Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-21 / 195. szám
2000. augusztus 21., hétfő Sai-Aiia mii Disalsi Országban-világhan 2 • Lehet fürödni a Tiszában. Vasárnaptól újra lehet fürödni a Marosban és a Tisza Maros alatti szakaszán, ahol romániai trágyával történt vízszennyezés miatt péntekre és szombatra fürdési tilalmat rendeltek el az illetékes szervezetek. • Lövedék a strandon. A késő esti órákban - a balatonaligai strand kiürítése után - a tűzszerészek szombaton felrobbantották a tóban talált második világháborús lövedéket. A légvédelmi repeszgrá- nát a parttól alig száz méternyire került elő a tóból. • Fotópályázat. Fotópályázatot írt ki a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány: az alkotók olyan felvételekkel indulhatnak, melyekkel a kisebbségek elmúlt évtizedes életéből egy- egy jellegzetes mozzanatot örökítettek meg. Információ kérhető: Budapest, V., Akadémia utca 3. Az MKP kilépne a szlovák kormányból? Pozsony (MTI) - Sajtójelentések szerint Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke azzal fenyegetőzik, hogy pártja kivonulhat a szlovák kormányból, ha a többi koalíciós párt nem egyezik bele az általa követelt új közigazgatási egység létrehozásába Komárom központtal. A körzetben a magyar lakosság lenne többségben, és a körzet magában foglalná az egész Csallóközt. Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint a többi koalíciós párt képviselői elutasítóan válaszoltak Bugár követelésére. Véget ért a Farmer Expo Debrecen (MTI) - Ötvenezer látogatója volt az elmúlt négy napban a debreceni Farmer Expónak - mondta a vasárnap délután véget ért mezőgazdasági és élelmiszer- ipari szakkiállításról Vaszkó László vásárigazgató. A hagyományos kelet-magyarországi expón több mint 350 kiállító mutatta be termékeit, és 17 szakmai fórumot rendeztek. Ezek közül a vásárigazgató a rendkívül nagy szakmai érdeklődéssel kisért alma show-t, a burgonyatermesztési tanácskozást, a takarmányozási konferenciát és az állattenyésztési bemutatókat emelte ki. A kilencedik Farmer Expo vásári termék nagydíját a helyi Agrárgazdaság Kft., három, saját némesítésű hibrid kukoricájának elismeréseként kapta. r- É2M-WIIR8MBZfiBft -i Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztő: Bánhegyi Gábor (banhegyi@iscomp.hu) Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csomók Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Oltó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó cime: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 4144)22 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség • Az előfizetők részére terjeszti az Inlorm Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint . szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Látványosságokban bővelkedő ünnep Esküt tettek Fotó: MTI Budapest (MTI) - A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg vasárnap Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami megemlékezés. A Parlamentben délelőtt Mádl Ferenc köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át (a megyénkben kitüntetettekről az 1. oldalon írunk). A köztársasági elnök hangsúlyozta: meg kell teremteni a harmóniát az alkotás és annak feltételei között, ami állami feladat is. Parádé, tisztavatás A fővárosban délelőtt légiparádét tartottak Légi-jó elnevezéssel. A fél tizenegykor már harminc fokot elérő hőmérséklet ellenére a pesti és a budai rakparton valamint a hidakon nagyon sok érdeklődő nézte végig a légi bemutatót.- Ezer év erőt adó nyugalmával mondjuk: kell, hogy legyen újra magyar álom. Egy gazdag és erős Magyarország - hangoztatta Orbán Viktor kormányfő vasárnap az augusztus 20-i központi állami ünnepségen mondott beszédében a Parlament előtt. Szent István királyra emlékezve a miniszterelnök kijelentette: István az idegen népek gyűrűjében, a keleti és a nyugati vüág határán országot, hazát alapított. A millenniumi központi ünnepségen - a miniszterelnök beszédét megelőzően - a Kossuth téren 227 egyetemet, illetve főiskolát végzett katonatiszt tette le esküjét. Körmenet Szent István nemcsak II. Szilveszter pápától kapott koronáját hagyta népére, hanem szellemi végrendeletét is - e gondolatot is magában foglalja II. János Pál pápa a magyar nemzethez intézett millenniumi üzenete, amelyet Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár, illetve magyar nyelven Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke olvasott fel a Szent István-bazilika előtt tartott hagyományos ünnepi szentmisén vasárnap, Budapesten. Angelo Sodano vezetésével az ünnepi szentmise után elindult a hagyományos Szent Jobb-kör- menet; a magyarság kettős jubileuma tiszteletére a menet az idén a budapesti Szent István- bazilikától a Kossuth térre, a Parlament épületéhez vonult. Az augusztus 20-i központi ünnepséget tűzijáték zárta. Ütközés okozhatta a tengeralattjáró tragédiáját Moszkva (MTI) - A norvég mélytengeri búvárok vasárnap egymást felváltva dolgoztak a tengerfenékre süllyedt Kurszk atomtengeralattjárónál, de hasztalan próbálták kinyitni a hátsó mentőzsilipkamra ajtaját. Feltételezések szerint a kamrában vélhetően bennrekedt az egyik tengerész, aki megkísérelt kijutni a süllyedő vízi járműből. A leengedett robotmanipulátornak nem volt elegendő ereje ahhoz, hogy kinyissa a vészkijárat csorbult fedelét, ezért lapzártánk idején búvárharang leeresztését fontolgatták, hogy a felszínre hozzák a zsilipbe szorult tengerészt. Ilja Klebavon orosz miniszterelnök-helyettes közölte, a hátsó részen található mentőzsilipkamra ajtaja annyira deformálódott, hogy nincs esély az LR5-ös brit mini tengeralattjáró csatlakoztatására. Szerinte annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy az elsüllyedt hajó egy hozzávetőleg nyolcezer tonnás objektummal ütközött a felísznen vagy közvetlenül a vízfelszín alatt. A politikus a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy mindeddig aknára gyanakodtak, de a legújabb videófelvételek alapján egyre inkább elvetik ezt a verziót. Az államfő, Vlagyimir Putyin kijelentette: nem adják fel a mentést. Remény, bánat Fotó: APA/EPA A NAP FOTÓJA Pihentebbek lesznek a diákok Januárban emelik a pedagógusok bérét Balmazújváros (MTI) - A tanév rendjében bekövetkező változások támogatását kérte a pedagógusoktól Pokorni Zoltán szombaton Balmazújvárosban. Az oktatási miniszter a pedagógusoknak tartott tanévnyitó tájékoztatóján a közoktatás évtizedes tartozásának nevezte a tanév rendjében most bevezetett változtatásokat. A miniszter szerint a pedagógusoknak nem jelent különösebb gondot a három nappal korábbi tanévkezdés. A tanulók pedig a három nap helyett kilenc nap többletszabadHirdetés -------------------------------------időt kapnak, ugyanis novemberben ötnapos őszi szünet lesz, a tanévet pedig a korábbinál négy nappal hamarabb, június 15-én zárják majd.- A szünetekkel immár jobban tagolt tanévtől azt várjuk, hogy pihentebbek lesznek a diákok - mondta Pokorni Zoltán. A pedagógusbérekről szólva a miniszter megerősítette: szándékaik szerint 2001. január 1-jétől az átlagos közalkalmazotti - a számítások szerint 8,75 százalékos - béremelést kapnák a pedagógusok, a jövő év szeptemberétől pedig további 20 százalékot. Kúttűz. Előreláthatólag akár két hétig is eltarthat, amíg teljesen eloltják a Békés megyei Pusztaszőlős határában pénteken kigyulladt földgázkutat. A lángok éjszaka is bevilágították a környéket. A mentésben százötvenen dolgoznak: a Mól szakemberein kívül a katasztrófavédelem, a tűzoltók és a rendőrség munkatársai. Fotó: mti A1 Gore előzi George Busht Washington (MTI) - A1 Gore amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje a párt Los An- geles-i jelöltállító konvenciója után megelőzni látszik vetély- társát, George Busht, a republikánusok jelöltjét a népszerűségi versenyben.. A Newsweek hírmagazin hét végi közvéleménykutatása szerint Gore-ra ma a választók 48 százaléka szavazna, míg Bushra csak 42 százalék. A MATÁV, Magyarország a vezető távközlési szolgáltatójának | különleges ajánlata l A MATÁV két munkaA havi előfizetési díjak és a napon belül kapcsol be forgalmi díjak megegyeznek egyéni és üzleti fővonalat a normál analóg fővonal díjaival. Az ajánlat a MATÁV szolgáltatási 2000. augusztus 11-től területén jelenleg 1000 településen december 31-ig. érvényes - a műszaki megvalósíthatóságtól függően. A GSM-RLL, vagy - a műszaki Hívja az akció lehetőségek függvényében - veze06 80 22 00 22 tékes vonal egyszeri belépési díja: Zöld számán munkatársainkat, ■ egyéni ügyfeleknek bruttó akik munkanapokon 8 és 16 óra 75 000 Ft (60 000 Ft + áfa), között szolgálnak további részle■ üzleti ügyfeleknek bruttó tekkel és veszik fel a megrende- o 116 250 Ft (93 000 Ft + áfa). lést! | Egymás közt it' Dl MRK í