Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

2000. november 15., szerda Gazdaság / Hirdetés 8 BÖKIK: három javaslat a tagdíjra Miskolc (ÉM - MVZs) - Kibővített el­nökségi ülést tartott az önkéntes tagsággal újonnan létrejött Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahol bemutatták az új elnökség tagjait. A kamara idei tevékenységéről készült beszámolóban részletesen foglalkoztak a kamarai törvényből adódó rendkívüli feladatok végrehajtásával, a klasszikus kamarai munka eredményeivel, valamint az új kamarai rendszer előkészítése érde­kében végzett feladatokkal. A BÖKIK elmúlt hatéves tevékenységé­ről - amelyet az elnökség tagjai egyértel­műen hasznosnak ítéltek - összefoglaló írás készül. Az elnökség ugyanakkor meg­tárgyalta a 2000-2004 közötti időszakra vo­natkozó stratégiai tervet. Az egyik legfon­tosabb feladatnak tartják a kamara és a vállalkozói kör társadalmi elfogadottságá­nak növelését. A BÖKIK továbbra is meg­határozó szerepet vállal a regionális gaz­daságfejlesztésben, és az európai uniós is­meretek átadásában. Az önkéntes tagság­gal működő kamara személyre, vállalko­zásra szabott szolgáltatásokat kíván nyúj­tani tagsága számára. Többek között komplex programot adnak a kezdő kisvál­lalkozóknak, amely segíti tájékozódásu­kat, működésüket. A kamara szerepet vál­lal az ipari parkok üzleti szolgáltatási feladataiban és több alkalommal jelentő­sebb tőkével rendelkező cégek bevonásá­val, beszállítói találkozót rendez majd. A beszámolók elfogadását követően az elnökség tagjai véleményt mondtak a ka­marai szabályzatokkal és a tervezett tag- díjrendszerrel kapcsolatban. A november 29-én megrendezésre kerülő küldöttgyűlés elé három javaslat kerül a kamarai tagdíj mértékéről. A kamara célja, hogy repre­zentálja a megye vállalkozóit, ezért úgy kell kialakítania tagdíját, hogy megfelelő színvonalon biztosíthassa a szervezet mű­ködését, ugyanakkor a tagdíj mértéke el­fogadható legyen a vállalkozók számára is. Az ülésen ismét hangsúlyozták a Kár­páti Kamarák Szövetségének fontosságát, amelyet az elnökség tagjai a vállalkozók nemzetközi kapcsolatainak bővítése szem­pontjából jelentősnek tartanak. „Hosszanfriss” kampány Miskolc (ÉM) - A csomagolóanyagokat gyártó Tetra Pák országos tájékoztató kampányt indított, amelynek célja, hogy megismertesse a fogyasztókkal a tej táplálkozástudományi fontosságát, illetve a Tetra Brik aszeptikus csomagolásban forgalmazott, hosszan frissen maradó tej előnyeit.- A tejfogyasztásban az utóbbi években tapasztalható változások jelzik a vevői igények módosulását. Az igényt arra, hogy olyan tejet lehessen vásárolni, aminek tartóssága - tartósítószer használata nélkül - több hónapon át megmarad. Ehhez a gyártók korszerű technológiája mellett a Tetra Pák csomagolástechnikája is hozzájárul - mondta Körmendi Tamás, a cég vezér- igazgatója tegnap egy Miskolcon tartott tájékoztatón. A különleges, úgynevezett UHT (köznyelven ultrapasztőrözött) technológiával készült tej fogyasztására vonatkozó legfrissebb felmérésekre hivatkozva kifejtette: a hűtés nélkül három hónapig eltartható tej iránti kereslet országos szinten egy év alatt ló­ról 17 százalékra emelkedett. Ismertsége és elismertsége ennek ellenére elmarad Közép-Európa más országaiétól. Míg ha­zánkban minden negyedik eladott liter tej tartozik a „Hosszanfriss” kategóriába, ad­dig Csehországban ez az arány eléri a ha­zai fogyasztás kétszeresét. Körmendi Tamás a technológiáját ma­gyarázta Fotó: Végh Csaba Sajátosan fejlődött a bankkártyák piaca Miskolc (ÉM - KI) - A kelet­európai régióban a bankkár­tyákat elsősorban készpénz- forgalomra használják, s nem a hitelek igénybevételére. A technológia háttér folyamatos fejlődése, s a banki szolgáltatá­sok körének kibővülése azonban kedvező piaci folyamatokat in­dukál - mondta a minap tartott sajtóbeszélgetésen Tony Fekete. A bankkártyák piacán vezető Europay kelet-európai régiójá­nak vezetője kifejtette: a régió 276 millió lakosa hatalmas pia­cot jelent. Sajátosan fejlődött az utóbbi évtizedben a kelet-európai pénz­piac, hiszen a nyugaton ma is divatos és elterjedt csekkek használata nem vált gyakorlattá.- A kelet-európai piac még koránt sem telített. Ezt felismer­ve a régiközpont szeptembertől Brüsszelből Budapestre került át. Az évi 12 százalékos növeke­dés ebben az üzletágban a világ legdinamikusabb fejlődő régiójá­vá teszi Kelet-Európát - állítja Tony Fekete, az Europay kelet­európai vezetője. A legnagyobb piacot Len­gyelország jelenti (4 millió Europay kártyával), ezt a jó­val kisebb lélekszámú Ma­gyarország követi (2,5 millió­val). A kártyák használatában és számában jelentős különbségek vannak a fejlett nyugati régiók­hoz képest. Ezek közül Tony Fe­kete kiemelte: míg Magyarorszá­gon 100 főre 36 kártya jut, Len­gyelországban 26, Oroszország­ban 4, ugyanez az arány Né­metországban vagy Angliában azonban 120 köröl van. A másik különbség, hogy Nyugat-Európá- ban a kártyák a hitelezéshez használatosak döntően (az elne­vezése is ezt mutatja: hitelkár­tya), s a „később fizet” elven működnek, ezzel szemben Kelet- Európába meghatározóan (Ma­gyarországon is mintegy 90 szá­zalékban) készpénzfelvételre használják tulajdonosaik a kár­tyákat. Tony Fekete több olyan ténye­zőt is említett, ami a hitelkár­tyák terjedését akadályozhatja - a különböző országok eltérő gaz­dasági fejlettségét tekintetbe vé­ve - a régióban: a lakosságnak még nincs teljes bizalma a ban­kokkal szemben (Magyarorszá­gon a lakosság 61 százalékának van számlája), továbbá alacso­nyak a jövedelmek, s így a hite­lek igénybevétele korlátozott, de bankok kockázatfelmérése is ne­héz ilyen körülmények között. A régióvezető a jövőről is szólt: számítógépen, mobiltele­fonon és digitális tévén keresz­tül is bonyolíthatók lesznek egyre nagyobb számban banki tranzakciók. Az interneten vég­zett műveletek ma elsősorban mobiltelefonon történnek, s fej­lődés iránya is ez lehet, hiszen a lakosság mobiltelefonos lefe­dettsége Magyarországon 26 százalékos (Finnországban 70 százalékot is meghaladja), s ez nagyobb mint a számítógép­használók köre. IDEJÉBEN SZÓLUNK Az elhúzódó ősz tavaszi rügyeket duzzasztott Miskolc (ÉM - FL) - A teme­tőkben máig is pompázó kri­zantémok, a duzzadó rügye­ket nevelő gyümölcsfák bizo­nyítják: rendkívül meleg az idei ősz. Ha még sokáig tart, akkor a jövő évi gyümölcs- termésünk láthatja kárát. Az Országos Meteorológiai Inté­zet Miskolci Főállomásán no­vemberben plusz négy fokot mértek a sokéves átlag szerint. Idén, ebben a hónapban csak 11- e előtt hűlt 4 fok alá a hőmér­séklet, aztán 6,4 fokra emelke­dett. Mint Szeles György, a főál­lomás dolgozója elmondta, a leg­nagyobb meleget, 15,8 fokot no­vember elsején mérték, leghide­gebb 13-án hajnalban volt, mí­nusz 0,4 fok. A Mezőgazdasági Kiadó Idejében szólunk című, 1977-ben kiadott könyve szerint az esztendőnek erre, a 47. hetére a sokéves mérések szerint orszá­gosan 6,8 fok az átlagos hőmér­séklet. A legmelegebb 13, a leg­hidegebb mínusz 9,6 volt. Az Or­szágos Meteorológiai Szolgálat­tól, dr. Stollár Andrástól kapott információink szerint az idei ősz rácáfolt az átlagokra. A no­vemberi csúcshőmérsékletként elkönyvelt 8-9 fokkal szemben 10-15 fokra emelkedett a hőmérő higanyszála. Főként az ország nyugati részén, de az ország ke­leti felén is magasabb érteket mértek. A tartós és rendkívüli meleg­ben a megszokottól később in­dult be a növények nyugalmi ál­lapota. Mint Czifrusz Natália, a miskolci önkormányzat város­üzemeltetési és beruházási osz­tályának kertészmérnöke el­mondta: a rendkívüli időjárás hatásait az évelő növények, a hagymások, a lombhullatók, a cserjék sorában egyaránt megta­pasztalhatjuk.- Lassabban hullatják le lombjukat a fák - különösen a dió, a szilva, a juhar, a fűz még mindig lombosodik, a gyümölcs­fák pedig tavaszi rügyeket duz-, zasztottak. A kései ősz kitolja az időszerű őszi munkák - ásás, metszés, ültetés, vetés - határ­idejét, de mindezeket már sür­gősen el kell végezni - mondta.- Lehet még vetni zöldborsót, ül­tetni fokhagymát, petrezsely­met, árvácskát, tulipánhagymát, százszorszépet, lehet telepíteni gyümölcsfát. Ideje befedni a ró­zsatöveket, fagymentes helyre vinni a futó muskátlit, a horten­ziát és gondoskodni kell dísz­cserjéink téli védelméről. A tű­jét, a borókát kössük össze, hogy a téli hóteher ne nyomorít­sa őket szét. A gyepet foszfor és kálium tartalmú műtrágyával kezeljük. És végül reményked­jünk, hogy naptár szerint - Er­zsébet vagy Katalin névnapjá­nak megfelelően - alakuljon az időjárás. Ősszel ősz, télen tél le­gyen, nehogy a gyümölcsfák megduzzadt rügyei elvigyék a jövő évi termést - fejtette ki Czifrusz Natália. • fejezzük be az új telepíté­seket, miután a héten elő­fordulhatnak már komo­lyabb fagyok is • a málnasarjakat még ül­tethetjük, végezhető a ribiz­li és a köszméte tőosztása • az új telepítéseket gon­dosan kupacoljuk fel, vo­natkozik ez a fiatal gyü­mölcsfákra, díszfákra, cser­jékre is • a kert utolsó virágait szedjük le, mert a fagy - ha még nem volt - hamarosan tönkreteszi őket Minősített Matáv Budapest (MTI) - A Moody’s Investor Services hitelminősítő intézet a Matáv Rt. hosszú lejá­ratú, biztosíték nélküli, nem alárendelt deviza- és forinthite­leit Baal minősítéssel látta el. A Moody’s döntését azzal támasz­totta alá, hogy a Matáv várha­tóan továbbra is Magyarország vezető telekommunikációs vál­lalata lesz mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli távközlé­si szolgáltatások területén. Gyorsuló mobil internet Budapest (MTI) - A GSM- szolgáltatást hét évvel ezelőtt indító Westel Mobil Távközlési Rt. előfizetőinek száma a napok­ban meghaladta az 1,4 milliót - közölte Sugár András, a társa­ság vezérigazgatója. Ha a piaci tendenciák fennmaradnak, előfi­zetőik száma decemberre eléri az 1,5 milliót. A bejelentéssel egy időben a társaság bemutatta csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatását (GPRS - General Packet Rádió Services), amely kezdetben csak a budapesti Infopark területén használható. Az új, nagy sebességű adatátvi­teli szolgáltatás országos kiter­jesztését elsősorban az akadá­lyozza, hogy a mobilkészülék­gyártók egyelőre nem tudnak kereskedelmi mennyiségben szállítani GPRS-telefonokat. Hirdetés­POSTA-kalauz - nyerjen velünk! Hetente megjelenő sorozatunkban a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága egy olyan hasznos kis segédesz­közt kíván adni az önök kezébe, mely minden bizonnyal sokunk dolgát megkönnyíti majd. És hogy ez az ismer­kedés ne csak hasznos, de élvezetes és izgalmas is legyen, egy nyereményjátékra invitálják az olvasókat! Nem kell mást tenni, mint helyesen válaszolni a cikk végén feltett kérdésre /a helyes válasz a cikkben megtalálható/. I. díj 1 hetes, kétszemélyes mátraházi üdülés II. díj kétszemélyes hétvége Szilvásváradon III. díj 5000 Ft értékű postai ajándékcsomag Nyilvános sorsolás: dec. 23-án a Városi Sportcsarnokban a Karácsonyi Vásár ideje alatt megrendezésre kerülő Mail Art-kiállításon. Ne feledje: minél több helyes választ küld be, annyival nagyobb a nyerési esélye! Sokszor előfordul, hogy szeretteink távol élnek tőlünk. Ilyenkor karácsony előtt fokozottan előtérbe kerül, hogy ajándékainkat, hogyan juttatjuk el számukra. A Magyar Posta ebben is segít. jk BELFÖLDI KISCSOMAG ­* ' a takarékos ha egy csomag kicsi és könnyű (max. 2 kg), nem külföldre címezték, akkor ér­demes kedvezőbb tarifájú belföldi kis- csomagként feladni. #S GYORSAN ROMLÓ ­megkülönböztetett gondoskodás BELFÖLDI POSTACSOMAG ­a legismertebb W Postacsomagként ön bármilyen tárgyat j| feladhat, kivéve a postai szállításból ki­zárt gyulladás- és robbanásveszélyes anyagokat. Különszolgáltatásaink: # EXPRESSZ - a gyors biztosítja kézbesítéskor az elsőbbséget. TERTIVEVÉNY - a sokatmondó ha különösen fontos, hogy értesüljön arról,ki és mikor vette át a csomagot. Ha úgy kívánja, kizárólag a címzett veheti át a küldeményt. TÖRÉKENY - a „hímes tojás" - az óriás ÉRTÉKNYILVÁNÍTÁS - a biztonság záloga különösen értékes küldemények esetén, mint például ékszer, pénzt azonban még így se küldjön a csomagban Amennyiben bármely szolgáltatásunk­kal kapcsolatban további kérdése merül fel, kérjük forduljon bizalommal a Mis­kolci Postaigazgatóság munkatársaihoz a 46/323-800-as számon, akik bármilyen kérdésükre készséggel adnak felvilágo­sítást! TERJEDELMES UTÁNVÉTEL - a „fizettető" í J a kézbesítő a feladó nevében beszedi a címzettől az általa megadott összeget, és azt visszajuttatja a feladó részére NEMZETKÖZI POSTACSOMAG ­a határátkelő Külföldre küldésnél 50 000 Ft felett a Magyar Nemzeti Bank kiviteli engedélye szükséges. Különszolgáltatásunk: LÉGIPOSTA - a „gyorsan szárnyaló" E heti játékkérdésüLnk: Mely különszolgáltatás esetén juttatja vissza a posta a feladónak a küldemény tartalmának értékét? Válaszokat az alábbi címre küldjék: /Ti Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága Miskolc 3501 Pf.: 502 A borítékra ne felejtse el ráírni: "POSTA-kalauz"!

Next

/
Oldalképek
Tartalom