Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-29 / 176. szám
2000. július 29., szombat Aktuális 3 Direkt Miskolc (ÉM) - Belvárosunk parkolási rendszerét (lásd még Mipark) ha nem is szívleli minden miskolci és Miskolcra látogató autós, azért annak sajátosságaihoz már hozzászokhattak azok, akik hosz- szabb-rövidebb időre magukra hagyják autójukat a város szívében. A miskolci autós ezért azt is tudja: nemcsak december elején kaphat csomagot, hanem bármikor a szélvédőre kerülhet egy kis rózsaszín tasakocska - ha vét a parkolási szabályok ellen. Lapunk fotóriportere, amikor tegnap délelőtt messziről meglátta az autójára helyezett rózsaszín csomagot, először csak értetlenkedett, hiszen érvényes parkolóbérlettel rendelkezik. Az autóig érve mindennek elmondta a szegény Miparkot, majd morogva kibontotta a feltűnő színű zsákot. Aztán csak mosolygott: egy világszerte ismert cég hirdeti így magát városszerte. Direkt. Meglepetéscsomag Fotó: Végh Csaba Üveggolyótól a játszóházig Miskolc (ÉM) - Játékok ezrei várják a gyermekeket és szüleiket az augusztus második felében nyíló miskolci Szinva- park bevásárlóközpont (a Széchenyi utca és a Bajcsy-Zsilinszky Endre út kereszteződésénél) Toyfarm Áruházában. Az üzlet mellett gyermekmegőrző és játszóház áll majd a háromévesnél idősebb csemeték rendelkezésére, szakképzett óvónőkkel. Az utóbbi szolgáltatás áráról még nem kaptunk pontos információt, de a cégvezetés igyekszik a családok számára elfogadható dijat megállapítani - hangzott el a cég tegnapi, miskolci sajtótájékoztatóján. Falunapok Jósvafő (ÉM - KBA) - Értékmentő, hagyományteremtő szándék hívta életre nyolc évvel ezelőtt Jósvafőn a Falunapok rendezvénysorozatot. Idén a hétvégi programokat kézműves és ökotábor, és a B.-A.-Z. Megyei Tájházak találkozója előzte meg, majd tegnap délután háromnapos, gazdag programokkal teli hétvége kezdődött. Garon Béla polgármester megnyitójában bemutatta a falu lakóinak a millenniumi zászlót. A millenniumi zászlót Dely János bácsi köszöntötte egy régi énekkel, ezt követően újra Garan Bélé vette át a szót, aki címszavakban beszámolt az elmúlt év eseményeiről. Tizenhárom Mátyás-ezüstpénz A diákok eddig két csontvázat és tizenhárom ezüstpénzt találtak Fotó: Bódisz Attila Komlóska (ÉM - BSZA) - A Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Múzeológiai Tanszéke hároméves program keretében igyekszik feltárni az egykori tolcsvai uradalom még rejtett tárgyi emlékeit, történelmi összefüggéseit. Első lépésként a Darnói prépost- ság épületmaradványait tárják fel. A romokat 1977-ben már vizsgálták a sárospataki Rákóczi Múzeum' szakemberei. Akkor többek között kódex vereteket, csontvázakat, és egy terrakotta Jézus-szoborlábfejet találtak. A Miskolci Egyetem diákjai négy napja tartózkodnak Komlóskán, a faluból teszik meg naponta egy traktor segítségével a közel félórás hegyi utat. Az eltöltött néhány nap alatt dr. Féld István megbízott tanszékvezető irányításával a diákok feltárták az 1977-es kutatóárkokat. A méréseket és a szelvények kijelölését a Kazareczki Noémi történész - muzeológus hallgató által vezetett csoport végzi. Mint Sós István történész-muzeológustól megSajnálják Szikszó (ÉM - LL) - Sajtótájékoztató keretében fejezte ki Szikszó város képviselő-testülete tegnap délután a művelődési központban sajnálkozását, miszerint az 1995. december 18-án kiadott önkormányzati közleményében állásfoglalásuk sértő volt Kaposi Zoltán helyi lakos, egykori testületi tag számára. Valótlan tényeket állított a testület, ezért bíróság kötelezte őket a bocsánatkérésre. A sajtó- tájékoztatón részt vett dr. Tóth Ágnes aljegyző, Panyik József polgármester, Puskás Ferenc és Bartha Ferenc képviselők. tudtuk, elsődleges feladatuknak tartják, hogy meghatározzák az épület egykori kiterjedését. A diákok már megtalálták a valószínűsíthető szentélyt, s rátaláltak a kerítőfalak eddig rejtett részére is. A helyszínen eltöltött néhány nap alatt 13 Mátyás korabeli ezüstpénzt és két, egymás fölé temetett emberi csontvázat talált a csoport. Megtudtuk: a Dar- nói-kolostort először 1298-ban Szikszó (ÉM - LL) - Szikszó polgármestere, Panyik József rendkívüli testületi ülést hívott össze tegnap délelőtt 10 órára, miután több olyan döntést kellett hozni, amely nem várhat a nyári szünet végéig. Mielőtt a nyolc napirendi pont megtárgyalásába kezdtek volna, a június végén Mezőkövesdre költözött, és szikszói mandátumáról lemondott Fíizes- séry József helyett új képviselő egészítette ki a 14 tagú testületet. Az önkormányzati törvény említi írásos emlék, lakói a francia premontrei rendhez tartoztak. Á kolostor alapítását tekintve lehetett királyi, ám az újabb feltevések összefüggésbe hozzák a Tolcsva nemzetséggel is. Az ásatás egyik célja, hogy igazolja valamelyik lehetőséget, emellett az eredmények várhatóan választ adnak számos birtoktörténeti kérdésre is. A feltárás résztvevői remélik, a már korábban előkerült szobormaradértelmében a választások idején elért eredmények alapján a 15. jelölt, vagyis Bartha Ferenc, a SZATEV Rt. vezérigazgatója kerülhetett a megüresedett képviselői székbe. Szervezeti módosítást is eszközölt a testület, ugyanis egyhangú szavazással kettéválasztották a Szociális Bizottságot. Ezentúl az eredeti név ugyan megmarad, de mellette már az Oktatási és Kulturális Bizottság szintén működik Bartha Ferenc irányításával. ványok többi részét is sikerül megtalálniuk. Sós István azt is elmondta, hogy a kolostor a XIV-XV. században élte virágkorát. Vesztét valamikor a XVI. században a reformáció környékbeli elterjedése okozhatta, lakói feltehetőleg egyszerűen elhagyták. Az épületben élő emberek életmódjáról kevés információ maradt fenn, ebben az egyetemisták reményei szerint sok segítséget adhat a két másik hasonló kolostor, a jászói és a gyu- lafirátóti kutatás eredménye. A csoport jövő hét csütörtökig marad, akkor sajtótájékoztató keretén belül ismertetik az eredményeket - tudtuk meg Köteles Lászlótól, Komlóska polgármesterétől. A település biztosítja az egyetemi hallgatóknak és a történészeknek a szállást, étkezést és a helyszínre szállítást. A hároméves program további részében az egyetem munkatársai hasonlóképpen feltárják a kom- lóskai Pusztavár romjait, majd a tolcsvai középkori épületeket vizsgálják meg. Tapasztalataikat a folyamat végén írásba foglalják. A kiírt pályázatot elbírálva újabb öt esztendőre megválasztották dr. Grajzné Nikházy Zsuzsannát a városi óvoda igazgatójává, amely napirendi pontot követően Panyik József beszámolóját hallgatták meg a leendő ipari park szabályozási tervének olvasatáról. Módosították a Petőfi Sándor Művelődési Központ, Művészeti Iskola alapító okiratát, majd a közoktatási feladatellátási intézményhálózat fejlesztési tervét vitatták meg. Uj képviselő, átalakult bizottságok Erősödött a rendőrök közti bizalom Miskolc (ÉM - PT) - Az első félév számadatainak összesítése alapján az ismeretlen tetteses felderítési mutatók tekintetében az ország legjobbjai közé tartoznak a megye rendőrei. Száz ilyen bűncselekményből 56,6 százalékban megtalálják, és az igazságszolgáltatás elé állítják az elkövetőket. Ruszkai József ezredest, a megyei rendőr-főkapitányság főkapitányt jelenleg (szabadsága miatt) helyettesítő vezetőjét az évek óta országosan kimagaslónak ítélt megyei rendőri tevékenység titkáról faggattuk. • A személy elleni bűncselekmények a tavalyi év hasonló időszakához képest (2558-ról) 75,8 százalékkal (620-ra) csökkentek. A közrend elleni bűn- cselekmények száma pedig 2410-ről 1804-re esett vissza. Sőt a vagyon elleni kategóriában is látványos (8849-ről 7016-ra történő) 20,7 százalékos csökkenés következett be. □ A márciustól alkalmazandó jogszabályi változtatások nem voltak hatással a statisztika igen kedvező változására? • Kétségtelen tény, hogy a szabálysértési értékek megemelése miatt sok (kisebb értékre elkövetett) lopás már nem számít bűncselekménynek, mint korábban. A pozitív változás azonban tendenciáját illetően sokkal nagyobb, mintsem a javulását csupán ezzel lehetne megmagyarázni. A nyomozati eredményesség pedig egyáltalán nincs összefüggésben a törvényi változással. Ez a rendőrök teljesítménye. □ Jut elég pénz a hatékony bűnüldözésre? • Sajnos a rendelkezésünkre álló költségkeret igen szűkös. Például a dologi költségekre tavaly még 680 millió forint jutott. Az idén pedig 20 millióval kevesebbet oszthattunk erre. Pedig ebből fizetjük a felhasznált üzemanyagot is. Kevesebb kilométert futhatnak a rendőrautók. Ez kétségtelen tény. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy konkrét bűnüldözési feladat arra hivatkozással: nincs pénz benzinre (vagy másra), még nem maradhatott el. A tervelőirányzatban foglaltak szerint már felhasználtuk a szeptemberre szánt benzinpénzt is. Ezért át kell csoportosítanunk a büdzsét. Kevesebbet szánhatunk majd festésre, vagy felújításra, mint ahogy azt az év elején szerettük volna. □ Megfizetik a rendőr munkáját? • A fizetésről inkább ne beszéljünk. Azt azonban elmondhatom, hogy kiemelkedő teljesítményt végző kollégáinkat, ha szerényen is, de megjutalmazzuk. Ebben pedig a gesztusérték a fontos, és nem az átadott boríték vastagsága. Az is bizonyos, hogy a jutalmakat nem elsősorban a vezetők között osztjuk szét, hanem a rendőri munka sűrűjében lévő kollégák között. Jubileumi tárlat Encs (ÉM) - Két hétig dolgoztak, tanultak, kísérleteztek, alkottak a jubileumi, XXV. Encsi Országos Képzőművészeti Alkotóműhely résztvevői. A táborban készült munkákat tegnaptól az encsi Városi Galériában mutatják be a közönségnek. A megnyitón Hideg Imre, a megyei művelődési főosztály vezetője nemcsak a táborról és az ott folyó munkáról szólt elismerően, de az alkotóknak két hétig otthont adó településről is. Elmondta, Encsnek is megvan a maga jellegzetessége: a kultúra. Ezt konferenciák, klubok, kezdeményezések, és ez a tábor, ez a tárlat is bizonyítja. Mogyoróskai tábor a szegény gyerekeknek Mogyoróska (ÉM - LL) - Ha a család kasszája üres, bizonyára a gyerek sem juthat el a nyári szünet ideje alatt táborba. A Vöröskereszt Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szervezete ezt a problémát szeretné enyhíteni, hiszen 50 szegény fiatalt vitt el Mogyoróskára, akik nyolc napon keresztül élvezhetik a felhőtlen kikapcsolódás élményét. Július 24-től augusztus 1-jéig tart az úgynevezett szegénygye- rektábor Mogyoróskán, amelyet a valóban rászoruló ifjak részére szervezett a vöröskereszt. Sajnos egyelőre csak ötvenen vehetnek részt a nyaraláson, azonban bár ez a szám csepp a tengerben, mégis több a semminél.- A megye valamennyi területéről érkeztek ide gyerekek - tájékoztatott Molnár Józsefné, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkárhelyettese -, öt kísérő vigyáz rájuk. A Napkelte Vendégházban igazán jól érzik magukat, s legalább néhány napra elfeledhetik minden bújukat- gondjukat. E táboron túl lesz még egy hasonló jellegű, de az már az árvízkárosult családok gyerekeinek kedvez, s szintén 50 fiatal mogyoróskai üdültetését tűzte ki célul a Vöröskereszt. Tokaj, Bodrogolaszi, Sárospatak és Sátoraljaújhely környékéről érkezik majd a következő turnus, s eddigi tapasztalataink szerint helyesen cselekedtünk, amikor a tábort szervezni kezdtük. A részvétel feltételei nagyon egyszerűek - tette hozzá a titkárhelyettes asszony -, mind- öszsze az igazolható rászorultság, a hátrányos helyzet volt a kitétel. A rendezők szeretnék, ha mindenki kellemes emlékekkel térne haza, mivel lehet, hogy néhány évig ezek a gyerekek csupán a mogyoróskai élményeket emlegethetik. A tábor pénzügyi fedezetét a jövedelemadó egy százalékának felhasználásával tudta biztosítani a karitatív szervezet - hangsúlyozta Molnár Józsefné -, valamint a Vöröskereszt adta az önerős részt, amely ugyancsak jelentős összeg. Á két tábor együttesen közel 1 millió 700 ezer forintba kerül, ám többek úgy vélik, a szegény gyerekek élményeinek gyarapítása pénzben ki sem fejezhető. Mogyoróskai táborlakók Fotó: Végh Csaba