Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-13 / 291. szám

2000. december 13., szerda Munkaerőpiac / Állás 4 Munkanélküliség: Borsod továbbra is vezet Budapest (MTI) - A regisztrált munka- nélküliek száma novemberben 1741 fővel csökkent októberhez képest, így a hónap végén 361 457 munkanélkülit tartottak nyilván a magyarországi munkaügyi köz­pontok. Az egy évvel korábbihoz képest ez 27 101 fős csökkenés. A megyék között továbbra is igen nagy az eltérés a ráta alapján: míg például Buda­pesten 2,7, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 4,1 százalékos a ráta, addig Borsod- Abaúj-Zemplén megyében 19,3, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében pedig 18,3 száza­lék a mutató. (Ezek az adatok egy évvel ko­rábban: 3,4; 4,5; 18,8 és 17,9 százalék). A ré­giónként számított ráta szerint mind a hét térségben csökkent a munkanélküliség tavalyhoz képest. A legmagasabb, 16,2 száza­lék a ráta az észak-magyarországi régióban, a legalacsonyabb, 3,4 százalékos Közép-Ma- gyarországon. Ez a két ráta egy évvel ko­rábban 16,4, valamint 4,1 százalék volt. Új német munkajog a külföldieknek Berlin (MTI) - A német kormány a na­pokban jelentősen megkönnyítette az or­szágban élő külföldi menekültek munka- vállalását. Az új kormányrendelet értel­mében egyévi várakozás után legálisan munkát vállalhatnak azok a külföldi sze­mélyek, akik menedékjogért folyamodtak a német hatóságokhoz, illetve akik meg­tűrt státussal tartózkodnak az országban. Az egy év visszamenőlegesen, az ország­ba érkezés időpontjától számít. Háború, illetve polgárháború sújtotta térségekből menekült személyek pedig, akik tartóz­kodási engedéllyel rendelkeznek, várako­zási idő nélkül munkába állhatnak. Berlin a munkaerőpiac megnyitásától azt is reméli, hogy a keresővé váló kül­földiek nem szorulnak a jövőben szociá­lis segélyre, ezáltal pedig jelentősen te­hermentesítik az ellátásért felelős helyi önkormányzatokat. Az új rendelet vár­hatóan 2001. január elsején lép életbe. Emberközelben, egészségi korlátokkal Nemcsak az uniós, de a hazai társadalmi igény is sürgető Több rugalmas foglalkoztatási formára volna szükség Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - FL) - A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Mun­kaügyi Központ második alka­lommal rendezett nemrégi­ben Új lehetőségek a szociális gondoskodásban - a munka­ügyi központok és a szociális intézmények együttműködé­se címmel szakmai napot. A konferencia központi témája a hátrányos helyzetű munkanélkü­li csoportok, ezen belül a meg­változott munkaképességű sze­mélyek foglalkoztatásában közre­működő szervezetek és intézmé­nyek együttműködésének átte­kintése volt. A megyében nyilvántartott munkanélkülieknek 2-3 százalé­ka, 1400-1500 fő megváltozott munkaképességű, köztük jelentős számban van hallás-, mozgás-, lá­tás- és értelmi sérült fogyatékos személy, azonban teljes létszá­muk jóval nagyobb. Ők vala­mennyien az egészséges emberek­kel együtt értelmes életet élni akaró személyek. Nagy a többségi társadalom felelőssége, foglakoz­tatásuk terén eredményt csak széleskörű összefogással lehet elérni - mondta Lórántné Orosz Edit, a megyei munkaügyi köz­pont igazgatója, hangsúlyozva: a foglalkoztatási rehabilitációs te­vékenység 1998 óta a szervezet kiemelt feladata. Dr. Simkó János, a munkaügyi központ igazgatóhelyettese a fog­lalkozási rehabilitációs folyamat áttekintése során utalt arra, hogy Magyarországnak évtizedes lema­radásai vannak az Európai Unió gyakorlatához viszonyítva a meg­változott munkaképességűek fog­lalkoztatása tekintetében, mely­nek felszámolása nem csupán csatlakozásunk egyik feltétele, de egyben társadalmi igény is. - Az elmúlt években a Munkaügyi Központ elindult egy hosszú és nem könnyű, de jó irányú úton, melyhez partnereket találtunk: települési önkormányzatokat, munkáltatókat, foglalkozás-egész­ségügyi és szociális intézménye­ket, egyházi és karitatív szerveze­teket, az ÉRÁK-at, és nem utolsó sorban a fogyatékkal élő szemé­lyek érdekképviseleti szervezeteit - emelte ki az előadó. A közös gondokról szólva kiemelte többek között a megváltozott munkaké­pességű személyek alacsony isko­lai végzettségét és életkori hátrá­nyait. A feladatok között hangsú­lyozta az önbizalom növelésének fontosságát, a rugalmas foglalkoz­tatási formák kiterjesztésének szükségességét, az érdekeltség fi­nomítását. Lechnerné Vadász Judit, a Szociális és Családügyi Minisz­térium osztályvezetője egy új szolgáltatási stílust képviselő munkamódszerről, a mentori rendszerről tartott előadást, mely a megváltozott munkaké­pességű munkanélküli szemé­lyek elhelyezkedésének elősegí­tését szolgáló, több szervezet te­vékenységével megvalósítandó program. Szükségességét az előadó azzal indokolta, hogy a foglalkozási rehabilitáció ala­nyai a személyiségükben rejlő akadályok, mentális problémák miatt egyedi megoldásokat igé­nyelnek, melyet a mun­kaerőpiaci szervezet önmagában nem képes megoldani. Az önkormányzat és a munka­ügyi szervezetek kapcsolatáról a miskolci önkormányzat képvise­letében Hudákné Becse Ildikó csoportvezető tartott előadást. Az eddigi eredményeket, tapasztala­tokat Danyi Sándor, az UWITA Kft. területi igazgatója, valamint Gulyás János, Borsodbóta polgár- mestere ismertette. A szakmai nap eszmecserével folytatódott, ’ ahol a résztvevő szervezetek képviselői saját néző­pontjukból vitatták meg a meg­változott munkaképességű szemé­lyek foglalkoztatási eredményeit, gondjait, és jelölték meg a lehet­séges kivezető utakat. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 lekötési Idő 1 hét ' 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó CIB bankszámla Évm bnvt, 1M FI fdttt (%) 5.750 7.250 8.250 8,000 7.750 7.250 2,000 50 E Ft-5 MR 6-10 MR 10 4 FI lelett Lekötési idő *vw ksm* (%) EBKM évw kan* (S) EBKII km kan* (%) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,875(10,01)10,250(10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74 9,000 9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classie Magánszámla alsó kamatsáv|ával megegyező. CIB Clas9ic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Ciasslc sávos kJmsU: ám kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig2,500 2,56/2,56 100EF1-1 MFt 3,0003,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min, 50 E Ft) sávos kamata: ávas kamat (\) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 \ 2,56 50 E Ft-1 MR 6,500 ' 6,79 1 M Ft felett 9,50010,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (mm. 50 E Ft) éves kamat |\) EBKM 1 hónap10,000 10,14 3 hónap8,500 8,62 6 hónap8,500 8,62 12 hónai)8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetón a bank kamatot nem fizet KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) évss kamat (\) EHM1 3 hó 8,500 8,50 6 hó 8,500 8,50 12 hó 8,000 8,00 ‘ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 2000. november 27-I6I Folyószámlahitel Éve a kamat (%) 20,00 Betétőrzö hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamata 16,00- egyéb célú hitel kamata 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 13,80 5 éves kamatperiódus11,20 CIB Ú] Otthon hítel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,88-33,66%, 3%-os kezelési költség mellett éws kamat (%) HUF prímé rale Cl 06 40 242 242 A BANCA COMMERCIALF fTAUANA-CSOPORT TAGJA 13,75 — -r­-------------•— ÁLLÁ^h^ülí YÉ1 ADAÍA1 ALAPJÁtt-----------------------------------:--------------------r-----------------------------------------------------—----—-----------.......................—-----i-------------------------------------------------------------------------­■ - .-'v ­"'■.Av Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Tűzőnő -8.ált.­10 Mezőcsát49-352-803 Varrónő -8.ált.­10Mezőcsát 49-352-653 Varrónő -8.ált.-10 Miskolc46-326-294 Védőnő - főisk. ­1Mezőcsát 49-352-444 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 Élelmiszeripari tartósító -főisk.­1 B.kőváralja 06-30-207-5781 Kertészmérnök + növényvédelmi szakv. -főisk.-1Gönc 06-46-388-610 Mérlegképes könyvelő -főisk.-1 Gönc 06-46-388-323 Traktoros, mezőgazdasági gépszerelő -szakm.­1 Gönc 06-46-388-610 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók u. 11. T.:49-341-357 Elektrotechnikus -techn., angol nyelvismeret­5 Tiszaújváros49-341-732 Extruderkezelő-szakm.­3 Polgár 49-341-732 Festő, impregnáló -festő szakm.­1 Tiszaújváros49-341-732 Lakatos -lakatos-csőszerelő, AWI komb.­15Változó 49-341-732 Minősített hegesztő -AWI, v.komb., helyi v.körny.lakos-8 Változó 49-341-732 Raktáros, anyaggazdálkodó -közg., darukez.,targoncavez.vizsga-2Tiszaújváros 49-341-732 Szakács -szakm.­2 Sajószöged 49-341-732 Távközlési műszerész -főisk., egy., számítógépism.­1Tiszaújváros 49-341-732 Villanyszerelő -szakm., ir.techn., helyi lakos­4 Tiszaújváros 49-341-732 Víz-gáz-fűtésszerelő -szakm.­4 Miskolc 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Asztalos -szakm.-Sopron 99-332-814 Biztonsági őr -szaktanf.-10 Változó 30-2258-201 Épületszobrász -szakm.-2 Szödliget 30-280-6027 Kőfaragó -szakm., bet.-2 Szödliget 30-280-6027 Kőműves -szakm., bet.-2 Szödliget30-280-6027 Műköves -szakm., bet.­2 Szödliget30-280-6027 Vonós hangszerjavító-mester -szakirányú mestervizsga­1Budapest 1-268-0023 Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Látsz. TelepülésÉrd. (tel.) Szakma/állás Látsz. Település Érd. (te Villamosgép-szerelő -szakm.­10Tiszaújváros 06-20-937-4438Cukrász -szakm.­2Edelény 48-525-016 Villamos kisgép-szerelő 1Miskolc20-9347-757 Egészségügyi szakápoló - szakk. -4Edelény 48-341-433 Villanyszerelő -szakm.-1Bábolna 34-369-399Gépkocsivezető -TIR vizsga, szakm.­2Edelény 48-525-050 Villanyszerelő -szakm.-1 Miskolc506-298 Gyógypedagógus Virágkötő -szakm.­1Miskolc06-20-918-7806-elsősorban logopédia, főisk.­1Edelény48-342-017 Vízépítő- és környezetvédelmi tanár -egy.-1 Miskolc412-337Hentes -szakm.­2 Borsodszirák48-345-811 Vízvezeték-szerelő -szakm.­2Miskolc06-30-9286-986 Kéményseprő -betanított­2 Edelény 48/341-802 Matematika-fizika szakos tanár -főisk.­1 Lak 48-349-013 MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: 46/370-955öntő, formázó, magkészítő, Acélszerkezeti lakatos -szakm.­5Miskolc367-436olvasztár -szakm.­10Pápa 20-327-7435 Acélszerkezeti lakatos -szakm.-10Miskolc 06-20-9221-077Tanár -informatika-bármely szakos, főisk 1 Hídvégardó 48-450-039 Acélszerkezeti lakatos -szakm., Tanár -történelem-bármely szakos, egy.­1 Edelény 48-525-028 vidéki munka-4Miskolc 530-484Tanár -biológia-kémia szakos, főisk.­1Aggtelek48-343-034 Autómotorszerelő -szakm.­1Miskolc419-298Üzletkötő - érettségi­8Edelény 48-341-722 Autószerelő -szakm.­3 Gödöllő 28-422-119Vagyonőr -szakm.­20Budapest20-355-3157 Autóvillamossági szerelő -szakm.-2Gödöllő 28-422-119Varrónő - szakm. ­4Szalonna48-342-727 Autóvillamossági szerelő -szakm.­1Miskolc 323-211 Ács-állványozó -szakm.-2Pomáz26-325-554 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpácu. 2. T.: 48-313-311 Ács-állványozó -szakm.­15 Zalaegerszeg 92-313-250/105Asztalos -szakm.­2 Berente 48-312-970 Betanított szerelő -8 ált.­80 Kaposvár 82-502-100 Asztalos -szakm.-3 Múcsony 48-403-735 Biológia-földrajz tanár -egyetem­1Miskolc439-109Autószerelő 1Sajószentpéter 48-521-062 MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.:46-502-800 Tiszaújváros Miskolc Miskolc Miskolc Eger Kistokaj Dunaújváros Miskolc Szirmabesenyő 307-418 Géplakatos -szakm.- Gyártáselőkészitő -techn.- Hegesztő -szakm.- Horizontát-esztergályos -szakm.- Italgyártó(vegyipari szakm.) Karbantartó-lakatos -szakm.- Konyhastúdióba eladó -szakk. Könyvkötő -szakm.- közlekedés- és vasútépítő mérnöktanár -egy.- Kőzpontifűtés-szerelő -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőmüves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos -szakm.- Lakatos-csőszerelő -szakm.- Látszerész -gimn.- Matek-kémia szakos napközis nevelő -főiskola­Mezőgazdasági gépszerelő -szakm.- Minőségbiztosftási vezető -főisk.- Munkavédelmi mérnök v. technikus -techn.- Művezető -magasépítési, techn.- Nehézgépkezeíc -szakm.- Női szabó-varró -szakk.- Operátor -középfokú végzettség- Ortopéd cipész -szakm.- Óvónő-főiskola- Pálcás tekercselő-szakm.- Pék -szakm.­Pénzügvi tanácsadó -érettségi- Pénzügyi tanácsadó -középf.- Pultos -szakmunkás- Raktáros, anyaggazdálkodó -középf.- RTV műszerész, szám.technikai műszerész -szakm.- Segédmunkás -8 ált.- Segédmunkás-szakm.- Szakképzett optikus Szakorvosi asszisztens -középf.- Szoc. gondozó-ápoló -szakk.- Tanító -főisk.- Tekercselő-szakm.- Testnevelés szakos tanár -egy.- Traktoros -szakm.­Ügyfélkapcsolatok-menedzser -főisk.- Üzleti munkatárs -középfokú­varrónő -szakm., bet.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Vasbeton-szerelő -szakm.­Miskolc Miskolc Pölöske Változó Budapest Miskolc Bábolna Miskolc Miskolc Asztalos művezető -szakk.- T Autószerelő -szakm.- 2 Ács -szakm.- 20 Ács-állványozó -szakm.- 2 Ács -állványozó -szakm.- 1 Ács-állványozó -szakm.- 1 Általános, vagy gyermekápoló -szakm.- 10 Biológia-testnevelés szakos tanár -főisk.- 1 Biztonsági őr -szakm.- 2 Betonelemgyártó+targoncavezető -szakm.-1 Bőripari szakmunkás -szakm.- 20 Burkoló -szakm.- 2 Eladó -szakm.- 1 Eladó+mezőgazdasági gépszer.-szakm.- 1 Elektroműszerész, elektronikai műszerész-szakm.- 10 Elektrotechnikus szaktanácsadó-szakm.- 1 Erősáramú berendezésszerelő -szakm.- 1 Esztergályos-szakm.- 10 Esztergályos -szakm.- 1 Esztergályos-marós -szakm.- 1 Élelmiszereladó -szakm.- 1 Épületgépész mérnöktanár -egy.- 1 Értékesítési munkatárs -érettségi- 15 Faipari mérnök -egy.- 1 Fodrász - kozmetikus -szakm.- 3 Forgácsoló-szakm.- 10 Földmérőmérnök-térinformatikus -egy.- 1 Fűrészgépkezelő -8 ált.- 5 Gépkarbantartó(DEMAG vizsgával)-szakm.-1 ..... 1 1 5 4 1 2 1 1 1 1 2 5 20 4 10 1 2 5 1 1 2 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Sajóbábony 2 Miskolc 1 Miskolc 3 Zalaegerszeg 2 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 2 Miskolc 10 Miskolc 20 Miskolc 1 Miskolc 2 Tiszaújváros 10 Zalaegerszeg 6 Miskolc 10 Budapest 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 2 Felsővadász 1 Miskolc 1 Miskolc 5 3 Miskolc 5 Miskolc 6 Miskolc 5 Miskolc 4 Miskolc 1 Miskolc 10 Miskolc 20 Oroszlány Miskolc Miskolc Oroszlány Miskolc Változó Miskolc Sopron jgrici Alsózsolca Miskolc Oroszlány Miskolc Zalaegerszeg Miskolc Zalaegerszeg Miskolc Arnót Oroszlány Danszentmrklós53-374-003 412-671 06/20-335-5166 06-20-932-4184 561-470 60/615-503 06-20-9725-120 99-311-361 49-352-928 06-20-509-840 505-986 06-20-932-4184 508-754 313-959 505-624 70-210-7737 412-622 06-20-9579-612 06-20-9324-184 06-20-937-4438 304-048 412-337 20-3268-450 36-413-255 525-260 25-403-401/106 412-337 531-325 506-298 92-362-293 402-161 1-276-5555 342-811 34-369-399 06-30-978-8149 325-011 412-337 46-562-242 06-30-9850-692 92-313-250/105 06-20-932-4184 416-715 1/228-7149 06-20-9725-120 Miskolc Miskolc Változó Zalaegerszeg Oroszlány Miskolc Budapest Miskolc Dánszentmiklós53-374-003 Változó 402-161 Tiszaújváros 06-30-941-4335 Miskolc 369-337 Dánszentmiklós53-374-003 506-298 342-077 06-30-9582-531 06-30-9537-324 325-011 06-30-995-4206 342-053 517-570 531-325 06-30-903-3908 20-334-6402 411- 038/112 06-20-9844-112 06-20-9374-438 70-210-7737 416-715 1/228-7149 06-30-269-5379 323-916 366-663 46-444-106 531-325 412- 337 Dánszentmiklós53-374-003 325-011 322-897/15 mell. 713-731 342-727 375-756 06-30-340-0505 06-60-303-422 06-20-932-4184 Bútorasztalos -szakm.- CO-hegesztő -szakm.- CO-hegesztő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő lakatos -szakm.- Esztergályos -szakm.- Esztergályos -szakm.- Esztergályos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -pályakezdő szakm.- Festő-mázoló -szakm.- Fodrász -szakm.- Francia szakos_ tanár -egyetem- Gépbeállító -gépipari szakk.- Gipszkarton-szerelő -ált.isk.- Hegesztő -szakm., vidéki munka- Híddaru-vezető -8 ált.- Kohómérnők -egyetem- Könyvtáros -főisk.- Könyvtáros -főisk.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos -szakm.- Melegburkoló -szakm.- Minősített hegesztő -szakrrf.- Művezető -gépipari szakk.- NC-esztergályos -szakm.- NC-horizont-esztergályos -szakm.- NC-marós -szakm.- Német szakos tanár -egyetem­olasz szakos középiskolai tanár -egyetem- Olvasztár -szakmm.- Öntödei darus (OKJ)-szakm.- Pénzügyi tanácsadó -éretts.- Pincér -szakm.- Segédmunkás -8 ált.- Szakács -szakm.­Szerszámkészítő lakatos -szakm.- Szigetelő -szakm.- Techníka tanító -főisk.- Tetőfedő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm., ill. bet.munka- Vasszerkezeti lakatos -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.­1 Miskolc 1 Változó 2 Miskolc 1 Sajóbábony 4 Változó 1 Miskolc 10 Miskolc 3 Miskolc 1 Miskolc 2 Pomáz 14 Pomáz 2 Miskolc 1 Miskolc 5 Zalaegerszeg 1 Miskolc 1 Miskolc 2 Kaposvár 5 Zalaegerszeg 2 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 2 Pomáz 1 Miskolc 10 Zalaegerszeg 3 Gödöllő 5 Zalaegerszeg 2 Miskolc 6 Kaposvár 4 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc 5 Orosháza 1 Miskolc 4 Miskolc 1 Hollóstető 2 Kaposvár 1 Miskolc Miskolc Zalaegerszeg 1 Miskolc 5 Zalaegerszeg 1 Miskolc 1 Miskolc 5 Miskolc 2 Miskolc 1 Kaposvár 1 Miskolc 368-721 367-436 405-944 560-490 351-654 401-451 401-033 401-205 419-298 26-325-554 26-325-554 303-522 06-60-456-085 92-313-250/105 344-069 370-710 82-502-100 92-313-250/105 530-484 325-411 339- 950 427-317 532-400 26-325-554 06-30-958-8188 92-313-250/105 28/422-119 92-313-250/105 405-944 82-502-100 401-033 401-211/1093 412-825 370-710 370-710 68-413-711/355 530-444 347-493 390-418 82-502-100 401-170/122 530-355 92-313-250/105 532-400 92-313-250/105 340- 195 331-155 342-727 06-30-958-8188 82-502-100 412-080 MMK kirendeltség Szerencs, Kassa u. 29. Tel.: 47/361-90$ Élelmiszer-eladó 1 ’ Felnőtt szakápoló 2 Fonónő-bet.munka- 10 Vác TV -és videó-műszerész 1 Szerencs Varrónő 5 Mezőzombor Védőnő 1 Mezőzombor Védőnő 1 Taktaszada Zsaluzó ács 2 Budapest Szerencs 2Ö737Ö-8367 Taktaharkány 20-988-7021 27-316-066 47-363-840 47-364-295 47-369-128 47-392-002 47/398-983, 06/30/299-3685 Ács Ács-állványozó Baby sitter 20 Oroszlány 1 Változó 20 Változó Bányaipari dolgozók -palackozó munkára-20 Bánhorváti MMK Kirendeltség Edelény,, István K. u. 51. T.: 48-341-846 Ápoló-gondozó -szoc.képesítés- 4 Edelény 48-341-433 Biztosítási ügyintéző-érettségi- 3 Edelény 48-341-244 Betanított könyvkötő Betanított szerelő Bőripari szakmunkás Burkoló CO-hegesztő Cukrász -pályakezdő szakmunkás­Eladó -pályakezdő­Esztergályos, marós, forgácsoló Esztergályos Faszénégető Festő-mázoló Gépbeállító Gépkezelő Hegesztő -CO­Hentes -szakm.­Karosszéria-lakatos Kőműves Kőműves Lemezlakatos Magkészítő Marós Műanyag-technológus Művezető -gépipari­Offset síknyomómester Olvasztár Operátor öntő Pénzügyi-számviteli felsőf.végz.-angol nyelvtudás- Pénzügyi-számviteli középf.végz.-angol nyelvtudás- Pultos Segédmunkás Szerkesztő bádogos Tanár -magyar-történelem szakos, főisk.­Varrónő Vasbetonszerelő Vas- és fémszerkezeti lakatos Vegyipari szakmunkás Vendéglátó-eladó Villamosmérnök Villamosgép -v.elektromotor tekercselő- Villanyszerelő 20-932-4184 48-401-209 1-267-5752 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-320-146 80 Kaposvár 82-502-132 20 Oroszlány 20-932-4184 2 Kazincbarcika 48-320-146 20 M.magyaróvár 20-932-4184 1 Sajókápolna 48-345-603 1 Kazincbarcika 60-482-399 1 Kazincbarcika 48-311-341 10 M.magyaróvár 20-932-4184 2 Vadna 48-320-146 2 Kazincbarcika 48-320-146 20 Kaposvár 82-502-132 40 Kaposvár 82-502-132 10 Kecskemét 20-9368-674 2 Sajószentpéter 48-345-666 10 M.magyaróvár 20-932-4184 2 Kazincbarcika 48-320-146 20 Oroszlány 20-932-4184 6 Veresegyháza 28-389-648 2 Győr 30-213-3478 1 Sajókápolna 48-424-233 6 Kaposvár 82-502-132 6 Kaposvár 82-502-132 1 Kazincbarcika 48-320-146 4 Győr 30-213-3478 20 Tatabánya 48-312-509 4 Győr 30-213-3478 1 Székesfehérvár 48-320-146 1 Székesfehérvár 48-320-146 2 Kazincbarcika 48-342-229 2 Kaposvár 82-502-132 20 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-311-914 40 Kazincbarcika 48-320-146 20 Oroszlány 20-932-4184 10 Kecskemét 20-9368-674 20 Budapest 20-333-0775 1 Kazincbarcika 48-320-146 1 Rudabánya 48-353-003 1 Kazincbarcika 48-512-486 1 Kaposvár 82-502-132 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Biztosítási ügyintéző-érettségi - Export üzletkötő Húsipari szakmunkás Üzletkötő -vállalkozói ig.- Varrónő Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Vasaló KössütFtér 5. T.i 47-321^432 Sítoraljaú’hely 1 Sátoraljaú Sátoraljaú 5 Sátoraljaú 60 Sátoraljaú 15 Sátoraljaú 25 Sátoraljaú 15 Karcsa 110 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 47-305-003 47-322-745 47-322-120 47-322-211 47-322-343 47-342-079 47-342-078 47-342-079 47-342-078 MMK Kirendeltség Mafflcsát, Htfsők tereTOeK: 43/3$2-72!> Általános iskolai tanár -angol, ének,gyógyped., főisk.- 3 Tiszatarján 49-457-325 Üzletkötő érettségi 1 Tiszaújváros 49-341-264 Üzletkötő érettségi 2 Tiszaújváros 49-348-060 Üzletkötő érettségi 5 Tiszaújváros 49-341-049 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386-410 Angol-bármely szakos tanár -főisk.­1Ináncs 46 4ié 134 Általános iskolai tanító -főisk.­1Hernádvécse 46-548-203 Betanított asztalos -szakm., 8 ált.­3 Encs46-385-344 Betanított kárpitos -szakm., 8 ált.­5Encs46-385-344 Betanított szabász -szakm., 8 ált.-4 Encs 46-385-344 Biztosítási üzletkötő -érettségi- Egyéb villamossági szerelő -szakm., 10 Encs 46-385-000 középf.végzettség­1 Encs46-385-344 Eladó -szakm.­1Novajidrány 46-462-288 Ének-zene-bármely szakos tanár -főisk.- Matematika-kémia szakos tanár 1Ináncs 46-456-104-nyugdíjas is, főisk.­1Baktakék 46-440-145 Üzletkötő -középf.végzettség­10 Encs 06-20-9235-090, 47-364-092 Varrónő -szakm., 8.ált.­50Encs 46-385-033 Varrónő -szakm., 8.ált.­10Encs46-385-344 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassaiu. 108. Tél.: 467-396-637 “ ------------­Asztalos -szakm. ill. bet.­3Encs<6.385-344 ” Kárpitos -szakm. ill. bet.­3Encs46-385-344 Szabász -szakm. ill. bet.­3Encs46-385-344 Varrónő -szakm.­5Szikszó 46-342-727 MMK Kirendeltség föd, Vasvári u. 56. tel.: 48/473-241 Befektetési tanácsadó -középisk.­3 "Öz3~ Biztosítási üzletkötő -középiskola­5 ózd 48-476-137 Nehézgépkezelő -ált.isk.­1Nagykáta48-473-241 Varrónő bet. És szakm.­20 ózd 48-473-443 Varrónő szakm. 20 Ózd 48-473-434 Varrónő - bet.és szakm. ­20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. 10 ózd 48-471-944 Üzletkötő középisk. 6Ózd 48-472-959 MMK Kirendeltség Putnók, RákócziF. u. 2.1\:48-4357237“ Befektetési tanácsadó 1 PutnoKes ters. 30-965-312? Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő30 Diósd 48-430-237 Operátor - betanított munka ­50 Székesfehérvár 48-430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-237 HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/416-251 PÁLYAVÁLASZTÁSI munkavAllalAsi! rehabilitációs, pszichológiai tanAcsadAsok

Next

/
Oldalképek
Tartalom