Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-31 / 204. szám
2000. augusztus 31., csütörtök Hitélet 4 • A Nyilas Misi Alapítványt azzal a céllal hozta létre a Borsod-gömöri Református Egyházmegye, hogy bevételéből Gyermek- és Ifjúsági Központot alakítsanak ki és működtessenek Miskolcon a Kossuth u. 15. sz. alatt. A központban imaterem, előadótermek, foglalkoztatók, cserkészotthon, könyvesbolt, konditerem, játszótér várná a fiatalokat, és itt lesz majd a Bató Észter-emlékszoba is. Várják azok támogatását, akik bizalommal vannak a református egyház gyermek- és ifjúsági munkája iránt, és tenni szeretnének ennek előmozdításáért. Az adományokat a következő számlaszámra kérik: OTP 11734004-20438995. • A tanév során a miskolci Városház téri Zárdakápolnában a mindennapi esti szentmiséken kívül hetente két reggel (kedden és csütörtökön 7 órától) lesz mise, melyre nemcsak a katolikus gimnázium tanulóit, de a belvárosban dolgozó híveket is várják. • Az iskolákban és a plébániákon egyaránt beiratkozhatnak a miskolci Mindszenti plébániához tartozó diákok. A plébániai hittanra jelentkezőket szeptember 2-án, szombaton délelőtt 10 órára várják a tanácsterembe. Az évnyitó szentmise szeptember 3-án, délelőtt fél 9-kor kezdődik a mindszenti templomban, melyre egyaránt hívják az összes hittanost, a szüleiket és a plébánia területén lakó pedagógusokat. • Ismét Veczán Pál diósgyőri lelkészt választották az egyházmegye esperesének a Borsod-hevesi Evangélikus Egyházmegye gyülekezetei. Az esperest tisztségébe ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében dr. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke iktatja be szeptember 1-jén, pénteken délután 4 órától a diósgyőri evangélikus templomban. Az egyházközségi levéltárakról Budapest (ÉM) - A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete kiadásában megjelent az Útmutató az egyházközségi levéltárak értékeinek védelméhez című füzet, melyben szó esik a levéltárak jelentőségéről, megóvásáról, selejtezéséről, a levéltári kutatásról, és felsorolja a kiadvány a katolikus, református és evangélikus levéltárakat is. Augusztus 31. Szí. Arisztid, Bella, Erika Szeptember 1. Szt. Egyed, Szt. Noémi, Tamara, Egon Szeptemberi. Szt István, Szt. Renáta, Ingrid, Rebeka Szeptember 3. Évközi 22. vasárnap, Nagy Szt. Gergely pp., Szt. Hilda Szeptember 4. Szt. Ida, Szt. Rozália, Szt. Róza Szeptember 5. Szt Lőrinc, Szt. Viktor, Ofélia Szeptember 6. Szt. Zakariás, Szt. Beáta SZENT PETER UTÓDAI I. Szent Julius (337-352) Silvester halála után Szent Péter 35. utódja Julius (Gyula), római származású és Rusticus fia volt. Gyula pápa a Liber szerint rendezte az egyházi jegyzők hatáskörét, kiknek élére a szentszék levéltárosát állította, vagyis rendezte a pápa-kancelláriát. Fényes templomot építtetett a Tiberisen túl lévő Memória helyére, mely róla „Basilica Júliának” neveztetett, mostani neve S. Maria in Trastevere; egy másikat pedig az apostolok tiszteletére építtetett. Három új temetőt nyitott: a Via Portuensisen, Flaminián és Aurelián; ez legbiztosabb tanújele a keresztények hirtelen szaporításának. Julius meghalt 352. április 12-én, és Szent Calepodius temetőjében temették el, de később a Bazilika Júliába vitték át. Az egyház halála évfordulóján ünnepli, mint hitvallót. Porga Zsolt Alapot adni összedőlt életek újjáépítéséhez Bihari Richárd alacskai lelkész már nem „csodabogár”, mert helyben van Dobos Klára Alacska (ÉM) - Az alacskai református gyülekezet szeretett volna saját lelkészt, s ezért áldozatot is hozott: parókiát építtetett. A „fészket" Bihari Richárd foglalta el családjával, s igencsak felpezsdítette a gyülekezet - sőt a falu - életét.- Kevés a fiatal lelkész, örülnek a gyülekezetek a most végzetteknek - magyarázza a jó együttműködést Bihari Richárd, akit az alacskai református gyülekezet február 6-án választott vezetőjévé, s ezt a püspök a május 14-i beiktatással tette „jogerőssé”.- Akkor jó egy gyülekezet, amikor evangéliumi szellemben él - mondja a teológiai megfogalmazást az ifjú lelkész az itteni változásokról beszélgetve. - Itt azért történt látványos változás, mert 25 évig nem volt helyben lakó lelkész. A helyiek eddig azt hitték, hogy a lelkész csodabogár, most kezdik megismerni, hogy ugyanolyan ember, mint ők. Hogy egyre többen kapcsolódjanak be az általunk szervezett programokba, az a mi küzdelmünk. A lelkész fiatalos lelkesedéssel és lendülettel szeretné elérni, hogy mint 40-50 évvel ezelőtt, most is ott legyen vasárnaponként a templomban az egész falu. Mondja, az idősek azért jobban jönnek, a gyerekekkel pedig könnyebb szót érteni, ezért a családi vasárnap elnevezésű rendezvénnyel a 30-40 éves generációt célozzák meg. Sikerként könyveli el Bihari Richárd, hogy az augusztus elején megtartott első alkalmon többen voltak a templomban, mint más vasárnapokon. Bár a magvető-példázatra hivatkozva hangsúlyozza, nem a számok rabja, egy lelkész munkája nem attól jó, hogy Fájdalmas szolgálat minél több embert „rángat” a templomba.- Papíron 337 református van a faluban, aktívan 30-40-en járnak templomba. Azt remélem, hogy ezekre az alkalmakra a férfiak is jobban eljönnek. A gyerekekkel egyébként nincs semmi gond, rendesen járnak hittanra. Az óvodások a leg- ragaszkodóbbak, de őket nem a lelkész, hanem felesége tanítja.- Azért tudunk így foglalkozni a gyerekekkel, mert van egy jó gyülekezeti termünk, van egy jő feleségem, aki tanítónő, és volt egy jó gondnokunk az egykori polgármester, Simon László személyében, aki az objektív tárgyi feltételeket segített megteremteni. Ma ugyanis egy lelkésznek ismerni kell azt a szót, hogy befektetés. Be kellett fektetnünk például asztalba, hogy a gyerekeket Fotó: Dobos Klára le tudjuk ültetni. A polgánnester nagyon szívén viselte a gyülekezet sorsát. Felépíttette a parókiát, mert tudta, ha elkészül, valaA parókia és a templom kinek jönnie kell. A parókia avatására egy úrasztali kelyhet adományozott. Soha nem kérdezte, mit miért kérek, nem is legyintett, hogy én még fiatal vagyok, hanem intézkedett. A beiktatáskor a gyülekezettől egy számítógépet kapott ajándékba Bihari Richárd. Ezzel készíti az Örömmondó című gyülekezeti lapot, s tördeli a falu újságját, az Alacskai Híreket.- Jó, hogy úgy kerültünk ide, hogy még nincsenek berögzött szokások, úgymond mi teremthetünk hagyományt. Máshol a lelkészlakok ajtaján szinte folyamatos a kopogtatás, itt még nem vonzza a nyitott ajtó a zárkózott embereket. Szeretném megtalálni a hangot mindenkivel, hiszen csak így tudok esetleg összedőlt életeket újjáépíteni. Ha hívnak, szívesen megnézem a „díjnyertes” uborkát vagy megkóstolom az új bort. Mert ha más munkája nem érdekel engem, hogy várjam el, hogy amit én mondok, az érdekelje őket?! Minden módon szeretném hirdetni az evangéliumot, hogy ezzel biztos talajt adjak az embereknek. A mi életünkben ez az alap Isten, és az evangélium szerint az őt szeretőknek minden a javukra válik. Fotó: Dobos Klára Megjelent az új Katolikus Kalendárium Miskolc (ÉM - DK) - Néhány hónapig ugyan még kitart az év, de a Katolikus Kalendárium 2001 már kikerült a nyomdából- a miskolci székhelyű Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó jóvoltából. A „tavalyit” (ideit) minden bizonnyal rongyossá forgatták a hívek, kívülről tudják az imádságokat, verseket, többször elolvasták a tanulságos történeteket, nevettek a vicceken, megfejtették a keresztrejtvényt, úgyhogy- ideje is volt az új kiadványnak. A naptár miatt persze még nem tehető félre a régi sem, de már most érdemes lapozgatni, ízlelgetni az újat - a még tartó szentév fényében is. Érdemes már most olvasgatni és megfontolni az erényről szóló elmélkedéseket. A kalendárium borítólapja Hogy milyen a jó ember, az természetesen megtudható a kalendáriumból. Ahogy múlnak a hónapok - az elmélkedéssorozat gondolatai a naptárlapok mellé kerültek - mind jobban belemélyedhetünk az erényesség jellemzőibe, s ha ezekre tettekkel is próbálunk figyelni, kissé ironikusan fogalmazva decemberre tényleg jó emberek lehetünk. Ám tudjuk, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, éppen ezért jó, ha már most leülünk „megtanulni” a leckét. A kalendárium cikkei persze nem csak elmélkedésre késztetnek, sok köztük az olvasmányos, mondhatni szórakoztató, érdekes - ám hitünket mégis erősítő - írás. Az Oltáriszent- ség csodái címmel például megismerhetünk három olyan helyet, ahol Isten bebizonyította, hogy a Szentostya valóban Jézus teste: Casciában, Ferra- rában és Orvietóban ma is őrzik a vérző Oltáriszentség ereklyéit. Olvashatunk a Vatikán hadseregéről, a „leprások apostoláról”, Szűz Mária Peru- giában őrzött jegygyűrűjéről, a feszületeket faragó egyszerű juhászemberről. Hívő életünknek adhat irányt a család 8 boldogsága, a jó férj 12 parancsolata, vagy a Keresztény életrend. „Á mögöttünk hagyott évszázad a történelem legsötétebb időszaka volt. Az előttünk lévő száz év legyen hát olyan, amiben Istenünknek sok öröme telik - hiszen számunkra is ez a legjobb” - írják a beköszöntőben a szerkesztők, s hozzáteszik: Isten egyetlen ember érdemei miatt egy egész országot is megmenthet! Lelkigyakorlat a kármelben Miskolc (ÉM) - A miskolci kármelita templomban Li- sieuxi Kis Szent Teréz tanításáról lesz lelkigyakorlat szeptember 7-8-9-én a délután fél 6-kor kezdődő szentmisék keretében. A szentbeszédeket Vörös András új- misés kármelita atya tartja majd, akinek első szentmiséje szeptember 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik, szintén a miskolci kármelben. Ugyanott minden hónap első csütörtökén éjszakai engesztelő virrasztást és szent- ségimádást, éjfélkor pedig szentmisét tartanak. Megújulnak a templomok Sikeres pályázatok nyomán megújul bánhorváti római katolikus és református temploma is. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma millenniumi pályázatán 3-3 millió forintot nyertek a munkálatokra. A képünkön látható katolikus templom külső felújítása várhatóan szeptember közepére készül el. A munkákhoz a bánhorváti egyházközség a hívek adományaiból mintegy 800 ezer forinttal járult hozzá. A református templomra összesen 6 millió forintot költhettek, hiszen a minisztériumtól nyert 3 millió mellé ugyanennyit kaptak a Ti- száninneni Református Egyház- kerület révén. Fotó: Győrffl György