Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-20 / 247. szám

2000. október 20., péntek ÍSIM-MMmUORSIte# Kultúra / Hirdetés 8 MESTERI JÁTÉK Négy válaszért egy bérlet mindannyiunk számára a legfontosabb. Odaadó szeretettel és gondoskodással óvjuk, neveljük, mert mindannyian felelősséggel tartozunk egymás iránt Mi, a Takarékszövetkezetben ugyanígy gondoltuk az Ön munkájának gyümölcsére. Lgnek a Csodamalomban. Ez évadtól kezdve a miskolci Csodamalom Bábszínház és az egri Harlekin Színház több előadást is elvisznek egymáshoz. Lá­zár Attila (képünkön) előadását október 22- én, vasárnap délelőtt 10 órától láthatják a miskolci gyerekek, 18-19-én a Dióbél király­fi lesz műsoron. Fotó: Dobos Klára Koncz Zsuzsa Miskolcon Miskolc (ÉM - SZ) - Országos turnéra in­dul október 24-én Koncz Zsuzsa. Koncertso­rozatának második állomása Miskolc lesz. Koncz Zsuzsa napokban kezdődő turnéjá­ra elsősorban a Miért hagytuk, hogy így le­gyen? című, legutóbb megjelent nagyleme­zének dalait viszi - illetve hozza - el a kö­zönségnek. A remix-lemez - melyen régi, jól ismert dalainak 2000-es hangszerelésű változatai hallhatók - számai mellett olyan dalok is felcsendülnek, melyek már elvá­laszthatatlanok a jellegzetes „Koncz-ertek” hangulatától. így lesz Miskolcon is, ahol ok­tóber 25-én, szerdán este 7 órakor kezdődik koncertje a Miskolci Egyetem díszaulájá­ban. Megyénkben még Mezőkövesden, no- • vember 24-én, pénteken várja közönségét a sportcsarnokban este 7 órától. Közös játékot hirdet a Miskolci Szimfoni­kus Zenekar és az Észak-Magyarország. A filharmónia Mesterbérlet sorozatában négy világhírű művészt hallhat ebben a szezonban a közönség. Péntekenként meg­jelenő játékunkban sorra bemutatjuk őket, és felteszünk egy-egy, velük kapcsolatos kérdést. A négy választ egyszerre kell el­juttatni a Miskolci Szimfonikus Zenekar­hoz, a Malomba (Miskolc, Fábián u. 6/a.) A helyesen válaszolók közül a legsze- • rencsésebb egy Mesterbérletet vehet át a zenekartól. Mindenki más a Filharmónia irodájában még megvásárolhatja... Shlomo Mintz Shlnmo Mintz-et I mind a kritikusok és I a kollégák, mind ne- I dig a közönség a vi- **. y ■ lág négy legjobb he­gedűmuvésze közé I sorolja. A moszkvai I születésű zenész Iz- 1 raelben kezdett is­merkedni a zenével, első tanára Fehér Ilona volt. Már tizenegy éves korában az Izraeli Filharmonikusok­kal adott koncertet és öt évvel később a New York i Carnegie Hall meghívásának tett eleget. Tanárai ekkor már Dorothy Deal és Isaac Stern voltak. A kilencvenes évekre neve karmesterként is jól csengett. 1. kérdés: Nevezzen meg egy másik he­gedűst a világhírű „négyesből"! Miskolc (ÉM - SZ) - A két hó­napig Miskolcon tartózkodó Kibédi Varga Áron költő elő­ször a II. Rákóczi Ferenc Me­gyei Könyvtár által szerve­zett író-olvasó találkozón lé­pett a nagyközönség elé. Kibédi Varga Áron, az Amszter­damban élő magyar költő, aka­démikus, egyetemi tanár a Mis­kolci Egyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének meghívására érkezett Miskolc­ra, s Domus Hungarica-ösztöndí- jasként, mintegy 2 hónapig tar­tózkodik Magyarországon. Az egyetem vendégeként pedig reto­rikából tart tudományos előadá­sokat a miskolci hallgatóknak. A szerdai író-olvasó találko­zón - ahol Kiss Noémi doktoran- dusz mutatta be a költőt az ér­deklődőknek - Kibédi Varga Áron idén megjelent két köteté­vel ismerkedhettek meg az olva­sók. A pozsonyi Kalligram Ki­adónál megjelent kötetek egyike a Hántani, fosztani című verses­könyv - melynek különlegessé­ge, hogy számozott költeménye­ket gyűjt össze -f valamint az Amszterdami krónika 1999, melyben a címben megjelölt év riíinden napjának történetét összefoglalta Kibédi Varga Áron. A „szépirodalmi olvasatlanság” határán Miskolc (ÉM - SZ) - Gyerekek és felnőttek szabadidejük egyre kisebb részét szentelik az olvasásnak. Már az általá­nos iskolások körében meg­jelennek a nem olvasásra visszavezethető problémák, melyeket felnőtt korukra sem „nőnek ki" a gyerekek. A könyvtári szakemberek, peda­gógusok tapasztalatai alapján már az általános iskolákban fel­lelhetők azok a hiányosságok, melyek oda vezetnek, hogy a felnőtt társadalom egyre szűkü­lő rétege mondhatja magát olva­sottnak.- Az alsó tagozatosok, máso­dik, harmadik osztályosok köré­ben jellemző talán leginkább az olvasás iránti érdeklődés. Ők azonban még felületesen, első­sorban a képekre figyelve lapoz­gatják a könyveket. Ettől persze fiatalabb korukban is szüksé­gük lenne arra, hogy szüleikkel közös olvasmányélményeik le­gyenek, s ez egyre kevésbé jel­lemző - tudtuk meg Elek Eriká­tól, a Megyei Pedagógiai Intézet könyvtári szaktanácsadójától. S mint hozzátette, a negyedik osz­tály után az olvasás iránti ér­deklődés csökkenésével párhu­zamosan a szépirodalmi érdek­lődés'szinte teljesen eltűnik. A kötelező olvasmányokat kivált­ják a videofilmek, az irodalmi kivonatok, illetve a tankönyvek, a szakirodalom.- A nem olvasásra is vissza­vezethetők azok a társadalmi problémák, melyek magatartás- mintáink hiányából adódnak. Nincsenek módszereink nehéz­ségeink megoldására, hiszen ki­maradnak azok a minták, amik­hez a könyvek is példát adhat­nának - véli a szakember. Emellett szűkebb környeze­tük, családjuk sem tud megfele­lő példát nyújtani a gyerekek­nek, hiszen a felnőtt társada­lomra ugyancsak jellemző a „szépirodalmi olvasatlanság”, ami az idő hiánya mellett anya­gi okokkal is magyarázható. A könyv ugyanis egyre inkább csak az ajándék kategóriájába sorolható.- Mindez oda vezet, hogy a fejlett országok között hazánk meglehetősen rossz helyen em­líthető az olvasásértés terén. A szövegértési problémák szintén egyértelműen jelentkeznek ‘az általános iskolások körében, s ebben a szülőkre és a pedagógu­sokra egyaránt nagy a felelősség hárul - hangsúlyozta ki Elek Erika. Emlékhely alkotásokkal, rendezvényekkel Miskolc (ÉM - SZ) - Holnap avatják fel a Miskolci Galéria Rákóczi-házában kialakított Kondor Béla-termet. A ren­dezvényen egyúttal meg­nyitják e kiállítótér első tár­latát: Kondor Béla Az angyal megjelenése című időszaki kiállítását. Az újkori magyar művészet egyedülállóan sokszínűnek tar­tott alkotójának, Kondor Bélá­nak (1931-1972) műveit a miskol­ci Petró-házban tekinthették meg az érdeklődők a közelmúl­tig. A Miskolci Galéria Szalay Lajos halála után az épületet kizárólag az elhunyt művész gyűjteményének szentelte. Az egykor Miskolcon is alkotó Kondor Béla állandó kiállításán a látogatók megismerkedhettek alkotásai sokszínűségének meg­felelően grafikáival, pasztelljei- vel és festményeivel, valamint egyedi hangú fotográfiáival, köl­teményeivel is. A Kondor-hagya­ték most került végleges helyé­Kondor Béla fotói is helyet kapnak a kiállításon Fotó: Vajda János re, ugyanis az 1995-ben átadott Miskolci Galéria tervezője, Visz- lai József a Rákóczi-házban ala­kított ki a művész alkotásai szá­mára egy állandó kiállítóteret, a Kondor-termet. A „költözés” után a Petró-ház tetőterébe ke­rült a Miskolci Galéria grafikai gyűjteménye, valamint kutató­és könyvtárszobát alakítottak itt ki, ahol a Szalay Lajos élet­művével kapcsolatos dokumen­tumok is megtalálhatók. A Kon­dor Béla alkotásainak szánt vég­leges teret pedig holnap avatják fel a Rákóczi-ház műemléki szárnya fölötti tetőtérben.- A gótikus hatású, egyfajta templomi hangulatot árasztó te­remben Kondor Béla évenként megújuló időszaki kiállításai váltják majd egymást. Szándé­kunk szerint olyan előadások, konferenciák, komolyzenei kon­certek is helyet kaphatnának itt, melyek valamilyen módon kapcsolódnak Kondor Béla mun­kásságához, illetve méltók az ő szellemiségéhez - utalt a terem rendeltetésére Szoboszlai Lilla, a Miskolci Galéria munkatársa. Mint hozzátette, az első, Az an­gyal megjelenése című kiállítá­son a művész műterméből való tárgyai - például guruló festő­szekrénye, az általa tervezett nyomóprés és festőállványa - mellett festményei, grafikái, va­lamint fotográfiái is megtekint­hetők. A tárlat részben a mű­vész hagyatékából, részben pe­dig köz- és magángyűjtemények­ből válogat. A Kondor Béláról elnevezett terem avatása és a ki­állítás megnyitója holnap déli 12 órakor kezdődik a Miskolci Ga­léria Rákóczi-házában. Kibédi Varga Áron Fotó: vajda j. Amszterdami krónikás HÍRCSOKOR • Franciaország Rudabányán. A francia tengerpartokat mutatja be Róbert Cressin fotókiállítása, mely október 20-án, ma dél­után 4 órakor nyílik meg a rudabányai Gvadányi Művelődési Házban. • Színpadon A Kis Herceg. Új bemutatóval jelentkezik a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színház. A Saint-Exupéry A Kis Herceg című remekéből készült előadást - rendező Szép László - október 23-án, hétfőn (majd 24- én, kedden) délután 4 órától láthatja a kö­zönség a Vasas Művelődési Házban. • Elmarad a Lola Blau. A művésznő, Ud­varos Dorottya betegsége miatt elmarad a kazincbarcikai felnőtt színházi bérlet ma este 7 órára meghirdetett előadása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom