miről is beszélhetne a hirtelen támadt „kötetlenségben”, elmondta a Filip-lexikon Vass Tibor címszavát: a verstől a szövegekig, Kun Marcellától a Marcellandig, a mail-artig. Aztán, mert bőven volt kinek, köszönték, hogy megjelent a kötet és megjelentek bemutatóján, és használati tanácsokkal látták el a kötet fa gyönggyel lezárt madzagán csodálkozókat - általa lehet lóbálni, kis táskaként fogni, de lengikább „polcjelzőnek” használni, hogy keresés nélkül megtaláljuk és kiemelhessük a „lassan élménylírikussá váló” Vass Tibor élményszámba menő kötetét. Filip Gabriella, Papp Ferenc, Pataki János és Vass Tibor Fotó: vajda János Hirdetés F J0L LATQ K? Amíg a készlet tart ‘AJÁNLATUNK A KÉSZLET És a Miskolci Gora Ár TART VONATKOZIK. RILAIT TEJSZÍNHAB 2BD ML 185 FT B