Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-31 / 177. szám
2000. július 31., hétfő Sport 12 HÍRCSOKOR • Halálos baleset. Jamakava Marnom halálos balesetet szenvedett a szuzukai, 8 órás megbízhatósági motorversenyen. A 47 éves versenyző a 32. körben kicsúszott a pályáról, és olyan szerencsétlenül ütközött a pályát övező védőkorlátnak, hogy a kórházba szállítást követően már nem tudták megmenteni életét. A Japánban hatalmas népszerűségnek örvendő verseny 23 éves története során először történt halálos baleset. • 44 millióért sem. „Rivaldó nem eladó, még akkor sem, ha 13, 14 vagy 15 milliárd pezetát ajánlanak érte" - jelentette ki Joan Gáspárt, az FC Barcelona elnöke. Az olasz AC Milán 44 millió dollárt (közel 8 milliárd pezetát) ígért a brazil labdarúgóért, de egyelőre úgy tűnik, hogy semmi sem lesz az üzletből. Mályi-tó bajnokság Mályi (ÉM) - FK Raszter Kupa néven az elmúlt hét végén rendezték meg a vitorlázók Mályi-tó bajnokságát. A három hajóosztályban lebonyolított viadalon szombaton négy-, míg tegnap egy futamban, jó szélviszonyok között versenyezhettek az egységek. Az egyes kategóriák végeredményei: Optimist hajóosztály: 1. Papp Ádám (Justitia SE), 2. Kovács Tamás (Miskolc-Mályi VSC), 3. Láner Krisztián (MMVSC). Kalóz hajóosztály: 1. Demjén Sándor-Kuti István (Jutitia), 2. Papp Ti- bor-Papp Tibomé (Justitia), 3. Mecser Jó- zsef-Mecser Dániel (Justitia). Sikló hajóosztály: 1. Lukács András (MMVSC), 2. Lengyel Bulcsú (MMVSC), 3. ifjú Papp Tibor (Justitia). Jó időben versenyezhettek Fotó. végh Csaba Most nem nyert az Eger Miskolc (ÉM) - Az Arany Ászok labdarúgó Magyar Kupa I. csoportjában - amelyben a Nyékládháza'is szerepel - pénteken, a 3. fordulóból egy előrehozott mérkőzést játszottak le: FC Eger - Ferencvárosi TC 0-6 (0-2) Ezzel a sikerével az NB I A-alcsoportjá- ban szereplő Ferencváros a legjobb 32 csapat közé jutott, függetlenül a szerdán 16.30-ra kiírt Nyékládháza - FTC összecsapás kimenetelétől. Az I. csoport állása 1. Ferencvárosi TC 2 2 - -11-06 2. FC Eger2 1-1 4-93 3. Nyékládháza1 - - 1 2-4 0 4. Petneháza1 - - 10-50 Master-rali. Július 26. és augusztus 6. között rendezik meg a VI. Master-ralit, amelynek résztvevői hat országon (Franciaország, Németország, Ausztria, Magyar- ország, Románia és Törökország) keresztül jutnak el Isztambulba. Magyarországon két szakaszverseny zajlott le Veszprém és Bugac között. A viadalon részt vesz a kétszeres Dakar-győztes Jean-Luis Schlesser (képünkön) is. Fotó: MTI A LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK SORSOLÁSA 1. forduló Augusztus 5., szombat: Borsodná- dasd - Sajószentpéter 16.30, Ruda- bánya - Dédestapolcsány 16.30, Sa- jóbábony - Alsózsolca 16.30 Augusztus 6., vasárnap: Sajóvámos - Perkupa 16.30, Aszaló - Hódoscsé- pány 16.30, Bódvaszilas - Onga 16.30, Alsóvadász - Szikszó 16.30, Mályinka - Homrogd 16.30. 2. forduló Augusztus 12., szombat: Dédestapolcsány - Sajóbábony 16.30, Perkupa - Rudabánya 16.30, Sajószentpéter - Sajóvámos 16.30. Augusztus 13., vasárnap: Szikszó - Mályinka 16.30, Homrogd - Bódvaszilas 16.30, Onga - Aszaló 16.30, Hódos- csépány - Borsodnádasd 16.30, Alsózsolca - Alsóvadász 16.30. 3. forduló Augusztus 19., szombat: Mályinka- Alsóvadász 16.30, Borsodnádasd- Onga 16.30, Rudabánya - Sajószentpéter 16.30, Sajóbábony - Perkupa 16.30. Augusztus 20., vasárnap: Sajóvámos - Hódoscsépány 16.30, Aszaló - Homrogd 16.30, Bódvaszilas - Szikszó 16.30, Alsózsolca - Dédestapolcsány 16.30. 4. forduló Augusztus, 26., szombat: Sajószentpéter - Sajóbábony 16.30, Mályinka - Alsózsolca 16.30. Augusztus 27., vasárnap: Alsóvadász - Bódvaszilas 16.30, Szikszó - Aszaló, 16.30 Homrogd - Borsodnádasd 16.30, Onga - Sajóvámos 16.30, Hódoscsépány - Rudabánya 16.30, Perkupa - Dédestapolcsány 16.30. 5. forduló Szeptember 2., szombat: Dédestapolcsány - Sajószentpéter 16.30, Borsodnádasd - Szikszó 16.30, Rudabánya - Onga 16.30, Sajóbábony- Hódoscsépány 16.30. Szeptember 3., vasárnap: Sajóvámos - Homrogd 16.30, Aszaló - Alsóvadász 16.30, Bódvaszilas - Mályinka 16.30, Alsózsolca - Perkupa 16.30. 6. forduló Szeptember 9., szombat: Sajószentpéter - Perkupa 16.30, Mályinka - Aszaló 16.30. Szeptember 10., vasárnap: Bódvaszilas - Alsózsolca 16.30, Alsóvadász - Borsodnádasd 16.30, Szikszó - Sajóvámos 16.30, Homrogd - Rudabánya 16.30, Onga - Sajóbábony 16.30, Hódoscsépány - Dédestapolcsány 16.30. 7. forduló Szeptember 16., szombat: Dédestapolcsány - Onga 16.00, Perkupa - Hódoscsépány 16.00, Borsodnádasd - Mályinka 16.00, Rudabánya- Szikszó 16.00, Sajóbábony - Homrogd 16.00. Szeptember 17., vasárnap: Sajóvámos - Alsóvadász 16.00, Aszaló - Bódvaszilas 16.00, Alsózsolca - Sajószentpéter 16.00. 8. forduló Szeptember 23., szombat: Mályinka - Sajóvámos 16.00. Szeptember 24., vasárnap: Aszaló - Alsózsolca 16.00, Bódvaszilas - Borsodnádasd 16.00, Alsóvadász - Rudabánya 16.00, Szikszó - Sajóbábony 16.00, Homrogd - Dédestapolcsány 16.00, Onga - Perkupa 16.00, Hódoscsépány - Sajószentpéter 16.00. 9. forduló Szeptember 30., szombat: Dédestapolcsány - Szikszó 15.00, Perkupa - Homrogd 15.00, Sajószentpéter- Onga 15.00, Borsodnádasd - Aszaló 15.00, Rudabánya - Mályinka 15.00, Sajóbábony - Alsóvadász 15.00, Október 1., vasárnap: Alsózsolca - Hódoscsépány 15.00, Sajóvámos - Bódvaszilas 15.00. 10. forduló Október 7., szombat: Mályinka - Sajóbábony 15.00, Borsodnádasd - Alsózsolca 15.00, Homrogd - Sajószentpéter 15.00. Október 8., vasárnap: Aszaló - Sajóvámos 15.00, Bódvaszilas - Rudabánya 15.00, Alsóvadász - Dédestapolcsány, 15.00 Szikszó - Perkupa 15.00, Onga - Hódoscsépány 15.00. 11. forduló Október 14., szombat: Dédestapoí- csány - Mályinka 15.00, Perkupa - Alsóvadász 15.00, Sajószentpéter - Szikszó, 15.00 Rudabánya - Aszaló 15.00, Sajóbábony - Bódvaszilas 15.00. Október 15., vasárnap: Sajóvámos - Borsodnádasd 15.00, Hódoscsépány - Homrogd 15.00, Alsózsolca - Onga 15.00. 12. forduló Október 21., szombat: Mályinka - Perkupa 14.30, Borsodnádasd - Rudabánya 14.30. Október 22., vasárnap: Sajóvámos - Alsózsolca 14.30, Aszaló - Sajóbábony 14.30, Bódvaszilas - Dédestapolcsány 14.30, Alsóvadász - Sajószentpéter 14.30, Szikszó - Hódoscsépány 14.30, Homrogd - Onga 14.30. 13. forduló Október 28., szombat: Dédestapolcsány - Aszaló 14.30, Perkupa - Bódvaszilas 14.30, Sajószentpéter- Mályinka 14.30, Rudabánya - Sajóvámos 14.30, Sajóbábony - Borsodnádasd 14.30. Október 29., vasárnap: Onga - Szikszó 13.30, Hódoscsépány - Alsóvadász 13.30, Homrogd - Alsózsolca 13.30. 14. forduló November i., szombat: Mályinka - Hódoscsépány 13.00, Borsodnádasd - Dédestapolcsány 13.00, Rudabánya - Alsózsolca 13.00. November 5., vasárnap: Sajóvámos - Sajóbábony 13.00, Aszaló - Perkupa 13.00, Bódvaszilas - Sajószentpéter 13.00, Alsóvadász - Onga 13.00, Szikszó - Homrogd 13.00. 15. forduló: November 11., szombat: Dédestapolcsány - Sajóvámos 13.00, Perkupa - Borsodnádasd 13.00, Sajószentpéter - Aszaló 13.00, Sajóbábony - Rudabánya 13.00. November 12., vasárnap: Homrogd - Alsóvadász 13.00, Onga - Mályinka 13.00, Hódoscsépány - Bódvaszilas 13.00, Alsózsolca - Szikszó 13.00. 1. forduló Augusztus 5., szombat: Prügy - Taktakenéz 16.30, Abaújkér - Ti- szakarád 16.30, Ricse- Hidasnémeti 16.30, Karcsa - Erdőhorváti 16.30, Augusztus 6., vasárnap: Pácin - Olaszliszka 16.30, Abaújszán- tó - Kenézlő 16.30, Erdőbénye - Cigánd 16.30, Bodroghalom-Cari- vex - Tárcái 16.30. 2. forduló Augusztus 12., szombat: Hidasnémeti - Erdőbénye 16.30, Tiszaka- rád - Abaújszántó 16.30, Olaszliszka - Karcsa 16.30. Augusztus 13., vasárnap: Tárcái - Ricse 16.30, Cigánd - Abaújkér 16.30, Kenézlő - Pácin 16.30, Erdőhorváti - Prügy 16.30, Taktakenéz - Bodroghalom- Carivex 16.30. 3. forduló Augusztus 19., szombat: Prügy - Olaszliszka 16.30, Abaújkér - Hidasnémeti 16.30, Ricse - Bodroghalom-Cari- vex 16.30. Augusztus 20., vasárnap: Karcsa - Kenézlő 16.30, Pácin - Tisza- karád 16.30, Abaújszántó - Cigánd 16.30, Erdőbénye - Tárcái 16.30, Taktakenéz - Erdőhorváti 16.30. 4. forduló Augusztus 26., szombat: Ricse - Taktakenéz 16.30, Hidasnémeti - Abaújszántó 16.30, Tiszakarád - Karcsa 16.30, Olaszliszka - Erdőhorváti 16.30. Augusztus 27., vasárnap: Bodroghalom-Carivex - Erdőbénye 16.30, Tárcái - Abaújkér 16.30, Cigánd - Pácin 16.30, Kenézlő - Prügy 16.30. 5. forduló Szeptember 2., szombat: Prügy - Tiszakarád 16.30, Abaújkér - Bodroghalom-Carivex 16.30. Szeptember 3., vasárnap: Karcsa - Cigánd 16.30, Pácin - Hidasnémeti 16.30, Abaújszántó - Tárcái 16.30, Erdőbénye - Ricse 16.30, Erdőhorváti - Kenézlő 16.30, Taktakenéz - Olaszliszka 16.30. 6. forduló Szeptember 9., szombat: Ricse - Abaújkér 16.30, Hidasnémeti - Karcsa 16.30, Tiszakarád - Erdőhorváti 16.30. Szeptember 10., vasárnap: Erdőbénye - Taktakenéz 16.30, Bodroghalom-Carivex - Abaújszántó 16.30, Tárcái - Pácin 16.30, Cigánd - Prügy 16.30, Kenézlő - Olaszliszka 16.30. 7. forduló Szeptember 16., szombat: Prügy - Hidasnémeti 16.00, Abaújkér - Erdőbénye 16.00, Olaszliszka - Tiszakarád 16.00. Szeptember 17., vasárnap: Karcsa - Tárcái 16.00, Pácin - Bodroghalom-Carivex 16.00, Abaújszántó - Ricse 16.00, Erdőhorváti - Cigánd 16.00, Taktakenéz - Kenézlő 16.00. 8. forduló Szeptember 23., szombat: Abaújkér - Taktakenéz 16.00, Ricse-Pácin 16.00, Hidasnémeti - Erdőhorváti 16.00, Tiszakarád - Kenézlő 16.00. Szeptember 24., vasárnap: Erdőbénye - Abaújszántó 16.00, Bodroghalom-Carivex- Karcsa 16.00, Tárcái - Prügy 16.00, Cigánd - Olaszliszka 16.00. 9. forduló Szeptember 30., szombat: Prügy - Bodroghalom-Carivex 15.00, Olaszliszka - Hidasnémeti 15.00. Október 1., vasárnap: Karcsa - Ricse 15.00, Pácin - Erdőbénye 15.00, Abaújszántó - Abaújkér 15.00, Kenézlő - Cigánd 15.00, Erdőhorváti- Tárcái 15.00, Taktakenéz - Tiszakarád 15.00. 10. forduló Október 7., szombat: Abaújkér - Pácin 15.00, Ricse - Prügy 15.00, Hidasnémeti - Kenézlő 15.00. Október 8., vasárnap: Abaújszántó - Taktakenéz 15.00, Erdőbénye - Karcsa 15.00, Bodroghalom-Carivex - Erdőhorváti 15.00, Tárcái - Olaszliszka 15.00, Cigánd - Tiszakarád 15.00. 11. forduló Október 14., szombat: Prügy - Erdőbénye 15.00, Tiszakarád - Hidasnémeti 15.00, Olaszliszka - Bodroghalom-Carivex 15.00. Október 15., vasárnap: Karcsa - Abaújkér 15.00, Pácin - Abaújszántó 15.00, Kenézlő - Tárcái 15.00, Erdőhorváti - Ricse 15.00, Taktakenéz - Cigánd 15.00. 12. forduló Október 21., szombat: Abaújkér - Prügy 14.30, Ricse - Olaszliszka 14.30, SORSOLÁSA Hidasnémeti - Cigánd 14.30. Október 22., vasárnap: Pácin - Taktakenéz 14.30, Abaújszántó - Karcsa 14.30, Erdőbénye - Erdőhorváti 14.30, Bodroghalom-Carivex - Kenézlő 14.30, Tárcái-Tiszakarád 14.30. 13. forduló Október 28., szombat: Prügy - Abaújszántó 14.30, Tiszakarád - Bodroghalom-Carivex 14.30, Olaszliszka - Erdőbénye 14.30. Október 29., vasárnap: Karcsa - Pácin 14.30, Cigánd - Tárcái 14.30, Kenézlő - Ricse 14.30, Erdőhorváti - Abaújkér 14.30, Taktakenéz - Hidasnémeti 14.30. 14. forduló November 4., szombat: Abaújkér - Olaszliszka 13.00, Ricse - Tiszakarád 13.00. November 5., vasárnap: Karcsa - Taktakenéz 13.00, Pácin - Prügy 13.00, Abaújszántó - Erdőhorváti 13.00, Erdőbénye - Kenézlő 13.00, Bodroghalom-Carivex - Cigánd 13.00, Tárcái - Hidasnémeti 13.00, 15. forduló November 11., szombat: Prügy - Karcsa 13.00, Hidasnémeti - Bodroghalom-Carivex 13.00, Tiszakarád - Erdőbénye 13.00, Olaszliszka - Abaújszántó 13.00. November 12., vasárnap: Cigánd - Ricse 13.00, Kenézlő - Abaújkér 13.00, Erdőhorváti - Pácin 13.00, Taktakenéz - Tárcái 13.00. A LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY KÖZÉP CSOPORTJÁNAK SORSOLÁSA 1. forduló Augusztus 5., szombat: Krasznokvajda - Hernádnémeti 16.30, Muhi- Méra 16.30, Sajószöged - Vatta 16.30, Tiszakeszi - Gesztely 16.30. Augusztus 6., vasárnap: Mezőcsát - Girincs 16.30, Bükkszentkereszt - Bogács 16.30, Harsány - Hejőbába 16.30, Mezőkeresztes - Hernád- kércs 16.30. 2. forduló Augusztus 12., szombat: Hejőbába- Sajószöged 16.30. Augusztus 13., vasárnap: Gesztely - Mezőkeresztes 16.30, Hernádkércs - Harsány 16.30, Vatta - Muhi 16.30, Méra - Bükkszentkereszt 16.30, Bogács - Krasznokvajda 16.30, Hernádnémeti - Mezőcsát 16.30, Girincs - Tiszakeszi 16.30. 3. forduló Augusztus 19., szombat: Krasznokvajda - Méra 16.30, Muhi - Hejőbába 16.30, Sajószöged - Hernádkércs 16.30. Augusztus 20., vasárnap: Mezőcsát - Bogács 16.30, Bükkszentkereszt - Vatta 16.30, Gesztely - Harsány 16.30, Tiszakeszi - Mezőkeresztes 16.30, Hernádnémeti - Girincs 16.30. 4. forduló Augusztus 26., szombat: Hejőbába- Bükkszentkereszt 16.30. Augusztus 27., vasárnap: Mezőkeresztes - Girincs 16.30, Gesztely - Sajószöged 16.30, Hernádkércs - Muhi 16.30, Vatta - Krasznokvajda 16.30, Méra - Mezőcsát 16.30, Bogács - Hernádnémeti 16.30, Tiszakeszi - Harsány 16.30. 5. forduló Szeptember 2., szombat: krasznokvajda - Hejőbába 16.30, Muhi - Gesztely 16.30, Sajószöged - Tiszakeszi 16.30. Szeptember 3., vasárnap: Mezőcsát - Vatta 16.30, Bükkszentkereszt - Hernádkércs 16.30, Harsány - Mezőkeresztes 16.30, Hernádnémeti - Méra 16.30, Girincs - Bogács 16.30. 6. forduló Szeptember 9., szombat: Tiszakeszi - Muhi 16.30, Hejőbába - Mezőcsát 16.30. Szeptember 10., vasárnap: Harsány - Girincs 16.30, Mezőkeresztes - Sajószöged 16.30, Gesztely - Bükkszentkereszt 16.30, Hernádkércs - Krasznokvajda 16.30, Vatta - Hernádnémeti 16.30, Méra - Bogács 16.30. 7. forduló Szeptember 16., szombat Krasznokvajda - Gesztely 16.00, Muhi - Mezőkeresztes 16.00, Sajószöged - Harsány 16.00. Szeptember 17., vasárnap: Mezőcsát - Hernádkércs 16.00, Bükkszentkereszt - Tiszakeszi 16.00, Bogács - Vatta 16.00, Hernádnémeti - Hejőbába 16.00, Girincs - Méra 16.00. 8. forduló Szeptember 23., szombat: Sajószöged - Girincs 16.00, Tiszakeszi - Krasznokvajda 16.00, Hejőbába Bogács 16.00. Szeptember 24., vasárnap: Harsány - Muhi 16.00, Mezőkeresztes - Bükkszentkereszt 16.00, Gesztely - Mezőcsát 16.00, Hernádkércs - Hernádnémeti 16.00, Vatta-Méra 16.00. 9. forduló ___________________________ Szeptember 30., szombat: Krasznokvajda - Mezőkeresztes 15.00, Muhi - Sajószöged 15.00. Október 1., vasárnap: Mezőcsát - Tiszakeszi 15.00, Bükkszentkereszt - Harsány 15.00, Méra - Hejőbába 15.00, Bogács - Hernádkércs 15.00, Hernádnémeti - Gesztely 15.00, Girincs - Vatta 15.00. 10. forduló Október 7., szombat: Muhi - Girincs 15.00, Sajószöged - Bükkszentkereszt 15.00, Tiszakeszi - Hernádnémeti 15.00, Hejőbába - Vatta 15.00. Október 8., vasárnap: Harsány - Krasznokvajda 15.00, Mezőkeresztes - Mezőcsát 15.00, Gesztely - Bogács 15.00, Méra - Hernádkércs 15.00. 11. forduló Október 14., szombat: Krasznokvajda - Sajószöged 13.30. Október 15., vasárnap: Mezőcsát - Harsány 14.00, Bükkszentkereszt - Muhi 14.00, Vatta - Hernádkércs 14.00, Méra - Gesztely 14.00, Bogács - Tiszakeszi 14.00, Hernádnémeti - Mezőkeresztes 14.00, Girincs - Hejőbába 14.00. 12. forduló Október 21., szombat: Muhi - Krasznokvajda 14.30, Sajószöged Mezőcsát 14.30, Tiszakeszi - Méra 14.30. Október 22., vasárnap: Bükkszentkereszt - Girincs 14.30, Harsány - Hernádnémeti 14.30, Mezőkeresztes - Bogács 14.30, Gesztely - Vatta 14.30, Hernádkércs - Hejőbába 14.30. 13. forduló Október 28., szombat: Krasznokvajda - Bükkszentkereszt 14.30, Hejőbába - Gesztely 14.30. Október 29., vasárnap: Mezőcsát - Muhi 13.30, Vatta - Tiszakeszi 13.30, Méra - Mezőkeresztes 13.30, Bogács - Harsány 13.30, Hernádnémeti - Sajószöged 13.30, Girincs - Hernádkércs 13.30. 14. forduló November 4., szombat: Krasznokvajda - Girincs 13.00, Muhi - Hernádnémeti 13.00, Sajószöged - Bogács 13.00, Tiszakeszi - Hejőbába 13.00, November 5., vasárnap: Bükkszentkereszt - Mezőcsát 13.00, Harsány - Méra 13.00, Mezőkeresztes-Vatta 13.00, Gesztely -Hernádkércs 13.00. 15. forduló November 11., szombat: Hejőbába - Mezőkeresztes 13.00. November 12., vasárnap: Mezőcsát - Krasznokvajda 13.00, Hernádkércs - Tiszakeszi 13.00, Vatta - Harsány 13.00, Méra - Sajószöged 13.00, Bogács - Muhi 13.00, Hernádnémeti - Bükkszentkereszt 13.00, Girincs - Gesztely 13.00.