Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-19 / 167. szám

2000. július 19., szerda iH-iaaifiiHáis# Munkaerőpiac / Állás 4 Foglalkoztatás: megyék helyett régiók Budapest (MTI) - Regionális Foglal­koztatási Hivatalokat hoz létre a Gaz­dasági Minisztérium (GM) a munka­ügyi szervezetek helyett. A végleges struktúra kialakítása január 1- jére várható, amikor a munkaügyi szerve­zetek átalakítása során a munkaügyi köz­pontok helyébe lépnek a Foglalkoztatási Hivatal szervezetei. A GM elemzése szerint a felgyorsult gazdasági növekedést nem kö­vette a teljesebb körű foglalkoztatás. Ezért vált szükségessé a foglalkoztatás politika, a munkaerő-gazdálkodás és a szociálpolitika egyes elemeinek szétválasztása. A régióközpontok kialakításával kap­csolatosan Nagy Róza, a GM közigazgatá­si államtitkára a napokban úgy nyilatko­zott, hogy hét régiós központ kialakítását tervezik. (Az észak-magyarországi Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád me­gyét jelentené.) Abban még nem született döntés, hogy régiónként melyik megyében, városban lesznek ezek. Több tényezőt vesznek fi­gyelembe, például az infrastruktúrát, a város-térség munkaerőpiaci helyzetét, a várható ipari és mezőgazdasági, oktatási beruházásokat és centrumokat, a megkö­zelíthetőséget. Az már biztos, hogy a jelenlegi 19 me­gyei munkaügyi központ is megszűnik, il­letve átalakul, esetleg kirendeltség szintű lesz, de máshol. Indokoltabb esetben mű­ködhet a jelenlegi formában is - természe­tesen más feladatokkal. Munkahelyteremtő program a világhálón Miskolc (ÉM) - Az internetről is letölt­hető a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ kis- és középvállal­kozások munkahelyteremtő programjai­nak támogatására júliusban közzétett pá­lyázati felhívása, útmutatója és a kötele­ző mellékletek jegyzéke. Az interneteim: ladybird.lab.hu. Még egysíkú a munkaerő-kereslet A kereskedői pálya ismét vonzó lett Fotó: végh Csaba Miskolc (ÉM) - A munkaerő­piaci képzések alapvető fel­adata, hogy olyan szakkép­zési programokat kínáljon fel a munkanélküliek számá­ra, amely esélyeiket javítja a munkaerőpiacon, egyben el­helyezkedési lehetőségeiket valószínűsíti. Az aktuális munkaerőpiaci igé­nyeken alapuló szakmai ismere­tek megszerzése érdekében 1991 és 1999 között mintegy 35 ezer főt részesített képzési támoga­tásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ. A különböző szakmai oktatásban részt vevők száma jelzi: a foglal­kozást elősegítő aktív eszközök­nek különösen fontos a szerepe a munkanélküliség kezelésében. Idén a megyei munkaügyi ta­nács 900 millió forintot szán képzésre. Az át- és továbbképzés jelen­tősége a megye népességének összetételéből adódódik: az or­szágos átlagához képest maga­sabb az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen rétegek aránya, korszerűtlenné vált az ipar szer­kezete (bányászat, kohászat, nagyüzemi mezőgazdaság), s így pedig számos szakképzettségi ág munkaerőpiaci értékét csökkent minimálisra. A térségben az utóbbi évek­ben megjelent foglalkoztatók azonban speciális, vagy kiegé­szítő - például számítástechni­kai, szervezési, nyelvi - ismere­teket várnak el a munkaválla­lóktól. De a megjelenő új techni­kák, technológiák, mint fém- megmunkálásnál például a CNC- és a PLC-technika, az in­formatika és a minőségbiztosí­tás, új ismereteket követelnek a munkavállalóktól. A gazdasági életben megfi­gyelhető pozitív változások el­lenére az Észak-Magyarországi térségben ma még erősen visszafogott, és struktúrájában is meglehetősen egysíkú a mun­kaerő-kereslet. A képzési szak­irányok megválasztásához kevés a visszajelzés, ezért a támogatás­ra érdemes programok kiválasz­tása nem könnyű feladat a me­gyei munkaügyi központ szakér­tői számára. Az igények és szük­ségletek felmérésében jelentős szerep hárul a korábban szerve­zett képzési programok eredmé­nyességét elemző monitoring­rendszerre, ez azt mutatja, hogy egy-egy adott tanfolyam elvégzé­se után hányán tudtak elhelyez­kedni. A képzési irányok meghatá­rozásánál a munkaügyi központ kikéri a régióban működő gaz­dasági kamarák véleményét és javaslatait, és terveiket nem utolsó sorban összehangolják az ifjúsági szakképzési rendszer­ből kilépők számával, elhelyez­kedés lehetőségeivel, valamint a munkanélküliek képzési igé­nyeivel. A képzés akkor támo­gatható, ha az abban résztve­vők munkaviszonyhoz jutását, vagy munkaviszonyának meg­tartását segíti elő. A megye munkaerőpiacán a multinacionális áruházláncok megjelenésével napjainkban is­mét kurrenssé lett például a ke­reskedelmi és vendéglátóipari szakma. Az áruházláncok meg­telepedése még nem fejeződött be, így a közeljövőben több száz álláshely jöhet létre. A klasszi­kusnak számító fémipari szak­mák közül jelenleg a hegesztő­ből van a legnagyobb hiány, míg a könnyűiparban a varró­nőket keresik leginkább. Ez utóbbitól azonban a térség átla­gát alulmúló bérezés riasztja el a lehetséges munkavállalókat - az ezirányú képzés támogatásá­nak így nemigen van jövője. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3525 MISKOLC, DÉRYNÉ U. 1 1. Telefon: (46) 412-399 vAllalkózásökreszére LakAtHI td« Évmkarai, IMF! Matt (\)IEBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hót 7,500 (7.60) 1-2 hó 8,500 (8.6:21 3 hó 8,2508.36 6 hó 8,000(8,11 12 hó * 7,500 (7.60) CIB bankszámla2,000(2.05) S0 E FI—ö 1áriS-10 MFt10 k 1 Ft Matt ímUM Hé>évM tarai WEBKM tvw tarai (%)EBKMé«M tarai (%)EBKM 1 hó8,750 (8.87)8,875 (9,00)9.000(9,13) 3 hó 8,5008,628,625 (8,74)8,/bO (8,87) 6hó8,500(8,628,625 8.74) 8,750(8,87 12 hó 8,000 (8.11) 8,125 8,24)8,250(8,36) Lajárat előtti visszaváltás esetén a kamat a m ndenkori CIB Classfc Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classlc aivoa kamatai: évaa kamat(%)EBKM 0-100 E Ft-ig3,0003,08/3,08 100 E FI—1 M Ft 4,0004,13/4,12 1 M Ft felett7,0007.33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) aévoa kamatai: kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-lg3.000 3.08 50E Ft—1 MFt 7,0007,33 1 MFt felett9,0009,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) *vm kamatpk) EBKU 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,2508,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) *vm kamat Ok) EHír 1 hó 8,7508,75 3hó 8,7508,75 6hó 8,7508,75 12 hó 8,250 8,25 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Évm karai (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Cm kamal(%) HUF prime rate 13,85 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALE FTALIANA -CSOPORT TAGJA ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK A B.-A.-Z. MEGYEI MŰNK; Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.:46-346-022 Acélöntő -szakm.- Asztalos -szakm. Asztalos -szakm.- Asztalos -szakm.­Autóvillamossági szerelő -szakm.- AWI kombinált "hegesztő -szakm.- Betonelemgyártó-daruvezető -szakm.- 1 Miskolc Miskolc Miskolc Gödöllő Sajóbábony Miskolc Miskolc Miskolc Változó Miskolc »ata Nyékfádháza Miskolc reny idházc 8 Jászberény 3 Nyékládhaz Jászberény Miskolc Miskolc Sajóbábony Miskolc Betonelemgyártó-targoncavezető -szakm.- 1 Biológia-földrajz szakos tanár -egy.- 1 Búrkoló-szakm.- 5 Bútorszövet elaldó -szakm.- 1 CNC esztergályos -szakm.- 6 C02-AWI hegesztő -szakm.- 10 Cukrász -szakk.- # 2 Cukrász -szakm.- ' 1 Csomagoló-anyaggyártó -8 ált.- Csomagoló -8.ált.- Csomagoló anyaggyártó Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Csúcsesztergályos -szakm.- Export-inport ui. Orosz-angol kf.nő Élelmiszer-eladó -szakm.- Élelmiszer-eladó -szakm.- Ének-angol szakos tanár -főisk.- Epületasztalos -szakm.- Épületgépész mérnök tanár Értékesítési munkatárs -érettségi- felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.­Felszolgáló -szakm., német nyelvtudás-2 Révfülöp Felszolgáló-pultos -8 ált.- 4 Bükkaranyos Festő-mázoló -szakm.- 4 Változó Festő-mázoló -szakm.- 2 Változó Fémforaácsoló v. esztergályos -német v. angol nyelvt.- 4 Fogyasztóvédelmi felügyelő -felsőfokú-1 Miskolc Forgácsoló -szakm.- 2 Sárvár Földmérő-mérnök tanár-egyetem- 1 Miskolc Fúrómunkás -betanított- 2 Miskolc Gépi és kézi-formázó -szakm.- 10 Gépjárműósszeszerelési betmunka -8 áft-25 Esztergom Miskolc Alsózsolca Miskolc Emód Miskolc Miskolc 15 Miskolc 1 Siófok 2 Ernőd 1 Miskolc Hegesztő -szakm.- . 3 Hidraulika-pneumatika tervező -főisk., egy.- 1 Idegenforgalmi ügyintéző szaktanfoly -érettségi­informatikus -egy.- Karosszérialakatos -szakm.- Karosszérialakatos -szakm.- Karusszeresztergályos -szakm-.- Kézilány -8 ált. Sopron Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Konyhai kisegítő -8 ált.­Kőzlekedési mérnök gépész-tanár -egy.-1 Miskolc Balatonlelle Révfülöp Közlekedési mérnök-forg. Tanár 1 Miskolc Központifűtés és gázszerelő -szakm.- 5 Változó Kőműves -szakm.- 50 Zalaegerszeg Kőműves -szakm.- 5 Változó Lakatos-hegesztő -szakm.- 20 Öröm Lakatos -általános, szakm.- 3 Miskolc Magkészítő olvasztár -szakm.- 6 Magyar-történelem szakos tanár -főisk.-1 Ernőd Magyar-történelem szakos tanár -egy.-1 Miskolc Matematika-technika-szám.techn. Szakos tanár -főisk.- 1 Ernőd Matematika-fizika szakos tanár -egy.- 1 Miskolc Mentálhigiénés -főisk.- 1 Miskolc Mezőgazdasági gépszerelő -szakm.- 1 Miskolc Mélyépítő művezető -szakk.- 1 Kistokaj Minősített CO hegesztő-szakm.- 10 Minősített hegesztő -szakm.- 1 Miskolc Műkőkészítő -szakm.- 1 Változó Műszaki rajzoló -gépipari szakközép- 1 Miskolc Műszerész -szakm.- 1 Miskolc Napközis nevelő -főisk.- 1 Ernőd NC esztergályos -szakm.- 2 Sárvár NC-CNC forgácsoló-szakm.- 10 Kecskemét Nehézgépkezelő Pociéin JBC -8 ált.- 2 Miskolc öntődarus -szakm.- 3 Pék -szakm.- 5 Miskolc Pék -szakm.- 6 Nyékládháza Pincér-szakm.- 2 Ernőd Pultos-szakm.- 1 Alsózsolca Rakodógépszerelő -autószerelő- 2 Sajókeresztúr Statikus tervező -egy., számítógépism -1 Miskolc 1-275-7255 46-347-220 06-20-920-7377 20-9624-192 28/422-119 307-491, 307-573 46-505-986 46-505-986 46-332-545 313-415 359-106 1-275-7255 30/203-4469 391-842 433-583 57-500-043 391-842 57/500-324 362-200 06-30-967-2963 560-490 30/219-5592 1-275-7255 501-420 46-407-304 369-624 46-476-234 46-411-671 353-022/19 20-3268-450 84- 312-419 06-20-3411-366 46-324-525 06-20-334-2507 46-476-330 06-1-290-6306 20/9514-132 346-022 46/412-701 95/320-052 353-022/19 501-955 1-275-7255 1-410-0875 99-511-324 46-322-924 431-014 06-30-967-2963 46-379-330 344-866 353-022 367-357 405-870 1-275-7255 85- 351-043 06-20-3342-507 46-332-545 46-332-545 361-770 92/313-250/105 313-415 06-30-9453-510 06-30-9672-963 1-275-7255 46-476-234 46-332-545 46-476-234 332-545 46-412-816 06-30-9285-101 46-404-087 1-275-7255 561-310 367-593 20-349-1952 370-566 46-476-234 95-320-052 35/350-111 356-760 1-275-7255 370-566 391-842 20-9283-546 20-9855-398 46/307-595/149 413-711 Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács-szakm.- Szakács-szakm.- Szakács -szakm.- Szakácsnő -szakm.- Szállításvezető -szakk.- Számítástechnikai tanár -egy.- Szerkezeti lakatos -szakm.- Szerkezetlakatos -szakm.- Szerszámkészítő -bet.- Szobaasszony -8 ált.- Szociális gondozó -kőzépf.- Tanár -főiskola­Tanár -matematika szakos, egy.- Tanár -történelem szakos, egy.- Tanár -német szakos, egy.- Tanár matematika szakos -főiskola- Tanár fizika szakos -főiskola- Tanár földrajz szakos -főiskola- Tanár rajz szakos -főiskola- Tanár ének szakos -főiskola- Tanár számítástechnikai -főiskola- Tehergépkocsivezető -8 ált.- Telefonszerelő -szakm.- Termelésirányító-helyettes -kőzépf.- Térinformatikus mérnök tanár -egyetem-1 1 Miskolc06/60/456-085Biológia-kémia szakos tanár1 Abaújszántó 47-330-075 1 Siófok84-312-419 Biztosítási üzletkötő 10Szerencs térsége20-988-6907 3Szombathely 94/311-088Biztosítási üzletkötő 10 Szerencs térsége 60-348-720 1 Balatonfőldvár06/30/9566-500Biztosítási üzletkötő8Lakóhely szerint 47-353-644 1 1 Nyékládháza Bánkút 391-576 46-390-371 Eladó Kémia-fizika, rajz-ének-testnevelés 1 Szerencs 47-361-107 1Nyékládháza Miskolc 391-842 szakos tanár1Újcsanálos Abaújszántó 46-450-274 1 46-332-545 Kollégiumi nevelőtanár 1 47-330-075 5Miskolc346-125 Magyar-rajz szakos tanár 1 Megyaszó47-350-025 15Budapest 1-275-7255 Műszaki előkészítő1Szerencs47-361-309 5 Budapest30/203-4469 Operátor 10 Zalaegerszeg Tatabánya 47-361-107 4 Balatonlelle85-351-043 Operátor Óvodapedagógus 10 47-361-107 2Miskolc46-412-816 1Úicsanálos Mezőzombor 46-450-273 1Úicsanálos Miskolc 46/450-274 Palackozási csoportvezető147-569-410 1 370-710 Szakács -szakm.-1 Szerencs47-361-107 1Miskolc 370-710 Számtech.-fizika tanár1 Abaújszántó 47-330-075 1Miskolc370-710 Üzletkötő5Lakóhely szerint Újcsanálos 47-361-736 1Hejőpapi49/351-372 Vasszerkezeti gyártás-előkészítő1 30-239-5803 Üzletlátogató áruszállító -gimn.- Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Vasszerkezeti lakatos -szakm- Vasszerkezeti lakatos -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Villanyszerelő-szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Villanyszerelő-kaputelefonszerelő Virágkötő -szakm.­Hejőpapi Hejőpapi Hejőpapi Hejőpapi Hejőpapi Miskolc Szikszó Miskolc Nyékládháza Miskolc Miskolc Sajóbábony Sajóbábony Sajóecseg Sajóbábony Miskolc Változó Miskolc 49/351-369 49/351-369 49/351-369 49/351-369 49/351-369 30-9248-489 20-349-1952 46-396-222 353-022/19 391-842 342-727 375-756 560-490 307-491, 307-573 346-284 560- 490 561- 310 431-646 06-30-9459-465 MMK Kirendeltség Miskolc. Vasgyár u. 43. Tel.:T6757fc95B Acélszerkezeti lakatos -szakm.- Autómotorszerelő -szakm.- Autószerelő -szakm.- Autóvillamossági szerelő -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Állatgondozó -8 ált.- Asztálos -szakm.- Bútorasztalos -szakm.- CO hegesztő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Esztergályos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Épületasztalos -szakm.­Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.-14 Pomáz Gépészmérnök -egy.- 1 Miskolc Gépkocsivezető C + beff. Árufuvarozó -8 ált- 1 Miskolc “Miskolc Miskolc Gödöllő Gödöllő Pomáz Miskolc 10 Miskolc 1 Kistokaj 5 Miskolc 1 Miskolc 1 Változó 1 Sajóbábony 1 Miskolc 1 Miskolc 2 Pomáz Idegennyí Kevertgáa Hidegburkoló -szakm.- Híddarus 12,51 -8 ált. + darusvizsga- yelv oktató (angol) főisk. izas hegesztő -szakm.- • -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos -szakm.- Lakatos -szakm.­Miskolc Székesfehérvár Miskolc Miskolc Miskolc Pomáz Miskolc Miskolc 10 Miskolc 2 Budapest 3 Gödöllő 1 Sajóbábony Mélyépítésben jártas segédmunkás -8 ált.- 6 Minősített hegesztő -szakm.- 2 NC esztergályos -szakm.- 4 NC marós -szakm.- 1 Nehézgépkezelő + C jog. -8 ált.- 1 Olvasztár -szakmm.- 5 Öntödei darus (OKJ)-szakm.- 1 Pénzügyi ügyintéző -érettségi- 4 Pénzügyi tanácsadó -éretts.- 4 Pultos -szakm.- 1 Szerszámkészítő -szakm.- 1 Targoncavezető -ált.isk.- 2 Varrónő -szakm., ill. bet.munka- 5 Vasszerkezeti lakatos -szakm.- 2 Villanyszerelő -szakm.- 1 Villanyszerelő -szakm.- 1 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel.; 47/36l-&09~ Angol-bármely szakos tanár r “Megyaszó Általános iskolai tanár ­szoc. pedagógus 2 Megyaszó Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Kistokaj Orosháza Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Sajóbábony Miskolc '367^36 419-298 28-422-119 28-422-119 26-325-554 06-60-480-891 401-662 404- 010 346-125 368-721 367- 436 560-490 401-451 419-298 26-325-554 26-325-554 370-615 368- 721 06-60-480-891 346-433 334-297 346- 433 06-20-9419-849 26-325-554 06-60-480-891 06-30-958-8188 401-662 20-30962 28/422-119 560-490 323-896 405- 944 401-033 412-825 404-087 68-413-711/355 530-444 06-30-9556-167 347- 493 06-30-264-6293 346-433 06-60-480-891 342-727 06-30-958-8188 560-490 412-080 Tnwm 47-350-031 MMK KlrendeltséjTMezőkövescT Biztosítási ügyintéző CO minősített hegesztő Értékesítési vezető 2 Mezőkövesd Fémszerkezeti lakatos 4 Mezőkövesd Gépi varró 3 Mezőkeresztes Hegesztő 2 Mezőkövesd Hegesztő -CO, AWI- 5 Mezőkövesd Üzleti munkatárs -kőzépisk.- 5 Mezőkövesd Üzletkötő -kőzépisk.- 3 Mezőkövesd Üzletkötő 5 Mezőkövesd Üózsa Gy. u. 2.T: 49TÍ3^854“ 3Mezőííves<T Í£5ÜÍFŐT4~ 4 Mezőnagymihály 06-60-459-373 60-210-8584 49-411-090 49-331-265 49-411-090 49-413-415 49-500-014 49-412-263 60-210-8584 MMK Kirendeltség Edelény, István K. Asztalos -szakm.- Ápoló-gondozó -szoc.képesítés- Befektetési tanácsadó -érettségi- Biológia-rajz, v. gyógypedagógiai szakos tanár, v. tanító Biztosítási ügyintéző -érettségi- Cukrász -szaxm.- Családgondozó -főisk.- Egészségügyi szakápoló - szakk. - Egyéb forgácsoló -marós-gyalus szakm. Esztergályos -horizontos- FiókvezetÖ -főisk.- Hentes -szakm.- Kárpitos -szakm.- Kőműves -szakm.­Matematika -rajz szakos tanár-főiskola Mentálhigiénikus, SÖRÖSEK?**' Tanár -német-bármely szakos, főisk.- Tanár -fizika-technika szakos, főisk.- Tanár -magyar-német szakos, főisk.- Tanár -magyar-ének szakos, főisk.- Tanár-oligofrén pedagógia­logopédia szakos, főisk - Tanár -informatika-bármely szakos, főisk.- Tanító -főisk.- Üzletkötő - érettségi­varrónő - szakm. ­IT$i;T.:4á-3*í“6ír b Szuhogy 4 Edelény 5 Edelény 1 Szendrőlád Edelény Edelény 1 Szendrő Edelény Borsodszirák Borsodszirák 1 Edelény Borsodszirák Szuhogy Változó 1 Edelény 1 Edelény 1 Martonyi 1 Szin 1 Szin 1 Szedrő 1 Szendrő 1 Szendrő 1 Hídvégardó 1 Szin 8 Edelény 4 Szalonna 48-461-592 48-341-433 30/-9653-127 30/263-6664 48-341-244 48-525-016 48-460-394 48-341-433 48-341-444 48-341-444 30/9653-127 48-345-811 48-461-592 48-462-018 48-342-852 48-341-433 48-342-354 48-464-009 48-464-009 48-460-047 48-460-047 48-460-047 48-450-039 48-464-009 48-341-722 48-342-727 MMKTflrendeltsigT^ncByoka, Tóth Árpád uT277748-313-311" Általános iskolaRamfo -angol nyelvtudás előny, főisk.- Befektetési tanácsadó -érettségi CNC esztergályos Építőipari műszaki előkészítőnő Hegesztő (CO, AWI) Hentesárú-eladó Karosszéria-lakatos óvónő Matek-fizika szakos tanár Vas- és fémszerkezeti lakatos Kondó 48-345-807,345-243 Kazincbarcika 30-9653-127 iolva Kazincbarcika Kazincbarcika Sajószentpéter Sajószentpéter Felsőnyárád Kazincbarcika Kazincbarcika 20-9843-671 48 313-233 48/320 146 48/341-222 48/421-236 48/347-001, 48/403-228 48-312-533 48/320-146 MMK KírehdeltségTátoraljaújhely, Bíztosítási úqyíntézŐ-érettségi - Export üzletkötő Húsipari szakmunkás Üzletkötő -vállalkozói ig.- Varrónő Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Vasaló MMJTE , Általános iskolai tanár -angol,ének,gyógyped., főisk.­TTossuth tér 5. TT:77-32T43Í 12 Sátoraljaújhely 1 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 60 Sátoraljaújhely 15 Sátoraljaújhely 25 Sátoraljaújhely 15 Karcsa 110 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 3 Tiszatarján " 47-'324-66IT 47-305-003 47-322-745 47-322-120 47-322 211 47-322-343 47-342-079 47-342-078 47-342-079 47-342-078 1 Ároktő 1 Tiszaújváros 2 Tiszaújváros 5 Tiszaújváros 10 Mezőcsát 10 Mezőcsát 1 Mezőcsát Általános iskolai tanító -főisk.- Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8.ált.- Védőnő - főisk. ­MMK Kirendeltség GÓnc, Kossuth u, 47. T.:46-388-014 Földrajz-rájz"szakosáft.isk. tanár í Vílmány Gyümölcstermesztő technikus-mg.techn.- 1 Gönc Kertészmérnök -főisk.- 1 Gönc Népművelő-főisk.- 1 Telkibánya Növénytermesztő -szakm.- 2 Gönc MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók ü. 11. T.:49-341-3$7 Ált.iskolai tanír -matek^fízlka, ének, testnev., földrajz- 6 Hejőpapi Áltiskolai tanár -angol, bármilyen szakos- 2 Újszentmargita Felszolgáló -szakm., 4 órás- 1 Tiszaújváros Festő-mázoló -szakm.- 5 Tiszaújváros Könyvelő -mérlegképes, kőzépisk.- 1 Girincs Kőfaragó -szakm.- 2 Sajószöged Vendéglátóipari eladó -szakm.- 1 Tiszaújváros MMK Kirendelői 49-354-306 49-341-264 49-348-060 49-341-049 49-352-803 49-352-653 49-352-444 46-387W 46-388-610 46-388-610 46-388-502 46-388-610 iife Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-M2~ Biztosítási üzletkötő területi képviselő-szakk.,gimn. 2 Tokaj és kőrny. Tanár angol-bármely szakos-főisk., egy.- 1 Tokaj Tanár angol-német szakos tanár -egy.- 1 Tokaj Tanár biológia-földrajz szakos -egy.- 1 Tokaj Tanár biológia-kémia szakos -egy.- 1 Tokaj Tanár német-bármely szakos -egy.- 1 Tokaj Tanár német-bármely szakos -főisk., egy.- 1 Tokaj Tanár számítástechn.-informatika szalcos 1 Tokaj 20/988-6907 47-352-611 47-352-236 47-352-611 47-352-236 47-352-236 47-352-611 47-352-236 Csenyét Csobad été MMK Kírendéltság Encs, ízeTes u. 1. T.: 46j86-410 Ált. isk. tanár magyar-történelem, német, ének-bármely szakos 3 3 Novajidrány Áltisk. tanár matematika^émia szakos -főisk.- 1 Szalaszend Általános iskolai tanító -főisk.- Eladó -szakm.­Faip.műszaki tanár -egyetem- Gyógyszerész-egyetem- Háziorvos -egy.- Kárpitos -szaxm.- Normatechnológus -k.fokú ruhaip.végzettseg- Óvónő -főisk.­Pultos, csapos-szakm.képző, szakközépisk.- 1 Encs Szalagvezető -középf.végzettség- 1 Encs Tesn.-idegennyelv vagy tesn.-bármely sza. -főiskola 1 Encs Varrónő-szakm., 8.ált.- 50 Encs 1 Encs 1 Encs 1 Felsőgagy 3 Forró 1 Encs 1 Csenyéte 46-462-107 46-470-113 46-440-145 06-30-2497-139 46/587-208 46-385-393 46-442-101 46-387-054 46-385-033 46-440-145 06-20-9737-461 46-385-033 46-587-208 46-385-033 MMK Kirendeltség Szifoó,l^ssaTú. m TeI :W-396-637 CÖ2 min. hegesztő -szakm.- 4 Változó 06-60-459-373 Elektronikai műszerész -szakm., szakk.érettségi- 50 Zalaegerszeg 06-70-310-9868 Takarító-8 ált., saját gépkocsi- 1 Változó 414-601 Tanár -biológia szakos- 1 Szikszó 46/396-146 Tanár :informatika(számitástechnika) 1 Szikszó 46/396-146 Varrónő-szakm., ill. bet.munkás- 5 Szikszó 342-727 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 30 Encs 385-033 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás 5 Szikszó 46/396-233 Betanított munkás -ált.ískoía- Biztosítási üzletkötő -középiskola- Építőgépkezelő csoportvez. -techn., v. fi Épületgépész üzemmérnök -főisk.­Hegesztő -CO szakm.- Szerkezetlakatos -szakm.- Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő - bet.és szakm. - Üzletkötő kőzépisk. Üzletkötő kőzépisk. Befektet ásí tanácsadó Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő Operátor - betanított munka - Varrónő 20 SopronTS5^5TI-32í 5Ózd48-476-137 C.-1Kecskemét06-62-246-699 1Budapest 06-1-370-9645, 06-20-3210-103 30Budapest 06-30-279-6345 50Budapest06-30-279-6345 40 ózd 48-473-544 20ózd 48-473-434 20ózd 48-474-221 10ózd 48-471-944 6Ózd 48-472-959 . u. 2.T: 48-430-237 1 Putnok és térs. 30-965-3127 30Diósd 48-430-237 50 Székesfehérvár48-430-237 10Putnok48-430-237 HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC GÖRGEY U. 5. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/416-251 PÁLYAVÁLASZTÁSI, MUNKAVÁLLALÁSI, REHABJUrAOÓS, PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom