Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)

2000-09-28 / 228. szám

2000. szeptember 28., csütörtök ÉSZM-MMVUMIlil # Aktuális / Hálóhely / Hirdetés 6 JEGYZET Útépítések Mészáros István Az mindig örvendetes, ha új utat építenek, vagy legalább egy-egy szakaszt felújítanak, kiszélesítenek. így van ez például Miskolcon is, a József Attila úton, ahol a be­fejezést követően jobb útfelületen, biztonsá­gosabb lesz a közlekedés. Egy-egy rész már rendben van (kivéve az útjelek felfestését), más szakaszokon most végzik az aszfaltozást. A balra kanyarodóknak külön sáv lesz - ez mostanában a választó- és záróvonal kijelölé­sére szolgáló pöttyökből látható, - ami rop­pantul dicsérhető, hiszen aki rendszeresen er­re közlekedik tudja milyen gyakoriak voltak az összecsúszások, koccanások éppen a balra kanyarodó, s az úttesten a belső sávban vára­kozó gépkocsik későn való észlelése miatt. A mögötte jövő járművek ugyanis, ha későn vették észre az ott állót, pillanatok alatt elő­idézték a bajt. Természetesen az útépítés- és javítás min­dig kellemetlenségekkel jár. Lassabban lehet haladni, csúcsidőszakokban többnyire dugók alakulnak ki, kerülgetni kell a gödröket és így tovább. Apropó, gödrök. A múltkorában ír­tam arról, hogy ezen az úton - az építés kap­csán - több keresztirányú, általam csak fek­vőgödörnek elnevezett mélyedés vette foko­zottabban igénybe a kocsik futóművét. Azt persze, nem tudom, hogy éppen e kis jegyzet hatására-e, s nem is ez a lényeges, de rá pár napra azokat a bizonyos gödröket megszün­tették, pontosabban fogalmazva aszfalttal ki­egyenlítették. Elképzelhető, hogy az építkezés során nem is kellett volna ezeket rendbehozni - hi­szen később az egész útfelületet új aszfalt- szőnyeggel látták, látják el tehát lehet, hogy ez nem is „előírás", szabály. Amennyi­ben ez így van, még inkább örvendetes az útépítők fentebb taglalt cselekedete. Köszö­net tehát nekik, és az építést vezetőknek a gyors, az autósok érdekeit szolgáló intézke­désért. Újabb háziorvosi kérelmek; a „karcsúsítás” ára Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Szo­katlan időzítéssel, két dél­utáni „felvonásban" tartja szeptemberi testületi ülését a dél-borsodi város önkor­mányzata. Csütörtökön, il­letve pénteken 13 órakor kezdődnek az ülések. Az első ülésnap 12 napirendi pontot, javaslatot tárgyalnak meg a képviselők, akárcsak pén­teken, de akkor már zárt ajtók mögött. Ennek megfelelően a pénteki ülésre maradnak a faj­súlyosabb témák. A második nap pontjainak majd mindegyi­kében a város gazdasági társa­ságainak működésével, gazdál­kodásával összefüggő döntéseket kell hozni. A napirend szerint csütörtö­kön a már egyszer tárgyalt házi­orvosi ellátás lehetséges módosí­tásával kezd a grémium. Míg korábban egy területi ellátási kötelezettség nélkül praktizáló háziorvos fordult az önkor­mányzathoz azzal a kéréssel, Újra téma az orvosi ellátás hogy a továbbiakban engedje te­rületi ellátási kötelezettséghez, most már öt háziorvos kezdemé­nyez hasonlót. A területi ellátá­si kötelezettséggel az üzemor­vosként tevékenykedő kérelme­zők plusz anyagi támogatáshoz, eszközvásárlás forrásokhoz jut­nának. Az öt orvos a város jegyzőjé­hez címzett levelét azzal zárta, hogy bízik az önkormányzat tá­mogatásában, mivel egy olyan befektetésről van szó, mely a la­kosság egészségi állapotának ja­vulásában a helyhatóságnak a későbbiekben megtérül. Ezen kívül megtárgyal a tes­tület egy többpontos javaslatot, mely az intézményhálózat és a polgármesteri hivatal - költség­takarékossági célzattal elvégzett - szerkezeti átalakításából szár­mazó többletkiadások fedezeté­nek biztosítását határozza meg. Az ülésnap vége felé a város­atyák megvitatják a Tiszaújvá­ros munkaerőpiacának alakulá­sáról szóló tájékoztatót is. Fotó: Szegő Péter Háló-hely * o e ú © is Sí £ Ga fcéck fo> i-d St>p R*fr«h Horn* 6**roh M*íl Urfer Sm*lt*r IVeTyj-enc** MemsrQl Hittóiówwrtrtlcilfnjhtrv/ Ha nincs csapat (bár, mint tudjuk, kéne), weboldala sem le­het. Ez, persze, nem igaz, hiszen a Diós­győr él és élni fog, ha máshogy nem is, a drukkerek emléke­zetében (szivében, lelkében, és hason­lók). ők a fenti dmű honlapot még sokáig szívesen látogatnák. Hiába. A site-ot, úgy tűnik, el­happolta a futball elől egy táv­közlési cég. Mondhatnánk szeb­ben is: a vállalkozás jó érzékkel szerzett teret magának egy bejá­ratott kommunikációs csatornán. Foci helyett mobil - a modern idők szlogenjének is beillene. A társaság a WebTel Kft., s bár azt nem tudjuk meg, a labdarú­gáshoz értenek-e, a nyitóoldal linkjeiből („Mobil Tartozék Shop", „Internet2", „Webde- sign", hasonlók) kiviláglik, a táv­közlésben otthonosak. A kezdőoldalt a céglogó előtű- nő-elhalványuló változata foglal­ja el. Az e-mail elmekből kiderül: a vállalat Székesfehérvár és Eger mellett Miskolcon is képviselteti magát. Amúgy semmit sem tu­dunk meg a főszereplőről: a ló­gó mögött nem lapul semmi (Explorer 4.0-val), s a fenti me­nüsorban jelzett partnerek (?) linkjei közül sem jön be mind. Ebből is az a közkeletű véle­kedés látszana, hogy a mai „futball" mögött láthatatlan üz­leti erők húzódnak meg...? Ét wmmmmmmmmmmm XVII. Kisgyőri Szüreti Nap Kisgyőr (ÉM) - Szeptember 30- án, szombaton egésznapos ren­dezvényen vehetnek részt az érdeklődők Kisgyőrben, a XVII. Kisgyőri Szüreti Nap al­kalmából. A részletes program: délelőtt tíztől a Vitézek harca című vásári komédia tekinthe­tő meg a BAB társulat előadá­sában a játszótéren, eső esetén a tornateremben. Délután két órakor lovas felvonulás veszi kezdetét, az indulás a busz­megállóból történik. Délután négy órakor a Szirmabesenyői Népdalkör, a Felsőzsolcai Fér­fikar, az Avas Táncegyüttes, a Miskolci Igricek népzenei együttes, a Csermőke együttes, a Dúdos műhely (Noszvaj), a Kisgyőri Népdalkör és a Kis­győri Motolla Táncegyüttes szüreti műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Este hét órakor táncház is lesz. Vezeti Varga Gabriella. A zenét a Kisgyőri Folkegyüttes szolgáltatja. A rendezvényt az este nyolc órakor kezdődő szü­reti bál zárja. • Fogadóóra. Dr. Menyhért Béla, Encs vá­ros polgármestere fogadóórát tart szep­tember 29-én, pénteken reggel 9 és déli 12 óra között a polgármesteri hivatal I. emelet 12. sz. helyiségében. • Idősek köszöntése. Az Öregek Napja alkalmából a hagyományokhoz híven Sa- jókazán is megrendezik a község idősko­rúi számára az ünnepséget. A 70 évet be- töltötteket látja vendégül az önkormány­zattöbb mint 300 főt. A művelődési ház­ban az Akkord színpad, gyermek műsor és budapesti nótaénekesek szórakoztat­ják október 2-án a közönséget. Emellett 400 forintos vásárlási utalványt kapnak ajándékba az időskorúak. Felújított kereszt. A helybeliek nagy örömére szépen felújították a felvé­telen látható faluvégi keresztet a legyes- bényeiek. Bár a megfogalmazás (ma már) nem pontos, hiszen a kereszt ott van, ahol Legyesbénye és Bekecs „összeér”. Napja­inkban a két falu teljesen összeépült, az hogy éppen Bekecsen vagy Bényén va­gyunk, leginkább a helységnév tábla jelzi. A lényeg persze, hogy a bényeiek ilyen apróságnak tűnő, ám faluképi szempont­ból fontos dolgokra is figyelnek. Fotó: mmi Belgyógyászati konferencia Ózd (ÉM - KM) - Az ózdi Al- mási Balogh Pál Kórház belgyógyászati osztálya tu­dományos konferenciát rendez október 6-án, pén­teken délelőtt 11 órakor az észak-borsodi egészségügyi intézmény rendezvényter­mében. Az ülés levezető elnöki tisztét dr. Kalo Emil, az ülés titkári tisztét pedig dr. Galicza Csaba látja el. Megnyitó beszédet mond dr. Varga Tibor főorvos. Ezt követően dr. Tóth István kórházigazgató és dr. Mészáros Miklós, Ózd alpolgármestere üdvözli a tudományos rendez­vény résztvevőit. Ezt követően szakmai elő­adások hangzanak el prof. dr. Édes István A szívelégtelenség modern kezelése, prof. dr. Pé- terffy Árpád, dr. Vaszily Mik­lós Billentyűsebészet az évez­red küszöbén, dr. Horváth Ambrus, dr. Galajda Zoltán Korszerű szemlélet a koszorúér sebészetben, dr. Hegedűs Ida Az echocardiográfia szerepe a szívelégtelenségben címmel. A rendezvény támogatói: Byk Gulden, Roche, Knoll, BASF Pharma. Óvodafelújítás Sajókaza (ÉM) - Sikerült fel­újítani a sajókazai óvodát. A sajókazai Papszer úti óvodát az egyháztól vette át az észak-bor­sodi község önkormányzata. Az épületre mára már ráfért az alapos felújítás, amit a nyári szüneten sikerült is megvalósí­tani. Pályázati pénz híján a te­lepülés saját erőből, 1,5 millió forintból valósította meg ezt a munkát. Ezáltal merőben meg­változott a környezet, a gyer­mekek nagy örömére - tájékoz­tatta lapunkat Balázs Tibor polgármester. Hirdetés gondoljon arra, hogy nálunk minden ügyfél V.I.P. Egy bank, amely nem csupán egy személytelen pénzintézet? Ahol az ügyfél nem számlatulajdonos vagy kliens, hanem szemé­lyes partner? Amely nem az ő bankjuk, hanem az Enyém, az Öné, mindannyiunké? Egy bank, amelynek saját stílusa van? A Volksbank, Ausztria egyik legsikeresebb bankcsoportjának tagja, 1993. óta nyújt teljes körű szolgáltatást a magyar lakosság számára. Győződjön meg róla Ön is, hogy nálunk nem az ügyfél igazodik a bankhoz, hanem a bank az ügyfélhezl yglkffegnk fiák Ét«gK-M9flygrQr.»áfl9.n? 3525 Miskolc, Városház lér 9. Tel. : (06-46) 500-410 Volksbank. A bizalom kötelez. VOLKSBANK Hungary

Next

/
Oldalképek
Tartalom