Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

2000. december 9., szombat Sport 12 • Megyebajnokság. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Ökölvívó-szövetség hol­nap 14 órától Kazincbarcikán, a KSK- csarnokban rendezi meg megyei bajnok­ságot, melyen előreláthatóan minden klub (Miskolci Kinizsi, Ózdi SFC, Mezőkö­vesd, Sárospatak, Kazincbarcikai Küzdő SE) képviselteti majd magát, összesen mintegy 25 fővel. • Két magyar bronzérem. Szilágyi László és Hadfi Dániel révén két bronzérmet nyertek a magyarok a ciprusi cselgáncs ju­nior Európa-bajnokság nyitónapján. Szilá­gyi a plusz 100, Hadfi a 90 kg-os súlycso­portban végzett a harmadik helyen. • Aján Tamás az új elnök. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség athéni tisztújító kongresszusán elnökké választották Aján Tamást, a szervezet eddigi főtitkárát. A magyar sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra, így csak arra a kérdésre kellett választ kapni, hogy meglesz-e a szüksé­ges kétharmados többség. Váratlan vereség Bocs (ÉM) - Idei utolsó bajnoki mérkőzé­sén vereséget szenvedett a Bocsi KSC NB I/B-s női kézilabdacsapata. Bocsi KSC - Jászberény 17-20 (7-9) Bocs, 100 néző. Vezette: Kocsmáros, Nagy. Bocs: Kovács - Jámbor (-), Bene (8), Bahrim (3), Huszti (1), Demeter (1), Balázs (2). Csere: Jónyer (k), Dohány (-), Szolnoki (-), BONTA (2), Bak (-), Bárdos (-). Edző: Molnár András. MOLNÁR András: - Waterloo... Balázs András harmadszor is elnök lett A korábbi elnököt erősítette meg pozíciójában a megyei labdarúgó-szövetség közgyűlése A győztesnek (balra) gartulál a vesztes Fotó: Juhász-Léhi István Miskolc (ÉM - JLI) - Tisztújító közgyűlést tartott tegnap dél­után a miskolci ITC-székház- ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség. Már háromnegyed 2 előtt nagy volt a sürgés-forgás az ITC aulá­jában: megyénk labdarúgócsapa­tainak küldöttei kisebb csopor­tokban vitatták meg az elnökvá­lasztás esélyeit és üdvözölték az éppen arra járó elnökjelölteket. Fél órával később már min­denki a helyén ült és Bajáky Gá­bor ügyvéd, levezető elnök kö­szöntötte a közgyűlés vendégeit: Bozóky Imrét, a Magyar Labda­rúgó-szövetség elnökét, Lévay Ti­bort, az Amatőr Labdarúgós-szö- vetség elnökét és Deésy Györ­gyöt, az ALSZ főtitkárát. A levezető elnök elöljáróban bejelentette, hogy a jelenlévő ívek tanúsága szerint a 91 szava­zásra jogosultból, 81-en delegál­ták magukat, és a közgyűlés ha­tározatképes. Első napirendi pontként a labdarúgó szövetség módosított alapszabályának elfo­gadását tűzték ki a jelenlévők, majd pedig a tisztségviselők meg­választását. A 15 fejezetből és 40 paragra­fusból álló alapszabály azon pont­ját, amely a szövetség felügyele­tét részletezi azonnal pontosítot­ták is. Ezek szerint nem az Ifjú­sági és Sportminisztérium, ha­nem az ügyészség a felügyeleti szerve a közhasznú társaságnak. Az egyik kicsit zavarosan megfo­galmazott pontot maga Bozóky elnök formázta újjá, ám ezek után sem volt minden „tiszta” több képviselőnek. A tagsági dí­jak megállapítása még okozott némi mozgolódást a széksorok­ban, ám utána megnyugodtak a kedélyek. Mielőtt Bajáky levezető elnök bejelentette volna a rövid­ke szünetet Lévay Tibor kért szót, aki az alapszabály kivonatá­ban ALASZ rövidítéssel emlege­tett szövetségének nevét pontosí­totta: ALSZ-re. Az ötperces pauzát követően Bozóky Imre kapott szót, aki edzőképzésről és az utánpót­lásfejlesztéséről és magyar válo­gatott idei szereplésről beszélt. Ezután Bajáky Gábor bejelen­tette, hogy a közgyűlés teljesítet­te az első napirendi pontokban megjelölteket, így rátérhetnek a tisztégviselők megválasztására. A két elnökjelöltnek 3-3 perc állt rendelkezésére a „párviadal” előtt. Először Farkas Gábor lé­pett az emelvényre, aki az idő rö­vidsége miatt programjából sze­mezgetett, majd két megfigyelőt kért a szavazatszámláló bizottság mellé. Azonban a levezető elnök - mivel nem volt erre felhatal­mazva - nem adott erre enge­délyt. Balázs András nem sokat beszélt, mindössze azt emelete ki, hogy érzése szerint az elmúlt nyoíc év elég referencia az ő ré­széről. Újabb szünet következett, vi­szont ekkor már a szavazatszám­láló bizottság eredményére várt mindenki. Majd jött a bejelentés: 81-en adták le szavazatukat, ami­ből 80 volt érvényes, Balázs And­rás leköszönő elnökre 52-en, míg kihívójára, Farkas Gáborra 28-an adták le voksukat.- Gratulálok fiatalember! - szólt a régi-új elnök, Balázs András felé a gratuláció két kézfogó között. A további voksolások eredmé­nyeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség el­nökségének tagjává Andó Józse­fet, Engel Györgyöt, Szilvái Atti­lát, Lénárt Gézát, Pásztor And­rást, Kiss Pétert, Kádár Zsoltot, Kurmai Zoltánt, Balázsi Ist­vánt és Tassy Andrást választot­ták meg. Már csak tizenhatan vannak az UEFA-ban Pedig a neheze csak ezután következik Ramnicu Valcea (ÉM, MTI) - Az olim­piai ezüstérmes magyar női kézilabda­válogatott döntetlent ért el Jugoszlá­via ellen a romániai Európa-bajnokság első napján Ramnicu Valceában az A csoport küzdelmeiben. Magyarország - Jugoszlávia 33-33 (17-18) Ramnicu Valcea, 3000 néző. Vezette: Baum, Gorarczyk (lengyelek). Magyarország: Pálinger - Kántor (4), Brigovácz (3), Kökény (1), KULCSÁR (4), FARKAS (11), KIRSNER (5). Csere: Su­gár (k), Simics (-), Siti B. (4), Pigniczki (-), Siti E. (1). Jugoszlávia: KOMELOVICS - DAM- JANACS (11), Milanovics (5), PETRGVICS (5), Kolakovics (4), Szavics (3), Javovics (1). Csere: JERAMINOK (4), Stevics (-). Az első gólt Farkas dobta büntetőből a 4. percben, ezután Pálinger többször is vé­dett, így 4-2-re elhúzott a magyar váloga­tott. A jugoszlávok feljavultak, agresszí­vebbek lettek védekezésben, és ennek eredménye az lett, hogy fordítottak (4-5). A félidő derekáig fej-fej mellett haladt a gyengén védekező két gárda, majd újra Farkas pillanatai következtek, és máris 12-8-ra vezetett a Mocsai Lajos csapata. A riválisnál Damjanacs jeleskedett, és ve­zérletével megint szoros lett az állás. Sőt, a jugoszlávok emberhátrányban előbb egyenlítettek, majd a félidő utolsó percé­ben a vezetést is megszerezték. A szünet után tovább növelte előnyét az ellenfél, és a 34. percben már 21-18 ve­zetett. Azonban a rutinos játékosok, Kö­kény és Kántor magukra találtak, és sike­rült fordítani (23-22). A jugoszlávoknál Damjanacs továbbra is megállíthatatlan volt, míg Pálinger nem sok lövést fogott, így állandósult a magyarok 2-3 gólos hát­ránya. A szövetségi kapitány kapust cse­rélt, és Sugár beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket. Fokozatosan csökkent a kü­lönbség, sőt 40 másodperccel a vége előtt Kántor révén a magyaroknál volt az előny, azonban a jugoszlávoknak még volt idejük döntetlenre menteni a találkozót. Kulcsárt Szavics (14) próbálja szerelni Miskolc (ÉM) - Kialakult a legjobb 16 mezőnye a má­sodik számú európai labda­rúgókupában, az UEFA-ban. A labdarúgó UEFA-kupában csütörtökön este játszották a 3. forduló visszavágóit, amelyek­nek a tétje immár a nyolcad- döntőbe jutás volt. Az UEFA legjobb 16 csapatának a mező­nye a következő: VfB Stutt­gart, AC Parma, AEK Athén, 1. FC Kaiserslautern, AS Roma, PSV Eindhoven, Slavia Praha, FC Nantes, Girondins Bor­deaux, Alaves, Internazionale, FC Barcelona, Celta Vigo, Rayo Vallecano, Liverpool, FC Porto A még nem közölt csütörtöki eredmények: Slavia Praha (cseh) - NK Osijek (horvát) 5-1 (2-1). G.: Dosek (15., 54.), Zelenka (28., 90.), Kuchar (90.), illetve Turkovic (45.). Továbbjutott: a Slavia Praha, 5-3- as összesítéssel. Rosenborg (norvég) - Alaves (spanyol) 1-3 (0-2). G.: Skammelsrud (89., - 1 Lesből), illetve Johnsen (18., - öngól), Vucko (37.), Moreno (62.). Tj.: az Alaves, 4-2-vel. Hamburger SV (német) - AS Roma (olasz) 0-3 (0-1). G.: Aldair (28.), Delvecchio (59.), Sámuel (60.). Tj.: az AS Roma, 4-0-val. Lausanne (svájci) - FC Nantes (francia) 1-3 (0-1). G.: Lombardo (49.), illetve Ziani (29.), Moldovan (54.), Carriere (88.). Tj.: a Nantes, 7-4-gyel. PAOK Szaloniki (görög) - PSV Eindhoven (holland) 0-1 (0-1). G.: Bruggink (43.). Tj.: a PSV, 4-0-val. Internazionale (olasz) - Hertha BSC (né­met) 2-1 (1-0). G.: Recoba (6.), Sükür (89.), illetve Tretschok (54.). Tj.: az Internazionale, 2-1-gyei. FC Barcelona (spanyol) - FC Bruges (belga) 1-1 (1-1). G.: Rivaldo (17., - 1 Lesből), illetve Verheyen (27.). Tj.: az FC Barcelona, 3-1- gyel. Celta Vigo (spanyol) - Sahtyor Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0). G.: Catanha (28.). Tj.: a Celta Vigo, 1-0-val. Liverpool (angol) - Olimpiakosz Pireusz (görög) 2-0 (1-0). G.: Heskey (28.), Barmby (60.). T;: a Liverpool, 4-2-vel. Rayo Vallecano (spanyol) - Lokomotív Moszkva (orosz) 2-0 (0-0). G.: Bolic (64.), Alcázar (66.). Tj.: a Rayo Vallecano, 2-0-val. FC Porto (por­tugál) - Espanyol (spanyol) 0-0. Tj.: az FC Porto, 2-0-val. Rutin ellen „pörgősebb” jégkorong Jégkorong ob I, 6. forduló: Miskolci Jegesmedvék JSE - Győri ETO HC Miskolc (ÉM - JLI) - Az első osztályú jégkorong- bajnok­ság mai játéknapján a Győri ETO HC csapatát fogadja este 6 órától a miskolci műjégpá­lyán a Miskolci Jegesmedvék JSE együttese. Az ob I alapszakaszának leg­utóbbi fordulójában a Maciknak - a Tisza Volán-Szeged ellen - sikerült megszerezniük idei első győzelmüket, s most abban bíz­nak, hogy ezt újabb követi.- Verhető gárdának tartjuk a győrieket is, ezért azt mondom: Miskolc (ÉM) - Idegenben szen­vedett vereséget alsóbb' osztályú ellenfelétől a teremlabdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjé- nek első mérkőzésén az élvonal­ban szereplő Berek Rolád-Tech- nika Háza együttese. Tatabánya - Berek Rolád-TH 7-3 (3-1) BRTH: Róza - Szuba, Hodai, Miskolc (ÉM) - Idegenben, Kecs­keméten lép vasárnap 17.30-kor pályára a Miskolci EAFC NB I/B- s férfi kosárlabdacsapata. Az egyetemisták az eddig eltelt tizen­egy mérkőzésükön még egyszer sem tudtak nyerni, és vasárnap sem ők az esélyesek, már csak azért sem, mert az Univer KSE fordított párosításban is győzött 82-48-ra. Drahos László, a MEAFC edzője reméli: mivel a meghatáro­nyerni szeretnénk! - jelentette ki Bíró Ignác, az MJJSE vezető­edzője. - Egy hete végre magun­kat és közönségünket is sikerült megörvendeztetnünk és remél­jük így lesz ez ma este is. A szakember szerint a Győr erőssége a rutin, de a Jegesmed­vék „pörgős” jégkoronggal ellen­felük fölé kerekedhetnek. Bíró Ignác úgy vélekedik, hogy ha nagyobb sebességi fokozatba kapcsol a csapat, talán meglep­heti a dunántúli együttest. Az MJJSE e heti munkáját némileg nehezítette, hogy Láda B. és Lasztóczi, Simonyi. Csere: Kiss (k), Dóczi, Képes, Ragó, Váradi. Szakvezető: Zupkó Mihály. Gól­szerző: Lasztóczi (3). Jók: Róza, Lasztóczi. ZUPKÓ Mihály: - Megmondom őszintén, hogy ennyi vereség után már nem szívesen nyilat­kozom, mert nem akarok meg­bántani senkit. zó emberek közül holnap minden­ki pályára lép - így a korábban sérült Szojka is - jobban megszo­rongathatják ellenfelüket, mint tették azt az Egyetemi Körcsar­nokban. A kecskemétieknek kü­lönben nem jönne jól egy esetle­ges vereség, mivel szeretnének az első négy hely valamelyikén vé­gezni a csoportban, e cél elérése érdekében a héten az A csoportos Soproni Ászokból erősítettek. Bodnár sérülés miatt nem állha­tott a csapat rendelkezésére. Ugyanakkor Mayer tanulmányi, míg Világi munkahelyi elfoglalt­ság miatt hiányzott a népkerti edzésekről, s ők ketten csak teg­nap este csatlakoztak csapattár­saikhoz. A mérkőzéssel kapcsolatos tudnivaló, hogy azok a szurko­lók, akik kilátogatnak és jegyet váltanak a ma esti találkozóra tombolasorsoláson vesznek részt. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy nem dobják el bilétáikat. A szerencsések la­Szeretnének visszavágni Miskolc (ÉM) - Szegeden vendégszerepei a 9. forduló küzdelmeiben vasárnap 12.45-től a Miskolci VSC- MÁV MTM NB I-es női röp­labdacsapata.- Idegenben egyik mérkő­zés sem könnyű, így ez sem lesz az - mondta Kőhalmi Richárd, az MVSC edzője. - A Szeged hazai pályán 3:2-re legyőzött minket, s most sze­retnénk visszavágni. A talál­kozón új felállásban vesszük fel a küzdelmet: Kaposvári és Kovács lesznek az első ütők, centerként Helli és Sike kap szerepet, a feladó Dobos lesz, míg átlófeladó­ként Boldizsár jut szóhoz. Ezáltal magasodik a sáncunk, és remélem ez a hatékonyságon is meg fog mutatkozni. púnk, az Észak-Magyarország és a Miskolci Jegesmedvék JSE ál­tal felajánlott ajándékcsomago­kat nyerhetik meg a harmadok közötti szünetben megtartott sorsolásokon. Az OB I állása 1. Álba Volán-FeVita 651­58-811 2. Dunaferr SE54 1­54- 4 9 3. Újpesti TE 311 1 12-14 3 4. MAC-Népstadion 511 3 7-44 3 5. Ferencvárosi TC 31-29-162 6. Győri ETO HC 31­2 3-152 7. Miskolci JJSE 3 1-29-262 8. Tisza Volán-Szeged 4 410-350 niKUÜ,TUS Síelés Tirolban HOTEL **** INNSBRUCK 5 éjszaka + félpanzió* + 4 napos síbérlet 3.810 ATS/fő 6 éjszaka + félpanzió* + 5 napos síbérlet 4.560 ATS/fő (vasárnapi érkezéssel)* 7 éjszaka + félpanzió + 6 napos síbérlet 5.650 ATS/fő Az árak kétágyas elhelyezéssel, félpanzióval, síbérlettel és síbusszal értendők. szauna, gőzfürdő, konditerem ingyenes használatával Sípályák: Axamer Llzum és Glungezer Gyerekkedvezmény: 0-6 év 100%, 7-15 év 30% Hotel Central**** A-6020 Innsbruck, Gllmstr. 5. Tel.: 00-43-512-5920 Fax. 00-43-512-580310 www.central.co.at/central/ Négygólos Berek-hátrány Kecskeméti fellépés

Next

/
Oldalképek
Tartalom