Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-09 / 212. szám
2000. szeptember 9., szombat Életkép 9 JEGYZET Dilemma Búss Gábor Olivér l\icsit mintha kikoptak volna a kereszteződésekből az ablakmosó gyerekek... Legalábbis idén lényegesen kevesebb kis különítmény cirkált a közlekedési lámpák körül vödörrel, szivaccsal, néha szöggel a kezében. Hogy minek a szög? Jobbára egyszerűen csak helyretenni azokat, akik a maguk naivsá- gában azt hitték volna, hogy az ablak mosatása egyszerű kényelmi szolgáltatás. Akik úgy gondolták, ha kérik, mosnak, ha nem, nem mosnak a szivacsos gyerekek. Az igazság a legtöbbekben valószínűleg csak akkor tudatosult, amikor a szélvédőmaszatolás udvarias (esetenként határozottabb) elutasítása után, a lámpa zöldre váltásakor kigyorsítva még hallják, ahogy az egyik, bevételétől megfosztott lurkó kezében a szög végigkarcolja a kocsi hátsó traktusát. Akik láttak már a legártatlanabb „moshatunk?" kérdésre vörös fejjel, ordítva kormány mögül kipattanó autóst, tudják, hogy történt már ilyen. A vásott gyerek azonban nem tűnik el, csak... Az egyik miskolci gyorsétterem éjszakába nyúlva nyitva tartó autós büféjénél egyre több a kéregető gyerek. Rendkívüli érzékkel választják ki azt a pontot, ahol autóval úgyis meg kell állni, rendeléshez az ablakot úgyis le kell engedni, és olyan közel kell állni a falhoz, hogy úgysem tudunk kiszállni. Ezek a gyerekek nem mosnak ablakot. Nincs különösebb fedősztori, egyszerűen pénzt kérnek. Erre azt mondani, hogy nincs, kicsit különös, hiszen csak az áll egy vas nélkül a büféablakhoz, aki szeret az életben a legkülönbözőbb helyekről piruló füllel továbbhajtani. Mondhatjuk még azt is, hogy nem. Ugyanitt, ugyanezeknél az ablakoknál (autósnak kézmagasságban) helyeztek el egy perselyt, hogy ha valaki segíteni akar az X gyermekalapltványnak, dobja be’ ide az adományát. Tehát vagy adunk a kéregetőknek és az alapítványnak, vagy egyiknek sem, vagy csak az utóbbinak és csak otthon látjuk meg, a vásott kis lurkók leköpték-e a hátsó szélvédőt. Egyik este például igen. Vannak persze egyértelmű helyzetek. Egyik vasárnap délután csöngettek nálunk, az ajtóban tíz év körüli, nem különösebben rosz- szul öltöztetett lányka, kimondottan határozott hangon kérdezte: Pénzt, vagy kaját nem tetszik tudni adni? A zavart „nem" után kicsit rosszallóan tette egyértelműbbé, mit is akar: Pénzt se'? Kicsit se'? Nem. Most moshatom az ajtót is? Megszólalt, válaszként golyót kapott Skarupa Tamás számára cseppet sem volt vicces nap április 1-je Koszovóban Molnár István Csobaj (ÉM) - Jelentkezett, kitöltött egy adatlapot, majd elkezdett készülni a kiküldetésre. Skarupa Tamás - aki jelenleg Debrecenben szerződéses katona - fél évig a magyar KFOR alakulatban szolgált Koszovóban. □ Úgy látom, hogy azért ép bőrrel megúszta. • Szerencsére minket senki sem bántott... □ S másokat? • Akadtak incidensek. Az oroszokat nem nagyon szeretik az albánok, hiszen köztudott, hogy „testvérek” a szerbekkel. Egyszer a franciák kísértek egy szerb buszt, amelybe RPG-vel belőttek. Retten meghaltak. A helyzet Kosovska Mitrovicában volt a legfeszültebb, de arra mi nem jártunk. □ Amikor jelentkezett, nem gondolt arra, hogy ez nagyon veszélyes vállalkozás? • A mai világban már minden veszélyes. Az ember még otthon sem lehet biztonságban, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor csapja meg az áram, vagy mikor » ............... Soha nem lehetett tudni, hogy ki kicsoda, kinél lehet fegyver, vagy kihez szólunk rosszul Skarupa Tamás ................................................... vágja le a kisujját krumplipuco- lás közben. Azt persze tudtam, hogy bármikor ránk lőhetnek, de ez nem tudatosult bennem igazán, meg aztán rendesen fel is készültünk. Január 12-én éjfélkor indultunk Debrecenből, míg a repülőnk reggel fél 7-kor szállt fel Ferihegyről. Nem Jugoszlávián, hanem Románián, Bulgárián és Görögországon keresztül mentünk - mivel a légtér le volt zárva s Macedónia fővárosában, Skopjéban landoltunk. Onnan mintegy három órát buszoztunk Pristináig. Ha nem láttunk volna útközben néhány kiégett házat, olyan érzésem támadt volna, mintha kirándulni mennénk. Gyönyörű hegyek vannak arrafelé, kevés jele volt a háborúnak. □ A család hogyan fogadta a döntését? • Megbeszéltük, de hát gondolhatja, hogy a feleségem nem járt táncot örömében. A keresetre nem panaszkodhattunk, egy hónapra 1900 német márkát kaptunk. Ezt egyben, és részletekben is meg lehetett igényelni, a maradékot pedig devizaszámlára átutalták. □ Pontosan hol volt a táboruk? • Pristinától egy kilométerre. A NATO szinte valamennyi tagállamának katonájával találkoztunk, s nagyon jő kapcsolatot sikerült velük kialakítanunk. Mi a hódmezővásárhelyieket váltottuk. □ Miként zajlott az életük? • Csak parancsnoki engedéllyel lehetett elhagyni a kontingenst, ahonnan a fél év alatt kevésszer mozdultunk ki. Nem messze tőlünk voltak árusok, továbbá egy bolt, ahová el-eljártunk. Ezen alkalmakkor soha nem vittünk magunkkal fegyvert, a városba viszont már igen. Minden helynek megvolt a maga veszélyességi osztálya, s aszerint kellett felszerelkezni. □ Magyar laktanyákban gyakran panasz tárgya a koszt. Önök milyen ellátásban részesültek? • Jóban. Magyar szakácsok főztek, naponta háromszor ettünk, sőt, ha szolgálatban voltam, akkor a főhadiszálláson is étkeztünk. Csupán a reggeli volt kicsit egyhangú, ugyanis az esetek kilencvenkilenc százalékában felvágottat kaptunk... □ Önnek mi volt a dolga? • Rendészszolgálatot láttam el, nekünk kellett ellenőriznünk a belépő személyeket. Komoly esemény nem történt csak egyszer, április 1-jén: olyan híreket kaptunk, hogy meg akarják támadni a főhadiszállást, ezért tíz napon keresztül megerősített őrség őrizte a tábort. Hála istennek alaptalannak bizonyult az információ. □ Érintkeztek az ottaniakkal? • A tisztek azt mondták: ha lehet, akkor ne kezdeményezzünk, viszont ha ők integetnek, vagy beszélgetni akarnak velünk, azt szabad, de csak módjával. Azt ugyanis soha nem lehetett tudni, hogy ki kicsoda, kinél lehet fegyver, vagy kihez szólunk rosz- szul. Akadt, aki utóbbival póruljárt, s vízszintesbe vitték haza. □ Úgy megverték? • Nem. Lelőtték. □ Tanultak nyelvet? • Szerbet, albánt és angolt. Az alapokat. □ Másodszor is belevágna? • Azt hiszem, igen, de nem azért, mert üyen az érdeklődési köröm. Gyermekkorom katonás részét ugyanis letudtam egy gépfegyverrel és egy távirányítós tankkal... Madarat lehet fogatni velük Kiss József Mezőkövesd (ÉM) - Ha valaki a vízparton állítja fel a hálót, két eset lehet: vagy kéz alatt vette az illető a halászszak- munkás-bizonyítványt, vagy madarász. Mi az utóbbi csoporthoz tartozó, lelkes amatőrökből és hozzáértő szakemberből álló madárgyűrűző tábort kerestünk fel a Bükk- hegység déli lábánál, Mezőkövesd közelében. A csapat kemény magja a Magyar Madártani Egyesület 34. számú helyi csoportjából verbuválódott. A tábor vezetője Fitala Csaba, a Bükki Nemzeti Park munkatársa, aki beavatott bennünket is a madárgyűrűzés rejtelmeibe. Megtudtuk például, hogy a tábor helyszínéül azért választották a régi halastórendszert, mert a tavakat már jó ideje nem művelik intenzíven, így azokat a természet lassanként visszahódította. Ezért nem csak madárgyűrűzéssel, hanem botanikai, faunisztikai adatgyűjtést is végeznek: ez a terület ugyanis tudományos szempontból fehér foltnak számít. Balladai szaggatottság A hálóállítás empirikus tudomány: a madárnak szinte észrevehetetlen, hajszálvékony anyagból készült függönyhálót úgy kell kifeszíteni, hogy az lazán öblöket vessen, amelybe aztán az alig húsz grammot nyomó kis énekes- madarak belegabalyodnak, és sérülés nélkül kiszedhetők. Méghozzá lehetőleg minél hamarabb, annál kisebb a stresszhatás. Ezért aztán a madárgyűrűző táborlakókkal folytatott beszélgetést afféle balladai szaggatottság jellemzi: rövid időközönként gumicsizmába pattannak, és elrohannak ellenőrizni a hálókat. Némelyik kismadár apatiku- san tűri a számára félelmetes gyűrűzési procedúrát (nyilván nem is hallott Mortensen tanár úrról), mások, mint például a verébnél alig nagyobb meggyvágó, már öntudatosabb és virtuóz módon használja csonthéjas magvak feltörésére konstruált csőrét, ha kézbe veszik. (Tudományos mérések szerint negyven kilopondos csípése van, amitől éppen olyan veszélyes, mint egy rövidlátó manikűrös). Mintha öltöny készülne Az elfogott madarakat vászonzacskóba helyezik, súlyukat speciális, pici rugós mérlegeken lemérik, főbb testméreteiket olyan pontossággal jegyzik fel, mintha öltöny készülne számukra. A mérésnek gyakran perdöntő szerepe van: ottjártunkkor éppen egy nádi poszáta került vizsgálati fogŐfelsége, az ornitológus Az ősz közeledtével eltűnő, majd tavasszal újra felbukkanó madarak rejtélye sokáig megoldhatatlannak tűnt a tudósok számára. Bizarr elméleteket állítottak fel, még a korát meghaladó, kiváló gondolkodó, Arisztotelész is rendesen mellé lőtt madárvonulás ügyben. Úgy vélte, hogy a madarak télen barlangokban, sőt a folyók, tavak iszapjába fúródva téli álmot alszanak. Az igazságra először II. Frigyes római császár tapintott rá a Xni. században. Frigyes egyszerű kétkezi császár létére igen elmélyült a madártanban: a madarak repülésével kapcsolatos megállapításai máig helytállóak. A fenséges ornitológus a téli táplálékhiányban látta a madárvonulás okát: ebben máig egyetért vele több száz madárfaj. Ezek szerte a világon évente sok ezer kilométert teszhek meg, hogy átvészeljék a telet, majd visszatérjenek oda, ahol elegendő táplálékot találnak fiókáik felneveléséhez. ságba, s csak evezőtolla mérics- kélése segítségével lehetett eldönteni, énekes, vagy cserregő nádi poszátáról van-e szó. A tudománynak ugyanis pontos adatokra van szüksége: az apró mozaikokból áll össze a hű kép. A madárgyűrűzés mára újabb felhasználási területtel bővült. Nyilvánvalóvá vált, hogy a pusztuló, fogyatkozó madárfajokat csak élőhelyükkel együtt lehet hatásosan megvédeni. Ha pontosan ismerjük táplálkozó és pihenő helyeiket, akkor nemzetközi összefogással sokat lehet javítani túlélési esélyeiken. Az európai gyűrűzési adatok az EU- RING-ben futnak össze, szerte a világon pedig a több millió tagot számláló civil természetvédő szervezet, a WWF Birdlife International hangolja össze a tevékenységet. Sok még a teendő ezen a téren: az afrikai nemzeti parkok például csak a helyi fajokat védik, a költöző madarak nem. Színes gyűrűk A gyűrűzésnek számos válfaja van. A nagytermetű madarakra fióka korban színes gyűrűket helyeznek (némelyik fajnál a nyakra), így felnőtt korban messziről, távcsővel olvasható le nacionálé- juk a színkód segítségével. A madárháló kihelyezése Legalább ilyen izgalmas kérdés, miért járkálnak épkézláb fiatal lányok és fiúk a szortyogó iszapban apró madár után naphosszat, amikor acid partira járhatnának, vagy plazázhatnának (nem vicc, már van ilyen ige!). A táborlakók nagy része szakirányú tanulmányokat végez (agráregyetemre, tudomány- egyetemre járnak), de akadnak közöttük érdeklődők is, például egy fiatal rendőr. Őt is megfogta a madarászás varázsa, miután barátnőjét elkísérte a táborozásra. Ilyen helyzetben pedig - ezt mindannyian jól tudjuk - az ember különb dolgokra is képes... A gyűrűk titka Miután a madárvonulás titkára rájöttek a tudósok, akkor derült csak ki igazán, milyen bonyolult ez a kérdés. Némely madárfajok elképesztő magassági rekordokat döntenek meg (egyes lúdfajok átrepülik a Himaláját), mások távolsági rekordokat állítanak fel évente (a sarki csér a déli és az északi sarkkör között ingázik), de megfigyeltek már úszva, sőt gyalog, totyogva vonuló madarakat is. Elképesztő céltudatossággal, ügyességgel győzik le az akadályokat: tájékozódó módszerük egyes részleteit máig homály fedi (pedig sokat fizetne érte a hadiipar). Arra sincs pontos magyarázat, mért pont azon az útvonalon haladnak, és miért azt a bizonyos végállomást választják. Jó ideig senki sem ismerte ezeket az útvonalakat, míg egy dán gimnáziumi tanár, bizonyos Mortensen 1899-ben fel nem találta a sorszámmal, postacímmel ellátott könnyű alumínium gyűrűt. Azóta sok ezer meggyűrűzött madarat fogtak el szerte a világon: többségük sajnos a tudomány mártírjaként a fazékban végezte, ám az értékes adatok egyre csak gyűlnek.
