Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-29 / 279. szám
2000. november 29., szerda ISUK-NUIGViEIORSZáS# Napról napra / Hirdetés 16 Tanul és szép. Detvai Dorina Her- nádkakon lakik. A nyíregyházi tanítóképző főiskolán tanul. Emellett hobbiként egy zenekarban énekel. Bejutott a Plaza-Solisun szépe verseny döntőjébe. Fotó: S.Zs. Mauzóleumból templom Regensburg (MTI) - Közép- Európa eddig ismert legrégebbi mauzóleumára bukkantak német régészek Regensburg egyik középkori templomának feltárása során. Mint kiderült, a Szent Katalin Kórház templomát a XIII. században egy gazdag regensburgi kereskedő mauzóleumának építették, s a jelenlegi ismeretek szerint ez Közép-Európa legrégibb patrícius sírja. Eddig úgy tudták, hogy a kórház korai gót stílusú temploma 1220 körül épült. A legújabb kutatás kiderítette azonban, hogy Heinrich Zant, a nagy hatalmú patrícius csak 1287-ben építtette. Nyolc évvel később ott is helyezték őt örök nyugalomra. A rá következő századokban azután teljesen feledésbe merült az épület eredeti rendeltetése. Vásár. Megkezdődött a karácsonyi vásár Berlinben, az Alexanderplatzon. Fotó: APA/EPA WmfM A kerti törpe óriási diadala Brüsszelben Brüsszel (MTI) - A kerti törpe újra divatba jött. Annyi lenézés, gúny és giccsé lefokozás, sőt száműzés után diadalmasan kitör az európai ember kollektív tudatalattijából, meg a szerszámoskamrája mélyéről, és eget kér magának. Aki nem hiszi, megnézheti a brüsszeli vásárváros szép modern csarnokában, amely eredetileg az 1935-ös világkiállításra épült és az 1958-as világkiállításon élte fénykorát, s ahol most autócsodák vagy elektromos háztartási gépek újdonságai helyett a kerti törpék óriási kiállítása díszeleg. Van itt minden, ami a műfajba belefér, s ami az alkotó fantáziából kipattanhat. A hupikék törpikék előkelő helye nyilvánvaló, de van mindenféle más színű, méretű, formájú, sőt anyagú, még porszívóból átalakított is. A törpetermelők mindenesetre megmutatták, hogy a régi tévhiedelemmel szemben a kerti törpe nem groteszk, édeskés kerti giccs, amiből kettő olyan egyforma, mint két tojás. Ennyi remek ötlet láttán nem csoda, hogy a rendezők még versenyt is hirdettek a legjobb törpére. Az eredmény csak a kiállítás végén dől el, de a legeredetibb alkotók közül néhány már megosztotta a kerti törpe műfaj ihlette gondolatait a nagyközönséggel, szinte filozófiai mélységben. Nekem van vagy tizenöt kerti törpém otthon - kezdte Jean-Marc Paelsemae- ker festőművész.- Akkor fedeztem fel, mint jelenséget, amikor csináltam egy törpekiállítást, és az odahordott példányokból megmentettem párat. Szerintem nagyon helyes, hogy végre beszélünk róluk. Ugyanolyan népi hagyomány ez, mint bármi más, akkor is, ha egyesek giccsnek tartják. Legalább komikus. Ráadásul ez élő hagyomány. A törpék fejlődnek a korral és követik a divatot. Ma már számítógépes törpék is vannak. Az emberek közül sokan rossz szemmel nézik őket, míg a manókról mindenki jól vélekedik. Ez igazságtalan! Nincs már mit szégyenkezni a kerti törpe miatt, elő a sufniból és közszemlére vele. így gondolja ezt Elvis Pompilio is, a ruhatervező, aki szerényen csak kalapkirálynak nevezi magát, s most maga is tervezett egy törpét a kiállításra. Az én törpém ragyogó és giccses figura. Egyszerűen szuper. Máris kész, hogy díszdobozban árusítsák. Én nem tartom ezt rondábbnak, mint azokat az aranyozott lécre szerelt fénycsöveket, amikkel az emberek a lakásukat díszítik. Nekem a kerti törpéről nem a giccs jut az eszembe, hanem a tündérek. Hófehérke bizonyára lelkesen bólogatna rá. Káros halló London (MTI) - A cigarettához hasonlóan Nagy-Britanniában a megvételre kínált mobiltelefonokhoz már karácsony előtt figyelmeztető nyomtatványt mellékelnek, amely felhívja a vevő figyelmét az esetleges egészségügyi veszélyekre és ártalmakra. Az intézkedést bejelentő egészségügyi minisztériumi szóvivő azt azonban nem tudta megmondani, hogy pontosan mi lesz- a szöveg, mivel még nem határozták meg világosan, hogy melyek a mobiltelefon használatával járó kockázatok. Súlyos kísérlet New York (MTI) - Testsúlyával próbálta megfojtani egy bő másfél mázsás New York-i anya 12 éves kislányát, de a véletlen szerencsének köszönhetően a rendőrségnek sikerült megakadályoznia. A rendőrök azért mentek az asszony lakásába, mert az alatta lakó bejelentette, hogy víz csorog a mennyezetéről. A 157 kilós nőt, Rosemary Zephirint fekve találták a kislányán, gyermeke már eszméletét vesztette. Az asszonyt a rendőröknek erőszakkal kellett leemelniük a lányról, akit kórházba szállítottak - áll az AP jelentésében. A rá- fekvéssel ölni próbáló anya ellen gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek. Egzotikus ország papagájai a Nyíregyházi Állatparkban Fotó: Elek Emil A Matijoska japán emigráns Tokio (MTI) - Ha feltennék a kérdést, hogy melyik két tárgya szimbolizálja a leginkább Oroszországot, sokan választanák, valószínűleg a népi hangszert, a balalajkát és a Matrjos- ka babát. Holott a balalajka olasz eredetű, a Matrjoska pedig japán. Az Orosz Folklór Művészeti Alapítvány, amely ezekben a hetekben szervezett Moszkvában egy kiállítást a baba százéves évfordulójára, ismertetőjében tájékoztatja a látogatókat erről a sokak előtt eddig ismeretlen tényről. Egy Száva Mamontov nevű mágnás és filantróp volt az, aki a XIX. század végén szert tett egy japán babára, amely egy Daruma nevű szentet ábrázolt, aki többek között arról volt hires, hogy mély meditációi következtében elvesztette a lábait. A belsejében volt még négy, egyre kisebbedő figura, és ez a különleges struktúra adta Mamontovnak az ötletet, hogy elkészítse orosz változatát. Arra bizonyára nem gondolt, hogy ekkora sikere lesz. Orrszarvúak igazolványa Újdelhi (MTI) - Fényképes személyi igazolványokat állítanak ki orrszarvúkról az indiai hatóságok, hogy könynyebb legyen a veszélyeztetett állatfajtát megszámlálni és nyilvántartani. Egyelőre csak a Nyugat-Bengáli- ában élő orrszarvúk kapnak személyit. Az államban már hasonló kampány indult az elefántok érdekében is. Sajnos, túl sok orrszarvú-személyire nem lesz szükség, mert becslések szerint Nyugat-Bengáliában legfeljebb hetven példány éldegél. Számuk egyre csökken, mivel sok állat esik vadorzók és áradások áldozatául. Szerencsétlen nyertes Sydney (MTI) - Halálos balesetet szenvedett egy 34 éves ausztrál férfi azzal az autójával, amelyet egy tévévetélkedőn (Kiből lesz milliomos?) nyert összegből vásárolt. Brett McDonald öt hónappal ezelőtt milliomos lett egy tévévetélkedőn, és a pénzen nagy teljesítményű sportkocsit vásárolt. A szerencsétlen nyertes hétfőn Perth egyik elővárosában a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtott, áttért a szembe jövő sávba, frontálisan ütközött egy gépkocsival, és a helyszínen életét vesztette - olvasható a dpa jelentésében. HirdetésI - ezek a betűk most még többet érnek! háromfordulós ff t nyereményjátéka * ^ M a harmadik forduló, a Szerencsekóstoló október 30-i és a fódijak november 3-i sorsolásával véget ért. A Szerencsekóstolóban étkészletet nyertek: • Rusz Attila (Szikszó) • Hamar Ferenc (Miskolc) * Gönczi Károly (Bánhorváti) A fődíj, a 180 000 forintos MATCH vásárlási utalvány nycitesc: • Tóth József (Miskolc) 20 000 forintos MATCH vásárlási utalványt nyeltek: • Borsodi Vilmosné (Bükkszentkereszt) • Bozó Gyuláné (Miskolc) • Buczi Lajosné (Miskolc) • Tóth Katalin (Miskolc) • Fazekas Károly (Miskolc) Köszönjük, hogy velünk játszottak! Továbbra is szívesen látjuk Önöket áruházunkban és újabb nyereményjátékainkon! MATCH