Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-26 / 200. szám
2000. augusztus 26., szombat iSflUHWABYMOBSaiBf AUTC ÖR ÉE 13 Ki hibás a hibákért? Tokió (MTI) - Újabb 88 ezer autójának visszahívását jelentette be a héten a japán Mitsubishi Motors, ezzel az idén nyáron javításra visszarendelt kocsijainak száma meghaladja a 600 ezret. Többségében 1990-től gyártott kocsikról van szó, az újabb visszahívás azonban most augusztusban gyártott kocsikat is érint, többségükben a japán piacon futó Minicab modelleket. A Mitsubishi vezérigazgatója egyben előterjesztette a tokiói közlekedési minisztériumnak azt az anyagot, melyet a visszahívásokkal kapcsolatban készíttetett a gyárban. A jelentésben beismerik, hogy az elmúlt húsz év során több esetben elmulasztották a meghibásodásra hajlamos modellek berendelését a gyártóhoz, jóllehet az esetekről tudtak, és a törvények szerint ilyenkor a volt vásárlók felé intézkedniük kell, kicserélni, kijavítani az esetleg meghibásodó alkatrészt. A visszarendelések nyomán egyébként vizsgálatokat kezdett a japán rendőrség a Mitsubishinél, tisztázandó a vásárlói panaszok kezelését. KERÉKHÍR MX-5 a Rekordok Könyvében A Mazda roadsterje hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A világon a legnagyobb darabszámban eladott nyitott, kétüléses sportkocsi 1989 februárjában mutatkozott be a nagyközönségnek a Chicagói Autószalonon. Az összesített gyártási száma 565 779 darab volt 2000 júniusának végén. Állj és indulj A Toyota a szennyezőanyag-kibocsátást és a zajkibocsátást szem előtt tartva kínál a Yarishoz stop&go rendszert, amely a forgalmi okokból történő megállásnál az autó motorját megállítja, majd újraindítja. Az üzemanyag-fogyasztása is kedvező rendszer egyetlen hátránya, hogy nem kapható csak a háromajtós kivitelre és ott is csak egyféle felszereltségi szinthez. Cadillac Imaj, avagy a luxus művészete Miskolc (ÉM - DoMa) - Ameny- nyiben a koncepcióautókhoz való különböző hozzáállás vakuját felvillantva készítenénk pillanatképet az ezredvég autóiparáról, azt láthatnánk, hogy az egyes gyárak teljesen eltérő felfogást képviselnek. Az arany középutat a bevásárlásai révén egyre inkább világbirodalommá váló General Motors képviseli, amely a lobogója alá tartozó márkák révén számos koncepcióval lepte már meg a világot, s ezekre érdemes is odafigyelni, hiszen - ha nem is változatlan formában - a többségük egy-két éven belül a vásárlók számára is elérhetővé válik. Nagy valószínűséggel hasonló sors vár a legutóbbi szalonok egyik legtöbbet fényképezett sztárjára, a Cadillac Imajra is, amely néhány konkurens szerint a művészet luxusa, míg megálmodói szerint sokkal inkább a luxus művészete. Arra viszont mindenképpen érdemes odafigyelnünk, hogy a tengerentúlon miként képzelik el a művészet és a luxus ötvöződését. mert a koncepcióautókon bemutatott újdonságok jő része néhány év múlva beépül a sorozatgyártású utódokba. Nos, a mai benzinárak mellett a magyarok többsége nemigen az Imaj motorjáért fohászkodik majd, mindenesetre nem árt tudni, hogy az állandó négykerék- hajtású parádés Caddy motorterében ugyanaz a 4,2 literes, V elrendezésű, 32 szelepes erőmű található, amelyet a cég Northstar LMP típusú versenyautójából már ismerhetnek a bennfentesek, s amelyről tudni lehet, hogy maximális teljesítménye 425 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 542 newtonméter. A hatalmas erőt egy ötfokozatú, automatikus sebességváltó közvetíti a 20 colos magnéziumfelnikre szerelt, 255 milliméter széles Goodyear gumiabroncsokig. A „rakéta” megállításáról a Brembo cég által megtervezett és elkészített, ABS-sel is megspékelt fékrendszer gondoskodik. Az alumíniumkarosszériás, négyszemélyes Imaj irányításában a sebesség függvényében változó érzékenységű szervokormány segédkezik. Az Imajt kívülről szemlélők hamar szembesülhetnek az idő múlásával, hiszen az 5,1 méter hosszú kocsiszekrényen már nyoma sincs a 80-as, 90-es évek göm- bölydedségének, a XXI. század elejét az ívek és az éles vonalak uralják. Érdekes megoldásúak a kocsi oldalán elhelyezkedő kilincsek, s egyelőre nem számít gyakorinak a roló üzemmódban nyíló tetőüveg sem. Egyenesen formabontó viszont, hogy amíg az első ülésekre szokásos módon kitáruló ajtókon keresztül vezet az út, addig a hátsó soi'ba „kényszerülők” eltolható ajtókon keresztül juthatnak fejedelmi kényelmú foteljeikhez. Kényszerről persze itt szó sincs, hiszen az autó belseje minden olyat tartalmaz, amit egy mai autós kívánhat. Sőt, nem egy olyan megoldást, amelyet manapság még a legigényesebbek sem várnának el. Az még csak hagyj án, hogy az Imaj utasterét oldalanként vezérelhető légkondicionáló temperálja, s nem meglepő ma már a mul- tifunkciős fedélzeti számítógép sem. Még akkor sem, ha az többek között a navigációs rendszert, a műholdas telefont és a Bőse cég (nem akármilyen név a szakmában) hifijét is vezérli. Az viszont már nem mindennapos, hogy a középkonzol legfelső részén például az oldalsó tükrök funkcióját betöltő videokamerák monitorai kaptak helyet. Az első ülések támlájába szerelt számítógéppel és monitoraival meg egyenesen a sci-fikben látottakat váltja valóra a Cadillac. Hiszen a lassúnak egyáltalán nem nevezhető utazás gyötrelmeit feledni kívánó utas akár a világhálón is böngészhet, s ha pedig az sem nyújt kellő kikapcsolódást, a DVD segítségével akár egy száguldó moziteremmé is átalakulhat az Imaj. Gondoltak ugyanakkor a lankadó sofőrre is, hiszen az Imaj- ban megtalálható a General Motors által szabadalmaztatott Night Vision nevű „éjjellátó” berendezés, amely napnyugta után figyeli az eseményeket, az autó előtt és mögött egyaránt! Egy hasonló kaliberű autó legkisebb részletét sem lehet csak úgy, hányaveti módon megtervezni. E szabály tudatában például az amerikaiak az olasz Bvlgari divatcégre bízták a masina feldíszítését. A taljánoknak köszönhetők egyebek mellett a pompás kék kijelzők, s a csomagtartóban szériatartozékként helyet kapó kofferkészlet is az olasz designereik munkáját dicséri. Hirdetés Borsod-Abaúj-Zemplén megye PS Jármű Személyautó VW Golf II. ötajtós, ezüstmetál, 1985-ös, 2001-ig érvényes műszaki, vonóhorog, felújított motor. Irányár: 620 000 Ft. Érd.: 46/391-276. (220820/1K) _________________ Mazda 121 CT élénkpiros, 1991-es, 2001. augusztusig érvényes műszaki, 97 000 km-t futott. Központi zár, elektromos ablak, immobiliser, riasztó, elektromos, elhúzható tető. Irányár: 1 050 000 Ft. Érd.: 06-30/258-00-86. (220826/1K) Lada 1300 fehér, 1978-as, lejárt műszaki, 113 000 km-t futott. Irányár: 70 000 Ft. Érd.: 46/475-845. (220835/1K) __________ Skoda 1989-es évjáratú, benzingázüzemű, 2002-ig levizsgáztatva, megkímélt, jó állapotban, rozsdamentesen, második tulajdonostól 270 000 Ft-ért eladó. Tel: 46/315-360.(220884/1 H) Ladát, Samarát, Suzukit vennék készpénzért. 06-30/9108-062. (219675/6H)_________________ VW Golf 1.1-es, 5 ajtós, lejárt műszakival, 95 000 Ft-ért, VW Mikrobusz 1.6 8 személyes, 1 év műszakival 265 000 Ft-ért, Simson S51B 35 000 Ft-ért eladó, cserélhető. 06-30/215-48-48.(220507/2K) Fiat Unó SX60 1.1 1983-as, benzingázos, 5 ajtós, megkímélt állapotban eladó. 06-30/9738-369. (220560/3K) Nissan Bluebird 2D kombi 1987-es, jó állapotban lévő eladó. Érd.: 06- 20/3484-408.(220582/2^ VW Vento 1,6 CL 1994-es évjáratú eladó. Irányár: 1 550 000 Ft. Tel.: 46/510-165, 46/411-583.(220588/2K) EREDETISÉGVIZSGÁLAT gépjármüátírási, -biztosítási ügyintézés J FORD UDVAR, ZSARNAI AUTÓCENTRUM 3 minden nap. Tel.: 06-30/205-1498. j KISZÁLLÁSOS VIZSGÁLAT! Fiat Ritmo, grafitmetál színű, 1985- ös évjáratú, 2000. novemberig érvényes műszakival, 114 000 km-t futott, automata váltóval eladó. Irányár: 290 000 Ft. Tel.: 46/342-042. (220584/2K) __________ Opel Kadett krémszínű, 1983-as, 2000. dec., rádiós magnó, vonóhorog, dízel. Irányár: 350 000 Ft. Tel.: 47/313-171.(220603/2K) Polski Fiat fehér színű, 1987-es évjáratú, 86 000 km-t futott, jó állapotban eladó. Irányár: 160 000 Ft. Tel.: 06-30/9675-503.(220649/1 K) Fiat Panda 1.3D, világoskék, 1987-es, 2001. decemberig érvényes műszaki. Irányár: 300 000 Ft. Érd.: 48/444-632. (220747/1K)__________________ VW Golf III. bordómetál, 1994-es, 2001. márciusig érvényes műszaki, 130 000 km-t futott. Irányár: 1 450 000 Ft. Érd.: 06-20/9668-772. (220750/1K) Fiat Unó 45S 903 cmJ, piros, 1986-os, 2002. májusig érvényes műszaki, felújított karosszéria, új festés. Irányár: 450 000 Ft. Érd.: 06-20/9668-772.(220751/1 K) Haszongépjármű 1VECO Eurotech 440 E42 típusú nyerges vontató ABS. légrugó, hálófülkés kivitel nemzetközi fuvaro/asra, 1997. évjárat. Ár; 9 250 000 +áfa RENAULT R310 1987. évjárat, légrugós. ruhasztUlítósJélépíImény komplett szerelvény. Ar: 2 200 000 + áfa Rcnaulf-Rcgitruck Kft. .1701 Kazincbarcika, Ózdi út .1. Tel ./fax: 48/313-160 Fiat Punto Van fehér, 1998 júliusi, 2001. júliusig érvényes műszaki, kétszemélyes tgk. áfa visszaigényelhető. Irányár: 1 300 000 Ft. Érd.: 06-30/245-58-50. (220888/1K) IFA W50-es hosszú platós tgk. ponyvával eladó 360 E Ft + áfa. Érd.: 06-20/3429-292.(220318/2 H) Eladó 8 tonnás autódaru, felújított tátraadagoló. Érd.: 46/384-880 16 óra után.(220688/1K) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jármű Személyautó Karambolos autók vétele azonnal fizetéssel. Tel.: 06-42/262-309. (434088/23K) MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK autóvá sárlási utalványának beváltása, ügyintézése. Color Autókereskedés Kis- várda, Sörgyár u. 1., 06-45/405-865. (434527/9K) LADÁT, SAMARÁT, SUZUKIT vennék' készpénzért. 06-30/9108-062. (434774/6K)______ Polo CÍassic fehér, 1999. áprilisi, 16 500 km-rel, szervokormány, könnyűfém keréktárcsa, kp-i zár, riasztó, 2 légzsák, el. ablakemelő, rádiós magnóval, 2,3 M irányáron eladó. Hitel megoldható. 06-44/315-868, 06- 300/788-708.(436128/2K/ Trabant 601 Sp. fehér, 1989-es, 2001. február 15-ig műszakival, 135 000 irányáron eladó. 06-44/418- 176, Mátészalka, Széchenyi u. 2., 2/13., H-P. 17.00 után.(436138/2K) Készpénzért vásárolok: Opel Astra, Corsa, VW, Suzuki Swift, Sedan, Skodát, Samarát, eredeti állapotút 1.5 M Ft-ig. Telefon: 20/3249-500. Nyíregyháza, Debreceni út 119. (436142/2K) _____________ Lada 2105 középkék, 1 év műszakival, 32 000 km-rel, eredeti állapotban, sérülésmentesen, igényesnek eladó. Hitelezhető. Irányár: 510 000 Ft. Telefon: 06-20/3249-500. (436143/2 K)_________________ Opel Rekord 2.0 kombi bordó 1987- es 2001.07. hóig műszakival 280 ezer irányáron eladó. 42/280-378. (436172/2 K)_____________ Opel Astra Sedan piros 1995-ös, 1,4i kitűnő állapotban eladó. 20/928-3027. (436212/2K) __ Trabant 601-es 1984-es évjáratú, megkímélt, újszerű állapotban, friss műszakival, Trabant 1,1-es 1990-es évjáratú megkímélt állapotban, kevés kilométerrel eladó. Érd.; 42/280-702, 15.00 órától.(436233/3T) VW Golf II. Synkro barna 1986-os, 1.5 év műszakival, 180 000 km-rel eladó. Extrák: elektromos ablak, kp. zár, napfénytető, összekerék. Irányár: 780 000 Ft. Érd.: 44/362-279, este.(436299/2K)_______________ RENAULT 5 1,4B (1987-es) 3 ajtós, metál bordó szinű, 1 év műszakival eladó. Irányár: 460 000 Ft. Érd.: 20/9259-2991(436336/2K) P. 126 Fiat 1988. évjáratú, 2 év műszakival, felújítva, új gumikkal, 170 000 Ft-ért eladó. Telefon: 06-20/9868-186.(436351/1 K) CT/íii mrn Megnyílt a Wilker-szerviz! Fékhatásmérés, lengéscsillapító-vizsgálat, diagnosztikai vizsgálatok. Augusztus 31 -ig a nálunk vásárolt olajat és lengéscsillapítókat ingyenesen lecseréljük, illetve beszereljük! Miskolc, József £K- u_ 59- Tel.: 46/506-01 9_ Nyitva: 9—1 7 óráig. Suzuki Samurai 1,3 fekete metál, 1988-as, 2002-ig műszakival, 117 ezer km-rel eladó. Extrák: indításgátló, rádiós magnó, üléshuzat, vonóhorog, 5 váltó. Irányár: 780 ezer. Telefon: 42/480-352, 06-30/9852-102. (436390/1K) Lada Samara 1,3-as, 5 ajtós, 1993. novemberi, bordó, 5 sebességes, vonóhoroggal, kitűnő állapotban, sérülésmentesen eladó. 06-30/2-344-555.(435348/5K) Ford Orion 1,6-os benzines, 1987-es, friss műszakival eladó. 42/281-060. (436437/1T) Számtalan előnye van dr On Citroen márkakereskedője: Citro-Markt Kft, 3531 Miskolc, Kiss E. u. 23. Tel.: 46/401-085 CITROEN ...annak, ha valaki Citroen Xsara-» vesz. És most van egy szó mos is: A Citroen Xsara bizonyos modelljei a készlet erejéig most 2 570 000 forinttól megvásárolhatók. Részletek o Citroen márkakereskedésekben 'Az úr az t,4i SX S ajtós és az Léi SX Coupé alapmodelljeire vonatkozik.