Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-21 / 272. szám

2000. november 21., kedd SPORT 9 HÍRCSOKOR • Egy mérkőzés. A labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójában egy mérkőzést rendeznek ma. Király Gábor és Dárdai Pál csapata, a német Hertha BSC 18 órától hazai pályán az olasz Internazionalét fogadja. • Második hely. A Szerencsi VSE NB ll-es férfi kosárlabdacsapata a hazaiak mögött a második helyen végzett a hét végén Nagykállóban megrendezett, öt együt­test felvonultató nemzetközi tornán. A borsodi gárda egy különdíjat is elhozott, ugyanis Jánossi Tamást választották a leg­jobb centernek. • Hazai siker. Az olasz labdarúgó-baj­nokság 7. fordulójában vasárnap este lapzártánk után ért véget a Bologna - Parma találkozó. A mérkőzésre azok tip­peltek helyesen, akik a totóban egyesre vették az összecsapást, ugyanis a hazaiak 2-1-re nyertek. • Köszöntés. A Magyar Súlyemelő-szövet­ség tegnap köszöntötte az olimpián részt vett sportolóit. Sydneyben Márkus Erzsé­bet (69 kg) ezüstérmet nyert, Likerecz Györgyi (75 kg) az ötödik. Kovács Zoltán (94 kg) a hatodik helyen végzett. László Imre elnök az emlékplakettek átnyújtása előtt hangsúlyozta, hogy akik nem szerez­tek pontot az ötkarikás játékokon, azok is egész életükben büszkék lehetnek arra, hogy hazájukat képviselték az olimpián. Kézilabda NB II Miskolc (ÉM) - A tizedik fordulóval foly­tatódott a kézilabda NB II küzdelemsoro­zata. Megyénk csapatainak eredményei: Férfiak: Alsózsolcai KC - Debreceni Sí 33-19 (12-7). Legjobb dobók: Tóth (11), Bartha (8). Jók: az egész csapat. Mezőkö­vesdi KC - Tiszavasvári 18-18 (8-7). Ld.: Kurusta (5), Kovács (4). Jók: Polgár, Kurusta, Fülöp. Hajdúnánás - Miskolci KC 35-17 (17-7). Ld.: Kovács (7). Jó: sen­ki. Hajdúböszörmény - Sárospataki TC 32-15 (16-7). Ld.: Papp (7). Jó: senki. Nők: Miskolci Honvéd - Tiszaújvárosi SC 13-18 (9-11). Ld.: Bató (4), Kocsis (4), ill. Benes (9), Kovács (4). Jók: senki, ill. Árvái, Benes. Putnoki VSE - Heves 20-25 (11-13). Ld.: Fülő (7), Molnár (5). Jók: Molnár, Fükő. Victory KC - Debreceni Sí 27-41 (13-21). Ld.: Emődi (10), Kocsis (8). Jók: Daragics, Szegedi, Kocsis, Emődi. DBC-s érmek Miskolc (ÉM) - Több versenyen is részt vettek a közelmúltban a Diósgyőri Birkózó Club és a MISI-DBC versenyzői. Csepelen a szabadfogású utánpótlás-csapatbajnokság döntőjét rendezték meg, ahol a DBC a há­zigazdák mögött a második helyet szerezte meg, a harmadik az FTC lett. Szintén Bu­dapest adott otthont a kötöttfogású diák I. ligás csapatbajnokság fináléjának, ahol szintén ezüstérmet szerezett a MISI-DBC - itt a Vasas lett az első, míg a bronzérmet a Kiskunfélegyháza kapta meg. A piros-fehé­rek a kötöttfogású diák országos bajnoksá gon is szőnyegre léptek a fővárosban, ahol Rögler Gábor (35 kg) és Ferencz Ádám (42 kg) a dobogó második fokára állhatott fel, míg Printz Zsolt (50 kg) az ötödik lett. A MISI-DBC sportolói - Fuhrmann Gé­za csapatvezetővel - csütörtökön Len­gyelországba utaznak, ahol a 15 fős csapat Krasnik városában egy nemzetközi után­pótlás szabadfogású viadalon vesz részt. Ez az MLSZ-vezetés a külföld felé is hiteles A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel „Blatter úr! Mi szeretjük a focit." Fotó: mti Budapest (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn kora délelőtt a Parlamentben meg­beszélést folytatott Joseph Blatterrel, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) elnö­kével. A mintegy háromnegyed órás ta­lálkozón, amelyen a labdarúgás több általános kérdése és hazai helyzete került szóba, jelen volt Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter, valamint Bozóky Imre, az MLSZ elnöke.- A labdarúgás általános kér­déseiről beszélgettünk, arról, hogy milyen fontos szerepe van a társadalomban, és hogy mi­lyen komoly hatással lehet a fia­talokra - mondta a találkozó után Blatter. A FIFA-elnök méltatta a ma­gyar futball múltját, egyúttal megjegyezte, hogy most ugyan gö­dörben van, de türelmes munká­val ki lehet jutni onnan. A 2008-as Eb-rendezési pályá­zatról a hétfő reggeli megbeszélé­sen nem esett szó, de Blatter egy kérdésre válaszolva úgy fogalma­zott: erős futballra van szükség ahhoz, hogy jó eséllyel lehessen pályázni. A FIFA elnöke ezután - Bozóky Imre, s Berzi Sándor MLSZ-főtitkár társaságában - a Kútvölgyi úti kórházban megláto­gatta Puskás Ferencet. Blatter mintegy negyedórát töltött el az egykori világklasszis játékosnál.- Sajnos csak nagyon rövid ideig tudtunk beszélni egymással, a kormány futballfejlesztési prog­ramja mellett szó volt a magyar labdarúgás helyzetéről, a létesít­mények állapotáról - mondta Or­bán Viktor miniszterelnök. - Blatter úr üdvözölte a magyar kormány és az MLSZ törekvéseit, és kiemelte, hogy nemzetközi előírások rendelkeznek arról: mi­lyen követelményeknek kell a stadionoknak megfelelni. Egyet­értettünk abban is, hogy a sport­ág csak akkor lehet hosszú távon is sikeres, ha komolyan foglalko­zunk az utánpótlásneveléssel. A FIFA elnöke üdvözölte azt a tö­rekvésünket, hogy' a mérkőzések­re a családokat próbáljuk meg ki­csalogatni. Ennek egyik lehetsé­ges formája a női labdarúgás tá­mogatása. Joseph Blatter elnöke elégedett volt kétnapos budapesti látogatá­sának az eredményével:- Nagyszerű beszélgetést foly­tattam Orbán Viktor miniszterel­nökkel. A kormány sportszeretete a garancia arra, hogy a magyar labdarúgásnak komoly az esélye, hogy ismét meghatározó szerepet játsszon a nemzetközi futballélet- ben. Az előrelépés másik nagyon fontos feltétele az MLSZ vezetésé­ben bekövetkezett változás volt. Ismét van nemzetközi hitele a tes­tületnek, nagyon örültem neki, hogy sikerült úrrá lenni a koráb­bi problémákon. Kézilabdajátékvezető-képzés Miskolc (ÉM) - A B.-A.-Z. megyei Kézilabda-szövetség Játékvezető Bizottsága játékvezetői tanfolya­mot szervez. A foglalkozásokat két helyszínen kívánják megren­dezni: a Miskolcon és Miskolc környékén lakóknak a Megyei Sportintézet tanácstermében (Miskolc, Széchenyi út 103.), vala­mint a Kazincbarcikán és környé­kén lakóknak a kazincbarcikai Surányi Szakközépiskolában. Je­lentkezni lehet: Miskolcon a Kézi­labda-szövetségben (Széchenyi út 103.), telefon: 46/358-922 vagy a 20/9428-588. Kazincbarcikán a Su­rányi Szakközépiskolában Láda Istvánnál, telefon 48/310-822 vagy 20/950-5074. A tanfolyam önköltsé­ges, felnőtteknek 2500 Ft, tanulók­nak 1500 Ft. A kezdés függ a je­lentkezési létszámtól. Kosárlabda NB II Miskolc, Mezőcsát (ÉM) - A Miskolci EAFC II férfi csapata két győzelmet gyűjtött be a hét végén a kosárlabda NB II-ben, míg a mezőcsáti hölgyek ismét nagy különbségű vereséget szenvedtek. Az eredmények: Férfiak: Miskolci EAFC II - Gyöngyösi DSE 102-55 (14-16, 21-6, 35-15, 32-18). Ld.: Hajdú R. (31), Somosvári (18), Pabis (17), Nagy (10). Miskolci EAFC II - Vak Bottyán SE- Trio Technik 123-53 (30-14, 29-13, 34-10, 30-16). Ld.: Haj­dú Á. (22), Behde (21/3), Somo­gyi (16), Sverla (16), Bányai (12), Aranyi (12), Vas (10). Nők: Debreceni ASE - Mező­csáti DSE 81-38 (17-4, 19-5, 19-14, 26-15). Ld.: Boros (10), Kondrák (8/6), Csótka (8). Megkezdődik a második kör a BL-ben Korsós Györgyék a tavalyi döntős spanyol FC Valencia otthonában lépnek ma pályára Budapest (ÉM, MTI) - Sláger­mérkőzésekkel kezdődik ma a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek máso­dik köre, amelyben a negyed­döntőbe jutás a tét. Az első szakaszhoz hasonlóan ezúttal is négyen alkotnak egy cso­portot ismét a legjobb két együttes jut majd tovább. Magyar szempontból is kiemelke­dik a 16 közötti nyitómeccsek kö­zül a Sturm Graz valenciai talál­kozója az A csoportban. Korsós György és Szabics Imre klubja már eddig is bombameglepetést okozott: a legutóbbi szezonban UEFA-kupát nyerő Galatasaray mellett a Glasgow Rangerst és az AS Monacói is megelőzte. A gra­ziak most még nehezebb feladat előtt állnak, hiszen az FC Valen­cia legutóbb döntőt játszott a BL- ben. Az osztrákok eddig egy alka­lommal találkoztak spanyol rivá­lissal: a Bajnokok Ligája 1998-1999-es idényében idegenben 6-1-re, otthon 5-1-re kaptak ki a Reál Madridtól. A csoport másik mérkőzésén az 1998-99-es győztes Manchester United a Panathi- naikoszt fogadja. Sir Alex Ferguson csapata nagyon jó fomában van, és amellett, hogy tetemes előnnyel vezetik a bajno­ki tabellát a BL-ben is a lehető legtovább szeretne jutni. Szintén kedden játsszák a B csoportban az AC Milán - Galatasaray mérkőzést, amelyen az olaszok visszavághatnak a ta­valyi kínos kudarcért. A BL 1999-2000-es szezonjában a leg­jobb 32 között találkozott a két együttes, s az utolsó fordulóban az isztambuliak hazai pályán 3-2- re győztek a müánóiak ellen. Az olaszok ezzel csak a 4. helyen vé­geztek, míg az őket megelőző Galatasaray ezután kezdte dia­dalmenetét az UEFA-kupában. Azonban a vendéglátók dolgát nehezíti, hogy a szombati Lazio elleni bajnokin (1-1) megsérült Costacurta, Albertini és Coco, igy Alberto Zaccheroni vezető­edző nélkülük kénytelen összeál­lítani együttesét. A csoport másik találkozóján a Paris St. Gennain a Deportivo La Corunát látja vendégül. A hazai pálya előnye - amit az előző kör­ben is bizonyított a párizsi gárda - a PSG mellett szól, ám a spa­nyolok is szeretnének „pontosan” rajtolni. A keddi program, csoportmér­kőzések 2. szakasza, 1. forduló (valamennyi mérkőzés 20.45- től kezdődik): A csoport: Man­chester United (angol) Panathinaikosz (görög), FC Va­lencia (spanyol) - Sturm Graz (osztrák). B csoport: AC Milán (olasz) - Galatasaray (török), Pa­ris St. Germain (francia) - Deportivo La Coruna (spanyol). Boban (középen) és csapata a Milán a Galata ellen kezd Fotó: apa/epa Hirdetés Gondolhattuk volna, ekkora hely nem lesz elég, hogy minden telefonunkat megmutass Siemens M35Í/SI'' 32 900 Ft' WAP! Ericsson R320/SI* 39 900 Ft’ WAP! * A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. ** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelően 24x1375 Ft havi forgalmidíj-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, illetve a Westel partnereknél, www.westel.hu Készülékek +kártya

Next

/
Oldalképek
Tartalom