Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-28 / 253. szám
2000. október 28., szombat Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Bombariadó a kormányépületben. Bombariadó volt pénteken az orosz kormány székházában, de a telefonos fenyegetés által jelzett időpontban semmiféle rendkívüli esemény nem történt. • Az MSZP-elnök nem lesz frakcióvezető. Kovács László, a Magyar Szocialista Párt első embere megválik a frakcióvezetői poszttól, ha a párt november végi kongresszusa újraválasztja a pártelnöki tisztségre. A választásokra való felkészülés feladatai ugyanis az eddiginél nagyobb terhet fognak róni a párt elnökére. • Nemzeti szükségkormány Izraelben. Ehud Barak izraeli miniszterelnök és az ellenzéki Likud Párt vezetője, Ariéi Sha- ron képviselőik útján pénteken részleges megállapodást ért el egy nemzeti szükségkormány megalakításáról. A megállapodást hivatalos jeruzsálemi forrásra hivatkozva jelentette az AFP hírügynökség. Módosult az Inveszt Rt. igazgatósága Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok átalakításának befejezéseként a képviselő- testület tegnapi ülésén módosította az Inveszt Rt. igazgatóságának és felügyelő bizottságának összetételét. A zárt ajtók mögött született döntés értelmében nőtt ezen testületek létszáma. A grémium egyúttal ajánlásokat fogalmazott meg az igazgatóság részére azzal kapcsolatban, hogy a felügyelő bizottságokat milyen szempontok figyelembevételével kell kialakítani. Ugyancsak a zárt ülésen történt, hogy a testület utasította a Tisza Távhő Kft. vezetését, hogy a Spar áruház mellett lévő, egy hónapja meghibásodott távhővezeté- ket haladéktalanul javítsa ki. A műszaki megoldást a Távhő a térségben lévő nagy- vállalatok szakembereinek bevonásával dolgozza ki. A munkák finanszírozására vonatkozó javaslatát a novemberi ülésre kell beterjesztenie a Tisza Távhő Kft.-nek. Döntött a testület arról is, hogy 2000. január elsejétől a Telhoment Kft. látja el a városban a kéményseprőipari közfeladatokat. A nyílt ülésen a városatyák elfogadták a közrend és a közbiztonság helyzetéről készített beszámolót. A kapitányságvezető Böcsödi József alezredes által készített tájékoztatóban szerepel, hogy a statisztikai adatok szerint csökkent a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tetteses felderítési mutatója, de az még így is jobb, mint a megyei átlag. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (240-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csőrnök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzalalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kérik Erika (06/20-977-5596, szokene@lscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesftőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 fonni. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamim szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel. írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdiő Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! MSZP: Németh Miklós elkötelezett Miskolc (ÉM - PTA) - Hiába javulnak a munkanélküliségi mutatók az országban, megyénkben átlagosan 20, a bányavidéken, a kisebb falvakban 60-70 százalékos a munkanélküliség mértéke. A helyzetértékelés mellett Németh Miklós „visszalépését” is véleményezte tegnap az MSZP megyei vezetője. Németh Miklós nem kíván az MSZP-ben tisztséget - ide értendő a miniszterelnökség is - vállalni. A párt sikerességéhez azonban a továbbiakban is igyekszik hozzájárulni. Az MSZP B.-A.-Z. Megyei Szövet- ége osztozik Németh Miklós álláspontjában - hangoztatta Szabó György megyei elnök a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Majd kifejtette: úgy gondolja, felelős döntésével bizonyságot tett arról a politikus, hogy csupán a pozíció kedvéért nem áll a párt élére. Németh Miklós ugyanis úgy vélekedik, a saját pártról alkotott helyzetértékelése, a választási tennivalókkal kapcsolatos elképzelése eltér az MSZP meghatározó politikusaiétól. így személye megosztottságot eredményezne a párton belül - ezt pedig inkább nem vállalja fel. A szövetség elnöke lapunk kérdésére elmondta: a megyénkbeli MSZP-s politizálás szintjén nincsenek ellentétek Németh Miklós elképzeléseivel kapcsolatban. Sőt, a megyei szövetség szimpatizál azokkal. Vargáné Kerékgyártó Ildikó a 2001-2002-es költségvetés egészségügyi, szociális és nyugdíjtervezetéről beszélt. Elmondta, minden országos javuló tendencia ellenére tény: megyénkben romlik a foglalkoztatás. Átlagosan 20, a kisebb településeken, a bányavárosokban 32, egyes helyeken 70 százalékos a munka- nélküliség. Az ezt orvosló javaslatokat azonban - hogy a 45 év felettieket alkalmazók adó- és tb-kedvezményt, az 55 év felettieket foglalkoztatók a minimálbér megtérítését kapjájc - a kormány az eddigi viták során nem támogatta. KDNP-idea: ide a kormányzat stafétabotját Miskolc (ÉM - PTA) - Az új évezred pártállástól független, a szakmai értékek alapján és tisztességesen politizáló kormányt kíván. A KDNP - bár tisztában van azzal, hogy nagyot kell fejlődnie addig - felvállalná ezt a szerepet. A jövő évezred első kormánya szociáldemokrata és keresztény- demokrata lesz - ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap a párt megyei irodájában dr. Giczy György, a KDNP elnöke. A mottó megalapozottságát firtatva az elnök lapunknak válaszolt: a pártvezetés szilárd elképzelése, hogy a következő választások után már kormányzati tényezővé válik a KDNP. A kereszténydemokrata és a szociálGiczy György országos és Kalina Lajos megyei elnök Fotó: végh Csaba demokrata elvek, politizálás kö- tételezhető. Az elnök kifejtette: zött pedig nagy átjárhatóság fel- az új évezred új kormányt, tisztességes politizálást kíván. Olyat, amely pártpolitikai hovatartozás nélkül, a szakmai és az emberi értékek legteljesebb figyelembevételével fölkészíti az országot az uniós csatlakozásra. Mint mondta, bár jelen esetben több pártnak is van kisebb-na- gyobb kereszténydemokrata tömörülése, a kormánykoalíciós szervezetek visszaélnek a kereszténydemokrata értékrendekkel. A kormány legnagyobb hibájaként az érdekegyeztetési hiányosságokat, a jelentős tömegek igényeinek figyelmen kívül hagyását említette. Hozzátette, az ebből fakadó problémákat tetézi az is: a társadalom számára - a KDNP kivételével - egyetlen párt sem közvetít nemzeti értékeket. Mádl a „stabilitás szigetéről” Berlin (MTI) - Valamennyi német tárgyalópartnerem egyetértett abban, hogy Magyarországon a demokrácia szilárd, a gazdaság dinamikusan növekszik, a munkanélküliség 6 százalék alatt van, az ország a stabilitás szigete - jelentette ki pénteken tartott berlini sajtóértekezletén Mádl Ferenc. A Magyar Köztársaság elnöke bemutatkozó látogatásának első napján találkozott Johannes Rau szövetségi elnökkel, Gerhard Schröder kancellárral és Joschka Fischer külügyminiszterrel. A kétoldalú viszonyt áttekintve elégedetten állapították meg, hogy az mentes minden problémától. A keleti tartományokat illetően viszont az volt az egybehangzó vélemény, hogy a magyar vállalatoknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük egykori piaci pozícióik visszaszerzése, gazdasági jelenlétük fokozása érdekében. Az Európai Unióval, az integrációval kapcsolatban a köztársasági elnök elmondta: tárgyaló- partnereinek megerősítette, hogy Magyarország 2002 végére készen fog állni az EU- csatlakozásra. A német vezetők e téma kapcsán hangsúlyozták: Németországban minden politikai párt egyetért abban hogy az Európai Unió bővítése nem szenvedhet indokolatlanul késedelmet. Titkos ajándék Budapest (MTI) - Tizennégyezer font értékű, fedett rendőri műveletekhez használható műszaki berendezést adományozott a magyar rendőrségnek az Egyesült Királyság kormánya. Orbán Péter, az ORFK vezetője elmondta: a fedő módszerek alkalmazásával az autólopást és a betöréses lopásokat sikerült visszaszorítani, tehát amik leginkább irritálták a lakosságot. Ételmérgezés vagy vírus? Baktalórántháza (MTI) - Étel- mérgezés gyanújával 19 diák került kórházba pénteken a bakta- lórántházi középiskolai kollégiumból. ' A kollégisták közül a mentők tíz fiatalt a vásárosnaményi, kilencet pedig a nyíregyházi gyógyintézetbe szállítottak. A két kórház közlése szerint a gyomor-, fej-, és torokfájásra, hányingerre, illetve hidegrázásra panaszkodó betegeket az orvosok azonnal ellátták, volt akinél gyomormosást végeztek, mások pedig infúzióban kaptak gyógyszereket. Már mind a 19 tanuló állapotát jónak minősítik a szakemberek. Az ételmérgezés gyanúját egyébként kezdettől nem tartották megalapozottnak az orvosok, inkább vírusos fertőzésre gyanakodtak. Este pedig elmondták, a péntek délutánig elvégzett vizsgálati adatok szerint kizárható az a feltételezés, hogy ételmérgezés okozta volna a megbetegedést. A vírusos eredetű fertőzés gyanúját erősíti, hogy a baktaló- rántházi orvostól az ÁNTSZ olyan tájékoztatást kapott, miszerint a nyírségi kisvárosban az utóbbi időben megnőtt azok száma, akik hasonló tünetekkel fordulnak orvoshoz, mint amilyeneket a diákoknál tapasztaltak. Mindenesetre a kollégium konyháján vett ételmintát az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat laboratóriumában vizsgálják. A kórházba szállított diákokat egyelőre megfigyelés alatt tartják, de minden bizonnyal a hét végén valamennyien hazamehetnek. Hiba az erőműben Prága (MTI) - Csütörtökön este leálltak a temelini atomerőmű fő szivattyúi. Ezért a második fokozatból az alacsonyabb harmadik fokozatba tették át az első blokk működését - jelentette be pénteken Milán Nebesár szóvivő, aki szerint a szivattyúkat az ellenőrző rendszer állította le, mert bizonyos eltérést észlelt a megadott értékektől olyan területen, amely nem függ össze az erőmű biztonságával. A szóvivő bejelentette, hogy a szivattyúk meghibásodása nem lesz hatással az erőmű végleges beindításának tervezett dátumára. Tovább élne Miskolc (ÉM) - A törvényi előírások változásai miatt a Fidesz nem működtetheti tovább irodájában a miskolci Vian klubot, amely sajátos hangulatával, nívós zenei programjaival szép számú törzsközönséget mondhatott magáénak. Dr. Répássy Róbert megyei elnök elmondta, hogy a klub szervezői megpróbálják a Vian szellemiségét és programjait tovább vinni - a tervek szerint a győri kapui Ifjúsági Házban keresnének otthont a klubnak. Az elnök hozzáfűzte: a sajtóban megjelent félreérthető megfogalmazásokkal szemben a párt soha nem hasznosította a Vian klub helyszíneként is szolgáló irodáját a Vian klub sem vendéglátó, sem más funkciókban. A hasznosítás ugyanis azt jelentené, hogy másnak engedik át a helyiség használatát - ez azonban nem történt meg, ugyanis a Vian klubot jogszerűen a pártszervezet működtette, abban a helyiségben amelyet munkaidőben tanácskozásokra,választási években pedig választási irodaként használtak. Sajnálják, hogy a törvényesség betartása most a Vian közönsége számára nem túl örömteli fordulatot jelent, de bíznak abban, hogy a Vian egy stílust, hangulatot, baráti közösséget jelent elsősorban, és egy más helyszínen is meg tudja tartani törzsközönségét. [A NAP FOTÓJA WtmmM Otthon a negyedik A jelszó nem változik: marad a három gyerek, három szoba, négy kerék program - fogalmazott a kormányfő péntek délben, újságírók előtt a Kútvölgyi úti kórház aulájában, karján negyedik gyermekévek, a háromnapos Rózával, útban hazafelé. - Talán a feleségem édesanyjára hasonlít a leginkább - mondta a göndör, fekete hajú csöppségre Orbán Viktor. Arra a kérdésre, hogy miért érkezett a kórházba öltönyben, a miniszterelnök azt mondta: Sokáig gondolkoztam, mit vegyek fel, de végül fehér inget és öltönyt húztam, mert értem is így jött annak idején, harminchét évvel ezelőtt az édesapám. Fotó: mti