Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-31 / 204. szám
2000. augusztus 31., csütörtök Gazdaság 7 HÍRCSOKOR • Almaár-támogatást sürgetnek. Az Alma Terméktanács szükségesnek tartja az ipari feldolgozásra kerülő gyümölcsár támogatását, ezért levélben fordult a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, kérve a dotációhoz szóló rendelet megalkotását. Véleményük szerint kilogrammonként 5-6 forintos ártámogatás lenne indokolt. • BA-beolvasztás. A Bayerische Hypo- und Vereinsbank és a Bank Austria jövő év közepéig befejezi az amerikai, a nyugat-európai, az ázsiai, a csehországi és a magyarországi tevékenységének egyesítését. Ausztriában és Közép-Euró- pában közös stratégiát alakítanak ki a két márka számára, és egységes informatikai alapot fejlesztenek ki fiókjaik működtetésére. Logisztika az egyetemen Miskolc (ÉM - FL) - A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszéke kilencedik alkalommal rendez tudományos-szakmai konferenciát. Az augusztus 31-én és szeptember 1-jén Miskolci beszélgetések 2000, új eredmények az anyagmozgatásban és a logisztikában című szemináriumra 80 résztvevőt várnak. Elsősorban a régióból, de érkeznek szakemberek az ország szinte minden részéből. Mint Dr. Kovács László tanszékvezető helyettestől megtudtuk, a tanácskozáson elsősorban az energetikai ipar legújabb eredményeiről lesz szó. A Miskolci Egyetem előadói, oktatói, kutatói mellett az egyetem fiatal doktoranduszai számolnak be eredményeikről, meghívott vendégként pedig Magdeburgból, Svájcból, Szlovákiából meghívott szakemberek tájékoztatják a résztvevőket. A szervezők arra törekedtek, hogy a szemináriumon az elmélet és a gyakorlat legalább arányban szerepeljen. Ennek értelmében „kapnak szót” - többek között - a BorsodChem és TVK Rt. szakemberei is, akik a mindennapi gyakorlat tapasztalatairól számolnak be. Az élelmiszeradó csökkentését javasolják Budapest (MTI) - Az élelmiszerek áfa-kulcsának EU-mértékhez való közelítését javasolja a jövő évi adótörvényekben a Magyar Agrárkamara (MÁK) - erről Mészáros Gyula főtitkár beszélt szerdán Budapesten. A MÁK szakértői szerint 2001-től évente százalékponttal lehetne mérsékelni az élelmiszerek jelenleg 12 százalékos áfakulcsát úgy, hogy az 2004-re 8 százalékra csökkenjen. Az Európai Unió országaiban az élelmiszereket 7,5 százalékos áfa terheli. Az agrár érdekképviselet szorgalmazza azt is, hogy az őstermelők 350 ezer forint árbevételig legyenek alanyi adómentesek, a jelenlegi 250 ezer forinttal szemben. Javasolt súlyozás a portfólióban Társaság Záróár (forint) Javaslat Antenna 6 400 Semleges BorsodChem 9 450 H.T. Túlsúlyozás Danubius 5 360 Semleges Démász 13 600 Túlsúlyozás Egis 14 000 Semleges Graboplast 2 630 Alulsúlyozás Gaphisoft 4 500 Semleges Matáv 1 690 R.T. Túlsúlyozás Mezőgép 1 745 Alulsúlyozás Mól 3 950Semleges NABI 5 895 H.T. Túlsúlyozás OTP 15 720 Túlsúlyozás Pannonplast 5 035 Semleges Prímagáz 1 700 Alulsúlyozás Pick8 800 Semleges Rába2 375 Semleges Richter 16 300 Semleges Synergon 2 025 Túlsúlyozás TVK 3 820 H.T. Túlsúlyozás Zalakerámia 2 620 Semleges Tőzsdeindex (Bux) 8 497,1 Magyarázat:- H.T./R.T. Túlsúlyozás: hosszabb/rövidebb távra a papír portfólió-részarányának növelése- Alulsúlyozás: a papír protfolió-részarányának csökkentése A portfólió-kialakitásánál javasolt súlyozás a Német Befektetési Rt. elemzése alapján készült, mely nem jelent vételre, ill. eladásra való felhívást! Gázzal gurulni kisebb luxusnak tűnik A személyautók gázüzeművé alakítása ismét előtérbe került Miskolc (ÉM - ML) - Az autógáz árát nemrégiben emelte meg az e téren Magyarországon piacvezető Prímagáz. A gáztöltő kutaknál az év elején még 105 forintért lehetett venni egy liter gázt a kiskereskedőknek ajánlott fogyasztói ár azonban nyolc hónap alatt 138 forintra kúszott. A gázüzemű autózás üzemanyagköltsége azonban így is feleannyi kiadást jelent. Az adótörvények jövő évre vonatkozó tervei tovább növelik a személyautó-tulajdonosok autófenntartási költségeit. Várható, hogy 600 forintról 700-ra emelkedik a 100 kilogrammonkénti súlyadó, valamint 2001-ben ismét emelkedik a járművek üzemeltetésénél a legnagyobb kiadást jelentő üzemanyagok jövedéki adója, ami tovább emeli a hagyományos hajtóanyagoknak az árát, amelyek ez évben már így is soha nem látott magasságba szöktek. (A köbcentiméterenkénti 10 forintos átírási díj a legutóbbi hírek szerint nem változik.) A fenntartási költségek csökkentésének egyetlen útját jelenti az alternatív üzemanyagokra való áttérés, ami pillanatnyilag a benzinmotor gázüzemre történő átalakítása. Érződik ez az átalakítással foglalkozó műhelyek és az utóbbi időben megyénkben is gombamód szaporodó LPG-gáztöl- tő kutak forgalmán.- az átalakítás ára (típusfüggő gázreduktorral, gáztartállyal, zöldkártyával, gázbiztonsági vizsgálattal): 75 000 -160 000 forint- a jármű vizsgája, vagy a gázüzem bejegyzése: 5100 forint- illeték (csak egyedi engedélyeknél szükséges): 9500 forint Feleannyiba kerül, mint a hagyományos üzemanyag Fotó: végh Csaba Ifjabb Ambriskó István, a Borsodi Autójavító Kft. üzletágvezetője ezt a tendenciát úgy jellemzi, hogy míg korábban hetente egyszer kellett feltölteniük 5 köbméteres, 4000 liter gázt befogadó tartályukat, most kétnaponta. A gázüzemre alakítást megrendelők száma pedig duplájára nőtt: az átlagban havi 20 személyautó gázüzemre alakítása a három évvel ezelőtti érdeklődést idézi, amikor a Környezetvédelmi Minisztérium még járművenként 20 ezer forinttal támogatta az elöregedett járműpark kömyezetbará- tabbá tételét az alternatív üzemanyagra történő átalakítással. A gázüzem ugyanis a jármű fogyasztásának minimális emelkedése mellett a motor teljesítményére lényeges hatást nem gyakorol, ellenben károsanyag-kibo- csátás - miután a gáz égése során szén-dioxid és víz keletkezik - lényegében nincs. A környezetkímélő üzemeltetést ennek ellenére mindeddig nem vették figyelembe a súlyadó megállapításánál, ha az autó nem rendelkezett katalizátorral - hívta fel a figyelmet az ellentmondásra Ambriskó István.- Amióta 200 forint fölé ugrott a benzin ára, háromszor annyi munkánk van - állítja az autók gázüzemre átalakítását 1993 óta végző Szabó László, az Itálgáz Kft. együk tulajdonosa. Hozzátette azonban, hogy az autógáz árának újabb emelése miatt attól tart, hogy a gázzal autózók visszatérnek a palackos gáz átfejtésének módszeréhez, így literenként 100-110 forintért juthatnak üzemanyaghoz. Márpedig gázzal az autózik, aki gazdaságosan kívánja üzemeltetni jármüvét. Az átalakítás költségét otthoni „barkácsolással” azonban nem ildomos megtakarítani: tízezer forintért is hozzá lehet ugyan jutni bontatlan, viszont elavult gázadagolóhoz, ám egy, a biztonsági követelményeknek megfelelő készülék - és a hozzá szükséges anyagok költsége - nagykereskedelmi áron 55 ezer forint körül mozog. A biztonságon pedig nem éri meg spórolni. A gázolaj ára év végéig tovább nőhet Budapest (MTI) - A gázolaj ára literenként 6,25 forinttal emelkedik pénteken. Geszti László, a Mól Rt. értékesítési igazgatója ennek indokaként közölte: a gázolaj nagykereskedelmi ára jelenleg közel 20 forinttal alacsonyabb literenként a világpiac által indokolt szintnél. Geszti László elmondta: a gázolaj nemzetközi piacán válságszerű jelenség alakult ki, mivel a kereslet ugrásszerűen megnőtt és tartósan magas szinten maradt. Ugyanakkor a kínálat növekedésére csak a jövő év elején lehet számítani - tette hozzá az igazgató. Amennyiben a világpiacon változatlanul maradnak e folyamatok, akkor az év végéig még 10-20 forinttal nőhet a gázolaj ára. Az elmúlt időszakban a gázolajár emelkedésére az is hatást gyakorolt, hogy a finomítók jobb minőségű gázolajat állítanak elő, ami a dízel üzemű autók vásárlásának ösztönzésével jár együtt. Ráadásul az amerikai gazdaság élénkülése következtében növekvő fogyasztás miatt csökkentek a készletek. A Mól Rt. idén január elseje óta összesen 4,6 százalékkal emelte a gázolaj árát, amely a pénteki emelést követően 216,75 forint. Az erőteljes ipari növekedés lassulását jósolják Budapest (MTI) - Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet elemzése szerint 2000. decemberére az ipar belföldi értékesítése 4,5 százalékkal, exportja 25,4 százalékkal, az ipari termelés pedig 16,4 százalékkal nő az előző év azonos időszakához képest. Az Ecostat szerint az év további részében folytatódik az ipari termelés dinamikus bővülése, ám tekintettel a második félév magasabb bázisadataira, az eddigi rendkívül gyors növekedés lassulni fog. A kutatóintézet arra számít, hogy a hátralévő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom mérsékelten nő, s decemberben összehasonlító áron 4,6 százalékkal lesz nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. Az előrejelzés alapján némileg mérséklődik az infláció is, s 2001. januárjában a fogyasztói árak 12 havi indexe 8,3 százalékkal lesz magasabb az egy évvel korábbinál. Az Ecostat kimutatta, hogy a várakozásoknak megfelelően 2000 júniusától megindult az ipari termelői árak 12 havi indexének csökkenése. Az előrejelzés szerint jövő év januárjára a termelői árak 8,5 százalékkal haladják majd meg az egy évvel korábbit. A kutatóintézet elemzése szerint a külföldi befektetők csak ősszel térnek vissza a magyar tőzsdére. Addigra válhat ugyanis bizonyossá, hogy az USA gazdaságának eddigi gyors növekedése anélkül is lassulhat, hogy általános recesszió következne be. Iparkamarai konjunktúrateszt lÉBMi ) 1 é f rj i íj L. 1'A M J l \ 1 Mi \ f S *,V ■•■■■ Forgalom Budapest (ÉM) - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legfrissebb, tegnap közzétett felméÉrtékpapír ANTENNA Záróár (Ft) 6 400 Változás-3.0% Min. ár 6 300 Max. ár 6 750 Előző heti átlagár 6 519 Darab (ezer) 35 Forint (millió) 229 rése javuló konjunkturális helyBORSODCHEM 9 450 1.6%9 1009 560 9 384 109 1 019 zetet jelez. A főbb mutatók vagy BRAU UNION 4 705 4.6%4 250 4 785 4 6901 3 javultak, vagy szinten maradtak DANUBIUS 5 360-3.4% 5 3505 5905 429 33177 az előző, 1999 decemberi felméDÉDÁSZ 8 100-0.6% 8 100 8 300 8 1391 8 réshez képest. Az összevont konDÉMÁSZ 13 600 1.9% 13 150 13 900 13 65536 486 junktúraindex az 1999 decemberi ÉDÁSZ 14 150 M% 13 950 14 95014 258 0 1 10,9 ponthoz képest - amely már EGIS14 000 1.4% 13 00514 800 14 28880 1 141 szintén javuló tendenciát tükröELMŰ 13 650-5.9%13 65014 350 13 6720 1 oc zott - ez év nyarára 11,7 pontra ÉMÁSZ 5 440 2.6%5 285 5 4905 3593 14 •jC emelkedett. A vállalatok aktuális FOTEX 297-1.0%293304299545163 a üzleti helyzetüket a fél évvel koGLÓBUS 2215-7.7% 2215 2 350 2 2852 4 a rábbihoz hasonlóan, vái’ható üzGRABO 2 630 2.5% 2 5502 6802 597138 359 co leti kilátásaikat viszont lényegeHUMÁN 1 750-2.8% 1 750 1 8001 770 23 £ sen optimistábban ítélték meg. Az értékesítés nagyjából az előző IEB 10 500-5.4% 10 15011 10010 470 216 Ü MATÁV 1 690-4.9%1 6651 805 1 7138 193 14 032 S" felmérés szintjén maradt. JelenMEZŐGÉP 1 7450.9%1 7001 795 1 747236 412 a> •o tősen emelkedtek’viszont a belMÓL3 9505.3% 3 765 3 970 3 891 1 538 5 986 £ földi megrendelések, a külföldi megrendelések pedig szinten maradtak. A vállalatok kapacitásainak kihasználtsági szintje - 3 százalékponttal emelkedve - 75 százalékos. NABI5 8950.1% 5 800 5 9505 888 1589 o 00 OTP 15 720-1.6% 15 510 16 140 15 873 2233 535 OTP ELS.7 650 2.0%7 5007 950 7 744 7 51 fc PANNONPLAST 5 035-0.1% 5 000 5 1905 090 59 301 £ PICK8 8000.6%8 6509 0008 754 31 272 PRÍMAGÁZ1 700-5.3%1 6051 7901 689 1220 A foglalkoztatottak számát több vállalat kívánja növelni, mint korábban. A vállalatok jövedelmezőségüket továbbra is kedvezőtlennek ítélik, várakozásaik azonban valamivel jobbak. Némi mérséklődés tapasztalható a beruházási aktivitás terén is, különösen az építési beruházásoknál. A RÁBA2 3752.6%2 250 2 3852 349 166 391 RICHTER16 3000.0% 16210 17 05016717406 6 794 SYNERGON 2 025 9.5% 1 820 2 030 1 957 488 954 TITÁSZ 8 4505.5%8 0508 9508 566 48407 TVK3 820 8.1% 3 5303 9003 7761 7206 495 ZALAKERÁMIA 2 620 1.2%2 590 2 690 2 646106 281 ZWACK 6 850-0.7% 6 800 6 945 6 8971 6 ÖSSZESEN 14 23343 645 KÁRPÓTLÁSI JEGY880 1.1%803895 872612533