Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-20 / 297. szám

2000. december 20., szerda ISW-HüllilliSZiG # Aktuális / Hirdetés 3 Ajándék az óvodának, óvodásoknak Hagyomány, hogy a miskolci Tüskevár óvodában közösen ajándékoz karácsony előtt a Lions Klub és a szabadkeresztény gyülekezet. így történt ez tegnap is: a Lions 50 ezer forintot érő fejlesztő játé­kait Fitos István elnök és dr. Koleszár La­jos adta át. A gyülekezet nevében Zupics László presbiter és felesége olyan - ruhát, édességet, játékot tartalmazó - csomago­kat hozott a gyerekeknek, amelyeket ha­zavihettek. Az adományt az óvodások mű­sorral köszönték meg. Pénzadomány a Lions Klubtól, Pénzadományokat nyújtott át a szegény sorsú, de tehetséges tanulóknak tegnap az Első Miskolci Lions Klub a Vigadóban. Ez alkalommal 4 középiskolás diákot és 2 egyetemistát részesítettek támogatásban. Fotó: Végh Csaba Jól jönne az állami pénz a várfelújításhoz Miskolc (ÉM - BAL) - Máso­dik éve folyik a Diósgyőri vár rekonstrukciója, s bár nem tudni pontosan, milyen kormányzati támogatásra le­het számítani, az önkor­mányzat mindenképp foly­tatni kívánja a programot. Több mint 6,5 milliárd forintot szán (2011-ig) az állam összesen 17 magyarországi vár felújítá­sára a minapi hír szerint. Köz­tük van a diósgyőri is. A mis­kolci építmény rekonstrukciója azáltal emelkedik ki a hasonló programok közül, hogy erre a helyi, azaz a miskolci önkor­mányzat maga is pénzt (úgyne­vezett önerőt) szán. A többi helyhatóság esetében a hiány­zó forrást a kormányzati elkép­zelés szerint máshonnan - te­rületfejlesztési, illetve Phare- alapból - kell majd előteremte­ni (a terv ugyanis 60 százalé­kos állami, és 40 százalékos ön- kormányzati részvállalással számol).- Amikor 1999-ben aláírtuk a Kincstári Vagyonigazgatóság­gal a várról szóló szerződést, akkor azt vállaltuk, hogy öt év leforgása alatt ötszázmillió fo­rintot fordítunk rá; ez az összeg a jelenlegi állapot stabi­lizálást fedezi - emlékeztetett a hír kapcsán Kohold Tamás. A polgármester lapunk érdeklő­désére elmondta: az egyik leg­fontosabb helyi idegenforgalmi látványosságként tekint a vár­ra, amelynek szükséges re­konstrukciója együtt jár a kör­nyező településrész rendbetéte­lével. A várat övező utcák egy részénél ez már megtörtént, és a munka folytatódik. ■ A várral kapcsolatos beru­házásokra idén 90 millió forin­tot fordított az önkormányzat, s jövőre is hasonló, 90-100 mil­liós kiadást tervez e célra. Eb­ben az évben a bástyák közül az északkeletinek a helyreállí­tása valósult meg, a következő programpontban az északnyu­gati és a délkeleti bástyák sze­repelnek (beleértve a hozzájuk tartozó falrészeket is). Ugyan­csak kész a múzeum bővítése, és bizonyos „attrakciók”, tech­nikai eszközök beépítése, vala­mint a szennyvízvezeték felújítása. Várat magára még a tervekben megálmodott új fogadóépület, továbbá a vár­árokba vezető állandó lépcső felállítása.- Az elmúlt évtizedekben, a ’70-es évekbeli feltárást köve­tően, rendkívül elhanyagolták a létesítményt. A kövek megla­zultak, az akkor alkalmazott megoldásokról kiderült, hogy nem tarthatók: a homokkő és a beton például nem fér meg jól egymással - fejtette ki a pol­gármester. - Azt még nem tud­juk, hogy a most bejelentett kormányzati támogatás ponto­san mit jelent számunkra, ez egyelőre csak.a szándék megfo­galmazásaként értékelhető, de számítunk rá rekonstrukciós tervünk megvalósításához. Kórházépületből üzletemberek szállodája Miskolc (ÉM - KI) - Hiány­zik Miskolc belvárosában az a fajta szálláslehetőség, amely a megyeszékhelyre érkező üzletemberek min­den igényét kielégítené. A tervek szerint 2002-ben megnyíló szálloda a mai számítások szerint mintegy 250 millió forintért épül­hetne meg.- Terveink szerint 25-30 szo­bás, háromcsillagos szálloda épülne a Semmelweis Kórház egykori bőrgyógyászati osztá­lyának épületében - mondja Barkóczi István, a miskolci Fux Rt. vezérigazgatója. - Az rt. által létrehozott és döntően a társaság által tulajdonolt Alupach Kft. közel 70 millió fo­rintért vásárolta meg a kór­házépületet a Miskolci Ingat­lankezelő Rt.-tői. Jelenleg a tervek készítése folyik, s remé­Búcsú nyeink szerint májusban meg­kezdődhet a kivitelezés. A hotel építésének teljes költsége 250 millió forint körü­li összeg - vagy annál valami­vel több lesz. Ennek fedezésére a kft. jövőre pályázni kíván a megyei területfejlesztési ta­nács forrásaira is, hiszen a térségnek érdeke egy üzletem­berek fogadásra alkalmas bel­városi szálloda megépítése. Barkóczi István tapasztalata szerint sok gondot okoz, hogy nincs megfelelő szálláslehető­ség a város központjában, olyan, ahol a vezető üzletembe­rek nem csupán megszállni tudnak, de tárgyalók és a különálló dolgozószobák is a rendelkezésükre állnak, ame­lyeket korszerű irodatechnikai felszereléssel látnak el. A hotel minden kényelmi igénynek is igyekszenek majd megfelelni: lesz szauna, pezsgőfürdő, kon­diterem s zártkörű bár is. A vezérigazgató elmondta: a szállodai befektetés csak hosszú távon térül meg, számításaik szerint ez 6-8 év. Amennyiben azonban megpezsdül a város és a térség gazdasága, akkor ez rö- videbb idő is lehet. Ma még csak kutyusok lakják Fotó: Végh Csaba Hirdetés Újraalapított kitüntetés Debrecen (HBN) - A tiszai árvíz elleni eredményes védekezéssel 2000-ben a vízügyi szolgálat visszanyerte azt a megbecsülést, amelyet utoljára a negyvenes évek elején él­vezett - mondta tegnap egy kitüntetési ün­nepségen Hajós Béla helyettes államtitkár. E megbecsülés hivatalos kifejezése a kormányzat részéről A vizek kártételei el­leni védekezésért néven újraalapított ér­demérem, amellyel 2000-ben kétszáznegy­venhat személyt tüntetett ki Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter. A kitüntetéseket regionális ünnepségeken adták át. A fővárosi, székesfehérvári és szolnoki ünnepségeket követően decem­ber 19-én a Termál Hotelben a debreceni, a gyulai, a miskolci és a nyíregyházi köz­pontú vízügyi szolgálatok területén kiváló munkát végzetteknek adta át az érdemér­met az államtitkár. Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság részéről kitzüntetésben részesült Dr. Pados Imre igazgató, Felbermann Ta­más műszaki igazgatóhelyettes, Réz Mik- lósné dr. gazdasági igazgatóhelyettes, Nagy Sándor szakaszmérnök-vezető, Éber- hardt Gábor szakszolgálat-vezető, Nagy Vilmos szakszolgálat vezető, Számos- völgyi Antal osztályvezető helyettes, Kun László gátfelügyelő, Pócza Sándor szakaszmérnökség-vez.-h., Körtvélyi Kál­mán szakaszmérnökség-vez., Enyedi Mik- lósné szakaszmérnökség-vez.-h., Megulesz János szakaszmérnökség-vez.-h., Fodor István gátfelügyélő, Csohány Péter ügyin­téző, Éliás Erzsébet ügyintéző, Szabó Ist­ván gátfelügyelő, Pauleczki László szak­munkás, Galambos Béla csatornaőr. Miskolc (ÉM) - Az Országos Műszaki Múzeum filiáléjaként működő Központi Kohászati Mú­zeum gyászol. Elhunyt Szinva- völgyi Oszkár, az ország mu­zeológusai által nagyrabecsült, szeretett egykori múzeumvezető, aki ezt a pozíciót 1968-tól 1994-ig töltötte itt be. Vonzó, képzeletet megindító módon rendezte be a múzeumot: jelentősen gyarapítot­ta a technikatörténeti adattárat, a múzeum tudományos gyűjtemé­nyét. Múzeumunk szeretett mun­katársunkat saját halottjának te­kinti, utolsó útjára ma kísérjük. Emlékérmet kapott. A fővárosi Gábor Dénes Fő­iskola elismerésben részesí­tette az intézmény miskolci konzultációs központjának vezetőjét: Czap László ered­ményes munkájáért tegnap vehette át az emlékérmet Alakszainé dr. Oláh Anna­máriától. Fotó: Bujdos Tibor * ÁMOKFUTÓK * AO STODfő* 8ETTY LŐVE * OISCO EXPRESS * l * HELP • 1NFLAGRANTI * KOZMIX • KRISZ RUDOLF * SPLASH • f * INT • UNITED • V-TECH * VENUS * NÁKSI «. BRUNNER * I Jegyek kaphatók: (] Nonstop Rádió Mistral DJ 8hop ^ WMS üzletek Jegyek ára: december 23-ig 1.250Ft, december 24-től 1.500Ft le t: MISKOLC VÁROSI SPORTCSARNOK 2000. december 28. 19 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom