Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25 / 276. szám
2000. november 25., szombat Színlap 8 Megnyílik a „Pokol bár” Miskolc (ÉM - MG) - Pokoli parti vár ma este a Miskolci Páholy közönségére. A Miskolci Nemzeti Színház Rigoletto-előadása után kezdődő estély programját a Verdi-opera harmadik felvonása ihlette. Kesselyák Gergely rendezésében az opera záróképe a pokol tornácához vezeti a szereplőket. A Páholy party közönsége most a szervezők jóvoltából szintén pokolra juthat. Igaz, annak kellemesebb tájaira: a társalgóban a Pokol bár várja a vendégeket, ahol ördöglányok szolgálnak fel krampampulit, Seres Ildikó és Dézsy Szabó Gábor pedig ördögi alakokról és pokoli helyekről énekel, majd Petrány Mihály zongorázik. Az előadás szereplőinek bemutatása játékkal egészül ki: az énekesek egy-egy Verdi-áriát adnak majd elő, s a közönség feladata lesz kitalálni, melyik operából való a felcsendülő dallam. A jól válaszolók nyereményéről az est támogatója, a Hungária Biztosító Rt. gondoskodik. Az ördögi csábítás sem marad el: Jung Zseni művészi aktfotóiból nyílik kiállítás az emeleti társalgóban. Nem feledkeznek el a névnapjukat ünneplő Katalinokról sem. A hely szellemének megfelelően tüzes ételek és italok kerülnek az asztalokra, így a desszert például lángoló palacsinta lesz. A földszinti társalgóban pedig borkóstolás és árverés várja az estély vendégeit, ahol Balogh Zoltán és cigányzenekara húzza majd a talpalávalót. Jung Zseni aktfotóiból nyílik kiállítás Parti után Operabál Miskolc (ÉM) - A Miskolci Operabarátok Egyesülete új hagyományt kíván teremteni - a városban: december 15-én, pénteken este 7 órától Operabált rendeznek a népkerti Vigadóban. Az estély műsorán népszerű operaáriák, operettmelódiák és hangszerszólók szerepelnek. Fellép Pitti Katalin, Eperjesi Erika, Molnár Anna, Radivoje Simic, Horváth Ádám, Szentpétery Csilla zongoraművész valamint zongorán Bakos Irina és hegedűn Jakubik Márta működik közre. A tánczenét a Partytura együttes szolgáltatja. Érdeklődni és belépőt rendelni Lovas Károlynál, az Operabarátok Egyesülete titkáránál lehet a 46/412-234-es telefonon. Miskolci Páholy Miskolc (ÉM) - Már nyolcadik éve létezik a Miskolci Páholy. Ez az újfajta színházi mecenatúra régi hagyományt idéz: hajdanán egy-egy nemesi család az évad minden színházi estéjére bérbe vett egy páholyt. A mostani páholytagok - vállalkozások, intézmények, magánszemélyek természetesen az évad során csak néhány színházi este erejéig bérlik helyüket, miként a többi bérletes néző, azonban ez a színházbérlet többszörösébe kerül, mint a többi. Nemcsak egy új szponzorálási lehetőséghez jut így a színház, hanem a város társasági élete is gazdagodik, hiszen a tagok előadás után estélyen vehetnek részt: zenés műsor és egyéb meglepetések szórakoztatják őket, megismerkedhetnek a színházi produkció közreműködőivel, alkalmanként bepillanthatnak a kulisszák mögé. Közelebb kerülhetnek egymáshoz a művészvilág képviselői és a város közéleti szereplői. A szórakozáson túl üzleti bejelentéseket is tehetnek a tagok. Bemutatkozási lehetőséget biztosít az is a számukra, hogy minden alkalommal más vállalat vállalja a házigazda szerepét. Az asszony csak a dalban ingatag A miskolci színház énekesnői - Eperjesi Erika és Molnár Anna - a Rigolettóban Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - A miskolci Rigoletto-előadást sokszor meg kellene nézni azoknak, akik az összes szereposztást látni szeretnék. Eperjesi Erika (Gilda) és Molnár Anna (Maddaléna) nagyjából minden harmadik előadásban énekel együtt. Az angyali és az ördögi nő megformálóiban az a közös, hogy mindketten a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként lépnek színre. Eperjesi Erika hivatalosan operai énekkari szólista a miskolci színházban. Három évvel ezelőtt megfelelő szerep híján vállalta el az énekkari tagságot, de tavaly már kisebb-nagyobb musicalfeladatok mellett Puccini Bohéméletének Musette-jét énekelhette. Most pedig ő Gilda. Az álomszerep- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ekkora feladatot kapok. Hirtelen jött, de nagyon lelkesített, hogy énekelni fogom. Ez volt az álomszerep - vallja Eperjesi Erika. - Nagyon szeretem Verdi zenéjét, a Traviata még, amit különösen kedvelek, de az első a Rigoletto. Azért is, mert Gilda jelleme nagyon közel áll hozzám, nem nehéz vele azonosulnom. Nagyon jó volt, hogy egy kézben volt a rendezés és a zenei irányítás, hiszen Kesselyák Gergely a játék minden részleténél ügyelt arra, hogy az technikailag is megfelelő, elénekelhető legyen. Nem kért olyat, ami énektechnikailag megoldhatatlan lett volna, bár mozgalmas a produkció. De az tévhit, hogy egy áriát csak mozdulatlanul, két lábon állva lehet elénekelni, sőt, ének közben segítenek az apró játékok. S fontos, hogy szí- nészileg is rendben legyen az alakítás, különben akár kottával is kiállhatnánk, s koncertszerűén adhatnánk elő az operát. Ebből a szempontból sokat segített a herceget alakító - eredetileg színész - Nyári Zoltán, hisz én elsődlegesen énekesként közelítettem a feladathoz, ő viszont színészként. Nagyon sok segítséget kapott a társulat többi tagjától is.- Sokat dolgoztunk a szerepen Bakos Irina korrepetitorral. Rácz Márton és Majoros István is nagyban hozzásegítettek a sikerhez, de az egész stábot sorolhatnám. A nagyáriám alatt például ott állnak a karból a fiúk és drukkolnak. Nagyon jólesett az is, hogy a Színházi esték címlapjára kerülhettem. Nem lehet szavakba önteni, annyira megható. Benne van a levegőben a szeretet... Szép történések Molnár Anna nem most találkozik először Maddaléna alakjával, a Diósgyőri vár ’94-es Rigoletto- produkciójában már játszotta a szerepet.- Ez egy szép történés volt - nyilatkoztam annak idején e lap hasábjain a diósgyőri produkcióról - emlékezik az énekesnő -, s a mostani produkció is az. A korábbi előadást az tette különlegessé, hogy nemzetközi gárdában kellett helyt állnom, osztrák rendező, bolgár baritonista, néger szoprán mellett. Furcsa eszméletlenségben született az az előadás, hiszen egymás nyelvét nem ismerve, kézzel-lábbal kommunikáltunk. Selmeczi György mellett akkor a másik karmester Kesselyák Gergely volt, aki most előlépett rendezővé. Jó volt vele mint rendezővel is dolgozni, nemcsak rendkívül szen- zibilis, de nagyon tudja is, mit akar megvalósítani. Úgy érzem, monumentális előadás született. Örömömre szolgált, hogy végigpróbálhattam ezt a hat hetet, figyelhettem a fiatalokat. Szeretettel nézem, hogyan fejlődnek. Bár nehéz próbafolyamat volt, Molnár Anna Maddalénaként hiszen a többi szerepre két-há- rom váltópartner is jutott, én pedig végig egyedül próbáltam. De nemcsak ez nehezítette a művésznő helyzetét:- Hiába ismertem a szerepet, azért megvívtam vele a harcom, hisz annak idején olasz nyelven énekeltem, most pedig magyarul játsszuk. Magyarból olaszra váltani könnyebb, mint fordítva, egészen más a nyelv miatt az énekelhetőségi lehetőség. Egyébként azt vallja, hogy nem nehéz átállni egy korábbi rendezésből egy másikba - olyan zenék ezek, amiket nem lehet elfelejteni. Nem ez az első eset, hogy újra találkozik egy feladattal. A Titkos házasságot például négy változatban játszotta, A cigánybárót három rendezésben, ráadásul Debrecenben felváltva alakította Cipprát és Mirabellát, s időnként zavarba is jött, mikor lépjen színre.- Az új rendezések révén mindig más értelmet kap ugyanaz a szerep. Amíg a korábbi produkcióban létre jött a testi kapcsolat a lány és a herceg között, addig itt most nagyon vigyáztunk arra, hogy ne érintkezzünk, hiszen a mostani előadásban Maddaléna a sátán küldötte, végrehajtója egy hatalomnak, akit először érint meg a földi szerelem. Fotó: Dobos Klára MISKOLCI PÁHOLY 2000/2001-ES ÉVAD Arany Páholy AES-Tisza Erőmű Kft. Akzo Nobel Coatings Festékgyártó Rt. Allker-2 Kft. Bakery Miskolci Sütőipari Kft. BC-KC Formaiin Kft. Black Gold ’95 Rt. BÖKIK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ön- kormányzat Hivatala Borsod Volán Személyszállítási Rt. Borsodi Autójavító Kft. AES Borsodi Energetikai Kft. Borsodi Ruházati Kereskedelmi Rt. Borsodi Sörgyár Rt. Borsod-Montex GYGV Kft. Bükkvidéki Vendéglátó Rt. CGB Díszkovács Kft. Cirkont Hulladékgazdálkodási Rt. Columbián Tiszai Carbon Ltd. Comtrans Kft. Csavar- és Alkatrészgyártó Kft. Csavar- és Húzottáru Rt. CSER Közmű Rt. D&D Rt. Delco Remy Hungary Felújító Kft. Déli Hírlap Diósgyőri Papírgyár Rt. Eco Missio Kft. Elektronika Kft. Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Rt. ÉMÁSZ Rt. Északerdő Rt. Észak-Magyarorszég megyei napilap Ferroker-Sped Kft. FK Raszter Építőipari Kft. Hungária Biztosító Rt. Hunterplast Kft. Ilkotrade Kft. Inno-Comp Kft. JPT Centrál Építőipari Kft. Kazincbarcika Város önkormányzata Koalfém Kft. Lézerpont Stúdió Kft. Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága Manuál Invest Kft. MÁV MTM Rt. MÁV Rt. Területi Igazgatóság Miskolc MÁV-Tiszavas Miskolci Járműjavító Kft. Miskolci Fűtőmű Kft. Miskolc Városi Közlekedési Rt. Miskolci Egyetem Miskolci Hűtőipari Rt. Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt. Miskolci Vasudvar Kft. Miskolci Vízmű Rt. Napi Gazdaság NC Art Filmgyártó Rt. NEGOCIO Pénzügyi Szolgáltató Rt. Online Hungary Kft. Orient 2000 Kereskedelmi Rt. OTP Bank Rt. Észak-magyarországi régió OTP Garancia Biztosító Rt. Pannon GSM Sector Hungary 1992 Rt. Szent Ferenc Kórház Szerencs Város Polgármesteri Hivatala Szerencsi Cukorgyár Rt. Teca Print Hungária Kft. Terra Rossa Kft. Tesco Global Rt. Miskolc Áruház Tiszatextil Műanyagfeldolgozó Kft. Tiszai Vegyi Kombinát Rt. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal TVK-Automatika Kft. Unió Áfész Well-PRess Kiadó Kft. Kovács és Társa Kft. Pannoncem Rt. Kosztúr András egyéni vállalkozó BC Ongropack Kft. TVK Ingatlankezelő Kft. Dunex Kft. MTV Miskolci Stúdió Micropress Reklámgrafikai Stúdió és Nyomda Sajóhús Kft. TBG Tisza Beton Kft. SZK Transport Rt. MVHR Egyesülés ABN-AMRO Bank Rt. Postabank és Takarékpénztár Rt. Kupa Mihály Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Ezüst Páholy Barabás Endréné Barcika Vízmű Kft. Baukorr-Next Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Bíbor Kiadó Borsod Nemzetközi Szállítmányozási és Kereskedelmi Kft. AES Borsodi Energetikai Kft. Borsodi Nyomda Kft. BX-Next Számítástechnikai Kft. Vigadó Étterem Cementipari Gépjavító Rt. K. V. Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Máger Ágnes MatávCom Minkóvill Kft. Miskolci Rádió Öko-Park Kft. Rádió GaGa Rubin Kertészeti Szolgáltató Kft. Shagma-Pyrotech Kft. Start Vállalkozási és Szakértői Iroda Kft. SZATEV Takarmánygyártó Rt. Új Hírnök 1. Sz. Ügyvédi Iroda Miskolc Városi Televízió VIBA-TVK Kft. Whist Kft. CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. S&R Cargo Miskolci Iroda Rodex TVK-Ecocenter Kft. BC Ongroelektro Kft. RÉFO Kereskedőház Miskolci Városgazda Kht. Borsod-Montex GYGV Kft. Bronz Páholy Orosz Lajos önkormányzati képviselő Consular Bt. Garabonciás Művészeti Iskola \ Nordpont Kft. ÉRV ÉM Regionális Vízművek Rt. Energoszer Kft. EU Regiocom