Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-25 / 276. szám

2000. november 25., szombat ÉSUH-MJlGYAROfiSZáe # Aktuális 5 VENDEGSAROK Füstölgés dr. Berta László A közvélemény egy része legalább olyan izgalommal várja kedvenc lapjának kéz­hezvételét: a ki kit ölt meg, kit raboltak ki, hol robbantottak témájú Írásokat, mint a kedvenc futballcsapat szereplését, vagy az ország jövőjét meghatározó döntésekről szóló híreket. Mi volt előbb? Az olvasó igénye az ilyen hí­rekre, vagy a szerkesztők teremtették meg az olvasóban ezt az igényt? Vajon mikor jutunk el oda, hogy ne csak a képernyőn megjelenő agresszivitás ellen emeljük fel hangunkat, hanem a leírtakkal szemben is? Sokszor elhangzott megállapítás, hogy a magyar nép egyik sajátossága a pesszimiz­musra való hajlam. Jelen esetben a negatív hírek iránti igény is talán erre vezethető vissza. Közvélemény-kutatások elemzése so­rán kiderült, hogy a közrend-közbiztonságról alkotott vélemények többsége nem saját ta­pasztalás, hanem mások elmondása, a sajtó­ban bemutatott esetek alapján alakult ki. Nyilván ebben nemcsak nekünk rendőrök­nek, hanem a média munkatársainak is van felelőssége, ehhez kapcsolódó feladata. A rendőrség feladata leegyszerűsítve a bű­nözés megelőzése, az elkövetők felderítése. A sajtó feladata pedig az olvasók, a lakosság objektív és hiteles tájékoztatása. Megítélésem szerint megyénkben sok te­hetséges ember él, akik rászolgálnának a saj­tó figyelmére. Számtalan kulturális, társadal­mi esemény zajlik, mely igényelné a nyilvá­nosságot. Vannak nagyon tanulságos bűn­esetek, melyek felfoldozása többet segíthet a megelőzésben, mint egy megtörtént eset né­hány sorban való közlése. Ahhoz, hogy a Tisztelt Olvasó biztonság- érzetét ne csak a mától eltérő stílusú bűnügyi témájú hírek befolyásolják, nekünk rendőrök­nek még sok tennivalónk van, s ehhez a mé­dia munkatársainak is csatlakozniuk kell(ene). szerzőnk rendőr dandártábornok, megyei főkapitány NYÍLT NAPOK • A Fáyban. Nyílt napot szervez november 27-én reggel 8-tól a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola. Felvilágosí­tást nyújtanak a következő tanévben indu­ló két tanítási nyelvű képzésről is. • A Barossban. Nyílt napot rendez decem­ber 4-én reggel 9-től a Baross Gábor Közle­kedési és Postaforgalmi Szakközépiskola a 8. osztályos tanulók és szüleik részére. A bérek vesztesége Miskolc (ÉM - BGO) - A gazdasági növe­kedéshez képest kevéssé emelkedő bérek­ről, az infláció tudatos alábecsüléséről és az emiatt bekövetkezett reálkereset-csökke­nésről is szólt tegnap Vargáné Kerékgyártó Ildikó, a Magyar Szocialista Párt ország- gyűlési képviselője miskolci sajtótájékozta­tóján. Mint elmondta, a Fidesz-kormány a gazdaság teljesítményéhez képest leszorí­totta a bérek növekedését, a reálkereset 1997-ben 4,9 százalékkal emelkedett, idén várhatóan mindössze 1-1,5' százalékkal fog. Az adórendszer változása miatt az ala­csony keresetek emeléséből is inkább az ál­lamkasszába jutott - hangsúlyozta - miköz­ben nem folynak nagy állami és munka­helyteremtő beruházások. Az egészség- ügyiek 20, a pedagógusok 29 százalékos béremeléséről a képviselő kifejtette: erre csak az az összeg jut, ami a minimálbérre kiegészítés után marad - az is csak jövőre. Berúgta az ajtót Miskolc (ÉM - PT) - Garázdaság alapos gyanúja miatt állítják bíróság elé azt a férfit, aki kedden az Avasi-lakótelepen lé­vő boltból kijövet berúgta az üzlet ajtaját. A boltos szerint azért kellet kiküldenie a kuncsaftot, mert észrevette: valamit el akar tulajdonítani. Erről a garázda sze­mély mit sem akar tudni. Azt ugyanakkor elismeri: ittas volt és veszekedtek. „Nem Kovácsról és nem Némethről szól” Molnár Tamás kövesdi küldött is esélyes az MSZP új elnökségébe kerülésre Mezőkövesd (ÉM - BAL) - Mi fog a hétvégi pártkongresszu­son eldőlni? Mennyire érvé­nyesülhet a borsodi MSZP- szervezet, bekerülhetnek-e képviselői az országos elnök­ségbe? Ezekről beszélgettünk megyénk küldötteinek egyi­kével, Molnár Tamással. A mezőkövesdi, egyben a me­gyei elnökség tagja a párt új nemzedékéhez tartozik. Mivel a Magyar Szocialista Pártnál újab­ban kvóták révén igyekeznek a hölgyeket és az ifjakat bevonni a vezetésbe, Molnár Tamást az elnökségbe kerülésre esélyes fia­tal politikusként kezelik a poli­tikai szervezet háza táján. A hétvégi tisztújító kongresszus .......................... Az dől el most, hogy milyen úton megy tovább az MSZP: új utat kezdünk, vagy azt folytatjuk, amit két éve elindítottunk. Molnár Tamás ................................................................................................................... beharangozása gyanánt ezért ve­le beszélgetett lapunk. □ Elnököt választanak, elnökhe­lyettest, ami eddig nem volt, to­vábbá alelnököket és elnökséget, eldöntik, mikor nevezik meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. De milyen kérdések dőlhetnek el valójában szombaton és vasár­nap? • Az fog igazából eldőlni, hogy milyen úton megyünk tovább. Új utat kezdünk, vagy azt foly­tatjuk, amin két éve elindul­tunk. Nem azért merül fel a di­lemma, mintha az utóbbi rossz irányba vinne: a megfelelő alap már megvan, amire építve jó vá­lasztási szereplés érhető el 2002- ben. □ A két út közötti választás a két vezéregyéniség közötti válasz­tással volna azonos? • Nem hiszem, ez a történet nem Kovács Lászlóról és Né­meth Miklósról szól elsősorban. Amit hozzájuk köt a közvéle­mény, az nem feltétlenül az ő sa­ját gondolatuk, csak megjelení­tik azokat az egyébként is létező véleményeket. Természetes is, hogy a politikában, a párton be­lül is folyton ütköznek a külön­böző vélemények. □ Úgy lehet tudni, hogy Németh Miklós a borsodiak embere, illetve hogy mögötte a borsodiak állnak. • Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyzete speciális ebben az ügy­ben, hiszen ő ide kötődik. De azok a gondolatok, amiket hango­san kimondott az elmúlt időszak­ban, több helyen, az ország más részén is találkoztak a párttagok véleményével. Azt, hogy változ­tatni kell az eddigi irányon, úgy gondolom, mindenki érzékeli. Nem azért, ismétlem, mert ne lett volna helyes, hanem mert ál­tala nem érjük el a célt, amit a párt jelenlegi helyzetében ki kell tűzni. Vagyis a választások meg­nyerését. A lehetséges szövetsé­gesek ugyanis egyre fogynak. Vá­lasztási pozícióba kerülni - ez a terv mára megvalósult; ha ma lennének a parlamenti választá­sok, az MSZP kapná a legtöbb voksot. De a felmérési eredmé­nyek azt is megmutatják, hogy akár az SZDSZ-szel, akár más párttal együtt sem elegendő még a támogatottságunk a kormány­záshoz. □ A kvótarendszer révén esélyes­nek tűnik arra, hogy az elnök­ségbe kerüljön. Mit hoz ez a me­gyénknek? • A kvóták célja, hogy belülről vezetve próbáljon megújulni a pártvezetés. Nem biztos, hogy a kvóta erre a legalkalmasabb, de arra jó, hogy új gondolatok, új emberek tűnjenek fel. Az ifjúsá­gi kvóta szerinti listára két bor­sodi került fel. Hogy mennyi jót hozna bármelyikünk elnökségbe kerülése, az csak a későbbi tevé­kenység során derülhet ki. Huszonnégy perc Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ből negyvenhat küldött érke­zik a hétvégi MSZP-kong- resszusra. Mint Vargáné Ke­rékgyártó Ildikó, a párt ország­gyűlési képviselője elmondta, Németh Miklós Szerencsről de­legált küldöttként vesz részt és hozzászólással is készül. A ta­nácskozáson felvetésként hang­zik el, hogy az expártelnökök (Horn Gyula, Nyers Rezső) ala­nyi jogon, delegálás nélkül is kapjanak szót majd a vitában. Ám ezzel a feltehetően meg­adott lehetőséggel Németh Mik­lósnak nem kell majd élnie. A megyei delegáltak a kétnapos kongresszuson 24-25 perc időke­retéből gazdálkodnak. Ebből jut Németh Miklósnak is. Kérdé­sünkre Vargáné Kerékgyár­tó Ildikó elmondta: a térségi együttműködés keretében a szomszédos megyék delegáltjai­val lobbiznak majd a hátrányos helyzetű régiók érdekében - a személyi kérdésekben is. Egyharmadával kevesebb halálos baleset Mezőkövesd (ÉM - PT) - Ti­zenhét fővel kevesebben vesztették életüket me­gyénk közútjain, mint az előző év hasonló időszaká­ban - mondta tegnap a me­gyei balesetmegelőzési bi­zottság ülésén Bikki János alezredes, a Megyei Rendőr- főkapitányság közlekedés- rendészeti osztályvezetője. A szakember arról adott számot, hogy igen kedvezően alakultak az év első tíz hónapjában a bal­eseti statisztika mutatói. Me­gyénkben 760 baleset történt ed­dig 2000-ben, 96-tal kevesebb mint egy évvel ezelőtt. Arányá­ban ez 11 százalék csökkenést je­lent. Jelentős mértékben, 31 szá­zalékkal csökkent a halállal vég­ződő balesetek száma is, mert a tavalyi 54 személlyel szemben 37-en haltak meg a közutakon. A csökkenő tendencia a könnyű sérüléssel járó balesetek terüle­tén is megállapítható. Ebben a kategóriában 540-ről 461-re csök­kent a sérülések száma. Tetten érhető ugyanakkor az is, hogy az autósok nagyon nehezen al­kalmazkodnak a hirtelen időjá­rásváltozáshoz, amire a novem­ber elején bekövetkezett súlyos balesetek mutatnak rá. Csúszós­Baleset - délután a veszélyes sá váltak az utak, és azonnal több (tragédiába is torkolló) ka­rambol történt. Ahhoz azonban, hogy az idén se legyen fekete ka­rácsony a közlekedésben résztve­vők számára, fel kell készülnie a gépjárművezetőknek. Nem mellé­kes, hogy a volán mögött ülők higgadtan, deffenzív vezetési stí­lussal irányítsák járműveiket. Ne bízzanak semmit a véletlenre, ne kockáztassanak! - nyomatékosí­totta. - A satisztikai mutatókból az is kiderül, hogy a legveszélye­sebb időszak 12 és délután 6 óra között van, mert ebben az idő­szakban történt a legtöbb baleset (299). Elhull a virág... - megmozdul a gyermeki képzelet Miskolc (ÉM - SzK) - Kihirdet­ték tegnap az Erzsébet Hospice Alapítvány alkotói pályázatának eredményét a miskolci iskolások beérkezett 355 munkájának mintegy egyhatodát felvonultató kiál­lítás megnyitóján. „Elhull a virág, eliramlik az élet” - mindössze ez az egyet­len rövid idézet volt az, amit témaként megszabott a pályá­zat kiírója. A felhívást vala­mennyi miskolci általános és középiskolába eljuttatták, s 23 intézményből érkeztek gyer­A kiállítást Dobrik István művészettörténész, a Miskolci Galéria igzagatója (jobbra) nyitotta meg Fotó: végh Csaba mekalkotások. Mint azt dr. Simkó Csabától, az Erzsébet Hospice vezetőjétől megtudtuk: a művek kisebb részben a ter­mészet, döntően az ember el­múlását fejezik ki. A kisebbek rajzain legtöbbször a nagyma­ma, nagypapa alakja jelenik meg, a gimnazisták már elvon- tabban jelenítik meg a halált. Dr. Simkó Csaba elmondta: a pályázók nagy száma azt mu­tatja, hogy a gyermekeket - cá­folva a kétkedő felnőtteket - igenis foglalkoztatja az élet minden kérdése, így a halál is. A munkák mintegy hatodát be­mutató kiállítás december 5-ig látható a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A díjazottak A pályamunkákat szakértő - szaktanárokból és művészet- történészből álló - zsűri érté­kelte. A zsűri által díjazásra kivá­lasztott 10 alkotó: Péter Eszter (10. o.), Zádori Eszter (12. a), Benics Klára (10. a) a Zrínyi Gimnáziumból; Lubóczki Ka­talin (9. o.) az Avasi Gimná­ziumból; Gyurkó Ákos (7. o.) a Fráter Gimnáziumból; Lukács Barbara (5. b) a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolából; Ká­dár Ildikó (8. o), Zádori Erika (8. o) a Móra Ferenc Általános Iskolából; Izsó Ivett (13. o.) a Szemere Művészeti Szakközép- iskolából; Nagy Krisztina (2. a) a Kaffka Margit Általános Iskolából. Az Erzsébet Hospi­ce Alapítvány különdíját kap­ta: Udvarhelyi Gergely (11. o.) a Fráter Gimnáziumból. Lövések a belvárosban: elsült a nyomozó pisztolya Miskolc (ÉM - PT) - Az intéz­kedés alá vont Lada vezető­jének a nyakát és hátát érte egy lövedék, amikor az ak­cióban részt vevő nyomozó­val dulakodásba keveredett, hogy leléphessen. A felderítő osztály nyomozói kábítószerakció keretében ké­szültek arra, hogy a kiszemelt személyeket átvizsgálják - tájé­koztatta lapunkat Kompoltiné Jakab Ilona főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője. A Miskolc Plaza Áruház mellett lévő Madarász Viktpr ut­cában léptek akcióba a nyomo­zók, amikor elérkezettnek látták a pillanatot. Odaugrottak a Lada 1200-ashoz. Amikor a kocsiban ülő két férfi és egy nő észrevet­te: egérfogóban vannak, az egyik férfi kiugrott a kocsiból és futásnak eredt. Menekülés köz­ben eldobálta a nála lévő dolgo­kat. Rövid üldözést követően nyakon csípték az illetőt. Az autóban maradt sofőr a gépko­csival együtt szeretett volna ke­reket oldani. Csakhogy a nyomzó benyúlt az utastérbe és az indítókulcsot meg akarta sze­rezni. A dulakodás közben eddig tisztázatlan módon elsült a rendőr szolgálati fegyvere. A sérültet a Vasgyári Kórház­ba szállították, és a golyót eltá­volították a testéből. Kezelőor­vosai szerint állapota súlyos, de nem életveszélyes. A rendőr-főkapitányságon idő­közben elkezdődött az előállított nő és a férfi kihallgatása. Elle­nük kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt folyik az el­járás. Az eldobált tárgyak között és a gépkocsiban is kábítószer­gyanús anyagokat találtak a nyo­mozók. Lefoglalták és szakértői vizsgálatra küldték. A három gyanúsítottal szemben indított büntetőeljáráson túl a vizsgálat arra is kiterjed majd: milyen kö­rülmények között sült le a felada­tát ellátó nyomozó fegyvere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom