Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
2000. július 20., csütörtök Gazdaság 7 HÍRCSOKOR • Új típusú vasúti vezérlőkocsi. Saját fejlesztésű vasúti vezérlőkocsit mutattak be a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft.-ben. Az új vezérlőkocsi lehetővé teszi, hogy az InterPici vonatokat egyfajta ingajáratban közlekedtessék anélkül, hogy a visszaúton a vonatot meg kellene fordítani, a vezérlőkocsiból ugyanis, csakúgy mint a motorkocsiból, irányítható a szerelvény. • Népszámlálási tender. A BULL Magyar- ország Kft. nyerte a 2001. évi népszámlálás kérdőíveinek korszerű, optikai bizonylatolvasóval történő adatbevitelére kiírt közbeszerzési tendert. Az MTI információi szerint az adatbeviteli tender értéke mintegy 2 milliárd forint. A pontos ösz- szeg azonban attól is függ, hogy összesen hány kérdőívet kell feldolgoznia a pályázat nyertesének. • Tönkölybúza termésátlag. Tegnapi számunkban a tönkölybúzáról írt cikkben tévéjén jelent meg a hektáronkénti termésátlag, amely helyesen 4,7 tonna. Újabb rés a Microsoft levelező programjában Washington (MTI) - Független szakértők a Microsoft cég elektronikus levelező programjának, az Outlooknak újabb sebezhetőségére derítettek fényt, aminek révén az illetéktelen behatolók, a rossz szándékú hackerek könnyedén betekinthetnek idegenek levelezésébe. Az AP washingtoni jelentése szerint a felfedezett résen keresztül eljuttatott vírus segítségével idegenek úgy férhetnek hozzá mások leveleihez, hogy azoknak nem is kell ráklikkelniük valamilyen csatolt dokumentumra, elolvasni vagy továbbítani azt. A vírus aktiválásához elegendő a levél letöltése. Russ Cooper számítógépes biztonsági szakember, az NTBugTraq online levelező lista szerkesztője szerint a vírust alkalmazó hacker, miután illetéktelenül betört egy számítógépre, tetszése szerint tevékenykedhet, akár le is törölheti a merevlemezen tárolt adatokat. A Microsoft biztonsági programigazgatója elismerte, hogy súlyos sebezhetőségre derült fény, de a vállalat hamarosan olyan segédprogramot helyez el a világhálón, amelyet letöltve a felhasználók kijavíthatják az Outlook eme hiányosságát. A gond tulajdonképpen az Internet Explorer internetes böngésző programban van, a Microsoft azt javasolja, hogy a felhasználók töltsék le - ingyen - a cég honlapjáról a program 5.01 Service Pack 1-es változatát, amely már mentes a felfedezett hiányosságtól. Az Internet Explorer 5.5-ös verziója is védett, kivéve a Windows 2000 operációs rendszert használókat, akiknek szintén le kell tölteniük az IE 5.01 SPl-et. A biogazdálkodás egy lehetséges alternatíva A mezőgazdaság fejlesztésének a kulcsa: alkalmazkodás a környezethez Tiszaújváros (ÉM - SzP) - A megye mezőgazdasági jövőképéről és az alternatív gazdálkodás lehetőségeiről tartott előadást az V. Tranzit Expo konferenciáján dr. Fehér Alajos, a Szent István Egyetem Kompolti Kutatóintézetének főigazgatója. A szakember szerint a mezőgazdaság fejlesztésének kulcsszava: az alkalmazkodás.- Borsod-Abaúj-Zemplén megye vetésterületeinek • 40 százaléka őszi búza vetésterület, melyen jól gazdálkodnak a termelők. Az igazán hatékony földhasználathoz azonban mindenkinek meg kell tanulnia alkalmazkodnia az Európa Uniós és más makró-törekvésekhez, különben elmarad az agrárpolitikai támogatások hatása hangsúlyozta előadásában Fehér Alajos. - Borúlátásra ad okot, hogy hazánkban a mezőgazdaság területén igen kis hangsúlyt kap a kutatás-fejlesztés, így nincs garancia a minőségi fajtaválasztékra. Szakosodási kényszer A megye mezőgazdasági jövőképe - mint a szakember hangsúlyozta - mindenképpen differenciált lesz, miután a kistérségi és a SAPARD programok egy másfajta, a jelenlegitől sokban különböző mezőgazdaság vízióját vetítik előre. Az egyik legfontosabb jellemző - említette -, hogy az egyes területek termőképességének függvényében szinte szükségszerűen szakosodniuk kell a termelőknek. Egyes területek ugyanis - főleg Kazincbarcika, Edelény és Ózd térségében - nem alkalmasak intenzív mező- gazdasági művelésre. Azonban ezeken a területeken is meg lehet találni azokat a termelési módszereket (extenzív gazdálkodás), melyekkel hatékonyan kiaknázható az adott földterület, például fokozható a térség városellátó szerepe. Alternatív árnyalatok Az alternatív, más néven a biogazdálkodásról szólva a főigazgató elmondta, hogy a korábban kitörési pontként jellemzett termelési módszer jelentőségét érdemes árnyalni. Külföldi példákra hagyatkozva elmondható: nem a termékeny területeken termelnek több bioterméket - mutatott rá Fehér Alajos -, ami mindenképpen tanulság a honi termelők számára. A biotermelés felfuttatását meg kell előznie az ismeretszerzésnek és a kockázati tényezők alapos számbavételének.- Különös figyelmet érdemel az úgynevezett „szomszédok- probléma”. Hollandiában hatékony együttműködési rendszert dolgoztak ki a nehézségek feloldására: településen vagy körzetben azonos technológiával termelnek a gazdák, így nem mérgezik egymás termékeit - mond- ~ ta Fehér Alajos. £ A szakember hangsúlyozta, g1 hogy az elgyomosodott területe- ken nehéz nyereségessé tenni a | biotermelést. Borsod-Abaúj-Zemp- -1- lénben véleménye szerint táp- anyagfeltöltéssel mintegy 100 ezer hektár területet lehetne 5-6 évre alkalmassá tenni biotermelésre. További gátja az alternatív gazdálkodás felfutásának, hogy a témában elenyészően kevés tudományos munka, publikáció jelenik meg. A gazdák többsége jelenleg nincs tisztában azzal, hogy többletráfordítással, egy 10-12 százalékos árbevétel-növekedés reményében vajon megérné-e biotermeléssel. Nem csökken a lakosság vásárlási kedve Budapest (ÉM - KI) - A lakosság bizalmi indexe júniusban 2 ponttal esett. Ez az idén a legrosszabb érték, de beleillik a háztartások gazdasági várakozásának háromnegyed éve tapasztalható hullámzásába - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. felmérésében. A válaszadók az előző havinál kissé kedvezőtlenebbül értékelték az elmúlt 12 hónapot mind saját pénzügyi helyzetük, mind az ország gazdasági helyzete szempontjából, s a következő 12 hónapban is kevésbé számítanak kedvező változásokra, mint májusban. Júniusban az előző hónaphoz képest gyorsuló áremelkedést érzékeltek a háztartások és tovább erősödtek az inflációs várakozások. A lakosság vásárlási kedve azonban nem mérséklődik, s a következő 12 hónap alatt sem számítanak arra. hogy visz- sza kellene fogniuk beszerzéseiket. Ezzel szemben tovább gyengült a megtakarítási hajlandóság, s a háztartások a következő 12 hónapban tovább csökkentenék megtakarításaikat. Magyarország hét régiója közül egyedül az egyébként viszonylag pesszimistának számító Dél-D.unántúlon javultak a lakosság gazdasági várakozásai. A Dunántúl nyugati részén és Közép-Magyarországon gyakorlatilag nem változott a bizalmi index, míg a Közép-Du- nántúlon, Észak-Magyarorszá- gon és az Észak-Alföldön kissé romlottak a várakozások. Számottevően erősödött a pesszi- liek a bizalmi index értékei, mizmus a Dél-Alföldön. így jú- míg a déli régiókban és Észak- niusban Nyugat-Dunántúlon to- Alföldön messze átlag alatti a vábbra is kimagasló a lakosság lakossági bizalmi index értéke, várakozása, a „középső me- vagyis igen pesszimista a la- zőnyben” egymáshoz igen köze- kosság. fonás: GKI Rt. Wwivgki.hu), Szonda ipsos Országosán 1SEBE2MS-. • MM üv 1 Javasolt súlyozás a portfolióban Társaság Záróár (forint) Javaslat Antenna 6230 Túlsúlyozás BorsodChem8850H.T./R.T. Túlsúlyozás Danubius 5250H.T./R.T. Túlsúlyozás Démász14 950Semleges Egis12 050Semleges Graboplast2600Alulsúlyozás Gaphisoft 5190Semleges Matáv 1805Túlsúlyozás Mezőgép 1700Alulsúlyozás Mól3750Semleges NABI5830 Túlsúlyozás OTP 13 955Túlsúlyozás Pannonplast5435 H.T./R.T. Túlsúlyozás Prímagáz1795 Alulsúlyozás Pick 9395 Semleges Rába2250 Semleges Richter13 500 H.T./R.T. Túlsúlyozás Synergon2480Semleges TVK3650 H.T./R.T. Túlsúlyozás Zalakerámia2325Semleges Tőzsdeindex (Bux) 8068,6 Magyarázat:- H.T./R.T. Túlsúlyozás: hosszabb/rövidebb távra a papír portfólió-részarányának növelése- Alulsúlyozás: a papír protfolió-részarányának csökkentése A portfólió-kialakltásánál javasolt súlyozás a Német Befektetési Rt. elemzése alapján készült, mely nem jelent vételre, ill. eladásra való felhívást! Támogatott sertésminőség Budapest (MTI) - A sertéstartóknak szánt minőségi támogatásról készült rendeletet, amelyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium készített, a Pénzügyminisztérium (PM) jóváhagyta. A rendelet szerint a minőségi támogatás az első három minőségi kategóriában kilogrammonként 39 forintot jelentene a sertéstartóknak. Régiózsebkönyv Budapest (MTI) - Évente megjelenő zsebkönyv-sorozatot indít a magyarországi régiókról a Központi Statisztikai Hivatal. A magyar régiók zsebkönyve az ország nagy területi egységeiben zajló folyamatokat több szemszögből is bemutatja: egyebek mellett adatokat, grafikonokat közöl a népességről, a foglalkoztatottságról, a munkanélküliségről, a régiók gazdaságáról, ezen belül a vállalkozásokról, a beruházásokról, és az ágazati teljesítményekről. Bemutatja az életkörülményeket, az infrastruktúra színvonalát, a szociális ellátás, valamint az oktatás, a lakások, a kommunális ellátás, a közlekedés és a távközlés fejlettségét.