Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-24 / 198. szám

2000. augusztus 24., csütörtök Gyász / Hirdetés 15 t „Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli pédány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) Megregrendülten és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem és imádott édesapánk CSÁKÁNY BÉLA a hernádkércsi Mezőgazdasági-Ipari-Kereskedelmi Szövetkezet elnöke 2000. augusztus 18-án váratlanul elhunyt. Temete 2000. augusztus 25-én, 10.30 órakor lesz a mindszenti temető ravatalozójából. Ő örökké velünk marad. Lánya Boglárka, fia Zsombor, felesége Valéria. A hernádkércsi Mezőgazdasági-Ipari-Kereskedelmi Szövetkezet Igazgatósága mély fájdalommal, megrendüléssel tudatja, hogy CSÁKÁNY BÉLA elnök tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2000. augusztus 25-én, 10.30 órakor a miskolci mindszenti temetőben. A Szövetkezet tisztelt elnökét saját halottjának tekinti és emlékét kegyelettel megőrzi. A szövetkezet Igazgatósága és tagsága. t Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyám SZÁRAZ ERNŐNÉ 2000. augusztus 19-én, 87 évesen elhunyt. Temetése: augusztus 25. péntek, 10.30 városi Szentpéteri kapui temető. Gyászolják: lánya, unokája, veje, rokonai. Köszönetét mondunk mindazoknak, a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, ajtik özv. SÁNDOR JANOSNE volt Feuerman Ferencné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLINKÁS ANDRÁS (Piás) 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2000. augusztus 25-én, 16.30 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. LADÁNYI ANDRÁSNÉ sz. Urbán Ilona 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. augusztus 29-én, 11.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. Gyászoló fia és családja. t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ANDRÁS volt görömbölyi lakos 2000. augusztus 20-án, 50 évesen váratlanul elhunyt. Temetése 2000. augusztus 29-én, 10.30 órakor a Szentpéteri kapui temetőben lesz. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk özv. FARKAS GYÖRGYNÉ sz. Bodnár Margit életének 85. évében elhunyt. Temetése 2000. augusztus 25-én, 12.30 órakor lesz a vasgyári temető ravatalozójából. A gyászoló család. t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÖTELES ATTILÁNÉ sz. Veres Klára életének 46. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. augusztus 25-én, 14 órakor lesz a felsőzsolcai temetőben. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ALMÁSIIMRÉNÉ sz. Relkó Klára temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk FAZEKAS SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és mélységes gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. A kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadjuk. Ezt a lapot önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze Antik órákat, bútorokat, festményeket, csillárt, porcelánt, üveget vásárolok. Tel: 46/326-576.(219366/4K) Fajtatiszta dobberman kiskutyák oltva, féregtelenítve eladók. Érd.: 46/474-285.(220692/1 T) _______ Tyúkvásár! Mályi és Nyékládháza között lévő baromfi telepen augusztus 24-én, 8-18 óráig. 400 Ft/db.(220726/1K) Gépek, felszerelések Új 2,2 m függesztett tárcsa, 600 literes permetező, 7 csillagos rendsodró eladó. Tiszavasvári 42/373-813, 06-30/9534-103. (220358/3K) Gép, eszköz, alapanyag Miskolcon iparterületen, különálló 8000 nm-es telephely 600 nm-es épülettel, közművekkel, bekerítve eladó. Érd.: 46/346-434 számú telefonon.(220567/1 K)__________ Eladnám vagy elcserélném belvárosi gázos, saját lakásomat, kisudvaros, kiliáni gázos garzonra. Minden megoldás érdekel. Érd.: 46/712- 975.(220723/1 T) Ház Perecesen frekventált helyen lévő többgenerációs családi ház, arázzsal sürgősen eladó, rd.: 06-20/9584-606. (220788/1K)_________________ Kirityánban háromszobás, összkomfortos lakás garázzsal, nagy kerttel eladó. Tel.: 48/361-144. du. 14-16 óra. (220422/6K)_________________ Nyékládházán 2 generációs, 5 szobás, 2 fürdőszobás, összkomfortos ház garázzsal eladó. Irányár: 8 M Ft. Tel.: 46/359-537, nappal. (220497/5H) Lakás Kft. Miskolcon bérlakásokat ad bérbe. Tel.: 46/343-506, 46/507-507. (220772/1H) Eladó gőzfejlesztő, vasalóasztal, vasalóit, vasalógép. Tel.: 47/384-385 egész nap.(220749/1K) Vállalkozásra Panzió áron alul kölcsönös megegyezéssel eladó. Ingatlant beszámítok! 06-20/9360-463. (220646/2K)______________ Ózd központjában jól felszerelt műszerész műhely eladó. Érd.: 1/316-5561 .(220722/1T) Törött, totálkáros, üzemképtelen gépkocsit veszek a legmagasabb áron. 06-30/9450-210.(219808/11H) INGATLANT KERES Személyautó Toyota Carina E 1.6 szervízkönywel eldó. Tel.: 06-30/9644-469. (220712/1T) Lakás Kft. ügyfelei részére kiadó bérlakásokat keres. Tel.: 46/507-507, 46/343-503.(220412/4K) ALBÉRLET Debreceni 1,5 szobás albérletbe szobatársat keresek (1 diáklányt) 46/324-773, 46/349-875.(220728/1 K) Miskolcon a Plaza mellett másfélszobás, üresen álló lakás diáklányok részére kiadó. Érd.: 46/399-273 este.(220691/1T) Bútorozott 2,5 szobás lakás az Avas elején kiadó. Tel.: 46/362-815. (220725/1K) Állást ajánl Virágboltba szakképzett virágkötőhölgyet azonnali belépéssel felveszek. Miskolci hölgyek jelentkezését várom. Érd.: 06-20/9584-606.(220787/1 K) Gipszkartonszerelőket és festőket budapesti munkahelyre felveszünk. Szállás, útiköltség biztosítva. 46/432-117, 06-20/310-6312. (220789/1T)__________________ Elsősorban felsőfokú végzettségű 40 év feletti munkavállalókat keres a HB életigazgatósága fő- és mellékállásba. 06-20/9657-343. (220727/1K)________________ Esztergályos, lakatos szakmunásokat felvesz miskolci kft. hosszú távú dunántúli munkavégzésre augusztus 31-ig. Érd.: 46/414-266 hétköznap 8-14 óráig.(220729/1T)_____________ Miskolci élelmiszeripar takarításához takarítókat felveszünk. Érd.: 52/418-232, 06- 20/9318-846. (220731/1T) _ Gyermekboltba szakképzett eladót felveszünk. Tel.: 46/506-873, 06- 30/9853-145.(220732/1 H) SZAKKÉPZETT ESZTERGÁLYOSOKAT ÉS MARÓST hagyományos gépekre, kétműszakos munkarendre, nyugati exportra gyártó székesfehérvári cég vattai telephelyére felvesz. Fizetés: megállapodás alapján. Érd.: 06-30/9436-669.(220742/1 T)______ Gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt keresünk. Jelentkezés: 46/530-101 .(220746/1T) AWI-CO hegesztőket, lakatosokat keresünk. Érd.: 06-20/9374-727. (220774/1T)__________________ Hegyeshalomban az Arany Kupa Étterem felszolgálót és szakácsot keres hosszú távra, lakhatási lehetőséggel. Tel.: 96/220-464. (220785/1H) Pedagógusoknak, magas kereseti lehetőség! Lakhely szerint, tanulási képességeket fejlesztő tanfolyamok vezetését vállalhatják (óvodások, diákok, felnőttek részére). Köz­pontunk: MF STÚDIUM Alapítvány. 1152 Budapest, Szilas park 32. Tel.: 06-1/410-6679, 06-1/414-0575, 06­30/9917-847. 218379/4H)________ Meglévő építőanyag kereskedelmi hálózat átvételéhez és bővítéséhez gyors kapcsolatteremtő és jó kommunikációs készségű üzletkötőt keresünk. Jogosítvány és saját gépkocsi szükséges! A fényképes önéletrajzokat a következő címre kérjük küldeni: Casabella Kft. 6724 Szeged, Szatymazi u. 2/b. (220314/1T) őszi diákmunkák a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél. Változatos feladatok, jó kereseti lehetőség. Regisztrációra jelentkezni lehet napközben a diszpécsernél, munkaidő után üzenetrögzítőn helyi tarifával a 06-40/200-251-es telefonszámon. (220438/1H)_________________ Veszprémben, az Ungari Kőnig Kft. Ibolya u. 9. sütőipari szakmunkáso­kat és betanított munkásokat felvesz. Jelentkezni lehet: 88/429- 712-es telefonon Karvaly Levente üzemvezetőnél. (220439/2H)__ Németországi munkára keresek építőipari szakmunkást azonnali kezdéssel. Tel.: 96/205-521, 06- 30/9397-259.(220537/1 H) Apróhirdetését telefonon is feladhatja Hétköznap 8.00-tÓl 14.00 óráig. Hívja a 46-414-022/306 telefonszámot! Hirdetését már másnap közel kétszázezren , ­olvassak. mm­Keresünk idényszerű munkára két fő felszolgáló, egy fő szakács és egy fő lovász munkavállalót. Fizetés meg­egyezés szerint. Érd.: 76/372-572. (220545/31)__________________ Nehézgépkezelőt O&K forgórakodóra felveszünk Miskolc, Kazincbarcika térségéből. Csak gyakorlott jelentkezzen. Tel.: 06­30/218-1716.(220645/2K)________ A Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola 3520 Miskolc, Téglagyár út 1­2., 1 fő matematika-fizika szakos tanárt alkalmaz egyetemi végzettséggel azonnali felvétellel. Jelentkezés: az intézmény vezetőjénél. (220669/2H)________ A Diósgyőr-Vasgyári Szakképző lskola,3520 Miskolc, Téglagyár út 1­2., 1 fő angol nyelvtanárt alkalmaz azonnali felvétellel. Jelentkezni: a intézmény vezetőjénél.(220671/2H) Kft. keres női dolgozókat folyamatos betanított munkára. Érd.: 46/432-622.(220698/11) 18 éven felüli diákok jelentkezését várjuk folyamatos fizikai munkára. Érd.: 46/432-899.(220699/11) Fiatalok figyelem! Folyamatosan végezhető fizikai és szellemi munkákra várjuk jelentkezéseteket a MIND-DIÁK irodában: 46/401-645. (220716/1T) A BROSS SECURITY Vagyonvédelmi Rt. miskolci munkahelyre recepciós hölgyeket keres azonnali belépéssel. Felvételi követelmény: középfokú egészségügyi vég­zettség. Személy- és vagyonőri igazolvány előny. Jelentkezés: a 06-30/202-3374-es telefonszámon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom