Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-28 / 228. szám
2000. szeptember 28., csütörtök Aktuális 3 hírcsokor • Indiai élmények. Zarándokúton Indiában címmel Kosik Enikő tart diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót szeptember 28-án, ma este 6 órától a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. • Nyugdíjas-találkozó. Nyugdíjas-találkozót szervez pénteken délután 2 órától a Polimer Szolgáltató Kft. a kazincbarcikai Lombik étteremben. A rendezvényre 500 volt BVK-s, BC-s nyugdíjas hivatalos. • Szüreti táncestély. Szüreti táncestélyt tart pénteken délután 4-től este 10 óráig a Barátság Nyugdíjas Klub Miskolcon, a Kassai utca 86.-ban. • Kisebbségi iroda nyílt. Irodát nyitott tegnap Miskolcon a Német Kisebbségi önkormányzat, a Tízeshonvéd utca 13- ban. Ezután minden hónap utolsó csütörtökén tartanak majd itt fogadónapot, illetve az önkormányzati ülések előtt ügy- félfogadást. Az irodát Tavaszi Zsolt, a települési önkormányzat Fidesz-frakciójá- nak vezetője adta át. Modem injekcióstű-gyár épül Bőcsön Jövő nyáron kezdődik a próbaüzem a Magyarországon is egyedülálló létesítményben Bőcs (ÉM-SzP) - Egy több mint 100 főt foglalkoztató, egyszer használatos injekcióstű-gyár épül Bőcsön. A korszerű technológiára épülő gyár három ütemben valósul meg, a beruházás költsége 2,1-2,2 milliárd forint. A Magyarországon egyedülálló gyár alapkövét szombaton helyezi el Ligetvári Ferenc, környezetvédelmi miniszter - hangzott el tegnap a bőcsi polgármesteri hivatalban tartott tájékoztatón. Lippai Lajos, Bőcs polgármestere a beruházással kapcsolatban kiemelte, hogy a gyár megépítése sokat javít a megye egyik legrosszabb, 21 százalékos munka- nélküli mutatóival rendelkező település foglalkoztatási gondjain.- Több éve törekszünk a hatékony munkahelyteremtésre, s most már látszik, hogy fáradozásunk nem volt hiábavaló, hiszen egy olyan gyár épül meg Bőcsön, mely hosszú távon munkát ad az itt élőknek - fogalmazott a polgármester.- A teljes gyár három ütemben épül meg - közölte a beruházó Dorel Med Rt. vezérigazgatója, Babik József. - Első körben, nyolc hónapon belül megépül a 2400 négyzetméter alapterületű kétszintes üzemcsarnok, melyben rögtön megkezdi működését az egyszer használatos tűket gyártó részleg. Ugyanebben a csarnokban kap helyet a második ütemben indítandó fecskendőgyártó részleg. A gyár által készített termékek piaca biztos, egyaránt értékesítünk majd külföldre és belföldre. A tervek szerint egy külön projekt részeként, de még három éven belül épül meg a harmadik részleg, ahol is egy önálBabik József és Lippai Lajos Fotó: Szegő Péter ló csarnokban egyéb egyszer használatos kórházi és orvosi eszközöket gyártanak majd. Ekkorra a foglalkoztatottak száma eléri a 180-at.- A beruházást a Dorel Med Rt. valósítja meg - tájékoztatott Lippai Lajos. - A céget tavaly jegyezték be 400 millió forintos törzstőkével. Alapítója a Dorel Kft. és a bőcsi önkormányzat, mindkét fél 50-50 százalékos tulajdonosa a részvénytársaságnak. A gyár megépülését a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács 170 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette, míg a Gazdasági Minisztérium további 40 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. Lippai Lajos a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Ligetvári Ferenc a szombati alapkőletételt követően írja alá a megye környezetvédelmi alapjának támogatásáról szóló szerződést. A település egyébként szombaton kettős ünnepet ül, ugyanis a polgár- mester ekkor veszi át a kormány által adományozott nemzeti jelképet, a millenniumi zászlót. Agrárhitel: a hitelképesség a döntő Miskolc (ÉM - FL) - Amennyiben a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szóló törvényjavaslatot jelenlegi formájában elfogadja a parlament, sok száz szövetkezet felszámolásra kerülhet. A nagy bankok borsodi fiókjai a bizonytalan helyzet ellenére is készek hitelezni a hitelképes szövetkezeteknek.- Esetleges új üzletpolitikáját a Postabank majd csak az elfogadott törvény ismeretében alakítja ki, addig erről nincs mit mondanunk. Egyelőre minden mező- gazdasági szövetkezeti ügyfelünket fogadjuk, tárgyalunk velük. Amennyiben megfelelnek a szokásos követelményeknek, hitelezünk nekik - nyilatkozta a Postabank Rt. Észak-magyarországi régiójának igazgatója, Sike Nándor.- Bennünket a klasszikus értelemben vett szövetkezetek már nem nagyon keresnek meg. Akik jönnek, azokkal hitelképességük, bevételük és kiadásuk számbavétele után partnerek lehetünk. A kapcsolat egyedi elbírálás alapján születik - nyilatkozta Lovász Gergely, a CIB Bank Rt. miskolci fiókigazgatója. Kétszázezer a kórháznak Miskolc (ÉM) - összesen kétmillió, egyenkét 200 ezer forint értékű adománnyal támogatott magyarországi szociális (egészségügyi) intézményeket az a biztosító, mely két spanyol társaság tulajdonát képezi.Az önkormányzatok javallata alapján kiválasztott tíz támogatott intézmény egyike a miskolci Diósgyőri Kórház, mely az összeget működési költségként szabadon felhasználhatja. A cég a nyári adományátadó ünnepségek során bemutatta a társaság eddigi eredményeit, jelezve, hogy még az idén speciális kockázati elemeket is tartalmazó baleset- és betegbiztosításainak értékesítését tervezi. Mászóvár. Fából készült játékokat, mászóvárat kapott ajándékba tegnap a miskolci selyemréti óvoda a körzet ön- kormányzati képviselőjétől, Dömötör Zoltántól (MSZP). A képviselői alapból vásárolt ajándékot az óvónőkkel együtt választották ki, a beszerelésben a szülők is segítettek. Fotó: Farkas Maya Nyugdíjbiztosító, megújult arculattal Miskolc (ÉM - SzK) - Tegnap délután az ünnepélyes megnyitóját is megtartották a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság új irodaépületének, amely néhány napja már e helyen fogadja ügyfeleit. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megbízásából épült új megyei székház átadásán Szilágyiné Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára, dr. Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója és Kobold Tamás polgármester is részt vett. A megnyitón elhangzott: a nyugdíjbiztosító nemcsak a hárommilliónyi nyugdíjas ellátásának biztosításával foglalkozik, de voltaképp az egész társadaÜnnepélyes bejárás Fotó: b. t. lom ügyeinek intézésével, így a járulékfizetőkével és a potenciális ellátottakéval is. Tehát nem mellékes, hogy egyrészt, akik e munkát végzik, milyen körülmények között dolgoznak, másrészt, az ügyfeleket milyen arccal, arculattal fogadják. Különösen nem mindegy, most, a magánnyugdíj-biztosítók megjelenésének idején. Kobold Tamás polgármester azt is hangsúlyozta: közel 1 milliárd forintos értékkel gazdagodott a város, s javult - bizonyos szempontból - az igazgatóság dolgozóinak és ügyfeleinek életminősége. Bobák Kornél igazgató ehhez kapcsolódva elmondta: amellett, hogy a különféle bérleményekből végre egy helyre kerültek, együtt dolgozhatnak. Mint lokálpatrióta, örül, hogy a legalább 30 éve senki földjeként számon tartott terület méltó hasznosításra lelt. Öt szinten Az új, Csizmadia köz 1. szám alatti, 4500 négyzetméteres épület 5 szintje közül a földszint az ügyfélfogadás helye. Az ügyfeleknek - a felsorolt ügyfajtákból történő választás alapján - gép osztja a sorszámot, a hét 4 napján reggel 8 órától. Hétfőn és csütörtökön - az eddigi déli 12 helyett - délután 3-ig hosz- szabbították meg a fogadási időt. Kedden továbbra is délig tart a fogadóidé, szerdán pedig este 6-ig. (Péntekenként továbbra sincs fogadás.) Az új központi telefonszám: 514-600. Az otthon melege - némi rásegítéssel Miskolc (ÉM - SzK) - Sokan vannak, akik saját erejükből képtelenek volnának meglévő otthonukban saját lakhatásukról gondoskodni. Az ő megsegítésüket szolgálja a lakhatási támogatás. A szociális törvény adta lehetőséggel élve a miskolci önkormányzat is saját rendeletében szabályozza, milyen feltételek mellett nyújt a megyeszékhelyen állandó bejelentett lakással rendelkező - és életvitelszerűen a városban tartózkodó - kérelmezők számára lakhatási támogatást. (Ahány önkormányzat, annyiféle feltételrendszer. Lásd keretes írásunk.) Miskolcon havonta átlagosan 5 ezer ember részesül e támogatási formában, közülük 2 ezer 938 fő számára közvetlenül a Mihő Kft- nek utalják át az összeget. 2000. első félévében az önkormányzat összesen 85 millió 22 ezer forintot fordított lakásfenntartási támogatásra - tudtuk meg a városháza szociális és egészségügyi osztályának vezetőjétől, Jirkovszkyné Szép Máriától. Az osztályvezető a lakhatási támogatás feltételeiről szólva elmondta: a támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a háztartásban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum másfélszeresét (ez jelenleg 25 ezer 900 forint), egyedül élőknél kétszeresét (ez jelenleg 33 ezer 200 forint). Továbbá: a lakásfenntartás indokolt havi költségei elérik, vagy meghaladják az egy háztartásban élők havi nettó jövedelmének 35 százalékát. Vagy pedig: a lakás fűtési költségének havi összege eléri, vagy meghaladja az egy háztartásban élők havi jövedelmének 20 százalékát, de a lakásfenntartás indokolt költségei nem érik el az egy háztartásban élők havi nettó jövedelmének 35 százalékát. A támogatást az első esetben havi bontásban egy évre, a másodikban pedig egy fűtési szezonra, havi bontásban kell megállapítani. A támogatás iránti kérelmet évente meg kell újítani - szól a figyelmeztetés. A támogatást elsősorban önkormányzati tulajdonban lévő közüzemi vállalathoz, lakáskezelő szervhez utalják át a rendelet szerint. Kivételt jelent, ha az igénylő által lakott lakásban az önkormányzati tulajdonú közüzemi vállalat, lakáskezelő szerv által nyújtott szolgáltatás havi mértéke nem haladja meg az adott támogatás havi összegét, vagy nincs ilyen jellegű szolgáltatás a lakásban. Ez esetben más közüzemi vállalathoz, lakáskezelő szervhez, pénzintézethez is utalható támogatás, illetve az összeg tüzelőanyag vásárlására is fordítható. Ez utóbbit számlákkal kell igazolni. Aki ennek nem tesz eleget, illetve aki a lakásfenntartási támogatással csökkentett díjfizetési kötelezettségét nem teljesíti, az a következő évben, illetve fűtési idényben nem részesülhet támogatásban. Fogadják az igényeket Kazincbarcika (ÉM - KBA) - Ebben az évben Kazincbarcikán 1920 fő kért lakásfenntartási támogatást, ezen belül 67-en fűtés- támogatást, amely 1200-1800 forint közötti összeget tesz ki havonta, illetve igénylőnként. A támogatások egy részét készpénzben fizetik, illetve utalványt adnak nagyobb többségben. Az év hátralévő időszakában ez a támogatási igény növekedni fog - mondta Német Zoltán, a kazincbarcikai ön- kormányzat társadalompolitikai osztályának a vezetője előzetes kalkulációik szerint a duplájára emelkedik. Az igényeket folyamatosan lehet beadni a társadalompolitikai osztályon. A szolgáltató kapja Ózd (ÉM - ÓKI) - A kedden elfogadott 8,95 százalékos hődíjemelés tovább nehezítette a kisnyugdíjasok és a szegény réteg helyzetét. A helyzet enyhítésére az önkormányzat lakásfenntartási támogatással igyekszik segíteni. Lakásfenntartási támogatás adható minden olyan tulajdonosnak, bérlőnek és albérlőnek, haszonélvezeti joggal rendelkezőnek, aki a rendeletben szabályozott jövedelmi feltételeknek megfelel és akinek lakása az elismert minimális lakásnagyságot nem haladja meg. Ez Ózdon 3 személyig 2 lakószoba, 4 személyig 2,5 lakószoba, 5 főnél több esetén pedig 3,5 lakószoba. A támogatás adható lakásfenntartási költségek csökkentésére, ahol a lakásfenntartás indokolt költségei a háztartás havi jövedelmének 30 százalékát eléri vagy meghaladja. A fűtési költségek csökkentésére is adható, ha a lakás fűtési költsége a háztartás havi összjövedelmének a 15 százalékát eléri vagy meghaladja. Utóbbi hat hónapra szól, tárgyév október 15. napjától következő év április 15. napjáig. A fűtési díj és az egyéb támogatások is átutalással történnek és a szolgáltatók számlájára kerülnek, kizárva az egyéb célú pénzfelhasználást. Egyedi fűtés esetén tüzelőutalványokat ad ki a szociális és egészségügyi osztály. Ózdon október 15-ig lehet még benyújtani az igényeket és eddig már 1100 ilyen kérelem érkezett a városházára. Két kritérium... Tiszaújváros (ÉM-SzP) - Ti- szaújvárosban sajátos rendelet szabályozza a fűtéstámogatást - közölte érdeklődésünkre Poropatich Péter, az önkormányzat szociális és egészségügyi irodájának vezetője. - Mindenféle fűtési módra fajlagos költséget dolgozott ki az önkormányzat. Azok a családok kaphatnak támogatást, melyeknél a háztartásában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg a 33 200 forintot, illetve a gyermekét egyedül nevelő szülő esetén a 36 520 forintot. Továbbá támogatható az a család, ahol a fűtési költség eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 12 százalékát. A támogatás összege havonta minimum 1000, maximum forint 5200 forint.- Tavaly mintegy 1200-an kaptak támogatást, s várhatóan idén még többen kapnak majd - mondta az irodavezető ugyanis a közüzemi költségek növekedtek, és a tavalyi módosítással kedvezőbb lett az ezt szabályzó rendelet.