Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-22 / 223. szám
2000. szeptember 22., péntek Miskolc és környéke 1 HÍRCSOKOR • Tandíjemelés. A zeneiskolai oktatás finanszírozása nagyrészt az alsózsolcai ön- kormányzati pénzeszközökből történik. Nagyon kevés anyagi forrás áll a hangszerek pótlására, illetve újak beszerzésére. Az alsózsolcai zeneiskola tandíjemelése nem jelentős, a tanulók számára havi 200 forintot jelent. A bevétel a hangszerek beszerzésének forrását növeli. • Időarányosan. Az ongai önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén napirendre került a község első félévi gazdálkodásának értékelése. A módosított bevételi előirányzat 54 százalékát teljesítették. A kiadási tételek 50 százalékos teljesítése időarányos és takarékos gazdálkodást tükröz. Miskolciak sikere Miskolc (ÉM) - A miskolci 22. Sz. Rónai Ferenc Általános Iskolában nagy hagyományokkal és szép eredményekkel büszkélkedő Góliát-McDo- nald's focicsapat működik Götz György testnevelő edző vezetésével. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően - megyénkből egyedüliként - meghívást kaptak Budapestre a Népstadionba az „Olimpia 2000” Góliát-McDonald’s Tanévindító Gyermeklabdarúgó Fesztiválra, ahol az ország 16 csapata gyűlt össze. Ez egy speciális fesztivál volt, hiszen nemcsak a gyerekek küzdöttek meg egymással, hanem az apukák is, és az együttes teljesítmény adta meg a végeredményt. A focimeccseken kívül összemértük tudásunkat 100 méteres váltófutásban, deká- zásban, apa-fia fejelésben, célbarúgásban - mondotta Götz György. Az egész napos rendezvényen végig a jó hangulat és a sportszerűség dominált, egymásért szurkolt gyerek és apa, valamint a lelkes anyukák hangos tábora. A fesztivált rendezők meglepetésekkel szolgáltak: a meghívottak között volt Bicskei Bertalan, a válogatott szakvezetője, Bene Ferenc, Dunai Antal és Géléi Imre egykori válogatott labdarúgók, akikkel hosszan elbeszélgettünk. Minden résztvevő ajándékkal távozott, Góliátos sapkát, illetve kis serleget kaptunk emlékül. A csapat tagjai Bauernfe- ind Bence, Boér Balázs, Cziba Péter, Götz Gergő, Hajdú Dávid, Heiszman László, Kecskeméti Norbert, Kovács Milán, Rap- csák Dániel és a gyerekek apukája. Köszönetét mondunk Daragó Lászlónénak, a Góliát McDonald’s FC B.-A.-Z. megyei vezetőjének - jelentette ki végezetül - Götz György testnevelőtanár. Az oldalt írta: Nagy Zoltán, tel.: 46/365-480 Szerkesztette: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Boldogító igen - fél évszázad múltán is Együtt ünnepelt a nagy létszámú család a mályi aranylakodalomban A Bellovics házaspár 50 év múltán megismételte a boldogító igent. A háttérben a család, középen az anyakönyvvezető Fotó: N.z. Mályi (ÉM - NZ) - Emlékezetes esemény színhelye volt nemrégiben Bellovicsék háza Mályiban. A 82 éves Bellovics Kálmán és 71 éves neje, született Kovács Ilona Irén aranylakodalmára jött össze a nagy család: lányuk, fiúk, vejük és menyük, valamint a hat unoka. Most is tanúskodott az ötven évvel ezelőtti tanú, Évike, a menyasszony húga. Ritka esemény az aranylakodalom, egy mégoly nagyobb község életében is, mint Mályi. Az anyakönyvvezető pályafutása során első esetben írhatta alá az ötven év után megújított „igent” tanúsító emléklapot. Legutóbb 1986-ban történt ilyen esemény a községben. A házasságkötő teremben rendezett esküvő után a fiú ifjabb Bellovics Kálmán mályi házában gyülekezett a násznép. Az idős házaspár egyébként Diósgyőrben lakik a vár közelében. Az ünnepi ebéd után az emlékezések az elmúlt hétnyolc évtizedet elevenítették meg. A menyasszony, ahogy a család, az ismerősök szólítják Incike, 1929-ben született Pest megyében, Sződön. Számon tartják- Később Romhányba, aztán tíz év után Bánkra költözött a családunk. Ott jártam ki az általános iskolát, majd varrodába kerültem Vácra. Megismerkedtem a férjemmel... - Ezt pedig úgy tartja számon a családi krónika, hogy egy nemdohányzó kis- fülkében történt. Akkoriban helyezték Rétságra a pénzügyőrségre a vőlegény-jelöltet, sokat utazott, és e közben a vonaton ismerte meg élete párját. Kálmán bácsi az első világháború utolsó évében 1918-ban született Diósgyőrben.- Itt jártam polgári iskolába, az erdészetnél kezdtem dolgozni a Diósgyőri vár felett. Nem tanulhattam tovább, özvegy édesanyám nem tudta állni a költségeket. Krampácsolás következett, a Szent Aúna-temp- lomtól a Bükkbe vezető kisvasúinál. Akkor voltam tizenkilenc éves. Megyei szolgálat Több helyen megfordultam, a diósgyőri papírgyárban is dolgoztam, végül a pénzügyőrségnél kötöttem ki, ott harminc évet húztam le. 1972. május elsejét ünnepeltem először nyugdíjasként. - A Nógrád megyei szolgálat után Bellovics Kálmán Miskolcon fejezte be pénzügyi pályáját. Felesége pedig a miskolci patyolatvállalattól vonult nyugdíjba. Közben Bellovics Kálmán életébe is „beleszólt” a II. világháború, a huszonéves fiatalembernek természetesen a honvédség kötelékében volt a helye.- Már a Dunántúlon állt a front, ott estem hadifogságba. Előbb azt ígérték, hogy mehetünk haza. Figyelmeztettek is a kollégák, vigyázz, mert elvisznek. így is történt. A „testvéreim” - mondja erőltetett humorral - becsaptak egy menetbe, és irány a Fekete-tengeren keresztül a 812-es fogolytábor. - Máig emlékezetes számára, hogy egy nagy zivatar után leengedték őket mosakodni a patakba, de erősen szomjaztak: itták a sáros vizet. - Szénbányába osztottak be bennünket, majdnem ott pusztultam, mert agyhártyagyulladást kaptam. Szerencsémre egy nővér, civilben tanítónő, hordott nekem gyógyszert, és megsúgta, lehetőleg ne menjek más lágerbe. A betegeket ugyanis továbbirányították, ami a véget jelentette. Megszakítás Betegség, bányabaleset közbejöttével, de átvészelte a fogság éveit. 1948. november 20-án, már a debreceni fogadótáborban készülhetett haza 25 forint útravalóval a zsebében. E „megszakítás” után folytatta a munkát a pénzügyőrségen, ’49- ben ismerte meg Incikét, és a „nemdohányzó fülkés” randevúk után 1950. szeptember 9-én Bellovics Kálmán és Kovács Ilona Irén az anyakönyvvezető előtt kimondta a boldogító igent, amit most megismételtek Mályiban. Változatosra sikeredett a házaspár élete, de most az aranylakodalmas ebéden boldogan nyugtázhatták: nem volt hiábavaló fáradozásuk, a szorgalmas munka, a harmonikus családi élet követőkre talált utódaiknál, akik sikeresnek mondhatják magukat. Lányuk, Kubiczky Imré- né a Generáli Providencia Biztosító Rt. görömbölyi képviseletének a vezetője, férje a Gépem Kft. családi vállalkozás igazgatója. Az ifjabb Bellovics Kálmán főállásban a Észak-magyarországi Regionális Vízművek diszpécsere, emellett villanyszerelő vállalkozó, felesége hivatásos nevelőszülő a mályi otthonukban. Hat unoka vette körül a nagyszülőket az ünnepségen. Az utódok elkerültek Diósgyőrből, de visszajárnak a régi szülői házba. Emlékoszlop. Kistó kajban a település központjában állították fel a millenniumi emlékoszlopot. A fehér oszlopra az ország és a község címerét helyezték el. Az oszlopot egy helyi vállalkozó Tokár András készítette el. Fotó: Udvardy József Hirdetés Szenvedélye: Fortuna Esélyt kell adnunk a szerencsének! Miskolc (EM - LL) - A szenvedélyes szerencsejátékosok mellett a többség csak hobbiszinten próbálja Fortuna kegyeit megszerezni. Ha valaki mégis rendszeresen lottózik, totózik, nem jelenti azt, hogy esetleg megszállottá válna. Legfőképp a nyerési szándék vezérli az embert, amikor egy-egy lottó- vagy totószelvényt kitölt - fejtette ki véleményét Szatmári István miskolci rendőrtiszt -, azonban ki ne szeretne anyagi biztonságot maga, illetve a családja körül. Mint mondotta, viszonylag fix számokkal játszik, ugyanakkor az ötös, hatos és skandináv lottó egyaránt kedvence. Egy-egy szelvényt tölt ki minden héten, s ezáltal megadja magának a nyerési esélyt.- A különböző szerencseakciók esetén nagyobb összeget áldozok erre a hobbira - tette' hozzá Szatmári István -, mert így további sorsolásokon vehet részt az ember. Alkalomszerűen tehát, de néha több szelvénnyel játszom, s nem szeretném, ha elsuhanna mellettem Fortuna. A rettegés fog el, ha netán egy alkalmat kihagyok, hiszen végül is az állandónak mondható számaimat bármikor kihúzhatják. Miután feleségével és nyolc hónapos kislányával Sajópálfalán élő rendőrtiszt nem igazán nagy tételben kísérti a szerencsét, megjegyezte: eddigi legnagyobb eredménye egy hármas találat volt, amely csupán néhány ezer forintot hozott a konyhára. Kisebb találatok viszonylag gyakran előfordulnak, amelyek értéke nyilván nem számottevő. Roppant kicsi az esély arra, hogy meggazdagodjék az ember - tárta fel a tényeket Szatmári István -, ennek ellenére rengetegen ütik meg a főnyereményt, miközben a szerencsések többsége nem játszik nagy tételben.- Ha véletlenül az én számaimat húznák ki nagyobb tét alkalmával, valószínűleg elgonSzatmári István hobbiszinten játszik Fotó: Liszkay László dolkodnék a saját és családom sorsának további alakításán. Élet- körülményeinket javítanám elsősorban, majd pedig a hozzánk közel állók anyagi gondjait oldanám meg. Azt hiszem, nem járok a fellegekben, éppen ezért főleg a napi munkám ellenértékére apellálok, ám optimista ember lévén azt gondolom, egyszer miért ne kopoghatna be Fortuna istennő a mi lakásunkba. Szerencsejáték Rt. Miskolci Területi Igazgatósága Hirdetés ---------------------------------------------------------Fenyőbútor-szaküzlet! QfCáló-.gpermek-. étkezöbútorok különleges választékával várjuk vásárlóinkat. ©SSjftOlttfOl’t BÚTORBOLT Miskolc, Szentpály u. 5. Tel.: 354-219, 350-090. 9002 G projan i számítástechnika Projen-Nettó webáruház: www.projen.net www.projen.net www.projen.net 3525 Miskolc, Kazinczy út 20. (46) 414-288 3525 Miskolc, Széchenyi út 14. (46)411-188 © Szerviz Oktatás rax Beléptetőrendszi Tel: 46/501-080 www.cpraxJ ttlinkci holnap is megtalál! Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze 0n is hirdethet az Északban! Keresse munkatársainkat! Hajdú József « 46/414-022/402, 06-20-9589-922 Kuiysné Torma Zsuzsa « 46/414-022/404,06-20-3208-002 Oszterman Ferenc « 46/414-022/401, 06-20-9671-344 Takácsné Hetei Vera» 46/414-022/412,06-20-9147-186