Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-25 / 172. szám
2000. július 25., kedd Aktuális / Hirdetés 4 Ki szerződéstelenül, ki szerződéssel Miskolc (ÉM - SzK) - Megyénk önkormányzatai igencsak hiányosan teljesítették eddig a gyermekvédemi törvényben foglalt kötelezettségüket. A Magyar ökumenikus Szeretetszolgálat által idén februártól működtetett miskolci otthonhoz az ingatlant a miskolci önkormányzat adta térítésmentesen, aminek fejében fogadja a miskolci krízishelyzetbe jutott családokat. Ezen felül - a feltételek megléte esetén - bárhonnan befogadnak családokat, a megyehatáron túlról is, azonban eddig egyetlen önkormányzat sem kötött velük ellátási szerződést. Az eltelt néhány hónap alatt 10 család (39 fő) lakott náluk, 2-t tudtak elköltöztetni, s 4 vár elhelyezésre - tudtuk meg Kalydy Zoltánná otthonvezetőtől. Az ózdi önkormányzat fenntartásában lévő otthon 1998 decemberében nyitotta meg kapuját, tavaly 106 százalékos kihasználtsággal működtek. Ellátási szerződést 15 városkörnyéki község önkormányzata kötött velük. Tavaly jellemzően az apa elől menekülő anyák és gyermekeik voltak az otthon átmeneti lakói, az idén többségében lakhatási gond miatt kérték egész családok elhelyezésüket - tájékoztatott az otthonvezető, Bertáné Várnay Ilona. A miskolci Gyermekvárosban lévő anya-gyermek átmeneti otthonban is teljes a kihasználtság, s többnyire „várólistán” szerepel 3-4 miskolci család. Vidékiek is gyakran jelentkeznek, azonban őket - az önkormányzatok közötti szerződés híján - nem tudják fogadni - mondta el Kosa Árpádné vezető, aki azt is hozzáfűzte: otthonukban a vizesblokk nem megfelelő ahhoz, hogy felnőtt férfiakat is elszállásoljanak. A Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház a legrégebbi mind közül, 1996 novemberétől működik, teljes kihasználtsággal. Jelenleg is elhelyezésre vár 6 kismama, akik között egyedülálló terhes nő is van, de 5 gyermekes családanya is. Az ország teljes területéről fogadják a bajba jutott anyákat, zömmel megyénkbeliek laknak itt átmenetileg, de a dunántúliak sem ritkák - közölte Svajda Eleonóra megbízott vezető. Családvédelem lépésenként, lassan előre Gáspár Károly: „Jól gondolják meg, mielőtt utcára tesznek egy családot!” A miskolci Gyermekvárosban csak az anyákat és gyermekeiket fogadják Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - SzK) - A törvényi előírás ellenére jelenleg mindössze 59 családok átmeneti otthona működik szerte az országban. Ráadásul ezek közül is mindössze 22 felel meg maradéktalanul a családok átmeneti otthonával kapcsolatos előírásoknak. Az ennek kapcsán felmerült kérdésekre Gáspár Károly, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője válaszolt. □ Törvénysértést követ-e el az az önkormányzat, amelyik nem biztosítja a válsághelyzetbe került családok számára (saját fenntartású intézménnyel vagy szolgáltatás megvásárlásával) az átmeneti otthonban történő elhelyezés lehetőségét? • Igen, de e törvénysértés nehezen szankcioriálható. Úgy látom, az önkormányzatok igyekeznek eleget tenni törvény által szabott feladataiknak, de egyszerre túl sok minden szakadt rájuk, a gyermekjóléti szolgáltatás kiépítése, a gyermekek napközbeni ellátásának, átmeneti gondozásának biztosítása, hogy csak néhányat említsek. De úgy gondolom, hogy örülni kell az első lépéseknek is. A legelső, hogy átmeneti férőhelyet kell biztosítani az otthontalanná vált családoknak. A következő, hogy az ÁNTSZ előírásainak is meg kell felelni. Csakhogy a rendelkezésre álló ingatlan sokszor építészetileg nem alkalmas arra, hogy a férfiak elhelyezését is meg lehessen oldani. Igazából egy külön garzonlakásokból álló épületegyüttes felelne meg a célnak leginkább. □ Lehet-e tudni, hány családok átmeneti otthona-beli férőhelyre volna szükség az országban? 0 Erről nincs adatunk. Attól is függ, hogy az önkormányzatok miként kezelik a köztartozások által eladósodottak sorsát. Mindenképpen arra inteném őket, hogy jól gondolják meg, mielőtt kiköltöztetnek egy családot! □ Az elmondottaknak némileg ellene hat, hogy most már pusztán jegyzői határozatra, 8 napon belül kiköltöztethetők az önkényes lakásfoglalók. • Ez a jogszabály alapvetően azt a célt szolgálná, hogy ha valakinek a lakását hosszasabb távolléte alatt idegenek elfoglalják, ne kelljen a teljes jogi procedúrát végigvárnia ahhoz, hogy visszakaphassa saját lakását. De mondjuk egy komfort nélküli üresen álló házba beköltöző családnál, amelyik úgy-ahogy lakhatóvá tesz magának egy szoba-konyhát, semmiképp nem élnék e lehetőséggel. □ Ha jól tudom, a családok átmeneti otthonában történő elhelyezés központi támogatással jár. 0 Igen, ezáltal 6 vagy 9 hónapig kicsit olcsóbb ez a megoldás az önkormányzatok számára, de aztán csak „ki kell gondozni” a családot. Márpedig a falvakból a nagyobb városokba behúzódott embereket igen nehéz eredeti lakhelyükre visszaköltöztetni, hiszen általában épp a munkalehetőség hiánya miatt választották a betelepülést. Megélhetés nélkül pedig minden kezdődik elölről. □ Egyáltalán, van „üzlet” egy családok átmeneti otthonának fenntartásában? 0 Nem ráfizetéses „vállalkozás”, a tapasztalatok szerint az ezzel foglalkozóknak, az alkalmazotCsak kettő, csak kettő Olyan átmeneti otthon, ahol nemcsak a „fedél nélkül” maradt gyermekes anyákat, hanem a teljes családokat, s akár a gyermekkel érkező apákat is befogadják, megyénkben mindössze 2 helyen van. Ózdon (25 fő számára), illetve a Miskolcon, a (12 családot, legfeljebb 40 főt befogadó) Ökumenikus Szeretetszolgálat fenntai’tásában. Azonos célú, de csak gyermekes anyákat váró otthon a (8 anyát és 20 gyereket befogadó) Gyermekváros Átmeneti Otthona, valamint a 30 fős miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház. taknak tisztes megélhetést biztosít. Az állam 383 ezer forint állami normatívát ad egy főre egy évben, ráadásul némi térítési díjat is kell fizetniük az otthon lakóinak. Valamilyen jövedelem- forrása minden családnak van, ha más nem, a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatás. Emellett a felnőttek munkaereje is hasznosítható, így kevesebb külső munkaerőt kell foglalkoztatni. Nem értem, miért ódzkodik tőle sok önkormányzat. □ Meghatározza-e a törvény, hány főre hány ilyen férőhelyet. kell(ene) biztosítani az önkormányzatnak? 0 Nem, e hiányt, azaz az ellátási kötelezettség lakosságarányos meghatározását a készülő törvénymódosításban szeretnénk pótolni. Névnapra jár a hajó Miskolc (ÉM) - A minapi Magdolna-túrát most egy újabb névnapi program, az Anna-, majd az Anikó-túra követi a Tiszán horgonyzó Csege motoroshajó menetrendjében. Július 29-én, szombaton Anna-, míg 30-án Anikó-túra név alatt vág neki szokásos tiszai hajóútjának a Csege motoros. A Tiszacsegéről induló vízi jármű délelőtt 9 és este 7 óra között szállítja a kalandra és a természeti szépségek látványára vágyó utasait. A folyami utazás iránt érdeklődők az 52-373-633-as, illetve a 60/489-531-es telefonszámon kaphatnak részletes felvilágosítást. A Csege A Sláger Rádió a gyerekekért Miskolc (ÉM) - A borsodi megyeszékhelyre költözik, igaz, csak egyetlen napra, a népszerű Sláger Rádió. Július 28-án, pénteken érkezik a zenés hírcsatorna úgynevezett Sláger Járgánya a városba; a cél a szervezők szerint közelebbről megismerni az itt élő hallgatókat. Cél továbbá a segítségnyújtás: a rádiósok a Miskolci Gyermekváros lakóinak szeretnének - a hallgatók önzetlensége révén - minél több játékot, sportszert, képeskönyvet, mesefilmet, író- és rajzeszközt, valamint háztartási eszközöket, lakástextíliákat összegyűjteni. Apró dolgokkal is segíthetnek - hívják fel az adománynyújtást fontolgatók figyelmét a rádiósok. „Keressenek és hozzanak el mindent! - szól felhívásuk -, amire otthon talán már nincs szükség, de másoknak hasznos lehet, és sok örömet szerezhet.” Kilakoltatás, jegyzői határozattal Miskolc, Ózd (ÉM) - Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a hatása annak, hogy a jövőben a települési jegyzők is elrendelhetnek kilakoltatást. A közelmúltbéli jogszabályváltozásig mindazok, akiknek az ingatlanát önkényes lakásfoglalók sajátították ki, egyet tehettek: a bírósághoz fordultak. Majd kivárták a vélhetően kedvező döntést, aztán a véghajtó intézkedését. A bíróság az ilyen ügyeket nem peres eljárás keretében, soron kívül tárgyalta - a megoldás mégis sok időt vett igénybe. Ennek a folyamatnak a meggyorsítása végett vezették be néhány hete, hogy immár az önkormányzat jegyzője is elrendelheti a kilakoltatást. Az intézkedés várható hatásáról először a miskolci városháza jegyzői irodájában érdeklődtünk volna, ám Falvai László aljegyző csak annyi tájékoztatással szolgálhatott: a miskolci ügyek elbírálására a közigazgatási hivatal az ózdi jegyzőt rendelte ki. Az ok a nagyszámú miskolci ön- kormányzati tulajdonú ingatlannal kapcsolatban esetenként felmerülő összeférhetetlenségben keresendő. Az ózdi jegyző szabadsága miatt Fejér Levente aljegyzőtől érdeklődtünk. Tőle megtudtuk: a napokban érkezett az első iratkö- teg a megyeszékhelyről; még nem tudni pontosan, hány kilakoltatással kapcsolatos esetről van benne szó, és milyen intézkedés várható. A Megyei Közigazgatási Hivatal részéről azt a kiegészítést kaptuk: a kilakoltatás ügyében határozó jegyző a jogtalan ingatlanhasználó sikertelen felszólítása nyomán rendőri karhatalmat kérhet az intézkedés (a ki- költöztetés) végrehajtásához - így tehát kiküszöbölődik a hosszadalmasabb bírósági végrehajtási eljáfás. Hirdetés Multi-Turbo 3508 Miskolc, Görgős u. 4. Tel.: (46) 363-211 Tel./Fax: (46) 315-134 Skodái abia A SkodaFabia minden elemében csúcstechnikát képvisel, ezért sok új, kellemes élménnyel fogja megajándékozni Önt és családját. Maximális biztonságot nyújtó karosszériája komfortos utasteret takar, amelyben akár öt személy is kényelmesen utazhat. Hogy döntését megkönnyítsük, a Skoda Fabiát már 2 194 000 Ft-tól, akár 20% előleggel és használtautó-beszámítással is megszerezheti. Skoda Fabia - egy új kategória a Skodától. További információért forduljon márkakereskedésünkhöz.