Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-06 / 156. szám
2000. július 6., csütörtök Gazdaság 7 HÍRCSOKOR • Román védővámok. Csak részben oldották fel a magyar eredetű húsimportra kivetett román védővámokat, amelyek a tartósított baromfi termékek, illetve mindenféle belsőség, fagyasztott máj és konzerv esetében szüntették meg. Ugyanakkor a nyersbaromfi illetve sertés, valamint a sertéskonzerveknél továbbra is védővámot alkalmaznak a magyar eredetű húsimporttal szemben Romániában. • Matáv-büntetés. A Gazdasági Verseny- hivatal Versenytanácsa gazdasági erőfölénynyel való visszaélés miatt ötmillió forintra bírságolta a Matáv Rt.-t. A tanács megállapította: Matáv gazdasági erőfölényével élt vissza, amikor az Internet Protokoll alapú nemzetközi beszéd- és faxátviteli szolgáltatását csak a koncessziós vezetékes- és mobiltelefon szolgáltatóknak nyújtotta, míg más társaságokat ebből kizárt. A Matáv versenyjogilag elfogadható indokát nem tudta adni az elzárkózásnak. • Új internetes cég. Webigen Rt. néven 16 millió dollár alaptőkével (4,38 milliárd forint) új, teljes körű webes üzleti megoldásokat kínáló vállalatot alapított a Wallis Rt., a PSINet-Elender, valamint néhány magánszemély és az új cég menedzsmentje. Az alaptőke felét készpénzben tették be az alapítók. Az új társaság az idén 1,6 milliárd forintos árbevételre számít. A nagy cégek szinte kivétel nélkül a kamarában A tagság elsősorban az erősebb kis- és közepes vállalkozások érdeke Miskolc (ÉM - KI) - A kereskedelmi és iparkamarákban első határidőként június 30- ig kellett az önkéntes tagsági szándékot bejelenteni. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezt mintegy 1800 cég illetve vállalkozás tette meg a regisztrált több mint 30 ezerből. Azok a cégek, gazdálkodó szervezetek és vállalkozók, akik június 30-ig jelezték tagsági szándékukat, választhatók lesznek kamarai tisztségviselőként szeptember-október fordulóján tartandó tisztújításon. Szilágyiné Baán Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BÖKIK) titkára elmondta: a BOKIK- nak mintegy 25 ezer, a kézműves kamarával történt március 31-i egyesülés után pedig 32 ezret meghaladó volt a tagsága. Ezek egyharmadának többsége azonban nem működő, hanem úgynevezett kényszervállalkozás, illetve felszámolás alatt álló cég. Jelenleg közel 1800 tag jelezte belépési szándékát a november elsejétől az önkéntesség elvén működő kamarába.- Számszerűen ez töredéke a korábbinak, ám - hangsúlyozta a titkár - a megye gazdaságában betöltött szerepük ezeknek a legjelentősebb. Mintegy 900 tag az egyéni vállalkozó. Ez az a kör, amely továbbra is számít a kamara ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatásaira, a szakmai fórumokra, az érdekvédelemre. A fennmaradó cégek közepes vállalkozások, amelyek számára elsőrendű kérdés a nemzetközi kapcsolatok kialakítása, a pályázatok megismerése, a szakképzés és a külföldi kiállításokon való részvétel segítése. A nagyok - így több külföldi is - tagunk lesz, egyesek ki is fejtették: így is hozzá kívánnak járulni a megye gazdasági fejlődéséhez. Példaként említette Szilágyiné Baán Anna a Miskolcon működő Ross Mouldot és az ózdi telephelyű Saia Burgest, mert az anyavállalatok országában, az Egyesült Államokban, illetve Svájcban önkéntes a kamarai tagság. De tagjaik sorában lépett a német tulajdonú Émász Rt. is, Szilágyiné Baán Anna Fotó. b t. ismerve a németországi - kötelező - tagság előnyeit. A be nem lépők között a nagy számot jelentenek a kényszer- vállalkozások. Az egy tulajdonban lévő cégek közül is egyelőre csak egy lesz tag. A nagyobb cégen belül működő, speciális területet ellátó vállalkozások, amelyeknek nincsenek meghatározó piaci kapcsolataik, szintén nem jelentkeztek a kamarába. A bankok közül például az OTP igen, de a pénzintézetek többsége csak budapesti székhelyen lesz tag, ahogy az üzletláncok esetében is ez a helyzet.- Előzetes számításaink szerint is 5-10 százalékos belépést vártunk. Ez megfelel az amerikai, skandináviai, angliai, svájci és portugál helyzetnek, ahol szintén önkéntes alapon működnek a kamarák. A BÖKIK az év végére 3 ezres tagságra számít. Ehhez szükséges, hogy az ingyenes és kedvezményes szolgáltatások üzleti szempontból előnyössé tegyék a vállalkozások számára a belépést. A jövő problémáiról szólva Szilágyiné Baán Anna kifejtette: eddig minden vállalkozást el tudtak érni, tájékoztatták őket az egyik legnagyobb problémát jelentő európai uniós csatlakozással együttjáró nehézségekről. Erre a továbbiakban nem lesz lehetőség, s így a legkiszolgáltatottabb piaci szereplők esnek majd el a nélkülözhetetlen információktól. Nógrád Industrial másodszor Miskolc (ÉM) - Pásztó a helyszíne a második Nógrád Industrial Regionális Kiállítás és Vásárnak, amely július 7-én pénteken nyitja meg kapuit. Számos nagy cég mellett a vásár díszvendége Miskolc város lesz, amelyet a megyei idegenforgalmi hivatal képvisel majd. A rendezvény számos szakmai mellett szórakoztató műsor várja az érdeklődőket július 9-ig. A számla adattartalmáról Budapest (MTI) - Az egyszerűsített, készpénzfizetéses számlán továbbra is az adóval számított ellenértéket kell feltüntetni adókulcsonkénti részletezésben - tájékoztatott közleményben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a Pénzügyminisztérium iránymutatásáról. A számlán azt is meg kell jeleníteni, hogy a számla végösszege felülről számítottan hány százalék áfát tartalmaz.- Az egyszerűsített számla esetében a számla végösszege tekintendő adóalapnak, mivel ebből visszaszámítással határozható meg az adó összege. JAVASLAT Javasolt súlyozás aportfóllóban Társaság Záróár (forint) Javaslat Antenna7900Túlsúlyozás BorsodChem8415 H.T./R.T. Túlsúlyozás Danubius 5250 H.T./R.T. Túlsúlyozás Démász 15 600 Semleges Egis 11 400 Semleges Graboplast 2750 Alulsúlyozás Gaphisoft 5945 Semleges Matáv 1895 Túlsúlyozás Mezőgép1720 Alulsúlyozás Mól Semleges 3755 NABI ~ 5805Túlsúlyozás OTP Túlsúlyozás 14 200 Pannonplast 5895 Túlsúlyozás Prímagáz 1850Alulsúlyozás Pick 10 055H.T./R.T. Túlsúlyozás Rába 2215Semleges Richter 14 690 Semleges Synergon 2500 Semleges TVK 3755 H.T./R.T. Túlsúlyozás Zalakerámía 2410Semleges Tőzsdeindex (Bux) 8318,3 Magyarázat:- H.T./R.T. Túlsúlyozás: hosszabb/rövidebb távra a papír portfólió-részarányának növelése- Alulsúlyozás: a papír protfolió-részarányának csökkentése A portfólió-kialakltásánál javasolt súlyozás a Német Befektetési Rt. elemzése alapján készült, mely nem jelent vételre, ill. eladásra való felhívást! Mikrohitel: hárommillióra emelkedett Budapest (MTI) - Az utóbbi tíz év alatt körülbelül tízezer hitelkihelyezést bonyolított le a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), s az idén is hasonló mértékű, azaz 1000-1200 új hitel nyújtásával számol - közölte Val- kó Emőke, az MVA kommunikációs tanácsadója. A mikrohitellel kapcsolatban már korábban nyilvánosságot kapott, hogy július elejétől a minimális, 1,3 millió forintos kölcsön három millió forintra emelkedik, s a Gazdasági Minisztérium (GM) által nyújtott kisvállalkozói kölcsönprogram- mal az egy vállalkozás által felvehető keret összesen 10 millió forintra nő. Ezen túlmenően kizárólag forgóeszköz-finanszírozásra maximum 1,5 millió forint vehető fel e hónap elejétől. Az MVA rendelkezésére álló hitelkeret nagysága tavaly 4 milliárd forint volt, ami az idén további 7 milliárd forinttal bővül. A keretet 50-50 százalékban a PHARE és a GM biztosítja. Az MVA 10 főnél kevesebb alkalmazottal dolgozó és 100 millió forint éves nettó árbevételt meg nem haladó vállalkozásoknak nyújthat hitelt. A saját erőnek el kell érnie a minimális hitel összegének 20 százalékát, a kamat mértéke pedig a szerződéskötéskor érvényes jegybanki alapkamattal egyezik meg. A kamatfizetés negyedévenként esedékes. A futamidő hat hónaptól három évig terjedhet, kizárólag forgóeszköz-finanszírozás esetén legfeljebb hat hónap a visszafizetési határidő. A tanácsadó elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint a hitel- igénylők körülbelül 80 százaléka kapott kölcsönt, s mintegy 30 százalékuk mezőgazdasági vállalkozó. Borsodi hitelek Hevesből Budapest, Miskolc, Eger (ÉM- KI) - Az MVA nem kötött szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal. így a megyei vállalkozók mikrohitellel kapcsolatos ügyintézést a Heves Megyei Vállalkozási és Területfejlesztési Alapítvány intézi majd - erősítette meg a MVA közlését Tóth Elemér ügyvezető igazgató. Mint mondta, a borsodban működő regionális központokban - a hevesi alapítvány alvállalkozóiként működnek majd - július 15-től már beszerezhetők lesznek a pályázatok, amelyek elbírálása augusztus elsejével kezdődik meg. Tóth Elemér hangsúlyozta: az MVA-val azzal a feltétellel kötötték meg a szerződést, hogy azt hathavonta felülvizsgálják, s mihelyt rendezettnek minősítik a borsodi alapítvány működést, a mikrohitelek intézése visszakerülhet hozzájuk. A megyei alapítvány jogi képviselője dr. Nagy Nóra elmondta: nem rendeződött a nagyszámú alapító miatt az alapítvány döntéshozó mechanizmusa, emiatt nem kötött szerződést velük az MVA. A jogász szerint hat hónap elegendő lesz arra, hogy a hitelügyek visszakerüljenek Borsod megyébe. Csökkennek a háztartások megtakarításai A lakosság pótolni akarja az elmúlt évek életszínvonal-csökkenését Fotó: vajda János Budapest (ÉM) - A gazdaság növekedése az év hátralevő részében ugyan lassul, de éves átlagban gyorsabb lesz a tavalyinál. A munkanélküliség mérséklődik, számottevően csökkennek viszont a háztartási megtakarítások - olvasható a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az ABN-AMRO Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A leggyorsabb fejlődés az iparban várható, de 10 százalék körüli növekedés valószínű a hírközlésben is. Az építőipar a tavalyit valamelyest meghaladó ütemben bővül. A mezőgazdaság teljesítménye a tavalyi igen alacsony szint közelében marad. Változatlanul rendkívül dinamikusan bővül a külkereskedelem. Az év első négy hónapjában az export volumene 18, az importé 17 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Éves átlagban szerényebb (18-19 százalékos) emelkedés várható, azonban ez is messze meghaladja a világátlagot és a magyar külkereskedelem tavalyi növekedési ütemét is. A második félévben várható lassulás annak a következménye, hogy tavaly az első félévben viszonylag mérsékelten, a második félévben viszont gyorsulva nőtt a külkereskedelem. A folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyihoz hasonló lesz. Áz államháztartás egyensúlya erőteljesen javul: a január-májusi hiány 119 milliárd forint volt, szemben a tavalyi első öt hó 270 milliárdjával. Az éves hiány a GDP 3 százaléka körül lesz (az autópálya-hitelek miatti eladósodást is figyelembe véve 3,3 százalék körüli). Az alkalmazásban állók száma az év első négy hónapjában a nemzetgazdaság egészében 0,6 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 1,4 százalékkal nőtt, míg a költségvetési szférában 2,1 százalékkal csökkent. Az év egészében a foglalkoztatás további bővülése és a munkanélküliség csökkenése várható. A nettó átlagkereset január-áprilisban 11,2 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, ami (a gyermekek után adókedvezmény nélkül) 1,4 százalékos reálkereset növekedést jelent. A növekedés a versenyszférában 12,7 százalékos, a költségvetési szférában 8,1 százalékos volt. Az év egészében a keresetek hasonló mértékű, de valamivel kiegyenlítettebb növekedése várható, s mivel az infláció közben enyhül, a keresetek reálértéke átlagban 2-3 százalékkal fog nőni. A gyermekek utáni adó- kedvezményt is figyelembe véve a reálkeresetek az év egészében közel 4 százalékkal nőnek. A lakosság növekvő jövedelme ellenére egyre kevesebbet takarít meg. A nettó pénzmegtakarítások az első öt hónapban 187 milliárd forintot tettek ki, ami nominálisan, vagyis az infláció figyelembe vétele nélkül is 59 milliárddal kevesebb, mint 1999 azonos időszakában. A megtakarítások csökkenése részben annak a következménye, hogy a lakosság - bízva jövedelme tartós emelkedésében - pótolni akarja az elmúlt évtized életszínvonal-csökkenését. Fontos, a pénzmegtakarításokat csökkentő tényező a nominális és reálkamatok csökkenése, a pénz- és tőkepiacok bizonytalansága is.